Dózsa György neve elválaszthatatlan az 1514-es parasztháborútól, amely a magyar történelem egyik legvéresebb és legellentmondásosabb eseménysorozata. A felkelés, mely hónapokig tartott (1514 áprilisa - júliusa), mélyreható következményekkel járt, és évszázadokon át tartó vitákat váltott ki Dózsa György szerepének megítélésével kapcsolatban.
Előzmények: A feszültségek gyökerei
II. Hunyadi Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után a Jagelló-házi, gyengekezű II. Ulászló került a magyar trónra. A rendi országgyűléseken a bárók elérték, hogy a jobbágyok terhei növekedjenek. Az 1492-es országgyűlésen a király hivatalosan is lemondott jövedelmei egy részéről, mivel ezek nagy része már úgyis a bárókat gazdagította. Emellett kötelezővé tették a terménykilenced behajtását, amit az 1498-as törvényhozás kiterjesztett a szőlő és a föld utáni kilencedre, valamint a földbirtokosok földjét művelő városi polgárokra is. A parasztok terhei óriási mértékben megnövekedtek az 1492 és 1504 közti országgyűlések döntései nyomán.
Az 1504-es törvények értelmében a jobbágyok költözködési jogának elbírálását kisnemesekből kinevezett szolgabírók hatáskörébe utalták, és a parasztjaik szabad költözködését megakadályozó nemesek büntetését jelentősen enyhítették. Ezen felül a nemesek már nemcsak a megtermelt, hanem a vásárolt áruk szállításakor sem voltak illeték fizetésére kötelezhetőek. Egy 16. század elején a Magyar Királyságban járt osztrák utazó így írta le a magyar jobbágy helyzetét: „mert ha bővelkednek terményben, az a nemesek zsákmányává válik. A nemesek elrabolják azt, amiből a parasztnak sok van, ez teszi a parasztot hanyaggá és lustává.”
A keresztes hadjárat meghirdetése és Dózsa György felemelkedése
1512-ben I. Szelim lett az Oszmán Birodalom szultánja, és a törökök elfoglalták a szreberniki bánságot. X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, melynek megszervezésével Bakócz Tamás esztergomi érseket és szentszéki követet bízta meg. Bakócz Tamás 1514. április 9-én hirdette ki a pápai bullát Budán, amely bűnbocsánatot ígért a török elleni hadjárat minden résztvevőjének. A hadsereg fővezérének Dózsa György székely hadnagyot választotta, aki egy török kapitánnyal vívott győztes párbajával dicsőségre és népszerűségre tett szert.
Dózsa György (Makfalvi Dózsa György) 1470 körül született Dálnokon, régi székely nemesi család, a háromszéki dálnoki lófőcsalád sarja volt. Származásáról sokáig vita folyt, de egy 1507-es okirat szerint a makfalvi Dósa-család tagja. Több végvárban is szolgált, és 1513-ban lovaskapitányként vett részt Szapolyai János erdélyi vajda török elleni hadjáratában. A hadjárat után nándorfehérvári őrségben maradt, ahol 1514. február 28-án egy nevezetes párbajban legyőzte Alit, a szendrői lovas szpáhik vezérét. Tettéért II. Ulászló király kétszeres zsolddal, aranylánccal, lovagi címmel és egy faluval ajándékozta meg. Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514. április 24-én nevezte ki Dózsát a keresztes had élére, és április 30-án átadta neki a pápa által megáldott, vörös kereszttel ékesített fehér zászlót. Helyettesévé öccsét, Dózsa Gergelyt tette meg.
Bakócz Tamás és a Dózsa-féle parasztfelkelés
A parasztfelkelés kirobbanása
Május közepére mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze a keresztes zászlók alá, kaszával, cséphadaróval felfegyverkezve. A toborozottak többsége a Délvidékről jött, de a Tiszántúlról, a Dunántúlról, a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek. A sereg nem kizárólag magyar nemzetiségű parasztokból állt, jelentős számban voltak közöttük szlovákok, románok, szerbek és ruszinok is.
A nemesség azonban egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését. Mivel a gyülekezés éppen a legsürgősebb mezei munkák idejére esett, a nemesek erőszakos módon megakadályozták jobbágyaikat abban, hogy távozhassanak. A keresztesek elhelyezésére, élelmezésére és szervezésére egyébként sem történtek meg a kellő intézkedések, ami kihágásokhoz és zavargásokhoz vezetett. Május 10-én már megkezdődött a nemesi kúriák fosztogatása. A parasztok a tábortüzek melletti beszélgetések során ébredtek rá, hogy igazi ellenségük nem a török, hanem a nemesség.
Május 18-án Bakócz a nemesek panaszai miatt betiltotta a további toborzást, majd május 24-én az egész hadjáratot is. Ez hatalmas felháborodást szült a parasztok körében, akik azt hitték, a nemesség még a beígért üdvözülés lehetőségét is el akarja venni tőlük. Ekkor tört ki a felkelés. Dózsa megértette és támogatta a parasztok követeléseit, és elvállalta a felkelés vezetését. Ceglédre érve beszédet tartott, melyen meghirdette a felkelést. Dózsa a seregét három részre osztotta, és a főerőkkel megindult Erdély felé. Célja az volt, hogy országos méretűvé tegye a felkelést, és kikényszerítse a parasztokat korlátozó törvények visszavonását. Ennek jegyében utasította embereit, hogy a nemesi kúriák kifosztásakor égessék el a nemesi okleveleket.
A harcok alakulása
Az első komoly összecsapás május 23-án történt Apátfalva mellett, ahol Báthori István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök csapatai legyőzték Dózsa előhadát. A győztesek a közeli Nagylakon ünnepeltek, ám Dózsa főerőinek megjelenése készületlenül érte őket. A parasztsereg felgyújtotta a várat, és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a küzdelmet. A nagylaki diadal (május 27.) Dózsa első igazi győzelme lett. Nagylak bevétele után Dózsa törvényt ült, és Csáky Miklós püspököt, Ravazdy Péter alispánt, Nagylucsei Dóczy Györgyöt, Torpay Miklóst, kápolnai Orros Andrást és más nemeseket karóba húzatott. A legnagyobb felháborodást azonban Telegdy István kincstartó kivégzése okozta.
Dózsa serege több várat is elfoglalt a Maros mentén, köztük Lippát és Aradot. Egyedül Solymos vára állt ellen, amelyet Dózsa "rendes ostrom" alá vett, ágyúkkal lövetve. Június közepén Dózsa seregével Temesvár felé indult, és június 15-én ütötte fel táborát a vár alatt. A várat ostromló sereg számára át kellett terelni a Temes (Béga) folyó vizét, és le kellett csapolni a várat körülvevő mocsarakat.
Eközben az ország más részein is fellángoltak a felkelések. A Felvidék Ung vármegyétől Erdélyig terjedő keleti részén főleg ruszin, román és egytelkes nemes parasztok keltek fel. Bereg vármegyében Halábory János nemesember állt Dózsa mellé. Ugocsa vármegyét a forradalom egészen hatalmába kerítette. Fejér vármegyét és a Dunántúl egyéb részeit sem kímélte meg a felkelés, ahol Sós Demeter rabolta és gyilkolta a nemességet. Kolozs vármegyében a felkelők Kolozsvár körül gyülekeztek.
A felkelés leverése és Dózsa György halála
Május 29-én a budai haditanács elrendelte a felkelés leverését. Szapolyai János erdélyi vajdára bízták a főerők vezetését, míg Bornemissza János a Pest körüli csapatokat vezette. Bornemissza június 26-án Szentlőrinc és a gubacsi puszta között megsemmisítő vereséget mért Száleresi Ambrus vezette parasztcsapatokra. Sokan letették a fegyvert, de 5000 hajdú a harc mellett döntött, akiket Bornemissza ágyútűzzel és lovassági rohammal szétvert.
Szapolyai János 1514. július 15-én érkezett felmentő seregével Temesvárra. Serege 20 000 főt számlált, túlnyomórészt könnyűlovas székelyekből és végvidéki lovasokból állt. Dózsa mintegy 40 000 főnyi seregét úgy állította fel, hogy ő maga a középen, öccse, Dózsa Gergely a jobb-, Lőrinc pedig a balszárnyat vezette. Szapolyai a seregét hosszú vonalban állította fel. A temesvári csatában Szapolyai serege legyőzte Dózsa paraszthadát, és maga Dózsa György is fogságba esett testvérével, Gergellyel és Lőrinc pappal együtt. Ez utóbbit máglyán égették el, a másik két vezért pedig szörnyű megtorlás érte: Dózsának végig kellett néznie öccse felnégyelését. Dózsát július 20-án Temesváron kivégezték. A feljegyzések szerint tüzes trónon, tüzes koronával égették meg, társait pedig megpörkölődött húsából enni kényszerítették. A korabeli források alapján azonban kijelenthető, hogy tüzes trónra nem ültették Dózsát.
A parasztháború öröksége
A lázadás leverése után közel hetvenezer parasztot kínoztak meg, és ezrek vesztették életüket. Werbőczy új törvénykönyvével az addig szabadon költöző jobbágyságot kegyetlenül megadóztatták és több mint 300 évre röghöz kötötték, aminek csak az 1848-as forradalom vetett véget.
Dózsa György alakja az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképévé vált a későbbi korokban. A szocialista kultúrpolitika a történelmi szerepét túlhangsúlyozta, és rengeteg utca, közterület, sportegyesület, társadalmi szervezet kapta nevét. A román kommunista vezetés is kedvelte alakját, főleg erdélyi származása miatt. A mai magyar történetírás egyre kritikusabban foglalkozik Dózsa György szerepével, egyesek már szinte kártékonynak tartják, és a mohácsi vészért - a feudális anarchia helyett - már egyenesen a Dózsa-féle parasztfelkelést teszik felelőssé, mondván, hogy miatta nem mertek besorozni a parasztságot.