A szülés és születés módja és helyszíne az elmúlt évtizedekben és napjainkban élénk társadalmi vitákat generál, mintegy megtörve az ősi misztériumot, amely hagyományosan a női körök csendjében szolgálta az emberi faj fennmaradását.
A termékenységgel és szüléssel kapcsolatos tudást a közösség által kiválasztott és megbecsült asszonyok adták tovább a fiatalabb generációnak. Saját szülésük és nőtársaik szüléseinél való segítségnyújtás útján már tapasztalatot szerzett, az emberi test működésének megismerésére nyitott, ügyes, éles eszű asszonyok közül kerültek ki a közösség bábái. A szüléseknél jelen lévő asszonyok tudása anyáról leányra szállt, a bábaság egyfajta beavatottságot jelentett, a nő teremtőképességének titkait őrizte és adta tovább.
Az orvostudomány fejlődésével a XVIII. század közepén reflektorfénybe került a szülés, mint élettani folyamat megfigyelése és kutatása. Ennek célja az anyai és magzati halandóság csökkentése volt.
A bábák társadalmi helyzete és megbecsülése a 20. században változó tendenciákat mutatott. Az 1876. évi XIV. törvénycikk „a közegészségügy rendezéséről” az állam és községek egészségügyre vonatkozó kötelességeit foglalta össze. E törvénycikk szerint minden 1500 lélekszám fölötti település köteles volt saját bábát alkalmazni. A kisebb falvaknak lehetőségük volt egymással összefogva eleget tenni ennek a kötelezettségnek. Az ilyen összefogásban alkalmazott bábát körbábának hívták (Szállási, n.d.). A parasztbábák mellett először a nagyvárosok közelében, majd a kisebb falvakban, tanyákon is munkába állt egy-egy képzett bába. A kifejezetten női munkákból nem volt nagy kínálat, a bábaság pedig jól fizető állás hírében állt, a bábák tiszteletreméltó, megbecsült személyek voltak (Kiss Lajos, 1981).
A gyermek születése, egy élet kezdete minden család számára kitüntetett pillanat, a szülésen, ezen az intim eseményen jelen lévő személyek életre szólóan beavatottá válnak. A közösen átélt élmény emléke összekapcsolja a szülő nőt és segítőjét, a gondoskodás pedig hálával tölti el a családot. Nem meglepő tehát, hogy a bábákat a legtöbb településen szeretet és tisztelet fogadta.
A 20. század az Osztrák-Magyar Monarchia által létrehozott Vallás- és Közoktatási Minisztérium fennhatósága alatt működő bábaképzési modellt örökölte. Ekkor a bábaoklevél megszerzéséhez már magyar nyelven lehetett tanulni, a felvételi eljárás során pedig leginkább erkölcsi és képességbeli követelményeket támasztottak a leendő szülésznők felé (Forrai, 2000).
Gyömrő bábájának, Ilona Brucknernek (Liptay Imréné) legrégebbről fennmaradt dokumentuma egy 4. osztályos év végi értesítő az Újpesti Elemi Iskolából, amely Hebrancz Ilona kiváló tanulmányi eredményéről tanúskodik az 1912/13-as tanévben. A remek kézügyességgel megáldott Ilona orvosi pályáról álmodott, de a továbbtanulást családi körülményei nem tették lehetővé, az elemi elvégzése után varrónőként dolgozott Budapesten.
Már feleség és édesanya volt Ilona, amikor idősödő édesanyja szívbetegsége miatt, orvosi utasításra vidékre kellett költözniük. A nem túl távoli, de a főváros forgatagától mégis messze fekvő, csendes, tiszta levegőjű Gyömrőt választották életük új helyszínéül.
Ilona injekciókúra miatt érkezett a körzeti orvosi rendelőbe, amikor egy nyílt csonttörés ellátásához segítséget kért tőle orvosa. Az alkalmi asszisztálás után szakmai kapcsolatuk egyre szorosabbra fűződött, így hamarosan orvosi ajánlólevéllel a kezében jelentkezett a Tauffer Vilmos egyetemi professzor által alapított iskolába, a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával szoros kapcsolatban működő Budapesti Bábaképző Intézetbe.
Liptay Imréné számára a képzés során az orvosi terminológia elsajátítása bizonyult a legnehezebb feladatnak, de vizsgáit sikeresen abszolválva, szakmai gyakorlatát a Rókus Kórház Szülészeti Osztályán letöltve tért haza Gyömrőre 1930. augusztus 1-jén. Akkor magánbábaként kezdte meg működését, később pedig egyik írásában Gyömrő község ösztöndíjas szülésznőjeként mutatkozik be.
Az oklevél megszerzése után 3 héttel hívták először szüléshez, az első gyömrői újszülöttet, akit világra segített szintén Ilonának hívták. Az ekkor körülbelül 7000 lakosú Gyömrőn feltehetően több bába is dolgozott. A 19. század végére már egészen különböző szempontok szerint dolgoztak az okleveles bábák, mint a hagyományokat követő parasztbábák (Deáky, 1996). A falvakban letelepedett okleveles bábák a képzésük során elsajátított egészségügyi ismereteik terjesztésével főként a higiénés szokások korszerűsítését vívták ki. A tudás elmélyítésére az oklevél megszerzése után is volt lehetőség.
A bába feladata volt szülés után 8 napon át naponta látogatni a gyerekágyast. A vizitek alkalmával az asszonyok általános állapotát, vérzését, testhőmérsékletét ellenőrizte. Az újszülött fürdetése mellett a pelenkák mosása is a bábára maradt, ha nem volt olyan családtag, aki a háztartásban segíteni tudott (Markos, 1988).
A 20. század elején a hivatalos bábakönyv Kézmárszky Tivadar: Magyar bábakönyv a bábai hivatás gyakorlásáról első ízben 1902-ben került az iskolákba. Ezután az 1911-ben átdolgozott, második alkalommal kiadott tankönyv jelent meg. A harmadik, szerkesztett kiadás 1934-ben az addig használatos mérgező higany(II)-klorid helyett már a klórtartalmú fertőtlenítőszerek használatát írja elő. E kiadás tartalmazza az 1931-ben hatályba lépett a Tauffer-féle Szülészeti Rendtartást is, mely a szülészeti eseményekkel és szövődményekkel kapcsolatban bejelentési kötelezettséget ír elő a bábák számára.
A Magyar Királyi Belügyminiszter 1902. évi 95.000 számú körrendeletének „Rendelet és utasítás okleveles bábák számára” fejezete jelentette a század kezdetén hivatását teljesítő bába számára a vezérfonalat. A rendelet a Magyar bábakönyv függelékeként is nyomtatásba került, már képzésük során is egyértelmű iránymutatást adott a bábatanoncoknak. A szülésznők munkáját az úgynevezett hatósági orvosok felügyelték, és rendszeresen, negyedévente ellenőrizték. Az ellenőrzés kiterjedt a működési feltételek, az eszközök és fertőtlenítő szer nyilvántartására, valamint a szülési naplók pontos vezetésére is. A rendeletben foglalt szabályok ellen vétő szülésznő bűnvád alá volt vonható a 1897. XXXIV. törvénycikk 19. §-ának 4.
„A bábatáska sajnos nem maradt meg.”- mondja csalódottan Szabó József. Lipi néni - ahogy Gyömrőn emlegetik - mindig rendelkezésre állt. József visszaemlékszik, hogy számtalanszor előfordult éjszakai, hajnali zörgetés házuk ajtaján. Ilyenkor felébredtek a szobában alvó gyerekek is, majd megnyugodva konstatálták, hogy Mama készülődik, szüléshez hívták.
A bábákkal szemben támasztott követelmények között szerepelt, hogy könnyen elérhetők legyenek. Életmódjukat meghatározta, hogy különös gonddal figyelniük kellett a személyi higiéniára. Mária és Ica néni találkozásunkkor hosszan meséltek arról, milyennek ismerték bábájukat. Elbeszélésükben gyakran előforduló szavak voltak a fürge, ügyeskezű, talpraesett, határozott, rátermett. Úgy emlékeznek vissza rá, mint mindig készséges, megértő asszonyra, aki szakmájában magabiztos hozzáállást tanúsított.
„Hivatása volt az élet, sugárzott róla az élet szeretete. Mindent megtett a szülő nőkért és az újszülöttekért. Amikor tudomást szerzett róla, hogy elvesztettem a szívbeteg kisfiamat, nagyon sajnálta ő is, ami velünk történt. Nem volt ember a faluban, aki ne ismerte volna a helyi bábát. A nők nem csak mint szakemberhez fordultak a szülésznőhöz kétségeikkel, problémáikkal, hanem gyakran féltett titkukat bízták rá, bizonytalanságukban a bába tanácsa volt számukra az útmutató. Régi hagyomány szerint ugyanis a falu közössége szigorú diszkréciót várhatott el a bábától, mindazonáltal a titoktartásnak köszönhetően sok családi konfliktust is megelőzhetett.
A terhesség megállapítására, a szülés várható idejének kiszámítására, a várandóssággal járó kellemetlen vagy kóros tünetek kezelésére, tanácsadásra is gyakran kérték fel a helyi bábát, aki indokolt esetben természetesen orvoshoz irányította a várandóst. A falvak és tanyák egészségügyi helyzetének megreformálása az 1930-as években már erősen éreztette hatását (Szauer, 2000). A mai védőnői szolgálat elődei voltak a Stefánia Szövetség, mely 1915-ben és a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat, amely 1927-ben kezdte el működését.
Szabó József egy kisalakú kockás füzetet húz elő a papírok közül, melyet nagymamája, Liptay Imréné várandósgondozási naplóként vezetett. Borítóján csupán az évszám van feltüntetve: 1968. A naplóban 31 nő látogatásáról szóló feljegyzés található. A várandós neve, születési dátuma, vércsoportja szerepel, valamint a terhesség sorszáma, utolsó menstruáció dátuma és a garviditas kora hónapokban számolva.
A rendelkezésre álló tankönyvekből jól látható az a szemlélet, amellyel az okleveles bábákat tanították, majd hivatásuk gyakorlására útjukra bocsájtották a bábaképzőkből. Kenézy Gyula Bábakönyvében a szülés szakaszainak leírásakor mindig megemlíti, hogy milyen jellegű és mekkora fájdalmat érezhet az anya, testén milyen változások figyelhetők meg (Kenézy, 1910)
A leendő szülésznők felkészülhettek a türelmes szüléskísérésre: az először szülők esetében átlagosan 18 órát, a többedszer szülőknél pedig 10-12 órát ír a szerző a szülés várható hosszára. Az oklevél megszerzésével letett eskü és törvényi utasítás kötelezte a szülésznőket, hogy hívásra azonnal indulni kell a vajúdóhoz, a mindig tisztán tartott bábatáskával és annak makulátlan tartalmával együtt. Megérkezésük után első teendőjük a vajúdó kikérdezése, majd a magzat elhelyezkedésének külső vizsgálattal való megállapítása volt. Belső vizsgálatot csak a fertőtlenítő kézmosás, valamint a külső szeméremtest lemosása után volt szabad végezni, ügyelve arra, ahogy a vizsgálat gyors legyen, a fertőzések megelőzése érdekében. A méhszáj tágítását, továbbá a burok megrepesztését tiltotta a protokoll. Összesen két belső vizsgálatot végezhetett a bába szülés alatt. Először a vajúdóhoz való megérkezésekor, a második vizsgálat spontán burokrepedés után volt ajánlott. A könyvben látható illusztráció és a szülésvezetés leírása a kitolási szak alatt oldalt fekvő testhelyzetet javasol.
A 62 oldalas nagyalakú, keményfedelű könyv az 1956. és 1967. között lezajlott szülésekről tanúskodik. A 12 évet felölelő szülési dokumentáció 114 szülésből (köztük 2 ikerszülés) összesen 115 élve született magzat és egy halott magzat születési adatait tartalmazza (3.
Indokoltnak tartjuk megjegyezni, hogy a bábanaplóban dokumentált szülések az intézményesítés erőteljes hatását is tükrözik. A korábbi években íródott naplók feltehetően sokkal több szülészeti eseményről számoltak be. Lipi néni családjának információi szerint a bábát 1956.
A gyömrői bába naplója szerint a gyerekágyas látogatás a szülés utáni első nyolc napon, naponta történt. A látogatásokat a bejegyzett testhőmérsékletek jelzik.
A friss oklevéllel rendelkező bábák nem minden esetben kaptak azonnali megbízást a község jegyzőjétől. Az 1930-ban praktizáló Dr. Gráger Emil OTI orvos (Országos Társadalombiztosító Intézet orvosa) szívesen vette szárnyai alá a kezdő bábát Lipi nénit, rövid időn belül ügyes asszisztensnő vált belőle. Több, mint három éven át dolgozott a körzeti orvos rendelőjében, valamint a községben élő többi orvos segítségére is készséggel sietett szükség esetén.
1944. szeptember 22-én Friessner német vezérezredes elrendelte az Attila-vonalak kiépítését, tartva az Alföld felől Budapest ostromára vonuló szovjet csapatok támadásától. A főváros keleti védelmét szolgáló Attila I. és Attila II. védelmi vonal metszéspontja épp a Gyömrő és Maglód között fekvő területen húzódott, kialakításához nem csak a hadtest katonáit, hanem a zsidó munkaszolgálatosokat és a civil lakosságot is kivezényelték (Juhász & Mihályi, n.d.). A 2. Ukrán Front támadása Jászberény felől november 12-től több napon át tartó páncélos ütközettel indult a város felé. A front átvonulása után a német uralom alól felszabadult település lakóira hárult mind a civil sebesültek, mind a Budapest felé nyomuló szovjet katonák ápolása. Liptay Imréné 1944. november 15-én az akkori „borkimérés” épületében 15 ágyas ideiglenes kórházat létesített a sebesültek ellátására. Az addig helyben praktizáló orvosok közül egy sem volt már az ütközet idején a városban. A szülésznő asszisztensei 17 éves lánya Liptay Borbála, és vele egyidős barátnője Kajdi Valéria voltak. Orvos hiányában a kórház üzemeltetésének minden szervezéssel járó feladata a bábára hárult, emellett ő felelt egy személyben a gyógyítás folyamatáért is. A kórház a felépülés szinte egyetlen esélyét jelentette a közelben súlyos sérülést elszenvedett betegek számára.
Románnak akarták hazudni a nagy magyar művészt
A kötődés bizonyítéka azonban a mai napig fennmaradt egy dokumentum formájában, mely 648 aláírást tartalmaz. Egy beadvány tanúskodik arról, hogy a település számára nélkülözhetetlen Lipi néni munkája: „Gyömrő község végrehajtó bizottsága Liptay Imréné, ki községünkben 1951. óta mint községi bába dolgozik, munkája ellen eddig semmi kifogás nem merült fel, mindig pontosan és lelkiismeretesen végezte, a Vöröskeresztnek aktív tagja, és dolgozó nőknek nagy táborát mozgatta meg a Vöröskereszten keresztül, mely szükséges továbbra is községünkben maradjon és dolgozzon. Gyömrőn, 1953. január 6. Garamvölgyi István V.B. titkár, Klics Gyuláné V.B. A pecséttel ellátott papírhoz 12 oldalas melléklet tartozik, mely az összegyűjtött aláírásokat tartalmazza. Gyömrői interjúalanyaink csak halványan emlékeznek erre az esetre, azonban még ma is meg tudják erősíteni, hogy Liptay Imrénéhez hasonló jó szándékú, elhivatott és talpraesett bábát nem ismertek.
Potondi Ferencné Szikora Mária 1966-ban szülte első gyermekét. Abban az időben már minden várandós nőnek a kórházi szülést javasolta orvosa. Mária a szülés után egy héttel hazatért újszülöttjével, amikor egy hirtelen mozdulat következtében a gátsebe vérezni kezdett. Liptay Imréné készségesen sietett segítségére, és napokon át látogatta őt, kezelte a felrepedt területet. Steuer Istvánné Ica néni, Mária testvére büszkén meséli, hogy legkisebb húguk és saját első gyermeke is Lipi néni kezeibe érkezett, számára feledhetetlen mindkét közös élmény.
A hagyatékot őrző dobozból előkerül egy keresztelői csoportkép. A hagyományok szerint a keresztelőn a bába is részt vett, szívesen látott vendég volt a család ünnepén. A szokás a 20. században is tovább élt.
