A nyári forróságban a szabadban töltött idő elengedhetetlen kelléke - a naptej mellett - a fejfedő, gyerekeknek végképp. A kisbabát fontos védeni az erős napsugárzástól, ezért az egyik megoldás ilyenkor a széles karimájú babakalap használata. Nemcsak a baba arcát, hanem a vállait is megvédi a napégéstől. Készítsünk a babánknak egy babakalapot!

Miért érdemes saját fejfedőt készíteni?
Őszintén szólva találékonyságom egyik legnagyobb ösztönzője a lustaságom, másik pedig a fogyasztói társadalommal szemben érzett unszimpátiám. A kreativitás ad egyfajta szabadságérzetet, ami egy idő után szinte függővé tesz. Ha szükségem van valamire, először mindig átgondolom, meg tudom-e csinálni, és csak végszükség esetén veszem meg. Mielőtt beköszöntött a nagy meleg, rájöttem, hogy nincs a kis lurkónak nyári sapija, így elkezdtem kutakodni, miből is lehetne csinálni. Tudom, most azt mondod, hogy „de jó lenne megcsinálni, de biztos nehéz” vagy „nekem ehhez nincs kézügyességem” vagy „ezt én úgysem tudom megcsinálni”. Ja és ne gyere azzal, hogy nincs varrógépem, mert képzeld el, akár kézzel is meg tudod varrni. Ami még fontos, nem csak babáknak lehet elkészíteni, akár magadat is meglepheted vele.
Milyen anyagokat használjunk?
- A fejfedő anyagának bármilyen természetes anyagú, világos színű kiselejtezett ruhadarab megfelel.
- Két vagy akár több színű anyag (a merevebb vászon anyagok a legpraktikusabbak, de sima pamutvászonból is készíthetjük, ha szeretnénk, hogy merevebb legyen pl. a karimája, akkor vasalható közbélést teszünk közé).
- A bolti csomagolások gyakran tartalmaznak habfóliát és PET fóliát, ezekből jó merevítőt lehet szabni és moshatóak is, nem ázik el, mint mondjuk egy kartonlap.
- A siltes kendőhöz nem csak pamutvászon használható, hanem a pamutjersey is jó megoldás.

Szükséges eszközök és anyagok
- Szabásminta készítéséhez: papír, újságpapír, vonalzó, körző (vagy egy lapostányér).
- Varráshoz: vastagabb cérna vagy fonal, gombostű.
- Díszítéshez: szalag, műanyag patent, virágok, stb.
Az anyagokat érdemes varrás előtt kimosni, mert összemehetnek.
Zúzmara kötött sapka - lépésről lépésre
Fejfedő méretezése
A fej körméretének mérése:
Mérjük meg a fej körméretét a homlokon és tarkón át haladva. Használjon mérőszalagot. A szalagot úgy kell körbevezetni a fejen, hogy az a homlok közepén, a fülek felett, illetve hátul, a tarkó közepén haladjon végig olyan magasan, ahogy a sapkát vagy a kalapot is viselné.
A sapka méretének kiszámítása:
Mérjük meg a fej körfogatát centiméterben, majd ezt a számot osszuk el 3,14-gyel. Ez lesz a kör átmérője. Ebből ki tudjuk számolni a kör kerületét (átmérő szorozva 3,14-gyel), és a varrás miatt hozzáadunk 1-1,5 centit.
Siltes kendő elkészítése
A kendő háromszög alakú lesz. Az alapvonal közepén ejtsünk egy vágást 2-3 cm hosszan befelé és 1-2 cm szélesen. A legnagyobb fejtörést a simléder okozta, de végül találtam megoldást.
Silt szabásminta készítése papíron:
Mérjük le a halántékok közötti távolságot. Rajzoljunk körzővel egy kört, aminek az átmérője a mért érték. Ezután rajzolunk még egy kört a középpont vonalában, 3-4 cm-rel (ez a simléder mélysége) eltolva. Az elején használt papír kört felezzük és a felezővonalat ívesre vágjuk. Körző nélkül: keressünk egy kistányért, aminek a mérete megfelelő és azt rajzoljuk körbe a papíron, majd vágjuk ki. Ha nincs akkora tányérunk, válasszunk egy közepes tányért. Rajzoljuk körbe, aztán jön a barkács munka. A kört vágjuk ki és úgy, mint az előbb hajtogatással keressük meg a középpontját. Most vonalzóval a középpontból mérjük le a szükséges sugár hosszát. Jelöljük meg. A hajtásvonalakon jelöljük be ezeket a pontokat, kössük össze és ki is alakul a körívünk.
Silt kivágása és összevarrása:
A kapott simléder szabásmintát kiszabjuk fél centiméter ráhagyással a habfóliából kétszer, PET fóliából egyszer, a textilből szintén kétszer. A textil félholdakat szín színre fordítjuk és a külső ívén összevarrjuk. A simlédert kiszabjuk kétszer a textilből, kétszer a habfóliából és egyszer a PET fóliából. Mivel a póló anyag nem foszlik, itt a színén varrhatunk. Belehelyezzük a habfólia-PET-habfólia szendvicset és a belső íven is összevarrjuk, szorosan a merevítés mentén. Sokszor gondot okoz a silt megvarrása. Vagy merevítőt teszünk a két anyag közé, vagy szerzünk egy rossz sapkát és kibontjuk a siltjét és felhasználjuk.

Babakalap elkészítése
Szabásminták készítése:
A halántékok közötti távolságot mérve, papírra rajzolunk egy kört, aminek ez lesz az átmérője. Vegyünk egy kinyithatós reklámújságot, csukjuk be a hajtás mentén. A hajtás aljához, a csúcsba illesszük a körzőnket és húzzunk egy félkörívet a sugár - előző kör (kalap tetejének) a sugarával - távolságában, majd készíts még egy, 7 cm-rel nagyobb kört is. Körző nélkül: tegyük a kivágott kör középpontját az újság hajtásának aljához, a csúcsba, rajzoljuk körbe a körcikket, majd mérjük ki vonalzóval az ezen felüli, plusz 7 cm távolságot, jelöljünk be legalább 4 pontot ebben a távolságban és kössük össze egy körívnek.
Anyagok kiszabása:
Tegyük a babakalap tetejét az anyag fonákoldalára és tollal rajzoljuk körbe, majd 1 cm ráhagyással vágjuk ki a kört. A körberajzolást megkönnyíti, ha a szabásmintát odagombostűzzük az anyaghoz. Ha van elég anyagunk, akkor érdemes ketté hajtani az anyagot és illesszük a karima alját a hajtásvonalhoz, majd így rajzoljuk körbe. Egyszerűbb a dolgunk, ha a karima összesen egy alsó és egy felső anyagdarabból áll, de előfordulhat, hogy nincs annyi anyagunk egyben, akkor sincs baj. Ebben az esetben négy karimadarabot kell megrajzolnunk és kivágnunk. Ezt a szabásminta darabot ráfektetjük az anyagunkra, rágombostűzzük és kiszabjuk. Nagyon fontos, hogy itt is hagyjunk +1 cm a varrásszélnek, tehát 1cm-es ráhagyással vágjuk ki a téglalapot. Ezzel most már kiszabtunk minden alkatrészt.
Varrás:
Most már akkor az alábbi alkatrészek vannak előttünk. Ha négy darabból szabtuk ki a karimát, akkor a következő lépésben össze kell varrni őket és szétvasalni a varrásnál. Az anyagoknál mindig a színoldalt a színoldallal fordítjuk össze (színt színnel szemben) és úgy varrjuk össze. Ezután a kalap tetejét és közepét fogjuk összevarrni. Most következik a karimák felvarrása. A két karimát összegombostűzzük színt színnel szembe. A külső peremet fogjuk összevarrni. Az 1 cm-es varrásszélnél összevarrjuk, majd kifordítjuk. Most fogjuk hozzá varrni a félkész kalaphoz. A karima belső ívét, ahol nincs összevarrva, hozzátűzzük a kalap aljához. Ha varrógéppel varrunk, szépen el lehet tisztázni a varrásokat. Ha kézzel varrunk, akkor pelenkaöltéssel varrjuk el az anyagszéleket. Kész is vagyunk, most jöhet a díszítés. Masnit, virágot, bármit felvarrhatunk a kalapra, ez már csak rajtunk múlik.

Karikás kendő babákhoz
Ideális babahordozó eszköz már egészen újszülött kortól használható. Könnyű megkötni, körbeöleli a babát. Ez a kendő két speciális belső recés műanyag karikával van ellátva. Gyorsan felvehető, használata gyorsan elsajátítható. Mérete könnyedén állítható. Nem csak nyaraláshoz, hanem téli wellness hétvégékhez is kitűnő választás a fürdős karikás kendő, mert a legtöbb kicsi nem szereti még az úszógumit, vagy nem tűri magán a karúszót, és a legbiztonságosabb mégiscsak anya ölében megismerkedni a vízzel.