A ló alapkiképzésének célja, hogy kellemes mozgású, engedelmes, készséges, jó teljesítőképességű, ügyes lovat kapjunk. A szoktatás, a gondos nevelés, kiképzés, tornáztatás megtartja, javítja és kibontakoztatja a ló képességeit lovasa vagy hajtója számára. Ahhoz, hogy ezt a célt elérjük, meg kell találnunk a módját annak, hogy a ló természet adta pozitív tulajdonságait - erő, gyorsaság, kitartás, jó emlékezés - megtartva szolgálatunkba tudjuk állítani őt. A hátasló kiképzése során ezt a belovaglással érhetjük el, a fogatolt-ló esetében a fogatba-kocsiba tanítás folyamán valósíthatjuk meg.
A nóniusz fajta megalapításának ideje 1816-ra tehető, amikor a fajta alapító ménje, Nonius Senior a mezőhegyesi ménesbe került. A származásában angol telivér és normandiai vérvonalakat egyesítő mén franciaországi Calvadosban, a rostiéres-i ménesben született, és a napóleoni háborúk egyik hadizsákmányaként került Magyarországra. Nonius Seniort kitűnő származása miatt vették be a tenyésztésbe. Ő maga kissé aránytalan és kimondottam csúnya ló volt, arab, lipicai és Nápolyban tenyésztett spanyol vérvonalakkal egyesítve azonban kitűnő és egységes küllemű egyedeket adott. Nonius Senior 17 évig állt a tenyésztés szolgálatában. Ez idő alatt 122 kanca és 79 mén utódot adott, melyek közül 15 egyed lett a fajta törzsménje. Ezek összesen száz tenyészévet fedeztek Mezőhegyesen.
A fajta kialakításának kezdeti szakaszában sokszorosan alkalmazták az egyedek közötti rokontenyésztést, amelynek köszönhetően létrejött a nóniusz egységes jellege, de ezzel együtt fajtahibák is megmutatkoztak. Ezek elsősorban a lábszerkezet gyengeségében, az ízületek lazaságában és a paták gyakori megbetegedésében nyilvánultak meg. A rokontenyésztés hátrányos hatásait cseppvérkeresztezéssel, azaz angol telivér mének tenyésztésébe vonásával szüntették meg. 1860-tól 1945-ig 31 angol telivér mén fedezett a nóniusztenyésztésben, ami egy egységes küllemű és genetikailag is stabil fajta létrejöttét eredményezte.
A nóniusz aranykora a 19. század utolsó harmadára tehető. A fajta ebben az időszakban számos kiállításon és szemlén szerzett értékes díjakat és elismeréseket. A második világháború után a haderőben végleg megszűnt a lovak jelenléte. A nóniusz szerepe módosult: az Alföld széles körben elterjedt igáslova lett. Ettől az időszaktól kezdve került a fajta egyre több egyede a ménestől független gazdaságokhoz, melyek a későbbiekben fontos szerepet játszottak a fajta génmegőrzésében is. Az 1970-es években próbálkoztak a nóniusz sport irányú tenyésztésébe vonásával is, ez azonban a fajta jellegzetességei miatt nem lett sikeres. Miután a ló mezőgazdaságban való használata is háttérbe szorult, a mai nóniusztenyésztés célja elsősorban a génmegőrzés.
A nóniusz a magyar lófajták egyik legkiemelkedőbb képviselője. A fajta bölcsője Mezőhegyes volt. Az 1810-es évek elejére egyértelművé vált, hogy katonai hátas lovat az ország nagy ménesei tenyészteni képesek, de katonai hámos lónak alkalmas típus nem állt rendelkezésre. 1816-ban, főleg arab és spanyol-nápolyi típushoz sorolható kancákon megkezdi tenyészműködését egy normandiai Nóniusz nevű mén. Apja angol félvér, apai nagyapja angol telivér, anyja egy normandiai kanca, angol telivér unoka. A mén 1816-tól 1832-ig fedezett a ménesben és 368 vemhesített kanca után 201 ivadéka született. A ménnek 15 törzsmén fia működött a ménesben. Mindegyik spanyol hátterű vagy a kemény arab kancákra vezethető vissza. A nóniuszok második generációját a Nóniusz 29, Nóniusz 34 és Nóniusz 36 nevű törzsmének alapozták meg. 1870 után a hátasjelleg formálásához angol telivér méneket alkalmaznak. Az F1-ek közül a kancák kaptak szerepet, de ezeket nóniusz törzsbéli ménekhez “zárták” vissza. Az F1 mének - mezőhegyesi tenyésztési koncepciónak megfelelően - nem kaptak apaméni szerepet. A századfordulót megelőzően négy mén rögzítette és alakította ki véglegesen a fajtát. Ezek a Nóniusz XXIX, Nóniusz XXXI, Nóniusz XXXVI, Nóniusz XLII. 1943-tól a négy mén geneológiai vonalát az előbbi felsorolás sorrendjében A; B; C; D vonallal illetik. Ez a nomenklatúra mind a mai napig fennmaradt. A vonalakkal azt a tenyésztési gyakorlatot követték, hogy az “A” vonalbeli kancát hozzáillő “B” vonalbeli ménnel párosították, majd ez “C” vonalbeli mént kapott. Ennek kancautódára rakták a “D” vonalú mént.
A fajta származását tekintve tömeges angol félvér, a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbike. Feje a test nagyságával arányos, kissé durva, félkos - esetenként kosfej. Nyaka - az arab és spanyol-nápolyi nagy befolyású ősöknek köszönhetően - magasan-, a telivérezett egyedeknél középmagasan illesztett. Nyaka középhosszú, olykor rövid, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, középhosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka középhosszú, rendre széles, jól izmolt. Fara nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai szárazak. A hasonló testnagyságú és tömegű európai melegvérű fajták között a nóniusz rendelkezik a legszárazabb inakkal és ízületekkel. Lábhibák előfordulnak, ennek ellenére küllemében nagyon egyöntetű fajta.
Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes igásló. A korábban megrendezett távhajtási versenyeken állóképességét és mozgáskészségét mindannyiszor bizonyította. Munkakészsége páratlan. Nemcsak fogatlóként és igáslóként kiváló. Közel két évtizedes kísérlet és gyakorlati próba során bizonyította, hogy alkalmas angol telivér mének után az ivadékok válogatás nélkül nagyszerűen beválnak az ugrósportban. Anyai keresztezési partnerként kitűnően hasznosítható. Elsősorban mezőgazdasági igásmunkára használható. Jobb ügető képességű egyedei a fogatsportban nemzetközi szinten is eredményesek. A hobby lótartásban a család mindenes lova lehet, hiszen kocsiban és nyereg alatt egyaránt jól használható. Mivel barokk külleme alapján minden más félvér lófajtától határozottan megkülönböztethető, a hobby lótartók körében a jövőben minden bizonnyal különleges jelentőséggel bír majd. Sportcélú haszonállat-előállító keresztezésben nélkülözhetetlen anyai partnernek tekinthető.
A magyar lófajták közül talán az egyik legkedvezőbb helyzetűnek tekinthető. Régi nagy ménesei (Mezőhegyes, Hortobágy) megmaradtak, eredeti kancacsaládjai fellelhetők. A köztenyésztésben - éppen gazdasági értékmérő tulajdonságai miatt - sok nóniusz kanca található, olyanok, amelyeknek genetikai háttere is figyelemre méltó. Mezőhegyes, Makó környéke, Hajdú-Bihar megye túlnyomórészt nóniusz fajtát tenyészt évtizedek óta. A törzskönyvi ellenőrzésben tartott kancák száma közel 500. Jövőbeni várható szerepének megfogalmazásakor a fajta jellege meghatározó. Magyarország egyetlen klasszikus igásló fajtája. Célszerű a formájában megőrizni és a mezőgazdasági igaerőt főleg erre a fajtára alapozni.
A nóniusznak két tájfajtája létezik: a nagyobb, általában fekete színű mezőhegyesi, valamint a szikár, általában pej vagy sötétpej hortobágyi nóniusz. A sárga színű egyedeket nem törzskönyvezik.
A nóniusz lótenyésztés ma is aktív, a fajtát a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület gondozza, melynek célja a fajta tisztavérben történő tenyésztése és a génmegőrzés. Jelenleg 320 tagot, 930 tenyészkancát és 78 fedezőmént tart nyilván az egyesület. A fajtával kapcsolatosan a modern kor elvárásainak való megfelelést is szem előtt tartják, miközben ápolják a tradíciókat.
Kalandozás a ménesek világában - a nóniusz
A fajta a 20. században katonalóként elveszítette szerepét, de igáslóként az Alföldön kedveltté vált. Manapság a mezőgazdasági használat háttérbe szorulásával a hangsúly a génmegőrzésen és a hobby célú hasznosításon van. Külleme, belső értékmérői és egyedi származása alkalmassá teszi a hobby lótartók körében való elterjedésre.