Emlékezetes esemény, amikor először kezd el kisbabád mászni. Ez az egyik első a sok mérföldkő közül, amit a szülők annyira várnak, amikor újszülött babájukat a karjukban tartják. A „mikor mászik a baba?” kérdés minden fiatal szülő fejében megfordult már, és sok aggodalmat okozott már minden újdonsült édesanya számára. Ez a téma azonban nem kellene, hogy ekkora aggodalmat keltsen, hiszen minden gyermek a saját, önálló ütemében fejlődik - ahogy másban, ebben sem vagyunk ugyanolyanok. A baba mászás az egyik leginkább várt fejlődési szakasz, hiszen ekkor kezdi el igazán felfedezni a világot. Ez nemcsak egy fizikai mérföldkő, hanem hatalmas lépés a kognitív és érzelmi fejlődésben is.

Mikor várható a kúszás és a mászás?
A csecsemők átlagosan 6 hónapos kor körül kezdenek el kúszni. Ha a babád ennyi idős és még nem mászik, akkor se izgulj és stresszelj túl sokat, mert a kicsik különböző ütemben fejlődnek. Átlagosan a baba 6 hónapos kora körül észlelheted először annak jeleit, hogy a pici megpróbál valamiféle kúszó mozgást. A kicsik tíz hónapos korukra már hatékonyan mozgathatják kezeiket és térdeiket. Azonban minden baba más és más ütemben fejlődik, és néhányan csak 1 éves korukra kezdenek el kúszni. A legtöbb baba 6 és 10 hónapos kor között kezd kúszni, majd ezt követi a mászás. Vannak, akik ezt a lépést kihagyják, és egyből felállnak, kapaszkodva lépegetnek.
A mozgásfejlődés, a csecsemő 1 hónapos korában kezdődik, amikor is hason fekve már át tudja fordítani a fejét, és ülő pozícióban egy pár pillanatra már önállóan tartja a fejét. Két hónapos korban ez annyiban változik, hogy hason fekve már fel is emeli a fejét. 3 és 4 hónapos korban már forgáshoz hasonlító mozdulatokat végez, és a játékok után nyúl, 5 hónapos korában néhány baba támasztva már ülni, és hasról hátra fordulni is tud. 6 hónapos korban kezdődik a játékok kóstolgatása, 7 hónapos korban már egyedül kúszik - igaz, még csak hátrafelé, ez azonban csak a 8. hónapig tart, mert ilyenkor már előrefelé is elkezdenek mozogni. A mászás 9-10 hónapos korban kezdődik. Ilyenkor a baba már kapaszkodva megáll, és magától felül. 11 hónapos korában már kapaszkodva járni tud, 1 éves korára egyedül meg tud állni, az első lépéseket pedig általában a 13. hónap körül teszi meg.
Mik a baba havi mérföldkövei? Hogyan kell növekednie egy babának?
A legtöbb baba ebben az időszakban folyik a nyála és nyűgösen viselkedik. Ennek oka, hogy megkezdődik a fogzás. Az első fogacska (ez a legtöbb esetben valamelyik alsó metszőfog) általában 5-6 hónapos korban jelenik meg, de előfordul, hogy csak a 9. vagy 10. hónap környékén.
A kúszás különböző formái
Amikor egy babát kúszni látsz, akkor nagy valószínűséggel a kezére és a térdére támaszkodva próbál haladni. Fontos megjegyezni, hogy nem minden baba mászik klasszikusan, négykézláb. Van, aki popsizva csúszik, van, aki kúszik, mások pedig hengerednek. Léteznek a „katonai kúszás” néven ismert mozgások, amikor a baba a hasán fekve, karjait és lábait használva húzza magát előre. Ezek mind teljesen normális mozgásformák, amelyek segítenek a térérzékelés és az izmok erősítésében. Néhány csecsemő ezeknek a mászásmódoknak a kombinációját alkalmazza, vagy akár saját stílust is kialakíthat, emiatt nem kell aggódnod.
Előjelek és felkészülés a mászásra
Mielőtt a baba mászás igazán beindulna, számos előjel utal arra, hogy a kicsi hamarosan útnak indul. Ezeket érdemes figyelni! Az egyik legfontosabb a hasalási idő, vagyis a "tummy time". Ekkor erősödnek meg a nyaki és hátizmok, amelyek elengedhetetlenek a fejtartáshoz és a felülési képességhez. A baba ekkor próbálkozik először a karjaival megtámaszkodni, a fejét felemelni és körülnézni. Később a kis kezek már nyúlnak a játékok felé, és próbálnak eljutni a célhoz. Elkezdi forgatni magát, egyik oldaláról a másikra, majd hasról hátra és hátról hasra. Egy idő után a baba próbálja felemelni a mellkasát, majd a medencéjét is, és négykézláb helyzetbe kerülni. Ekkor már gyakran hintázik előre-hátra, mintha csak gyakorolná a mozgást. Ez a hintázás egy fontos lépés a mozgáskoordináció kialakulásában. Előfordulhat, hogy eleinte csak hátrafelé indul el, ami persze frusztráló lehet számára. Segíthetsz neki azzal, ha a lába alá teszed a kezedet, hogy legyen miben megtámaszkodnia. Figyeld meg, ahogy a baba egyre jobban megismeri a testét és a végtagjait. A kezek és lábak egyre tudatosabban mozognak, és a mozdulatok egyre összehangoltabbá válnak.

Miért fontos a mászás?
A baba mászás nem csupán egy mozgásforma, hanem egy rendkívül komplex folyamat, ami kulcsszerepet játszik a baba teljes fejlődésében. Sokan azt hiszik, ha egy baba kihagyja a mászást, és azonnal feláll, az gyorsabb fejlődést jelent. Ez azonban tévedés lehet. A mászás során a baba keresztirányú mozgásokat végez, ami azt jelenti, hogy az egyik karja és a másik lába egyszerre mozog. Ez a mozgásforma nagymértékben hozzájárul a két agyfélteke közötti kommunikációhoz és koordinációhoz. Erősödnek a törzsizmok, a kar- és lábizmok, fejlődik az egyensúlyérzék és a térlátás. A mászás közben a baba folyamatosan felméri a távolságokat, megtervezi az útvonalat, és megoldja az elé kerülő akadályokat. Ez mind-mind fejleszti a problémamegoldó képességet és a logikus gondolkodást. Amikor mászik, folyamatosan nézi a kezeit, amit a szeme követ. Ez a szem-kéz koordináció alapja, ami később az írás és olvasás elsajátításánál is elengedhetetlen lesz. A mászás tehát nem egy kihagyható lépcsőfok, hanem egy szilárd alap, amire a későbbi mozgásfejlődés épül.
A mozgásfejlődés azért is érdemes odafigyelni, mert (ha kis mértékben el is tér az átlagostól) a gyermek egészséges fejlődéséről nagyon hamar hiteles visszajelzést tud nyújtani a szülőknek. Az egészséges fejlődés alapja, hogy semmit nem szabad siettetni. A gyerekeknek megvan a saját üteme, amiben haladnak, és ezt nem szabad csak azért megbolygatni, mert az előírtak szerint a gyereknek jövő héten „mászni kell”.
A mászás hiányának lehetséges okai és következményei
Ha kimarad a kúszás, annak mindig oka van. Nem ritkán valamilyen csípő probléma is közrejátszhat, sokszor egy bakteriális fertőzés, ami véráram útján bekerül a csípőízületbe és gyulladást generál, vagy akár egy csípő fejlődési rendellenesség (csípő diszplázia). Kutatások szerint a csecsemőkori agy fejlődésében a legfontosabb fejlődési mérföldkő a kúszás-mászás. A kúszás és mászás teszi lehetővé a középvonalon túli keresztező mozdulatokat, de szerepe van például a szem-kéz koordináció megfelelő kialakulásában is. Miután rendkívül fejleszti az agyat, ha kimarad ez a mozgásforma vagy lerövidül, gyakran jelentkeznek tanulási nehézségek, mint például: diszlexia, diszgráfia, diszcalculia.

Hogyan segítheted a baba mászását?
Az egyik módja, hogy segíts kisbabádnak, amikor kúszni tanul az az, ha arra ösztönzöd, hogy töltsön sok időt a pocakján. Ez segít fejleszteni a karizmokat, mert kézzel fogja feltolni magát - az erős karizmok pedig elengedhetetlenek a csúszómászáshoz, amik egyúttal segíti a nyak izmainak fejlődését is. Amikor a baba megtanul önállóan mozogni, próbálj távol maradni tőle, és csalogasd, hogy hozzád jöjjön, megérintsen. Amint a kisbaba elkezd rendesen kúszni, ösztönözd őt arra, hogy annyi időt töltsön a padlón és mozogjon, amennyit csak akar. Ez segít neki az izmok megfelelő fejlesztésében és teste felkészítésében a következő fejlődési fokra - a járásra. Miután a kicsi már pár hónapja kúszik-mászik, lassan észreveszed majd, hogy megpróbálja teljes magasságához felhúzni magát, és igyekezni fog egyedül elindulni, járni.
Szeretnéd támogatni a baba mászás folyamatát? Nagyszerű! Rengeteg hasalási idő: Ahogy már említettük, a "tummy time" a kulcs! Kezdd rövid szakaszokkal, és fokozatosan növeld az időt, ahogy a baba erősödik. Motiváció: Helyezz érdekes játékokat a baba látóterébe, de ne olyan közel, hogy azonnal elérje őket. Egy színes labda, egy csörgő, vagy a kedvenc plüssállata remek ösztönző lehet. Biztonságos környezet: Gondoskodj róla, hogy a mászásra kijelölt terület tiszta, puha és biztonságos legyen. Távolíts el minden veszélyes tárgyat, éles sarkot, és borítsd be a konnektorokat. Ne siettesd: Hagyd, hogy a baba a saját tempójában fedezze fel a mozgást. Ne erőltesd, ha még nem áll készen. Ösztönző öltözködés: Válaszd a kényelmes, szabad mozgást biztosító ruhadarabokat. A csúszós felületű ruhák hátráltathatják a mozgást. Ezekkel a egyszerű praktikákkal a baba mászás egy örömteli és természetes folyamat lehet mindkettőtök számára. Játsszatok olyan játékokat, amik ösztönzik a mozgásra: pl. 6-7 hónaposan már meg lehet tanítani rá, hogy gurítsa vagy dobja vissza a kislabdát, ezzel kénytelen az egyik kezét elemelni a földről és közben a másikra támaszkodni.

Little Dutch játék alagút - A mászás ösztönzésére nagy segítség lehet ez az alagút. Little Dutch multifunkciós járássegítő - Ez a járássegítő olyan babáknak lett kitalálva, akik már néhány lépést egyedül is meg tudnak tenni. A mozgás természetes fejlődésének támogatása: A hason fekvés kulcsfontosságú a nyak, hát és törzsizomzat erősítésében, amely elengedhetetlen a későbbi mozgásformákhoz. Bizonyos eszközök, például egyensúlypárnák vagy mászókák segíthetik a mozgáskoordináció fejlődését. A járássegítők használata gyakran ellenkező hatást vált ki, mert a baba nem saját izmait és egyensúlyérzékét használja, hanem külső támogatásra támaszkodik. A szülők számára a legfontosabb, hogy biztosítsák gyermekük számára a szabad mozgás lehetőségét és kerüljék a túlzott beavatkozást. A természetes fejlődési folyamat támogatásával és az ingergazdag környezet biztosításával elősegíthetik a baba mozgásának egészséges fejlődését.
A mozgásfejlődési eltérések okai
A mozgásfejlődés eltérő ütemben zajlik minden gyermeknél, de bizonyos tényezők késleltethetik a természetes folyamatokat. Ezek lehetnek genetikai adottságok, születési körülmények, idegrendszeri vagy izomzatbeli eltérések, illetve környezeti hatások. Genetikai tényezők és családi hajlam: Ha a szülők vagy testvérek is később kezdtek mászni vagy járni, a gyermek mozgásfejlődése is lassabb lehet. Koraszülöttség és neurológiai éretlenség: A koraszülött babák gyakran lassabb mozgásfejlődést mutatnak, mivel az izomzatuk és az idegrendszerük éretlenebb a születés időpontjában. Izomtónus eltérések: Az izomtónus túlzott lazasága (hipotónia) vagy feszessége (hipertónia) akadályozhatja a baba mozgását. Szenzoros feldolgozási problémák: Ha a gyermek érzékszervi információinak feldolgozása eltér az átlagostól, az befolyásolhatja a mozgáskoordinációt. Késleltetett idegrendszeri érés: Az idegrendszer fejlődése eltérő ütemben zajlik, és ha az érési folyamat lassabb a megszokottnál, az befolyásolhatja a mozgásfejlődést. Környezeti tényezők: Ha a baba nem kap elegendő lehetőséget a szabad mozgásra, az akadályozhatja a természetes fejlődését.
Mikor forduljunk szakemberhez?
Attól, mert a kicsi nem mászik 6 hónapos és 1 éves kora között, még nem kell megijedned, különösen, ha várt idő előtt született. Sok koraszülött csecsemő fejlődése késik a korai időszakban, de ez nem adjon okot aggodalomra, mert ezek a babák nagy valószínűséggel beérik majd kortársaikat. Ha egy 9 hónapos baba még nem kúszik vagy mászik, az egyáltalán nem ok az aggodalomra, hiszen minden kisbaba saját tempójában fejlődik. Néhány egyszerű játékkal és sok türelemmel segíthetjük őt. Ha viszont a mozgásfejlődés más területein is elmaradás látható, érdemes szakemberhez fordulni.
Vannak azonban intő jelek is, amikre nagy figyelmet kell fordítani a gyermek egészséges fejlődése érdekében. Ilyen például, ha a baba két hónapos korára sem tartja meg a fejét egyedül egyáltalán, vagy ha 4 hónapos korára még egyetlen egyszer sem fordult hasról hátra. A mozgásfejlődési eltérések időben történő felismerése kulcsfontosságú a megfelelő fejlesztés megkezdéséhez. Bár minden gyermek saját tempójában fejlődik, vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a mozgásfejlődés nem megfelelő ütemben zajlik.
- Aszimmetrikus mozgások: Ha a gyermek egyik oldalát sokkal gyakrabban vagy kizárólagosan használja, az idegrendszeri eltérésekre vagy izomtónus-problémákra utalhat.
- Kimaradó mozgásformák (pl. a gyermek nem mászik, hanem rögtön járni kezd): A mászás fontos mérföldkő, amely segíti az agyféltekék összehangolt működését és az izomzat fejlődését.
- Járás közbeni egyensúlyproblémák: Ha a gyermek gyakran elesik, bizonytalan a mozgása vagy nehezen tartja meg az egyensúlyát, az idegrendszeri vagy izomzati éretlenségre utalhat.
- Merev, feszes vagy éppen túl laza mozgások: Az izmok túlzott feszessége (hipertónia) vagy éppen túlzott lazasága (hipotónia) befolyásolhatja a gyermek mozgásának minőségét.
- Egyéb fejlődési elmaradások (pl. beszédfejlődés késése, figyelemproblémák): A mozgásfejlődés és az idegrendszeri érés szorosan összefügg. Ha a gyermek nemcsak a mozgásban, hanem más területeken, például a beszédben vagy a figyelemben is lemaradást mutat, akkor érdemes komplex fejlesztő vizsgálatot végezni.
A mozgásfejlődési problémák felismerése és megfelelő kezelése hozzájárulhat a gyermek további egészséges fejlődéséhez. Ha a fenti jelek közül több is jelen van, érdemes gyermekgyógyászhoz, fejlesztőpedagógushoz vagy mozgásterapeutához fordulni.
Amennyiben a szülők bizonytalanok abban, hogy milyen fejlesztő játékok vagy mozgásformák lennének hasznosak, az Újbuda Gyermekfejlesztő Központ szakértői Budapest 11. kerületében segítenek. A mozgásfejlődés egyéni ütemben zajlik, azonban vannak olyan életkori határok, amelyeket túllépve érdemes szakember segítségét kérni. Ha a baba mozgásfejlődése jelentősen eltér a kortársaitól, vagy szokatlan mozgásmintákat mutat, az idegrendszer vagy az izomzat eltéréseire utalhat. A korai felismerés és a megfelelő fejlesztés segíthet abban, hogy a gyermek mozgása zavartalanul fejlődjön tovább.
Mik a baba havi mérföldkövei? Hogyan kell növekednie egy babának?
Ha a gyermek 10 hónapos koráig nem kúszik vagy mászik: A kúszás és mászás fontos előkészítő mozgások, amelyek hozzájárulnak a koordináció és az egyensúly fejlődéséhez. Ha 18 hónaposan még nem áll stabilan vagy nem tesz lépéseket: Az önálló járás általában 12-18 hónapos kor között alakul ki, de ha egy gyermek még 18 hónaposan sem áll meg stabilan vagy nem próbál lépéseket tenni, az mozgásfejlődési késésre utalhat. Ha furcsa testtartásokat vagy koordinációs nehézségeket tapasztalunk: Ha a gyermek mozgása merev, aszimmetrikus vagy egyensúlyproblémákat mutat, az idegrendszeri vagy izomtónus-problémára utalhat. Ha egyéb fejlődési problémák is társulnak: A mozgásfejlődés késése gyakran együtt járhat beszédfejlődési vagy figyelmi problémákkal is.
Fejlesztési lehetőségek
Ha a gyermek mozgásfejlődése jelentős késést mutat, számos fejlesztési lehetőség áll rendelkezésre. Dévény torna (DSGM): A Dévény-módszer egy speciális manuálterápia, amely az izmok és az idegrendszer működését egyaránt befolyásolja. A terapeuta finom mozdulatokkal stimulálja az izomzatot és az idegpályákat, segítve ezzel a mozgáskoordináció fejlődését. TSMT és szenzoros integrációs fejlesztés: A Tervezett Szenzomotoros Tréning (TSMT) egy egyéni vagy csoportos mozgásterápia, amely célzott gyakorlatokkal fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyt és az idegrendszeri érést. Pfaffenrot szinergetikus reflexterápia: Ez a módszer a reflexpontok aktiválásával támogatja az idegrendszeri fejlődést és az izomtónus szabályozását. Gyógytorna és konduktív pedagógia: A gyógytorna célzott mozgásgyakorlatokkal segíti a mozgásfejlődés előmozdítását, javítva az egyensúlyt, az erőnlétet és a koordinációt. A megfelelő fejlesztési program kiválasztása mindig egyéni felmérés alapján történik. Az Újbuda Gyermekfejlesztő Központ átfogó diagnosztikai és terápiás lehetőségeket kínál a mozgásfejlődési elmaradásokkal küzdő gyermekek számára.
Gyakran ismételt kérdések a baba mászásról
Ahogy már említettem, minden baba egyedi. Előfordul, hogy egyes babák a kúszásból egyenesen az ülésbe, majd az állásba és járásba mennek át. Ez teljesen normális, és sok baba csinálja így. Nem kell azonnal aggódnod, ha a gyerkőcöd nem a "tankönyvi" módon mászik, vagy kihagyja a baba mászás szakaszát. Figyelj inkább a többi fejlődési jelre!
Milyen hosszú ideig tart a mászás elsajátítása?
A mászás elsajátítása rendkívül egyéni folyamat. Van, akinek ez csak pár hét alatt sikerül a kezdeti próbálkozások után, míg más babáknak hónapokig tart, mire tökéletesítik a technikát. Fontos, hogy adjunk nekik időt és teret a gyakorlásra.
Miért fontos a mászás, ha a baba kihagyja?
A mászás rendkívül komplex mozgás, ami kulcsfontosságú a baba fejlődésében. Erősíti a törzsizmokat, fejleszti az egyensúlyérzéket, a térlátást és a szem-kéz koordinációt. Keresztirányú mozgása aktiválja mindkét agyféltekét, ami alapvető a későbbi tanulási folyamatokhoz. Fontos, hogy a baba helyváltoztató mozgást végezzen, valamilyen formában. Akár popsizva csúszik, akár kúszik, akár hengeredve jut el A-ból B-be, az már mozgásfejlődést jelent. A kulcs az, hogy a baba aktívan próbáljon meg eljutni a céljaihoz, és ne csak üljön mozdulatlanul.
A babám popsizva csúszik/kúszik a klasszikus mászás helyett. Aggódjak?
Teljesen normális! Nem minden baba mászik klasszikus négykézláb pozícióban. Sok gyerkőc választ alternatív mozgásformákat, mint például a popsizva csúszás, a katonai kúszás, vagy akár a hengeredés. A lényeg, hogy a baba valamilyen formában aktívan helyet változtat és felfedezi a környezetét.
Milyen játékokkal ösztönözhetem a mászást?
A játékok kiválasztásánál az a legfontosabb, hogy mozgásra ösztönözzék a babát. Guríthatsz neki labdát, amire rá kell másznia, vagy elhelyezhetsz távolabb tőle érdekes, csörgő játékokat, hogy elinduljon értük. A guruló hengerek és a mozgásfejlesztő párnák is segíthetnek.
tags: #csecsemo #varatllnul #kuszni #kezd