A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium, melyet röviden csak Mozgásjavítónak vagy Lajta-háznak is neveznek, patinás zuglói épület a Mexikói út és Korong utca sarkán található. A volt Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának telekszomszédságában, valamint a vasúti töltés túloldalán található Vakok József Nádor Királyi Országos Intézetének (ma: Vakok Általános Iskolája) közelében. Az épület története során - néhány évet leszámítva - az alapítói szándéknak megfelelően mindig azonos funkciót látott el: a társadalom legelesettebb és legkiszolgáltatottabb tagjait szolgálta és szolgálja a mai napig.
A Wechselmann-ház története és küldetése
A vak gyerekek taníttatására alapított és a felnőtt vakok számára is foglalkozásokat nyújtó épületet Lovag Wechselmann Ignác és neje Vakok Tanintézete néven nyitotta meg 1907-ben (a hivatalos és ünnepélyes átadásra 1908-ban került sor). A szecessziós épületben 1955 óta mozgáskorlátozott gyerekek és fiatalok tanulnak.
Nádas Pál, aki több évtizedig volt a Mozgásjavító igazgatója és a paralimpiákra felkészítő programok vezetője, sokkal fontosabbnak tartotta az emberi történeteket. Nádas Pált elsőként Rosenfeld Piroska inspirálta arra, hogy többet tudjon meg a Wechselmann-házban történtekről. A könyv részletesen ír arról, hogy mindez az adott társadalmi körülmények között hogyan zajlott - a múlt segítségével értelmezhető a jelen, és a jelen segítségével a múlt.
A kötet emléket állít az 1828-ban Sziléziában született, majd 1856-ban a magyar fővárosban letelepedett és hazára lelt zsidó építész és vállalkozó, a lovaggá ütött Wechselmann Ignácnak is, aki jelentős szerepet játszott a mai Budapest felépítésében. Könyve Lajta Béla egyik korai szecessziós, művészettörténeti szempontból is ikonikus épületéről szól, amelyet a Mexikói út 60. alatt találunk.
A vészkorszak és a Mexikói út
A kötet kitér arra is, hogy mi történt a Mexikói úton 1944 decemberében. Nádas Pál utána akart járni, hogy a nyilasok által elkövetett gyilkosságok és a deportálások pontosan hol és hogyan történtek. A szerző először is tisztázta, hogy a két szomszédos Mexikói úti gyógypedagógiai intézmény (a Pesti Izraelita Hitközség által fenntartott Wechselmann-féle Vakok és Siketnémák Intézete, valamint a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona) nem volt azonos mértékben érintett. A vészkorszak idején a ház falai látták a faji és vallási megkülönböztetés miatt kirekesztettek tömegét, a halál elől menekülőket. Nádas kiderítette, hogy a nyilasok vérengzését kiváltó lövések is az utóbbiban dördültek el. „Több perirat is cáfolja azokat a publikációkat, amelyek arról szólnak, hogy a nyomorékotthonban történtek a gyilkosságok” - fogalmaz Nádas.
Az épület és a mellette, a Columbus utcai telken fölhúzott fogolytábor és az ott folyó mentési kísérletek (Kasztner Rezső és Komoly Ottó vezetésével), valamint az intézetet megtámadó gyilkos nyilas bandák rémtettei a magyar holokauszt 20. századi történetének fájdalmas részét képezik.
Nádas Pál dédapja, Mezei Mór az egyik első zsidó parlamenti Kossuth-párti képviselő volt, neki (is) köszönhető az 1867. évi 17. törvénycikk, amely kimondta: „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak.”
Mexikó teljes története
A Csillagház és a halmozottan fogyatékos gyermekek oktatása
A Budapest III. Kerületi Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek fővárosi beiskolázású napi bejárásos speciális intézménye. Jogelőd intézménye 1973-ban jött létre a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola kísérleti iskolájaként. Egy halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott, beszédképtelen kislány édesanyja, Csávás Dezsőné (ma: Csilla Hohendorf) kezdeményezte az országban elsőként az addig képezhetetlennek tartott gyermekek iskolai rendszerű fejlesztését.
A kísérleti iskola létrejöttét támogatta és segítette a főiskola akkori igazgatója, Illyés Gyuláné, valamint a Gyógypedagógiai Pszichológiai Tanszék, elsősorban Lányiné dr. Fenntartó a III. kerületi Tanács volt, működtetője a III. kerületi Kisegítő Iskola Williger József igazgatásával, a tagozatvezető Csávás Dezsőné. Az első évben egy csoport indult 8 gyermekkel, majd a tagozat évente újabb csoporttal bővült. Helyszűke miatt azonban 4 év után már csak összevont csoportokkal tudott működni az iskola, ami nagyon megnehezítette a szakmai munkát. A tantermek akadálymentesítésére csak az induláskor volt lehetőség, a később birtokba vett osztályokéra és kiszolgáló helyiségekére nem. A 8 évig tartó kísérleti oktatás végén elkészült a halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő programja, a gyermekek jellemzésével, az oktató-nevelő munka céljának, feladatainak, az elsajátítandó ismeretek körének meghatározásával, módszertani útmutatóval. A pedagógusok a nevelő-oktató-terápiás munka során korszerű, speciális módszerekkel és eszközökkel dolgoztak. A kezdetektől sok súlyosan mozgáskorlátozott és beszédképtelen gyermek járt az intézménybe, és az ő oktatásuk ezek nélkül a speciális technikák nélkül lehetetlen lett volna.
1981-ben, a kísérlet befejeződésekor a III. kerület nem tudta tovább vállalni az intézmény fenntartását, tekintve, hogy az iskola nem csak a III. kerület, hanem az egész főváros halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekeit ellátta. Az iskola épülete továbbra is a korábbi maradt, igazgatásilag és gazdaságilag azonban a Fővárosi Tanács által működtetett Mozgásjavító Általános Iskola és Nevelőotthon Halmozottan sérülteket oktató-nevelő tagozata lett Alpár György igazgatásával.
Nádas Pál 1987-es igazgatói kinevezését követően ismét lehetőség nyílt újabb innovációkra. A Fővárosi Tanács 1988-ban engedélyezett a tagozat nevelőtestülete számára egy 3 éves kísérletet. 1991-től kezdve mindezeket a tagozat véglegesen beépítette működési programjába.
1998-ban Nádas Pál igazgató évekig tartó harcának és a mögötte álló tagozati nevelőtestület támogatásának és szakmai törekvéseinek eredményeképpen a Fővárosi Önkormányzat Képviselőtestületének határozata alapján felépült a Csillagház, Magyarország első, a halmozottan fogyatékos gyermekek szakszerű fejlesztésének minden tekintetben megfelelő, korszerű, akadálymentes közoktatási intézménye. Az akadálymentes épített környezet teljes szakmai megújulást tett lehetővé. Rajz és ének tárgyak helyett a gyermekek komplex művészeti nevelésben (KMN) részesülnek. A gépírás tanulását a gyermekek 3. évfolyamon kezdik. Az egyre gyarapodó fejlesztő eszközök egész sora a gyermekek hatékonyabb oktatását segíti. 2012-ben a pedagógusok, szülők és gyermekek összefogásával felépült az iskola kertjében egy magaságyás. A földdel, a növényekkel való foglalkozás még közelebb hozza a természetet a halmozottan sérült gyermekekhez. Ősszel és tavasszal a munkatevékenység foglalkozásokon művelik az ágyást, ültetnek, kapálnak, locsolnak, szüretelnek.
2012. július 1-én a megalakulása óta tagozatként működő iskola önálló intézménnyé vált. Az iskola neve Csillagház Általános Iskola lett, a megbízott igazgató Esztergomi Anna, a korábbi tagozatvezető igazgatóhelyettes. A nevelőtestület - a sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó központi előírások figyelembevételével - kidolgozta az iskola saját önálló profiljának, célkitűzéseinek, szakmai irányvonalának megfelelő szabályzóit. 2013. január 1-én az iskolák állami fenntartásba kerülésével a Csillagház Általános Iskola életében is újabb változás következett be. Az iskola a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ intézményegysége lett, és a Budapest 03 Tankerülethez tartozott. Működtetője Budapest Főváros Önkormányzata volt. 2013. szeptember 1-től az intézményvezető Illés Barbara.
A sérült gyermekek elfogadása és az integráció kihívásai
A szülők mindannyian várakozással teli izgalommal készülnek gyermekük születésére. Ha megkérdezik tőlük, fiút vagy lányt szeretnének, újra és újra elhangzik a közhelyszerű válasz: mindegy, csak egészséges legyen! Amikor eljön a szülés/születés pillanata, minden szenvedést legyőz, hogy hamarosan karjukban tarthatják, láthatják. A szembesülés azzal, hogy a gyermek sérült - embert próbáló. Nem hiszem, hogy van kíméletes közlés. A sérültség későbbi felismerése során sem könnyebb az elfogadás. Míg csak hallottak róla vagy látták a tévében, az utcán, távolinak, a más problémájának tűnt, valami olyannak, ami velük nem történhet meg. Most itt van, hallották a megváltoztathatatlant, sérült, más, mint a többi. Nehéz elfogadtatni önmagukkal, a családjukkal, barátaikkal, a társadalommal, hogy csemetéjük más. Egyetemes emberi érték, hogy minden emberi élet értékes.
„27 éves, többszörösen - többek között szellemileg is - fogyatékos fiatalember édesanyja vagyok. Fogyatékos gyermekünk szellemileg, testileg és beszédkészségét tekintve fogyatékos, de megtanult ülni és járni, szobatiszta, tud egyedül enni, öltözni és vetkőzni. Fogyatékossága nem teljes, résein átviláglik egyénisége. Megvan benne a legszebb emberi tulajdonság: tiszta szívből tud örvendeni. Meleg lénye méllyé és gazdaggá teszi életünket - de ez egyáltalán nem egyszerű. Mikor valakinek szülés után fogyatékos gyermeket helyeznek a karjaiba, akkor egy világ változik meg. Én ezt az első gyermekemmel kapcsolatban éltem át. Semmi tapasztalatom nem volt erre az életformára vonatkozólag. Nem volt menekvés. Tudom, nem egyedi sors ez. Mégis, az első szakadék, amelybe beleestem, az volt, hogy a környezetemben semmihez sem hasonlíthattam a helyzetünket. Fiatalok, gondtalanok, egészségesek voltunk, tele tetterővel. Boldog házaspár voltunk, örültünk, hogy gyermekeink lesznek, hogy családot alapítunk. Fogyatékos gyermekünk úgy érkezett hozzánk, hogy egyáltalán nem volt tekintettel képességeinkre, erőnkre, anyagi helyzetünkre. Küzdöttünk magunkkal, küzdöttünk fiunk életéért, de küzdöttünk a saját teljesítőképességünkkel, tehetetlenségünkkel, barátaink és rokonaink gyanútlanságával és az orvosok tanácstalanságával is. Kérdéseket tettünk föl, segítséget kerestünk, mindent megtettünk, hogy ezt a fogyatékosságot gyógyítsuk. Hosszú, többnyire eredménytelen út volt ez, de szükség volt rá a megismeréshez, az éréshez - ahogy akkoriban gyakorta mondogatták nekünk. A pokolba kívántuk ezt az »érést«, nem akartunk érni ezen az áron - egészséges gyereket akartunk, és szívesen maradtunk volna éretlenek. Következett a lázadás, a csalódás, a miért? keresése, azután pedig csatába szálltunk a gyermek megmentéséért. Ilyenféle gondolatok kergették egymást bennünk: szerencsétlenség történt, segítségre szorulunk, a segítség meg fog érkezni! Vártuk a segítséget, de az csak váratott magára. Senki sem jött, aki ezt mondta volna: »Segítek nektek, a dolog rendben lesz.« Megfagyott körülöttünk a légkör. Rokonok, barátok, szomszédok, munkatársak, főnökök, a háziorvosunk most talán rohantak hozzánk? Nem! Csak itt-ott észleltünk csekély, nagyon csekély közeledést, de az emberek nekünk akartak segíteni, a szülőknek - a gyermeket, a fogyatékos gyermeket egyáltalán nem fogadták el, ezt nekünk magunknak kellett megértetnünk e jóakaratú emberekkel. Amikor azonban fogyatékos gyermekünknek nem jutott hely a barátainkkal, rokonainkkal való kapcsolatunkban, akkor szülői mivoltunkban éreztük magunkat lealacsonyítva. Először a mindennapokkal próbáltunk megküzdeni, a nappalokkal és az éjszakákkal, mert éjszaka minden más, nagyobb a csend a szenvedő gyermek körül, tudatosabban érezzük a tehetetlenségünket. Amint a kimerültség első hulláma ránk tört, gyermekünket egy egyetemi klinikára vittük. A diagnózis olyan volt, mint egy ítélet: »Teljesen reménytelen eset - mondták - ez a gyerek soha nem fog ülni és járni, sőt fogai sem lesznek. Sok gondjuk lesz vele.« A gyerekkel a karunkban ott álltunk a férjemmel és sírtunk. Egyre nagyobb lett a távolság köztünk és a boldogabb szülők között. Világossá vált előttünk, hogy ez a gyerek soha nem lesz olyan, amilyennek szerettük volna. De szüksége volt ránk, sokkal inkább, mint bármely más gyereknek. Eltökéltük, hogy olyan környezetet teremtünk számára, amelyben növekedni és fejlődni fog. Tudják-e, hogy hová vezet ez? Megváltozik az ember, megkeményednek a vonásai, hogy a fogyatékos gyermeknek életteret teremthessen. Védtük őt és fogyatékosságát a rokonsággal szemben, a baráti körben, végül az ABC-áruházban - és közben elvesztettük áramvonalas formánkat. Két tábor keletkezett. Egyesek megbotránkoztak és eltávolodtak, mások éppen a fogyatékos gyermek miatt jöttek hozzánk. Hármasban az édesanyámmal neveltük föl ezt a gyereket lépésről lépésre - óvatosan, anélkül hogy a gyors fejlődés iránt a legcsekélyebb »igényt« támasztottuk volna. Közben sok váratlan és megindító öröm ért bennünket, kimondhatatlanul mély örömök, amelyek azonban oly szerények voltak, hogy mások nem érthették meg. Például rokonainkkal és barátainkkal gyermekünk életének huszonhét éve alatt nem sikerült elhitetnünk, hogy milyen őrült boldogok vagyunk, amikor gyermekünket hazaengedik szabadságra - ezt egyszerűen nem hiszik el nekünk. Körülbelül tizenhét éves volt, amikor úgy döntöttünk, hogy elengedjük a szülői házból. Ez nem volt könnyű és ma sem az számunkra - emberfeletti erő kell ahhoz, hogy elengedjük és idegenekre bízzuk. Azért cselekedtünk mégis így, mert hisszük, hogy mások is szeretni fogják. A fogyatékosságnak van néhány rossz oldala, amit a kívülálló eleinte nem lát. Ilyen például a másoktól való függés. Fogyatékos gyerek esetében látható, milyen csekély dolgok is okozhatnak függőséget: valaki nem tudja egyedül befűzni a cipőjét, vagy az étteremben nem tudja egyedül elolvasni az étlapot. De amikor megengedtük neki, hogy egyszemélyes ülőgondolában menjen föl a hegyre, ahol a biztonsági öv hibás használata a biztos lezuhanást jelentette volna, akkor ez fantasztikus boldogság volt számára. Nagyon nehéz kijutni a kiúttalanságból. Megértő, nem fogyatékos emberek tolmácsai lehetnek más nem fogyatékosoknak, akiknek nehézségei vannak. A fogyatékosok és hozzátartozóik azonban életfogytiglanra vannak ítélve. A fogyatékos gyerek növekedésének és fejlődésének döntő feltétele az, hogy a szülők mindenestül elfogadják. A beteg gyerek iránti odaadás a szülőkben erővé változik át, hogy el tudják viselni a megváltoztathatatlant, és hogy a boldogság határán váratlan örömöket fedezzenek fel. Önök most kíváncsiak lehetnek arra, beletörődöm-e abba, hogy fogyatékos gyermekem van. Hogyan mérhetném ezt le? Amikor alszom, még mindig meglátogat az a lehetetlen álom, hogy egy egészséges gyermek jön szembe velem - a lélek dacol egy kicsit a neveléssel, amelynek alávetettem.”
Sajátos nevelési igényű gyermekek definíciója és jogaik
- Az a gyermek sajátos nevelési igényű, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság esetén halmozottan fogyatékos vagy a pszichés fejlődés zavarai miatt a tanulási folyamatban tartósan akadályozott (pl. diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, ADHD, ADD).
- A gyermek mindenek felett álló érdeke, joga a megfelelő színvonalú szolgáltatásokhoz, hogy minden segítséget megkapjon képességei kibontakoztatásához, személyisége fejlesztéséhez.
- A tankötelezettség 6-8 éves kor között kezdődik és a gyermek 18 éves koráig tart. Sajátos nevelési igényű gyermeknél meghosszabbítható a 20. életévig. A szakértői bizottságok szakvéleménye alapján az intézmény igazgatója dönt a tankötelezettség kezdetéről és annak meghosszabbításáról is.
- Fontos tudni, hogy nappali rendszerű oktatást általános iskolában a tanuló abban az évben kezdhet utoljára, amelyikben betölti a 16. életévét, ha azonban a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, akkor ez az életkor a 19. életévre módosul.
- A tankötelezettség iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető, a szülő választása alapján. Ha felmerül, hogy a magántanulói státus a gyermeknek kedvezőtlen, akkor az illetékes önkormányzat jegyzője dönt arról, hogy a tanuló miként folytassa tanulmányait.
- A szülőt megilleti az óvoda, illetve iskola szabad megválasztásának joga. Joga, hogy sajátos nevelési igényű gyermekét lakóhelyén járassa iskolába, a feltételek megteremtéséhez kérheti a polgármester segítségét.
- A sajátos nevelési igényű gyermeknek joga, hogy különleges gondozás keretében állapotának megfelelő ellátásban részesüljön, attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. Ez történhet az e célra létrehozott gyógypedagógiai intézményben vagy a többi gyermekkel együtt a többségi iskolákban.
- Az integráló intézményeknek rendelkeznie kell azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, melyek a sajátos nevelési igényű gyermek ellátásához szükségesek, melyről a jegyző tájékoztatja az illetékes szakértői bizottságot.
Az integráció formái és a szülők szerepe
Társadalmilag elfogadottan az integráció lényege, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek beilleszkednek ép társaik közé. A funkcionális integráció esetében az együttnevelés az együttfejlesztés minden tanórára és foglalkozásra kiterjed. A teljes integráció akkor valósul meg, ha a sajátos nevelési igényű gyermek minden idejét együtt tölti ép társaival. A mai pedagógiai gyakorlatban megjelenik az inklúzió (befogadás) fogalma is. Általában a szülők és a különböző civil szervezetek az együttnevelés éllovasai.
Az OECD által vizsgált országokban (Kanada, Olaszország, USA, Németország, Ausztrália, Nagy-Britannia, Izland, Dánia) a szülők aktív szerepet játszottak a fogyatékosság értékelésével kapcsolatos döntéshozatalban. A fogyatékosság jellegének és mértékének meghatározása egyéni alapon történik, pedagógusokból, pszichológusokból, orvosokból, szociális munkásokból álló team végzi. Egyre gyakoribb a szülő bevonása a team munkájába, akár tanácsadóként, akár a team tagjaként. Változó módon és mértékben kapcsolódhatnak be a szülők az iskolai nevelés-oktatás folyamatába. Kanadában az iskola irányításának is aktív résztvevői, annyira, hogy egyes területeken akár többségben is lehetnek, így közvetlenül befolyásolhatják az iskola politikájának alakítását. Itt megvalósult a szülők részvétele a teljes nevelési folyamatban. A tanulmány alapján joggal gondolhatjuk, hogy az együttnevelésnek semmi nem szabhat határt. Érdemes-e akkor fenntartani a közoktatásban a speciális intézményrendszert? A közoktatási törvény (1993. évi LXXIX. tv.) a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjára először 1993-ban biztosított lehetőséget a törvény. A közoktatási törvény 2003-ban kimondta a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
A szakértői bizottságok és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények
A tanulási képességet vizsgáló és más országos szakértői bizottságok foglalkoznak a fogyatékosság szűrésével, javaslatot tesznek az ellátás formájára, módjára és helyére. Vizsgálják azt is, hogy a különleges gondozáshoz szükséges feltételekkel rendelkeznek-e az intézmények. Nem keverendők össze a nevelési tanácsadókkal, akik a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkoznak. A szakértői tevékenység, amely a jogosultság megállapítását célozza, a következő területeken történik: korai fejlesztés, óvodai nevelés, iskolai nevelés - oktatás, fejlesztő felkészítés, kiegészítő pedagógiai szolgáltatások (pl. logopédia). A szakértői bizottságok feladatai jelentősen megnövekedtek - a korábbi, úgynevezett áthelyező eljárás lefolytatásához képest - lényegesen sokrétűbb lett.
Az integrációban lévő sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítése céljából egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény hozható létre, mely ellátja a pedagógiai szakszolgálatok feladatait is (Pl.: utazótanári hálózat működtetése). Segíti a szülőt tanácsadás formájában, a pedagógust nevelő munkája során. A szolgáltatás akkor vehető igénybe, ha a gyermek nappali rendszerű nevelés-oktatásban részesül és különleges gondozásra jogosult szakorvosi vélemény alapján. A megyei, illetve a fővárosi önkormányzat köteles gondoskodni azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek az ellátásáról, akik a többi gyermekkel nem foglalkoztathatók együtt.
Mexikó teljes története
A gyógypedagógia változó szemlélete
Az oktatáspolitika hosszú ideig a speciális nevelési igényű gyermekek elkülönített nevelését preferálta, a többségi intézmények hatékonyságának növelése érdekében. Létrejött két, egymással párhuzamosan működő oktatási rendszer. A civil kezdeményezések „nyomására” változó oktatáspolitika, annak deklarálása, hogy egy egységes oktatási rendszer felelős minden egyes gyermek oktatásáért, olyan innovációs folyamat, melyen keresztül az iskola rugalmasan reagál a tanuló speciális igényeire. A gyógypedagógia területén hosszú ideig a különböző típusú fogyatékosokat ellátó, fogadó intézmények kialakulása volt jellemző. Az elv az volt, hogy a hasonló problémákkal küzdő gyerekek a számukra előnyösebb speciális feltételek mellett jobban fejlődhetnek. Az elmúlt évtizedekben az elkülönítő gyakorlattal szemben megjelent az együtt nevelés irányzata.
A gyógypedagógiában megjelenő legjelentősebb gondolatváltás az ép és a sajátos nevelési igényű gyermekek együttneveléséhez kapcsolódó értékek elfogadása és képviselete. Az új eszme kívülről áramlott be a gyógypedagógiába. Az antidiszkriminációs civil mozgalmak, az azok nyomán megszülető törvények az iskolára is hatást gyakoroltak. A gyakorlat megelőzte az elméletet. A fejlődési folyamatot, amely külföldön több évtized alatt ment végbe, Magyarországon a rendszerváltás után lényegesen rövidebb idő alatt jártuk be. Az integráció két félt feltételez: a beilleszkedni akaró egyiket és a befogadni akaró másikat. A folyamat mindkét részről alkalmazkodást, egymáshoz való igazodást kíván. Az integráció a gyermekek vonatkozásában a sérült és a nem sérült együtt fejlesztését, közös tevékenységeiket jelenti.