Szülés utáni felépülés és tejtermelés császármetszés után: átfogó útmutató

Fontos, hogy fokozatosan kezdjen el mozogni a várandósság és a szülés után, akár természetes úton vagy császármetszéssel jött világra a kisbabája. Amit átélt, az megváltoztatta a testét, emiatt fontos, hogy nagyon odafigyeljen magára, amikor visszatér a mozgáshoz. Kezdje el fokozatosan növelni az aktivitásait, ugyanúgy, ahogy a terhesség alatt csökkentette őket. A császármetszés egy komoly hasi műtét, amely alapjaiban változtatja meg a női test működését és kinézetét. Lassú javulás tudatos regeneráció nélkül is várható, de gyorsabban és hatékonyabban gyógyulhat, ha támogatja a folyamatot. A szülés utáni fizikai regeneráció egy komplex, hosszú folyamat, és számos szervet, szervrendszert érint.

Az első hetek jelentősége császármetszés után

Császármetszés után az első hat hét - a gyermekágyas időszak - döntő jelentőségű a felépülés szempontjából. Néhány egyszerű szabály betartásával akár hamarabb is helyre jöhet, míg ha túlerőlteti magát, garantáltan hosszabb ideig tart a gyógyulás. A regeneráció nagymértékben függ a szülés módjától, a vajúdás hosszától, az édesanya életkorától, a szülés alatti esetleges szövődményektől, illetve az egyéni sajátosságoktól. Az öltések 5-10 nap alatt gyógyulnak meg. Az izomban lévő öltéseknek azonban több időre van szükségük (több mint 12 hétre). Fontos ügyelni a seb tisztán tartására is. Ha ápolja a heget, segítheti jobb és gyorsabb gyógyulását. Az alábbiakban próbáltunk összeállítani egy részletes listát.

Sebkezelés és hegápolás

  • Orbáncfű-olaj: Az egyik legjobb sebolaj: fájdalomcsillapító, gyulladásgátló és erőteljes sebgyógyító hatása van.
  • Körömvirág olaj: Segíti a sebek hámosodását és gyulladáscsökkentő anyagokat tartalmaz.
  • Olivaolaj: Segít a hámsejtek képződésében, így a bőr megújulásában is. Gyulladáscsökkentő hatása miatt a hegesedés gyógyítására is kiválóan alkalmas. Frissít, hidratál és regenerál.

Fontos, hogy hozzá merjen nyúlni a hegedhez. Meg fogja tanulni a hegkezelés biztonságos alapjait.

Pihenés és segítség igénylése

Pihenjen! Ne hajolgasson, ne nyújtózkodjon, és ne emeljen semmit, ami a babánál nehezebb, amíg a külső seb be nem gyógyul. A császármetszés komoly hasi műtét, időt kell hagyni a sebgyógyulásra és a belső szervek regenerálódására, mielőtt megterhelné őket. Szerezzen segítséget! Minél több gyermeke van, annál több segítségre lesz szüksége. Legnagyobb esélye a komplikációmentes felépülésre akkor van, ha csak magával és a kisbabájával kell foglalkoznia. Ez azt jelenti, hogy az összes többi teendőt: a mosást, porszívózást, felmosást, vasalást, a többi gyermek ellátását és szállítását, másnak kell elvégeznie. A gyermekágy kifekvése az egyik legjobb módja, hogy regenerálódjanak a méh- és hasfal izmai. Tehát hosszabb távon a haskötő helyett alapvetően jobb a kiegyensúlyozott pihenés.

Nő pihen a kanapén újszülöttel

Fokozatos testmozgás császármetszés után

A mozgást akkor kezdheti el, amikor a vérzés csökkent, és készen áll az aktivitás szintjének növelésére. Ha császármetszéssel szült, legalább 6 hetet várjon a mozgással, de ha rutin császármetszésen esett át, akkor már a kórházban is elkezdheti a gyengéd gyakorlatokat. A testmozgás feltételei nagyon különböznek császármetszés és hüvelyi szülés után, de a közös nevező a gátizom gyakorlatokban rejlik. Számos tényező befolyásolja, mikor kezdheti el a testmozgást szülés után. A legtöbb nő 4-6. hét után kezdhet könnyű és mérsékelt mozgásokat végezni, míg azoknak, akik császármetszéssel szültek, 8-12 hét pihenőt kell tartaniuk. Ahogy fentebb említettük, az első lépés a gátizom aktiválása legyen, kezdésnek az is jó, ha feláll és sétál egy kicsit. Ha császármetszéssel szült, akkor 4-5 hét is eltelhet, mire teljesen felépül.

Gátizom erősítés

Az első típusú edzés, amit elkezdhet, valójában a gátizom erősítése. Végezheti őket az ágyban, állva vagy ülve, bárhol és bármikor, mindenféle felszerelés nélkül. Szorítsa és emelje meg a hüvely körüli izmokat, mintha megpróbálná megállítani a vizeletet, ezt tartsa 3-6 másodpercig, és lazítsa egyenlő ideig a szorítások között - vagy akár hosszabb ideig. Ezt napi 10-szer végezze, fokozatosan növelve a szorítás időtartamát, amíg minden ismétlésnél 10 másodpercig nem tudja tartani. Ezt a gyakorlatot akkor is végezheti, amikor valamit emel - például a kisbabát. „szorítsa össze” a hüvely és a végbélnyílás körüli izmokat, mielőtt felemeli a kisbabát, a bevásárló táskákat, a mosókosarat, a babakocsit stb. Ezáltal rá fog ébredni, hogy naponta rengeteg emelést végez.

Nő végez gátizom gyakorlatokat

Core-izmok erősítése és diastasis recti

Az alhas és a medence területei hatalmas stressznek voltak kitéve, és az abdominális izmok elválhattak, miközben a kisbaba növekedett. Emiatt fontos, hogy ne kezdjen el túl hamar hasizom gyakorlatokat végezni, időbe telhet, mire az abdominális izmok ismét összeforrnak. Fontos, hogy az core-izmok visszakerüljenek a megfelelő helyzetbe, mielőtt elkezdene más nehezebb aktivitásokat végezni. Az egyenes hasizmok vizsgálatát mi magunk is elvégezhetjük. Ha a hasizmok közötti rés két ujjnyinál szélesebbnek tűnik (diastasis recti), forduljon szakemberhez! A gyógytornász megtaníthat speciális korrekciós gyakorlatokra és tanácsot adhat, milyen egyéb hasizom-gyakorlatokat végezhet. Nem jó felüléseket és a ferde hasizomra dolgozó gyakorlatokat végezni. Fontos elkerülni azokat a mozdulatokat is, amelyek a szétválást még tovább nagyíthatnák. A szétválást hasonlóan kell védeni, mint a hasi sebeket pl. hasvédő felülési technikával. A diastasis recti első két fokozata sikeresen korrigálható megfelelő gyógytornával. A súlyosabb esetek, a hasi sérvek műtéti korrekciót igényelnek.

Ajánlott gyakorlatok

  • Core-izom erősítés medence-billentéssel: Végezheti a gyakorlatot fekve a földön vagy a falnak támaszkodva. Belégzéskor húzza be a köldököt a derék felé, miközben enyhén megbillenti a medencét és feszíti a fenekét, valamint tartja a gátizmokat.
  • Hasizmok összehúzása: Álljon négykézláb, a kezek a vállak alatt, a térdek a csípő alatt, tartsa a hátat és a nyakat semleges helyzetben. Ezután aktiválja a gátizmot, és enyhén emelje meg a köldök alatti területet, majd tartsa. Ez a gyakorlat aktiválja és dolgoztatja a mély hasizmokat.
  • Medence-emelés: Feküdjön a hátára, a térdek felemelve a plafon felé, a lábak a földön, emelje fel a fenekét és nyújtsa meg a csípőt, miközben összeszorítja a fenekét, és lassan engedje vissza. Nehezíthető a gyakorlat azzal, hogy a karokat a fej mögé helyezi, vagy egy lábat egyszerre emelget.
  • Guggolás a falnál: Támaszkodjon a hátával a falnak, és aktiválja a gátizmot, lassan engedje le magát, és tartsa meg a feszítést a mozgás során.
  • Guggolás: Álljon vállszélességű terpeszben, és használhatja a kisbabát súlyként. Üljön le egyenesen, tolja hátra a feneket, majd lassan álljon fel, arra figyelve, hogy a térdek ne mozduljanak befelé.
  • Lábemelés fekve: Feküdjön a hátára, a térdek felemelve a plafon felé, nyomja a hátát a földre és tartsa behúzva a hasizmait. Egyenként engedje le a lábait a földre, viszont ne olyan mélyre, hogy a derék felemelkedjen.
  • Dinamikus oldalsó plank: Helyezze a könyökét és a térd oldalát a földre, a felül lévő lábat nyújtsa ki.
  • „Superman” gyakorlat: Feküdjön hasra, a karok előre nyújtva. Lassan emelje fel a felsőtestet a földről, ügyelve arra, hogy a karjait előre nyújtsa. Szorítsa meg a hasizmot, és húzza hátra a könyököket, majd engedje vissza magát. Nyújtsa meg a karjait, majd engedje vissza a felsőtestet a földre. Ha tudja, emelje meg a lábakat is.
  • Átlós emelések: Álljon négykézlábra, a kezek a váll alatt, a térdek a csípő alatt. Egyenes a hát, köldök behúzva, fókusz a bal lábon és jobb kézen, miközben figyelve arra, hogy ne csavarodjon ki a test. Nyújtsa ki a jobb lábat és a bal kart egyszerre, és gyengéden húzza őket vissza mielőtt megismételné a gyakorlatot.
  • Mély guggolás: Egyenes a hát, lélegezzen be, és amikor guggol, tegye a könyököket a térdek közé. Tartsa ezt a pozíciót, miközben a légzésre koncentrál, és biztosítja a helyes testtartást. Maradjon a pozícióban addig, amíg tud.
  • Face pull/váll szorítás: Ez a gyakorlat tökéletes azoknak, akik szoptatás közben sok érdekes pozíciót vesznek fel kisbabájukkal. Használhat gumiszalagot vagy súlyt is, és végezheti állva vagy ülve. Fontos még, hogy egyenes legyen a hát, majd húzza össze a lapockákat, mintha valamit tartana köztük.
  • Mell- és vállnyújtás: Üljön vagy álljon egyenesen, a hát legyen egyenes, majd fonja össze a kezeket a hát mögött, húzza le és össze a lapockákat belégzéskor, majd emelje a kezeit felfelé, minél messzebb.
  • Csípőnyújtás a stabilitás fejlesztésére: Álljon úgy, hogy az egyik térd a földön legyen, a másik láb előre lépve, kitörés pozícióban. Szorítsa össze a hátsó láb fenekét, és érezze a kellemes nyújtást a láb elülső részén. Nyújtsa fel mindkét karját és ujjait is a plafon felé. Tartsa a nyújtást 20-30 másodpercig mindkét oldalon.

Ajánlott, hogy egy program legfeljebb 18 sorozatot tartalmazzon edzésenként. Ne felejtsen el pihenni az egyes ismétlések és sorozatok között, és fontos, hogy megálljon, ha fájdalmat vagy kényelmetlenséget érez, ne hajszolja túl magát. Használja súlyként a kisbabáját, amikor csak tudja.

Nő babával guggolást végez

Tejtermelés császármetszés után

A császármetszés utáni szoptatással kapcsolatban sok tévhit kering a köztudatban. Az egyik leggyakoribb, hogy később indul be a tejelválasztás, a kismama szervezete nem fog elég táplálékot termelni babájának. Azonban az önmagában a tény, hogy kimaradt a vajúdás, vagy hogy nem hüvelyi úton történt a szülés, valójában nem befolyásolja a szoptatás sikerességét. A tej belövellésének ugyanis nem a hüvelyi szülés, hanem a lepény megszületése a feltétele, ez pedig műtét során is megtörténik. A kolosztrum (előtej) már a várandósság alatt termelődik, így megszületés után azonnal hozzájuthat kisbabája. A tejbelövellés, vagyis a nagyobb mennyiségű tej csak napokkal a szülés után jelenik meg a születés módjától függetlenül. Beindulásában a minél gyakoribb szoptatással, helyes mellre helyezéssel tud segíteni.

A szoptatás sikerességét befolyásoló tényezők

Ami valójában megnehezítheti a szoptatást, az a műtéttel együtt járó fizikai nehézségek és a támogatás hiánya. A császármetszés egy nagy hasi műtét, ami után az anya mintegy fél napig nem mozoghat, utána pedig egy-két napig igen erőteljesen korlátozva lesz a mozgásában. Már egy olyan egyszerűnek tűnő mozgássor is, hogy felkeljen az ágyból, kivegye a babáját a kiskocsiból és mellre tegye, vagy akár egy kényelmetlennek tűnő szoptatási pozíciót megváltoztasson, megoldhatatlannak tűnő feladatok elé állítja a frissen műtött édesanyát. Még nehezebb a helyzet akkor, ha semmiféle segítsége nincs. Tovább nehezíti a császárral szült nők helyzetét, hogy nemcsak a mozgásuk korlátozott, hanem a műtétet követően a mellük is ödémás lehet. Emiatt sokkal sérülékenyebb lesz a mellbimbó, és a kisbaba is nehezebben tudja bekapni. Néha a babán is nyomot hagy a hirtelen megszületés, nehezebben alkalmazkodik, irritált vagy éppen aluszékony.

Megfelelő támogatás és technikák

Ezek a problémák elkerülhetőek lennének, ha a műtétet követően megfelelő támogatást kapna az anya. Ma már számtalan intézményben adott a lehetőség, hogy a babát a születését követően azonnal az édesanyja mellkasára tegyék - akár a műtőben, így rögtön tud is szopizni. Ha erre nincs mód, akkor az a cél, hogy az újszülött minél hamarabb az édesanya mellkasára kerülhessen. Mert a baba első két órája (az aranyóra) egy jellemzően nagyon aktív időszak, amikor az újszülött önállóan képes a mellhez kúszni és szopizni. Ezeket az órákat pedig könnyen el lehet szalasztani rossz kórházi gyakorlattal vagy nem optimális támogatással. Abban az esetben, ha nem valósulhat meg a műtét utáni bőrkontaktus, az aranyóra, akkor nagyon fontos kézzel fejni, lehetőleg az első hat órán belül. Amikor megkapja és a baba nem szopizik elég hatékonyan, a tejtermelődés elősegítése érdekében érdemes folytatni a fejést, s a kis adagokat fecskendőből, kanállal vagy pohárból odaadni a babának, megelőzendő az ún. szoptatási sztrájkot.

Anya szoptatja kisbabáját

Szoptatási pozíciók és tévhitek

Császármetszés után maga a szoptatáshoz használt pozíció megtalálása sem olyan egyszerű. Kezdetben sem fekve, sem oldalt fekve nem kényelmes, ülve pedig pláne fájdalmas. Az, hogy kezdetben melyik pozíció a legkényelmesebb, egyedi, tapasztalat útján tudja megtalálni. A hónaljtartás és a kereszttartás szokott leginkább beválni. Arra figyeljen, hogy a babát emelje fel mellmagasságig, ne pedig te görnyedjen össze hozzá. A cumi és a mellbimbóvédő használata megzavarhatják a csecsemőt abban, hogy hatékonyan megtanuljon szopizni. A kitartás itt is kulcskérdés. Sokszor mondják, hogy adott típusú mellbimbóval nem lehet szoptatni, használjon az anya bimbóvédőt. Ez azonban csak nagyon ritka esetben valós aggály. Leginkább kitartással, s a mozgásban korlátozott édesanyának való segítéssel lehet szoptatni.

Táplálkozás és tejtermelés

A helyes étrend segít a kismama erőnlétének mielőbbi helyreállításában. A kismama számára fokozott folyadékbevitel, a rost-, fehérje- és vitamindús ételek fogyasztása ajánlott. Kerülni kell a puffasztó ételek, magvas gyümölcsök és a szénsavas italok fogyasztását. A császármetszés utáni napokban szigorú diétát kell tartania az anyukának. A műtét napján csak folyadékot vehet magához, így például szénsavmentes ásványvizet, rostos italokat. Másnap sem ehet még szilárd ételt, ilyenkor az erőleves és a kompótlevek ajánlatosak. A fájó mellek és a savanyú tej elkerülése érdekében szoptasson edzés előtt. A savanyú tej nem árt a babának, de savanyúbb és keserűbb ízű lehet a szokásos édes ízéhez képest. Mérsékelt súlycsökkenés biztonságosnak számít szoptatás alatt. Egyes esetek azt sugallják, hogy a magas intenzitású edzés hatására a kisbaba gyarapodása visszamaradhat. Ez az elmaradás összefügghet a csökkent tejtermeléssel, ami a nem megfelelő folyadék- és tápanyagbevitelre vezethető vissza.

Egészséges ételek újdonsült anyukáknak

Fizikai és lelki változások a szülés után

A terhesség és szülés során a nő testében drasztikus változások mennek végbe. Ezeket a változásokat sokszor nehéz elfogadni. Az újdonsült édesanya sokszor türelmetlen lehet a regenerálódásával szemben, hiszen már egy másik életről is gondoskodnia kell. A várandósság és a szülés során a gátizom egyre nagyobb nyomás alá kerül, és a maximumáig megnyúlik. A relaxin hormon a szülés után még néhány hétig jelen van a szervezetben, de ez a csípőízületek, különösen a medence instabilitásához vezethet. A terhesség alatt növekvő has és a relaxin hormon miatt az izmok megnyúlnak, a tartás az eltolódó súlypont miatt megváltozik. Meggyengülnek a kismedence és a törzs izmai, megváltozik a testtartás, romlik a légzés minősége. Friss anyukaként, különösen ha szoptat, előfordulhat, hogy a nyak és a váll megfeszül, ez egy teljesen új helyzet, hiszen sokkal többet emel, mint korábban. Ahogy a core- és gátizmok esetében, nagyon fontos, hogy a hát és a váll is tornáztatva legyen.

Gyakori utólagos panaszok

A szülést követő testi változásokról tabuk nélkül beszél Dr. Vörös Anna szülész-nőgyógyász.

Panasz Leírás Kezelési javaslat
Gáttáji érzékenység A gát szűkebb értelemben a hüvely és a végbél közti területet jelöli. Hüvelyi szülés esetén, ha a gáton szakadás következett be, vagy ha az orvos gátmetszést végzett, a seb fájdalmas, érzékeny lehet pár hétig. Az öltések gyógyulására 7-10 napra is szükség lehet. Fokozott tisztán tartás, ülőfürdő, hideg vizes borogatás, fájdalomcsillapító, székletlazító.
Lochia (gyermekágyi vérzés) Szülést követően a méhet borító felszíni nyálkahártya lelökődik, és vérrel együtt, úgynevezett lochia formájában távozik. Az első pár napban a lochia pirosas színű és viszonylag nagy mennyiségű, majd az idő előrehaladtával mennyisége csökken, vizes állagúvá és rózsaszínes-barnás, majd sárgásfehér színűvé válik. Szoptatást követően - a méhösszehúzódásoknak köszönhetően - megfigyelhető, hogy a lochia pirosabb és bővebb, de ez teljesen normális. A lochia távozása nagyjából 6 hétig tart, ez alatt az idő alatt fontos, hogy csak egészségügyi betétet használjon, a tampon használata ellenjavallt. Egészségügyi betét használata, orvosi konzultáció erős vérzés, fájdalom, láz esetén.
Összehúzódások (utófájások) A méh méretében és elhelyezkedésében is változásokon megy keresztül a szülést követően. A szülés utáni fájások, összehúzódások az első pár napban megjelenhetnek, a menstruációs fájdalomhoz hasonló érzetet keltenek. Az összehúzódások elsősorban szoptatás alatt jelentkeznek, az oxitocin nevű hormon hatására. Fájdalomcsillapítók alkalmazása szükség esetén.
Inkontinencia A terhesség, a vajúdás és a szülés következtében a medence falait alkotó izmok megnyúlhatnak, sérülhetnek. Emiatt vizelettartási zavar (inkontinencia) léphet fel, például tüsszentéskor, nevetéskor vagy köhögéskor pár csepp vizelet akaratlanul távozhat. Intimtorna (pl. Kegel-torna), orvosi konzultáció tartós probléma esetén.
Székrekedés Szülést követően gyakori panasz a székrekedés. Ennek számos oka lehet, például a fájdalomcsillapító vagy érzéstelenítő szerek alkalmazása, vagy a gátmetszést követő öltések miatti félelem. Magas rosttartalmú ételek fogyasztása, elegendő folyadékbevitel, székletlazító gyógyszerek szükség esetén.
Aranyér Aranyér esetén fájdalmat és duzzanatot érezhet a végbél környékén. Aranyérkenőcs, meleg vizes átmosás, székletlazító ételek fogyasztása, elegendő folyadékbevitel.
Érzékeny emlők Pár nappal a szülést követően az emlők teltebbé, keményebbé és érzékenyebbé válnak. A szoptatás első napjaiban teljesen normális, ha az emlő, illetve az emlőbimbó érzékeny vagy fájdalmas. Helyzetváltoztatás szoptatás során, védőnő konzultáció, meleg zuhany szoptatás előtt, hideg borogatás szoptatások között, fájdalomcsillapító szükség esetén. Orvosi konzultáció láz, duzzanat esetén (emlőgyulladás).
Hajhullás és bőrelváltozások A terhesség alatt a hormonális változásoknak köszönhetően a haj növekedése felgyorsul, dúsabbá válik. Szülést követő 5 hónapban azonban hajhullás jelentkezhet. A terhesség során keletkezett striák a szülést követően nem múlnak el nyomtalanul, azonban halványodnak, a piros színezetük eltűnik, fehéres-ezüstös színűvé válnak. Nincs specifikus kezelés, a jelenségek maguktól rendeződnek.
Izzadás A hormonális változásoknak köszönhetően izzadás jelentkezhet, különösen éjszaka. Fontos meggyőződni arról, hogy nem lázzal jár együtt, ugyanis akkor fertőzés gyanúja merül fel.
Vizesedés A terhesség vége felé tapasztalt vizesedés a szülést követő egy hétben még megmaradhat, ez a progeszteronhormonnak köszönhető. Főként a kezeket, lábakat érinti. Ezt követően a vizesedés megszűnik.
Súlycsökkenés A szülést követően továbbra is azt a látszatot keltheti, hogy terhes, azonban ez teljesen normális. A legtöbb nő nagyjából 3-6 kilogrammot veszít a szülés során, amit az újszülött, a méhlepény és a magzatvíz súlya tesz ki. A szülést követő hetekben további súlyveszteség érheti a vizesedés megszűnésének következtében. Szoptatás, egészséges táplálkozás és állapotnak megfelelő testmozgás.

Lelki felkészülés és támogatás

Sokan azt hiszik, hogy a császár utáni szoptatási nehézségek valamiféle fiziológiás folyamat következményei. Az a tény azonban, hogy önmagában az, hogy kimaradt a vajúdás, vagy hogy nem hüvelyi úton történt a szülés, valójában nem befolyásolja a szoptatás sikerességét. A császáros felkészülésben és a császáros feldolgozásban is nagyon sokat számít, hogy magában mit minek nevez el, hogyan meséli el önmagának a saját történetét. A saját szavai jelenthetik a legnagyobb segítséget abban, hogy a császáros élménye ne váljon trauma forrásává. Ha a „hasi műtét” kifejezést lecseréli a „kisbabám érkezése” szókapcsolatra, ugyanarra az eseményre kap egy teljesen más, sokkal kevésbé traumatizáló belső élményvilágot. Bobro és Moore szerint könnyebben felkészülhet egy császárra, könnyebben feldolgozhat egy császárt, ha megérti, hogyan tudja a saját belső erejét és a szavait az események és a fizikai és lelki egészségének szolgálatába állítani.

Anya és baba meghitt pillanata

Mikor forduljon orvoshoz?

Az alábbi szövődmények ritkák, azonban megjelenésük esetén azonnal forduljon orvoshoz, ugyanis súlyos, életveszélyes állapotot is jelezhetnek. Az alábbi tünetek észlelésekor keresse fel orvosát:

  • Szülést követő vérzés: ha a vérzés kifejezett, óránként vagy gyakrabban kell cserélni betétet, mielőbb keresse fel kezelőorvosát.
  • Fejfájás: ha súlyos fejfájás gyötri, ami nem múlik, szintén forduljon orvoshoz mihamarabb, mert az magas vérnyomás, illetve stroke jele is lehet.
  • Mélyvénás trombózis: ha az egyik láb fájdalmas, piros, tapintata meleg, fontos, hogy mihamarabb kezelést kapjon, így megelőzhető a tüdőembólia kialakulása.
  • Preeclampsia: a szülést követő 48 órában vagy akár 6 héttel szülés után is kialakulhat az erek kontrakciójának következtében magas vérnyomás, szervi elégtelenség alakulhat ki, járhat fejfájással, végtagduzzanattal, látászavarral, a has jobb felső részének fájdalmával, illetve hirtelen súlygyarapodással.
  • Emlőgyulladás: az emlő(k) fájdalmasak, duzzadtak, láz kíséretében.
  • Ismeretlen eredetű láz.

tags: #csaszaros #szules #utani #torna #tejtermeles