Utazásaink során különösen fontos a kisgyermekkel, babakocsival közlekedő utastársaink segítése. A helyi járatú autóbuszokon is érdemes figyelmet szentelni a fel- és leszállás megkönnyítésére.
Babakocsival történő utazás szabályai
A babakocsival felszálló utasokat arra kérjük, hogy az autóbuszokra a megállóhely első harmadában várakozzanak. A járművekre babakocsival felszállni csak a „babakocsi” piktogramjával jelzett ajtónál lehet.
Utazási igazolványukat, bérletüket felszálláskor mutassák fel a jármű vezetője felé, majd ezt követően a piktogrammal megjelölt ajtón szálljanak fel az autóbuszra. Amennyiben előre váltott menetjeggyel utaznának, kérjük ne felejtsék el érvényesíteni azt az ajtónál elhelyezett készülékkel.
A Tüke Busz Zrt. arra kéri utasait, hogy segítsék a kisgyermekkel utazókat ülőhelyük átadásával vagy megfelelő méretű állóhely biztosításával! A járatokon gyermekkocsival szállított kisgyermek elhelyezése és felügyelete minden esetben a szülő, vagy a kísérő feladata. Fontos, hogy a gyermek gyermekkocsiban vagy ölben történő szállításáról is a szülő, vagy a kísérő dönt.
A kisgyermeket gyermekkocsiban csak a kocsit lerögzítve és a gyermek bekötése esetén lehet szállítani. A babakocsit a járművön akkor is rögzíteni kell elmozdulás ellen, ha a gyermek nem abban utazik.
Arra kérjük babakocsival utazó kisgyermekes utasainkat, hogy az autóbuszról történő leszállás után soha ne lépjenek le a járdáról a jármű takarásából, mert rendkívül balesetveszélyes!
A budapesti tömegközlekedési járműveken a babakocsival az akadálymentes helyre célszerű beállni és azt a saját fékével javasolt befékezni. Ezeken a helyeken a jármű feliratozása vagy matrica jelzi a babakocsival utazók elsőbbségét, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy segítsék a gyermekekkel közlekedőket ezen helyek szabaddá tételével.
A motorvonatok legtöbbjében található többcélú tér, ahol a babakocsi elhelyezéséhez megfelelő tér áll rendelkezésre. Bizonyos járműtípusokon pántokkal rögzíthető a babakocsi a vonathoz. Amennyiben az utazás során gyermeke a babakocsiban tartózkodik, kérjük, hogy a biztonsága megőrzése érdekében a babakocsi mindig legyen lefékezve és úgy legyen elhelyezve, hogy abban gyermeke a menetiránynak háttal üljön.
A HÉV-re babakocsival a piktogrammal jelölt babakocsis és kerékpáros felszállóhelyeknél lehet felszállni (a pótkocsiban - azaz háromkocsis szerelvény esetén a középső kocsiban, hatkocsis szerelvény esetén pedig a második és az ötödik kocsiban) nincs középen korlát, hogy a felszállást megkönnyítsük.
A gyermekkocsiban a gyermek kizárólag akkor szállítható, ha az autóbuszon rendelkezésre áll gyermekkocsi elhelyezésére kijelölt hely. A gyermek csak bekötve és a kocsi rögzített állapotában szállítható. A gyermekkocsit az autóbuszban lehetőség szerint a kerekesszék szállítására kijelölt helyen kell elhelyezni és elmozdulás ellen rögzíteni.
A Szeged helyi közlekedésében egy utas legfeljebb 1 db gyermekkocsit szállíthat díjmentesen, megfelelően rögzítve.
A HÉV-en egy utas legfeljebb 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul.

Gyermekek szállítása gyermekülésben vagy hordozóban
A 3 éven aluli gyermek - biztonsága érdekében - ha a kísérője úgy dönt, hogy a gyermek nem gyerekkocsiban rögzítve utazik, akkor kísérője ölében, illetve külön ülésen, pl. gyermek-hordozóban, gyermekülésben, gyermekbiztonsági rendszerben utazhat.
Gyermekek szállítására használt mózeskosár, gyermekhordozó, gyermekülés, gyermekbiztonsági rendszer stb. felvihető az autóbusz fedélzetére.
Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) tájékoztatása szerint a 12 hónapnál fiatalabb gyermek autóbuszon történő szállítása esetén a baba elhelyezése a szülő vagy gondviselő felelőssége. A társaság nem teszi kötelezővé sem a babakocsi, sem a gyermekhordozó használatát. Az ÉNYKK üzletszabályzata értelmében a kisgyermek elhelyezése és felügyelete minden esetben a szülő, vagy a kísérő feladata. A közlekedési szolgáltató szerint a kisgyermek babakocsiban csak rögzített állapotban és a gyermek bekötése esetén szállítható. Ha ez nem megoldható - mert mondjuk nincs a buszon ilyen peron - akkor a szülő, vagy a gondviselő még mindig dönthet úgy, hogy a gyermeket külön ülésen, babahordózóban, vagy gyermekülésben helyezi el a buszon.
A menetrend szerinti, valamint különjárati személyszállítást végző autóbuszban nem kell rögzíteni a gyermeket gyermekbiztonsági rendszerben (vagyis babahordozóban, vagy gyermekülésben). Ez a szabályozás idejétmúltnak tekinthető, hiszen egy esetleges borulásnál vagy ütközésnél nagyon nem mindegy, hogy a gyermek és a mellette ülő szülő megfelelő módon van-e rögzítve.

Egyéb szállítási szabályok és tudnivalók
A hat éven aluli gyermekek menetrend szerinti autóbuszjáratokon díjmentesen utazhatnak.
A Volán-buszokon egy utas egy személy által is könnyen hordozható, 10 kg-nál nem nehezebb és a tömegének átlagosan megfelelő terjedelmű tárgyat vihet magával az autóbuszba kézipoggyászként. További feltétel, hogy a poggyász terjedelme miatt ne gátolja az utasok mozgását, ne okozzon kényelmetlenséget, ne veszélyeztesse testi épségüket, ne okozzon kárt vagy szennyeződést.
Az országos és a nemzetközi autóbuszjáratok utasai a magukkal vitt tárgyakat, csomagokat feladhatják útipoggyászként, ha a járatot végző autóbusz rendelkezik poggyásztartóval, poggyászszekrénnyel. Egy utas legfeljebb 2 db útipoggyász fuvarozását igényelheti, melynek tömege nem haladhatja meg a 20 kg-ot, mérete pedig a 100 × 50 × 50 cm-t.
Élő állat kézipoggyásznál nem nagyobb méretű, zárható hordozóeszközben díjmentesen szállítható a Volán-buszokon. Egy utas egy - élő állatot tartalmazó - tárolóeszközt vihet magával.
Kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral, pórázon vezetve is szállítható díjfizetés ellenében. Egy autóbuszon egyidejűleg egy pórázon vezetett kutya szállítható.
A HÉV-en élő állat kézipoggyásznál nem nagyobb méretű hordozóeszközben díjmentesen szállítható. Budapesten belül a kutya szállítása díjmentes, ha az utas rendelkezik Pest vármegyebérlettel, országbérlettel, Budapest-bérlettel vagy más, díjmentes utazásra jogosító okmánnyal; egyéb esetben a szállítás 1 db BKK-vonaljegy vagy -gyűjtőjegy érvényesítésével, vagy kutyajegy váltásával lehetséges.
Vonaton élőállat kézipoggyásznál nem nagyobb méretű zárható hordóeszközben díjmentesen szállítható. A három hónapnál fiatalabb kölyökkutya esetében - ha életkora egyértelműen igazolható - nem kell oltási bizonyítványt felmutatni.
A helyjegyköteles vonatok 2. osztályán egy utas legfeljebb egy, 20 kg-nál nem nehezebb kutyát szállíthat pórázzal és szájkosárral, élőállat-viteldíj ellenében.
A segítő kutya díjmentesen szállítható, a kutya kiképzésére vonatkozó és a veszettség elleni oltását bizonyító igazolás felmutatásával.
Kerékpárszállításra a kijelölt járatok meghatározott viszonylatain van lehetőség. A kerékpár szállítása az autóbuszon kívül, a jármű vonóhorgán elhelyezett szállítóeszközön történik, így autóbuszonként legfeljebb 3 db kerékpár szállítható.
Az autóbusz utasterében elektromos roller kizárólag az autóbusz többcélú terében szállítható (ha van a buszon ilyen). A többcélú tér: az autóbusz ajtajának közelében kerekesszékes utasok, babakocsik, elektromos roller számára kijelölt tér.
A szállítandó kerékpár mérete nem haladhatja meg a 180 × 130 × 70 cm-t. A legfeljebb 41 cm külső kerékátmérőjű kerékpár, valamint a roller és összecsukott roller díjmentesen szállítható a HÉV-en.
Csak azokban a kocsikban szállítható kerékpár a HÉV-en, amelyeken kerékpár piktogram található. Kerékpárral csak az ilyen piktogram melletti ajtóknál szabad felszállni.
Segítsük egymást utazásunk során!