Közismert, hogy olyan gyerekdalok, mint a Bújj, bújj, zöld ág vagy a Boci, boci tarka erotikus többletjelentést hordoznak.
De mi a helyzet a népdalokban szereplő többi jelképpel?
„Hull a szilva a fáról, most jövök a tanyáról…” - dudorásztuk önfeledten általános iskolában az énekórán anélkül, hogy feltűnt volna, milyen kétértelmű a szöveg.
Pedig a régiek sem voltak fából: a népdalokban sokszor megjelenik az erotika, ám ezt virágok, gyümölcsök, fűszernövények, gabonafélék metaforái mögé rejtette az egykori szemérmes szerelmes.
A szerelemről és a testiségről eleink nemigen beszélhettek nyíltan: egyrészt a mindennapjaikat meghatározó vallásosság, másrészt pedig a falvak „erkölcsi rendje” is tiltotta ezt.
A virágokról, a nemiséggel ellentétben, mindig is egészen nyíltan lehetett beszélni vagy énekelni.
A virágok szimbolikája a népdalokban
Népdalainkban talán a leggyakrabban előforduló szimbólum a rózsa, amely a szerelmesek jelképe, amint azt a következő dal ki is mondja: „Két szál pünkösdrózsa kihajlott az útra, / el akart hervadni, nincs, ki leszakítsa.”
A dalainkban sokszor megjelenő rozmaring is a nőiséghez köthető, nem annyira a forma, mint inkább az erős, bódító illat miatt: „Hej, rozmaring, rozmaring, leszakadt rólam az ing…”
Az ibolya szintén erősen illatozik, sőt, a megöntözést (kell-e magyarázni, mit jelent ez?) várja: „Kék ibolya búnak hajtja a fejét, mert az égből nem öntözik a tövét.”
A virágok hajladozása a népdalokban a szerelmesek karjának ölelését idézi fel; a ritmikus ide-oda mozgás a néprajzkutatók szerint képszerű megjelenítése a nemi aktusnak: „Kinyílt a rózsa, hajlik az ága, / nincsen, aki leszakítsa, csak úgy hervad rajta.”
A rozmaring is hajlik, például a közismert A csitári hegyek alatt című dal utolsó versszakában: „Amoda le van egy erdő, jaj, de nagyon messze van. / Közepibe, közepibe két rozmaringbokor van.”
A gyümölcsök mint erotikus jelképek
A gyümölcs szintén gyakori erotikus jelkép népdalainkban.
Legtöbbször talán az alma tűnik fel, amelynek egyrészt kereksége, másrészt magháza idézte fel a régiekben a nőiséget.
A „Piros alma kigurult a sárba” kezdetű népdal mögött például egy megesett lány története húzódhat meg, hiszen a sár a szégyen, a tisztátalanság jelképe.
Az ablakba kitett három piros alma biztatást jelentett az udvarlónak, a félbevágott alma viszont nem sejtetett túl sok jót - ez ugyanis az udvarlás elutasítását jelentette.
Ennél is egyértelműbb jelkép a szilva.
Gondoljunk csak az Éva, szívem, Éva kezdetű népdalra, miszerint „most érik a szilva, terítve az alja, fölszedjük hajnalra.”
Természetesen akkoriban sem éjszaka szedték a szilvát, így nem nehéz a mögöttes jelentést megfejteni.
Ha netán továbbra is kétségeink volnának, meggyőző erővel hathat az alábbi néprajzi gyűjtés: „Szép a p…, mert fekete. Jézus Krisztus teremtette. Lökött bele szilvamagot, Köréje meg prémet rakott.”
Ennek alapján már biztosra vehetjük, hogy a „Hull a szilva a fáról, most jövök a tanyáról” kezdetű népdalban is szerelmi sikerről számol be az énekes, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy „egyik ága lehajlott” - a hajladozás fontosságát már fentebb említettük.
A férfiasság szimbólumai és a termékenység
A kalászos gabonafélék, a búza, az árpa, a zab, továbbá a kender szintén a nőiség, termékenység jelképeként jelennek meg.
„Virágos kenderem elázott a tóba, / Ha nem szeretsz, rózsám, ne jöjj a fonóba.”
De ugyanerre vonatkozhat a búza beérése, a búzaszem kipattanása is: ha ugyanis a búza beért, és a szeme is kipergett, ott már valószínűleg a szerelembe esés is megtörtént.
Az eddig említett női jelképekkel szemben a dió, a diófa és a mogyoró, a herékkel való hasonlatosság alapján a férfiasság szimbólumai.
Például ebben a népdalban is: „Diófából van a babámnak ágya, / Ha ráülök, hajlik mind a négy lába.”
A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni: a kerek erdő, a kerek tó, a jegenyefa, a különböző színek, állatok, szántással-vetéssel kapcsolatos tevékenységek mind-mind jelképes értelemmel bírnak népdalainkban.