Nehézfémek az emberi szervezetben: Kockázatok, kimutatás és méregtelenítés

Szervezetünkbe nap mint nap kerülnek nehézfémek: a levegőből, a vízből és az ételeinkből. A következményei magas vérnyomás, szívinfarktus, neurológiai megbetegedések és egyéb bántalmak lehetnek. Cikkünkből kiderül, milyen tesztek léteznek kimutatásukra, és milyen eljárások a méregtelenítésre.

Mi is az a nehézfém?

A nehézfémek a kémiai elemek egy csoportját képezik, amelyek jelentős sűrűséggel rendelkeznek, és gyakran toxikus hatásúak még alacsony koncentrációban is. Bár egyesek, mint például a vas, cink vagy réz, létfontosságú nyomelemek az élő szervezetek számára, túlzott mennyiségben ezek is károsak lehetnek. Más nehézfémek, mint az ólom, higany vagy kadmium, már kis dózisban is mérgezőek, és semmilyen ismert biológiai funkcióval nem rendelkeznek az emberi szervezetben. Ezen anyagok egyedülálló kémiai tulajdonságai, mint például a stabilitásuk, a nem lebomló jellegük és a biológiai felhalmozódásra való hajlamuk, teszik őket különösen veszélyessé.

A nehézfémek definíciója nem szigorúan kémiai, hanem inkább gyakorlati és toxikológiai alapokon nyugszik. Általában olyan fémekre és metalloidokra utal, amelyek sűrűsége nagyobb, mint 5 g/cm³, és amelyek viszonylag alacsony koncentrációban is toxikusak. Ebbe a kategóriába tartoznak többek között az ólom, higany, kadmium, arzén (ami technikailag metalloid), króm, nikkel és cink.

A nehézfémek bejutása a szervezetbe és toxikus hatásai

A nehézfémek az ólom, a higany, a kadmium vagy az arzén a környezetből, az élelmiszereken és a vízen keresztül, belélegezve vagy a bőrön át jutnak a szervezetbe. A szervezetben nem metabolizálódnak, azaz nem hasznosulnak, és nem alakulnak át, hanem lerakódnak a lágy szövetekben vagy a csontokban, és kifejtik mérgező hatásukat. A nehézfémek toxicitása összetett mechanizmusokon keresztül érvényesül. Gyakran képesek helyettesíteni az esszenciális fémionokat a biokémiai folyamatokban, vagy gátolni az enzimek működését, károsítva ezzel a sejtek anyagcseréjét. Ezenkívül sok nehézfém fokozza az oxidatív stresszt a szervezetben, szabadgyökök képződését idézve elő, amelyek károsítják a sejtek membránjait, fehérjéit és DNS-ét. Az ebből eredő sejtkárosodás vezethet szervi diszfunkciókhoz, krónikus betegségekhez, sőt akár rákhoz is. A nehézfémek veszélyességét tovább növeli az a tény, hogy sok esetben nincsenek azonnali, akut tünetek a mérgezés esetén. Ehelyett a krónikus expozíció hosszú távon vezet egészségügyi problémákhoz, amelyek gyakran nehezen diagnosztizálhatók és kezelhetők, mivel a tünetek sok más betegséggel is átfedésben lehetnek.

Ólom

Az ólom toxicitása az SH csoportokhoz való kapcsolódásán keresztül valósul meg, így az élő szervezet valamennyi sejtjében, szövetében képes működési zavart okozni. Emellett a kalcium és a cink helyére lépve fejti ki hatását. Végeredményben felszaporodnak a káros oxigén-vegyületek, rosszul működnek a sejtcsatornák és az enzimek, sőt, károsodik az örökítő anyagról való átírás is. Az ólomnak a szervezet működésében semmiféle szerepe nincs, emiatt ideális szintje nulla lenne. Viszont a környezetünkben rengeteg az ólomemisszió, emiatt ez a nehézfém bejut a szervezetbe. Mérgezést ez persze még nem okoz, arról csak egy bizonyos vérszint fölött beszélünk. Ennek mértéke más a gyerekeknél és a felnőtteknél.

A legtöbb ólom a csontokban halmozódik fel. A csontátépülés és -leépülés idején, például a változás korában a csontokban évtizedek óta halmozódó ólom viszonylag rövid idő alatt visszakerül a test többi részébe. Az ólom elsősorban a vizelettel (75-80%), kisebb részben a széklettel (körülbelül 15%) választódik ki.

Ólommérgezés tünetei

Az ólommal történő tartós érintkezés károsítja az idegrendszer és a vérképzőrendszer működését. A szervezetben lassan felhalmozódó ólom csökkenti a nemzőképességet, izom- és csontfájdalmat, emésztőrendszeri zavarokat, hányingert, fogyást, vérszegénységet (anaemia) okoz. Ólommérgezésre utalhat az arcbőr hamuszürke elszíneződése (ólomkolorit), az általános gyengeségérzet, fáradékonyság és étvágytalanság. A súlyos ólommérgezés görcsös fájdalmat vált ki az izmokban és az ízületekben (ólomparalízis), valamint a gyomor- és bélrendszerben (ólomkólika). Hatására súlyos vese- és/vagy idegrendszeri károsodás léphet fel. A klasszikus tünetnek számító idegrendszeri bénulások, mint például a radiális idegbénulás, ami miatt a kézfej lógni kezd, is előfordulhatnak.

Az ólom a fogínyen is megjelenik, ezt hívják ólomszegélynek. A tartós ólommérgezés analgetikus nefropátiát okoz, ami a húgysav kiválasztásának zavarához, és így köszvényhez vezet. Ugyancsak okozhat olyan idegrendszeri károsodást, ami nem feltétlen gyógyul nyom nélkül. Ilyenkor perifériás bénulások, idegrendszeri elfajulások, memóriazavarok maradhatnak vissza.

Higany

A higany egyedülálló a nehézfémek között, mert szobahőmérsékleten folyékony. Természetesen módon is előfordul a környezetben, vulkáni tevékenység és erdőtüzek révén, de az emberi tevékenység, mint a szénégetés, aranybányászat és ipari folyamatok, jelentősen megnövelte a kibocsátását. A metil-higany rendkívül neurotoxikus, károsítja az agyat és az idegrendszert. Magzatok és kisgyermekek különösen érzékenyek rá, fejlődési rendellenességeket, kognitív károsodást és motoros funkciók zavarait okozva. Felnőtteknél remegés, memóriazavarok, koordinációs problémák és látásromlás jelentkezhet. A higany a szemlencsében halmozódik fel, szürkehályog kialakulását is eredményezheti. A higanymérgezés okozta neurológiai szindróma, az ún. Minamata-kór egyik fő tünete a hallásromlás, illetve siketség.

Kadmium

A kadmium egy viszonylag ritka, de rendkívül toxikus nehézfém. Fő forrásai a cinkbányászat és -feldolgozás, nikkel-kadmium akkumulátorok gyártása, műtrágyák (a foszfátásványok természetesen tartalmazhatnak kadmiumot) és a cigarettafüst. A kadmium elsősorban a vesékre, a csontokra és a tüdőre gyakorol káros hatást. Krónikus expozíció esetén veseelégtelenséget, csontritkulást (osteoporosis), csontlágyulást (osteomalacia) és tüdőrákot okozhat. Az „Itai-itai” betegség néven ismert japán jelenség a kadmium krónikus mérgezésének következménye volt, súlyos csontfájdalommal és törésekkel. A kadmium mérgezésre a csiga és a hallószőrök a legérzékenyebbek. Nagy mennyiségben felhalmozódhat a fül hallócsontocskáiban.

Arzén

Az arzén metalloid, ami azt jelenti, hogy fémekre és nemfémekre jellemző tulajdonságokkal is rendelkezik. Természetesen is előfordul a talajban és a talajvízben, különösen bizonyos geológiai régiókban. Az emberi tevékenységek, mint a bányászat, olvasztás, növényvédő szerek és fa tartósítószerek alkalmazása is hozzájárulnak a környezeti arzénterheléshez. Az arzén rendkívül toxikus, és széles spektrumú egészségügyi problémákat okoz. Krónikus expozíció esetén bőrelváltozásokat (hiperkeratózis, pigmentáció), bőrrákot, hólyagrákot, tüdőrákot és májbetegségeket okozhat. Ezenkívül szív- és érrendszeri betegségek, idegrendszeri károsodások, valamint reproduktív és fejlődési problémák is összefüggésbe hozhatók vele. Az arzén nagy mennyiségben a Corti-szerv rendellenességét okozhatja, és a legnagyobb mértékű halláskárosodást az alacsony frekvenciákon okozza.

Króm

A króm létfontosságú nyomelem (króm(III)), azonban a króm más oxidációs állapotai, különösen a króm(VI), rendkívül toxikusak és rákkeltőek. A króm(VI) belélegezve tüdőrákot okozhat, bőrrel érintkezve allergiás reakciókat és fekélyeket, lenyelve pedig gyomor-bélrendszeri irritációt és vesekárosodást.

Nikkel

A nikkel is egy esszenciális nyomelem bizonyos élőlények számára, de az emberi szervezetben nagyobb mennyiségben toxikus. A nikkel expozíció leggyakoribb egészségügyi hatása a kontakt dermatitis, azaz allergiás bőrirritáció. Belélegezve tüdőirritációt, asztmát és tüdőrákot okozhat, különösen a nikkel-karbonil formája rendkívül mérgező.

Réz

A réz létfontosságú nyomelem, azonban túlzott mennyiségben mérgezővé válik. Akut rézmérgezés esetén hányinger, hányás, hasmenés és hasi fájdalom jelentkezhet. Krónikus expozíció esetén májkárosodás, veseproblémák és neurológiai zavarok léphetnek fel.

Cink

A cink szintén esszenciális nyomelem, a túlzott cinkbevitel azonban toxikus lehet. Túlzott cinkbevitel esetén hányinger, hányás, hasmenés, fejfájás és láz jelentkezhet. Krónikus túladagolás rézhiányhoz vezethet, mivel a cink és a réz versenyeznek egymással a felszívódásért, ami vérszegénységet és idegrendszeri problémákat okozhat.

Nehézfémek a mindennapokban

A nehézfémek az élet minden területén jelen vannak. Például a higany egy rendkívül mérgező nehézfém, amely gyakran kerülhet be szervezetünkbe például hal- vagy tenger gyümölcseinek fogyasztásán keresztül. A kadmium egy másik veszélyes nehézfém, amely a dohányfüstben és bizonyos élelmiszerekben található meg. Az arzén egy másik olyan nehézfém, amely megtalálható bizonyos élelmiszerekben és italokban.

A környezeti mérgek egyre jobban megterhelik a szervezetünket, bár gyakran észre sem vesszük. Hiába szabnak meg a hatóságok határértékeket a halak higanytartalmáról, ha nem tudjuk, hogyan hat ekkora mennyiségű higany az ivóvízben lévő ólommal, az oltóanyagokban lévő alumíniummal és a foszfortartalmú műtrágyával kezelt zöldségekben lévő kadmiummal társulva az emberi szervezetben. Az egészségre még nem káros határértékek meghatározásánál ugyanis jellemzően csak azt az egyetlen mérgező anyagot veszik figyelembe, holott inkább szabály, mint kivétel, hogy valakinek amalgámtömései vannak, ólmozott vizet iszik, higanyos halat és nikkeles csokit eszik, alumíniumos fogpasztával mos fogat és titántartalmú dezodort használ.

Az ólom szerves és szervetlen sók formájában fordul elő a természetben. Gyakran található meg a porban és a csapadékban. A fő kibocsátói a kohók, az ólommal dolgozó gyárak (elemgyártás, fémfeldolgozás) és a lövészet. A terhelés jó része az élelmiszerekből származik. A higany az egyetlen olyan fém, amely szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotú. Hőmérőkben és barométerekben alkalmazzák, ezen kívül előfordul lámpákban, neoncsövekben, katalizátorokban és speciális elemekben. Higanyvegyületek vannak a gombaölő szerekben és növényvédőkben is. Az emberi szervezet számára a legnagyobb jelentősége az amalgámtöméseknek van.

Élelmiszer-adalékanyagok és nehézfémek

Számos élelmiszer-adalékanyag tartalmaz potenciálisan toxikus fémeket, ezeket különféle E-számokkal jelölik. A szakemberek véleménye megoszlik arról, mennyire kockázatosak ezek az anyagok. Az E 173 jelű alumíniumot drazsék és cukorkák ezüstös színezésére használják. Az E 520-523 számok olyan alumíniumkötéseket jelölnek, amelyek a kandírozott, kristályos vagy cukorbevonatú gyümölcsöknél és zöldségeknél használatosak. Savszabályozóként szolgál az E 520. Manapság riasztóan magas a tengeri halak higanytartalma. Az E 541, nátrium-alumínium-foszfát mesterséges sütőpor például lisztes készételekben. Az alumínium nátriummal, káliummal és kalciummal alkotott vegyületei édességekben és rágógumiban, konyhasóban és száraz élelmiszerekben fordulnak elő. Az E 559-es számú kaolin színezékek alkotóeleme. Az E 141 klorofillos rézvegyület, amelyben a réz zöld festékanyagként fordul elő likőrökben, rágógumiban, jégkrémben és édességekben. Az E 171 jelű titán-dioxid fehér színezőanyag, előfordul például sütemények bevonatában és számos gyógyszerben. Az E 558 jelű betonit olyan vulkáni kőzet, amely kis mennyiségben arzént és ólmot is tartalmazhat. Ezek azonban ép bélnyálkahártya esetén nem szívódnak fel. Ez utóbbi kijelentéssel gyakran találkozhatunk, ám angol szakemberek már 1996-ban kimutatták, hogy a fémtartalmú élelmiszer-adalékanyagok az egész testből felszívódhatnak. A tudósok a bélnyálkahártya bizonyos fehérvérsejtjeiben titán-dioxidot, alumínium-szilikátot és egyéb szervetlen mikrorészecskéket találtak. Érzékeny betegeknél ezek krónikus gyulladást és csomószerű kinövéseket okozhatnak, úgynevezett granulómákat.

Nanorészecskék és veszélyeik

Ezek közé tartoznak az úgynevezett nanorészecskék, azok a mesterségesen előállított anyagok, amelyeknek a mérete 100 nanométer vagy kisebb, akár az atom méretéig (0,2 nm). A nanorészecskék az orr, a hörgők, a bél nyálkahártyáján és a bőrön át, illetve injekciók formájában juthatnak a szervezetbe. Belégzést követően például eloszolhatnak az egész légzőrendszerben. Annyira kicsik, hogy áthatolnak a légzőszervek sejtjeinek falán, és bejutnak a vérbe vagy a nyirokkeringésbe, majd onnan tovább a szívbe, a csontvelőbe, a lépbe, a nyirokcsomókba és további érzékeny szervekbe. Ugyanez vonatkozik a bőrön vagy a bél nyálkahártyáján át bejutott nanorészecskékre. Nanorészecskék útján átléphető az vér-agy gát, így a gyógyszerek könnyebben célba érnek. De ennek a megoldásnak is vannak veszélyei. Olyan felfogás is van, hogy olyan anyagok, amelyek egyébként ártalmatlanok, mérgezővé válhatnak, ha átalakulnak ultrafinom nanorészecskékké. A nanotechnológiának az emberre és a környezetre gyakorolt hatásaival még nem vagyunk teljesen tisztában.

Nehézfém-mérgezés kimutatása

A nehézfémek jelenlétének kimutatása és koncentrációjának monitorozása kulcsfontosságú az egészségügyi kockázatok felmérésében és a környezeti szennyezés kezelésében. A leginkább elterjedt és bevált metódus a szérumban keringő toxikus fémek arányának vizsgálata. A vizsgálat meglepően pontos, amennyiben akut toxicitásról van szó. Az igazi kihívás, hogy az emberek tetemes hányada nincs teljesen tisztában az expozíció kockázataival. Ebben az esetben igenis hasznos eszköz lehet a szérum ellenőrzése.

Laboratóriumi módszerek

• Atomabszorpciós spektrometria (AAS): Ez a technika a fémek egyedi fényelnyelési spektrumát használja fel a koncentráció meghatározására.
• Induktívan csatolt plazma - optikai emissziós spektrometria (ICP-OES) és tömegspektrometria (ICP-MS): Ezek a módszerek rendkívül érzékenyek és képesek több elemet is egyszerre, nagyon alacsony koncentrációban is kimutatni.
• Röntgenfluoreszcencia (XRF): Ez egy roncsolásmentes technika, amely a mintából kibocsátott röntgenfluoreszcens sugárzás elemzésével határozza meg az elemek összetételét. Gyakran használják helyszíni mérésekre (pl. talaj, festék).

Biológiai mintavétel

• Vérvizsgálat: A vér ólom-, higany- vagy kadmiumszintjének mérése aktuális expozícióra utal. A vérvizsgálatról tudjuk, hogy elsősorban az akut terhelésről nyújt felvilágosítást, azaz hogy az elmúlt órákban érte-e ilyen terhelés a szervezetet.
• Haj- és körömvizsgálat: Ezek a minták a múltbeli expozícióra adhatnak utalást, mivel a fémek beépülnek a növekvő hajba és körömbe.
• Vizeletvizsgálat: A vizeletvizsgálattal, különösen provokációs tesztekkel, a szervezetben felhalmozódott nehézfémek mennyiségét lehet meghatározni.

Provokációs tesztek

Létezik egy úgynevezett provokációs teszt, aminek keretében egy közel sem biztonságos kelátort (EDTA) adnak a delikvensnek, majd mérik a vizeleten keresztül ürülő nehézfémek mennyiségét. A módszer legalább annyira triviális, mint a szérum szintek vizsgálata, de legalább még félrevezető is. Ezzel a legfőbb kihívás, hogy a problémát okozó nehézfémek az intracelluláris térben helyezkednek el, ahova a kelátornak nincs bejárása, négyszeres negatív töltöttsége miatt. Pontosan ezért sem kelátorként nem túl hasznos, sem diagnosztikus eszközként, ugyanis az extracelluláris (sejten kívüli) nehézfém mennyiség arányosan mindig jóval kevesebb mint az intracelluláris (sejten belüli) térben lévő. A másik, hogy a kelátor funkciója csak amolyan „fél-kelátorként” szuperál, ugyanis könnyedén el tudja engedni az általa elmozgatott fémeket. Nem mellesleg amit elmozgatott a sejtközi térből és nem sikerült a vesén keresztül ürítenie, az újra depozitálódik / lerakódik valahol máshol a szervezetben. Ezt a jelenséget hívják redisztribúciónak. És bizony toxikus anyagokat átrendezni az emberi testben általában nincs ingyen.

Biorezonancia / Quantum-fizikai mérés

Az elnevezés ebben az esetben is megkavaró. Eredetileg nem biorezonanciás állapotfelmérés hanem quantum-fizikai, de a köztudatban mégis az előbbi terjedt el. Biorezonancia önmagában egy másik kategória, és erre a célra nem feltétlen alkalmas. A mérés egy quantum fizikai metódussal történik, ami még sokaknak bőven a felfogó képességeinek határait súrolja. Gyengéje, hogy nem mindenki dolgozik a megfelelő géppel, vagy ha mégis, akkor nincs meg hozzá a megfelelő gyakorlata, szakmai tudása. Pedig a jó quantum mérés páratlan pontossággal bír. Képes megmutatni a nehézfémek típusát, elhelyezkedését a szervezetben vagy akár a kivezetés szükségességének prioritását.

Nehézfémek kivezetése a szervezetből

Ezen nehézfémek jelenléte miatt rendkívül fontos ismernünk és alkalmaznunk kell a megfelelő méregtelenítési módszereket. A nehézfém kivezetés egy komplex folyamat, amely több lépést is magában foglal.

Kelátképző terápia

A hagyományos orvoslásban a kelátképző terápia az elfogadott módja az ólommérgezés és más nehézfémek kezelésének. Speciális, úgynevezett kelátképző gyógyszerekkel lehet kivezetni a szervezetből, a nehézfémet csak ezek képesek mobilizálni. A komplex- vagy kelátképzőket jellemzően injekció formában vénásan vagy infúzióban juttatja be az orvos a szervezetbe. Ezeknek a gyógyszereknek az az előnyük, hogy a szervezet anyagcseréjében szinte nem vesznek részt, azaz nem lépnek semmiféle reakcióba a szervezet saját fehérjéivel és egyéb szöveteivel. Ugyanakkor következetesen megkötik a vérben vagy a szövetekben található nehézfémeket, és viszonylag gyorsan kiválasztják azokat a vesén keresztül. Azaz nem a szervezet méregtelenítő munkáját segítik, hanem maguk méregtelenítik a szervezetet, jelentős megkönnyebbülést idézve ezzel elő. Ezt a terápiát akár több hónapon át fenn kell tartani. Gyerekeknél a kelátképző terápiát sokkal alacsonyabb ólomszintnél el kell kezdeni.

• EDTA (etiléndiamintetraecetsav): Olyan hatóanyag, amelyet körülbelül 70 évvel ezelőtt fejlesztettek ki az ólomtól való méregtelenítésre. Manapság az iparban a nehézfémek okozta szennyeződések esetén alkalmazzák. A nátrium-EDTA-val végzett infúziós kezelést EDTA-kelátterápiának is nevezik. Jó eredménnyel alkalmazzák már évek óta a szív, a láb és az agy vérellátási zavarai esetén.
• DMPS: Főként a sejtek közötti térben és a vérben köti meg a nehézfémeket.

Természetes méregtelenítési módszerek és kiegészítők

• Chlorella és koriander: Egyik leghatékonyabb módszer a chlorella és a koriander kombinált használata.
• Homeopátiás szerek: Léteznek olyan homeopátiás szerek is, amelyek segíthetnek ebben a folyamatban.
• Spagyrikus gyógyszerek: A spagyrikus gyógyszerekkel végzett méregtelenítő eljárás úgy növeli meg a nehézfémek kiválasztását, hogy közben nem fokozza az értékes ásványi anyagok és nyomelemek kiürülését.
• Alfa-lipoinsav: Erős antioxidáns és képes kötni a nehézfémeket.
• C-vitamin: Hatékony lehet a nehézfém-kivezetés folyamatában.

Életmódváltás és prevenció

A helyes étrend kulcsfontosságú lehet a nehézfém-kivezetés folyamatában. Az alkoholfogyasztás csökkentése is hozzájárulhat ehhez, mivel az alkohol rontja májunk méregtelenítő képességét. A friss levegőn végzett rendszeres mozgás aktivizálja a vérkeringést és hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez.

A nehézfémek bevitelének csökkentése nem csak rövid távon fontos. Hosszú távú stratégiai terveinkben is figyelembe kell vennünk ezt a tényezőt. Ezen felül kerüljük az olyan termékeket és helyeket, amelyek nagyobb valószínűséggel tartalmaznak nehézfémeket. Rendszeresen végezzünk méregtelenítést!

A megelőzés módja a munkavédelmi szabályok betartása, a védőfelszerelések viselése. A gyerekeket nem szerencsés kisebb ólomtárgyak közelében hagyni. A munkavállaló kezén megülepedett, ólmot tartalmazó szennyeződés akkor kerülhet szervezetébe, ha piszkos kézzel étkezik vagy dohányzik. Ezért biztosítani kell a tisztálkodás lehetőségét, elkülönített étkező-, dohányzó helyiséget, valamint fehér-fekete rendszerű öltözőt. Ezek megfelelő használatára oktatni kell a munkavállalókat. A munkaruha mosatását a munkáltatónak kell megszerveznie.

tags: #embrio #mergezese #a #testben