Brokkolis tészta babáknak: Ínycsiklandó receptek és hasznos tippek a családi étkezéshez

A brokkoli egy rendkívül tápláló zöldség, amely sokak számára, különösen a gyerekek körében, mumusnak számít. Azonban megfelelő elkészítéssel és kreatív tálalással könnyedén a kicsik kedvencévé válhat. Ez a cikk brokkolis tészta recepteket mutat be, amelyek kifejezetten babáknak készültek, de az egész család számára ízletes és egészséges ebédet vagy vacsorát kínálnak. Emellett fontos tanácsokat is adunk a sikeres családi étkezésekhez, amelyek túlmutatnak a tápanyagbevitelen és az evés örömére fókuszálnak.

Brokkolis tészta receptek babáknak

A babáknak szánt receptek összeállításakor fontos figyelembe venni az életkort és az esetleges allergiákat. Kérjük, mindig ellenőrizze a hozzávalókat, és csak akkor kínálja a babának, ha azok már be lettek vezetve az étrendjébe.

1. Egyszerű brokkolis püré tésztával

Ez a recept ideális a hozzátáplálás kezdetén, nagyjából 9-10 hónapos kortól.

Hozzávalók:

• Brokkoli rózsák
• Burgonya vagy édesburgonya
• Anyatej (opcionális)
• Pici cukor (opcionális)
• Rizs (opcionális)
• Joghurt (opcionális)
• 1 bögre (230 ml) tészta (pl. mesetészta, csillagtészta, betűtészta)
• Csipet só
• Olívaolaj
• Bio vegeta (opcionális)

Elkészítés:

1. A brokkoli kemény ágait távolítsuk el, és a növényt szedjük rózsáira.
2. A burgonyát hámozzuk meg, és kockázzuk fel. Megpucoljuk az édesburgonyát, felkockázzuk.
3. A brokkolirózsákat a krumplival annyi vízben, hogy ellepje, egy csipet só és az olívaolaj hozzáadásával, fedő alatt, kis lángon puhára főzzük (kb. 10 percig).
4. A brokkoli rózsákat nagyon kevés, kissé sós vízben megfőzzük. A burgonyát apró kockára összevágjuk, és a brokkoli rózsákhoz adjuk, gyakorlatilag főzhetjük egyben is a kettőt. A burgonyát ebben az esetben igyekezzünk nagyon apróra összevágni, így hamarabb megfő.
5. Alternatív megoldásként a zöldségeket helyezzük párolóbetétre. Az edényt fedjük le, és pároljuk kb. 8-10 percig. Külön főzzük meg a brokkolit, mert az első vizet forrás után le kell önteni.
6. A rizst közben megpároljuk, kicsit megsózzuk.
7. Ha eléggé megpuhultak a zöldségek, akkor kézi mixerrel összeturmixoljuk. Olyan legyen az állaga, hogy ne legyen túl folyós. A brokkoli főzővizéből egy keveset tehetünk hozzá a kívánt állag eléréséhez.
8. Ha sűrűnek találjuk, akkor, ha van, akkor anyatejjel hígítjuk. Pici cukrot is tehetünk bele, a babák szeretik.
9. A kész pürébe a rizst is belekeverjük, azzal együtt pürésítjük össze.
10. A brokkolit puhára főzzük egy kis bio vegetával, aztán turmixoljuk a joghurttal.
11. Közepes nagyságú nyeles lábasban felforralunk 1 bögre (230 ml) vizet, majd az újraforrás után takarékra vesszük a lángot és 5 percig főzzük a tésztát. A főzés végére a tészta a víz jelentős részét magába szívja.
12. Amint elkészült a püré, keverjük össze az apró tésztával.

2. Brokkolis-csirkés tészta püré

Ez a recept egy finom csirkés-brokkoli pürét is kínál a legkisebbeknek, Marcellnak ez volt a kedvence.

Hozzávalók:

• 1 db csirkemell
• Brokkoli rózsák
• Burgonya
• Petrezselyem, só
• Olívaolaj
• 1 bögre (230 ml) tészta

Elkészítés:

1. A csirkemellet megmossuk, egészben feltesszük főni annyi vízzel, hogy éppen ellepje. A petrezselyemmel és a sóval ízesítjük, majd fedő alatt, kis lángon puhára főzzük.
2. A brokkolirózsákat és a krumplit pároljuk meg (lásd az előző receptet).
3. A csirkemellet kivesszük a vízből és egy magas falú edénybe rakjuk. A főtt brokkolit és a krumplit a főtt csirkéhez adjuk.
4. A brokkoli főzővizéből egy keveset teszünk a csirkéhez, majd az egészet kézi turmix segítségével pürésítjük. Olyan legyen az állaga, hogy ne legyen túl folyós.
5. A tésztát főzzük meg az előző recept szerint, majd keverjük össze a csirkés-brokkolis pürével.

3. Brokkolis-sajtos burgonyás tészta (egy éves kor után)

Ez a recept egy éves kor után adható, mivel tojássárgáját és sajtot is tartalmaz.

Hozzávalók:

• Burgonya
• Brokkoli rózsák
• 1 tojássárgája (egy éves kor után egész tojás)
• Finomra reszelt sajt
• 1-2 ek. vaj
• 1 bögre (230 ml) tészta

Elkészítés:

1. A burgonyát héjában megfőzzük, majd ha kihűlt, lereszeljük (almareszelőn szoktam) és kiolajozott hőálló tálba tesszük.
2. A megmosott brokkolit rózsáira szedve 5-7 percig puhára pároljuk. Utána leszűrjük és villával szétnyomkodjuk.
3. Összekeverjük a tojássárgájával (egy éves kor után egész tojással), végül hozzákeverjük a finomra reszelt sajtot.
4. A brokkolis keveréket egyenletesen adagoljuk a reszelt burgonyára, ha jut, reszelhetünk még egy réteg burgonyát a keverékre.
5. A tetejére vaj halmokat rakunk, végül előmelegített sütőben 200°C-on 20 percig sütjük.
6. Közben megfőzzük a tésztát, majd a kész sült brokkolis-sajtos burgonyához adjuk.

4. Olasz ihletésű brokkolis tészta (szardella nélkül babáknak)

Ez a recept egy kis csavarral, olasz ízvilággal készül. Szardella nélkül 9-10 hónapos kortól kínálható a babának.

Hozzávalók:

• 210 g tészta (pl. szarvacska- vagy csőtészta)
• Brokkoli
• 2 ek olívaolaj
• 1 gerezd fokhagyma (enyhén megroppantva)
• Zsemlemorzsa
• Tejszín
• Frissen őrölt bors, só
• Parmezánsajt (opcionális, egy éves kor után)

Elkészítés:

1. A brokkolit megmossuk, eltávolítjuk a kemény szárát, csak a szép rózsáit hagyjuk meg. Egy nagy lábasban vizet forralunk és sós vízben kb. 5 perc alatt puhára főzzük.
2. Egy száraz serpenyőben felhevítünk 2 ek olívaolajat, beledobunk egy enyhén, kézzel megroppantott fokhagymát. Picit hagyjuk illatozni, majd hozzáadjuk a zsemlemorzsát és aranybarnára pirítjuk.
3. A serpenyőben egy evőkanál olívaolajon hagyjuk illatozni az enyhén megroppantott fokhagyma gerezdet.
4. Beledobjuk a brokkolirózsákat, átforgatjuk a fokhagymás olajon, majd hozzáöntjük a leturmixolt brokkolit, tejszínt, ízesítjük 1-2 tekerésnyi frissen őrölt borssal és sóval.
5. Amint elkészült a tészta, beleforgatjuk a szószba, a tetejére pakoljuk a brokkolirózsákat, megszórjuk a kenyérmorzsával és a parmezánt se felejtsük le (ha a baba már elmúlt egy éves).

A családi étkezések jelentősége: Több mint táplálkozás

Az evés és az étel megosztása közös öröm, és túlmutat az éhség csillapításán és a tápanyagbevitelen, azaz hogy mit eszünk vagy éppen mit kínálunk. Ahogy az It’s not about the broccoli című könyv is megfogalmazza: ahol minél inkább a fókusz a tápanyagokon van (miből mit, mennyit kell enni), ott annál rosszabbul esznek a gyerekek. A mai világban túl sokat beszélünk arról, hogy mit kellene enni, melyik tápanyag mit csinál, azonban elfeledkezünk arról, hogy az étkezésnek nemcsak biológiai szerepe van.

Az együtt evés ereje

Együtt enni ősi, archaikus örökség (Porkoláb-Minarik), és a családban is fontos szerepe van… vagyis lenne, hiszen ma már egyre kevesebbszer van erre lehetőség/igény. Pászthy Bea szomorúan tapasztalja praxisában, hogy a családok jelentős része hetente kevesebb mint három alkalommal ül le közösen étkezni. Pedig ezek az alkalmak nagyban segítik nemcsak az egészséges evési magatartás kialakulását a gyermekeknél, másrészt az étkezési etikett, szociális készségek és a szókincs is sokkal jobban fejlődik, ha együtt vacsorázik a család.

Azokban a családokban, ahol együtt esznek a gyerekek a szülőkkel, jóval több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak el, változatosabban esznek és többféle ételt próbálnak ki - azaz kevésbé válogatósak. „…Mindezek erőteljesen rongálhatják a gyereknek az étkezéshez, ételhez való viszonyát. Ugyanígy az is, ha nincs közös étkezés. Ez annyira fontos, hogy érdemes reggel akár félórával előbb felkelni, hogy együtt reggelizhessünk…. Igen, korán kelni kicsit fárasztóbb, macerásabb, de ismerek olyan családokat, akik ezt mégis megteszik, és azt mondják: Megéri!

Az evésélmény fontossága

Lukács Liza egy másik fontos, életre szóló aspektusra is felhívja a figyelmet: amikor mindenki össze-vissza eszik, amikor nem ülünk le (együtt) enni, akkor elmarad az evésélmény. Az gondolom sokaknak ismerős, amikor a laptop előtt ülve betolunk 2 zacskó kekszet, 1 tábla csokit, és nem értjük, hova tűnt az egész, mert még mindig éhesek vagyunk. Az, hogy leüljünk enni, a példamutatás, kötődés és sok más pozitív aspektusa mellett fontos az evésélmény miatt is. Hogy a gyerekek megtanuljanak figyelni a saját testük jelzéseire, tudjanak az ételre figyelni és úgy általában: legyen evésélményük.

„Manapság azt látom, hogy sokaknál hiányzik az evésélmény. Itt-ott gyorsan bekapnak valamit, munka közben, a hűtő előtt állva, főzés alatt szeletelve a hozzávalókat, kavargatva a tűzhelyen az ételt. Végül már nem ülnek le az asztalhoz együtt enni a többiekkel, mert addigra már jóllaktak. Sok súlytöbblettel és evési zavarral küzdő emberre jellemző, hogy zacskóból, papírból eszik, műanyagpalackból iszik akkor is, amikor otthon van. […] Különben az evésélményre - ami jelenti az ellazulást, az ízek élvezetét, az odafigyelést önmagunkra - éhesek maradunk, hiányérzet keletkezik bennünk.”

Ugyanez igaz azokra is, akik tévé, tablet, számítógép, telefon nyomkodása, bámulása közben étkeznek: szinte észrevétlenül lapátolják be az ételt, a figyelmük nem önmagukon, nem a testük jelzésein van. Nem biztos, hogy ott és akkor többet esznek, hiszen közülük sokan így érvelnek: „de nem eszem többet ilyenkor, mert előre kiszedem magamnak”. Az lehet, hogy akkor épp nem, de mivel az evésélmény elmarad, ezért nagyobb az esély rá, hogy egy plusz - esetleg késő esti - étkezéssel próbálják meg azt bepótolni a nap folyamán.

Az étkezési környezet kialakítása

Sokat elmond egy család étkezési kultúrájáról, hogy mi minden található az étkezőasztalon (illetve van-e egyáltalán étkezőasztal, s ha igen, akkor mindenkinek van-e ülőhelye mellette). A szórólapoknak, szétdobált újságoknak, számláknak, kulcscsomóknak, mobiltelefonoknak, kisautóknak, kifestőknek, színes ceruzáknak nem ott van a helye, s ennek ellenére ez nem ritka látvány. Kinek van kedve egy ilyen asztalhoz leülni? Vannak olyan családok, ahol kialakul az a szokás, hogy a reggelihez már előző este megterítenek, az ennivaló is egy mozdulattal kivehető a hűtőszekrényből.

Fontos zárójeles megjegyzés: amikor otthon vagyunk, akkor érdemes erre törekedni, hogy nagyrészt az asztalnál, megterítve étkezzünk. Azonban természetesen sokszor érhet minket házon kívül étkezés, amivel semmi gond nincs. A lényeg, hogy egyrészt mindig legyen meg a helye, ideje az étkezésnek, tehát egy rendszeres, kiszámítható időközönként, ne össze-vissza random történjen ez meg, másrészt pedig akár a játszótéren vagy bárhol máshol meg lehet azt tenni, hogy arra az 5-10-15 percre nyugodtan leülünk, és rohangálás vagy telefonnyomkodás helyett egy padon ülve az ételre fókuszálunk, nem mással foglalkozunk.

Családi étkészlet a babáknak is

Vekerdy Tamás tanár az Érzelmi biztonság című könyvében írta a nagyobb gyerekek étkészletével kapcsolatosan, hogy „Mi, pedagógusok, pszichológusok, logopédusok rendes, fényes, rozsdamentes evőeszközökkel ettünk, porcelántányérokból. A gyerekek ezzel szemben puha fémből készült evőeszközt kaptak, aminek jellegzetessége, hogy összevissza karcolódik, s ezekbe a karcoláshálókba kimoshatatlanul beül a kosz. Ezek mellett a kevéssé higiénikus kanalak és villák mellett műanyag tányérokat és poharakat kellett használniuk, amik egy idő után besárgultak, beszürkültek, gusztustalanná váltak. Mindez nemcsak higiéniai szempontból problematikus, hanem mentálhigiénés és pedagógiai szempontból is.”

Ugyanez igaz már a babáknál, kisgyerekeknél is. Egy éves kor körül nemcsak a családi ételekre, de a családi étkészletre is érdemes átállni a picikkel; és ahogy felesleges lehet a püré, bébiétel és a babának történő külön főzés, úgy felesleges a külön babaétkészlet is (mind környezetvédelmi, mind anyagi és sok egyéb szempontból is). Ahogy magunkat is ideális esetben megtiszteljük a kerámia tálakkal, a terítéssel, a szép evőeszközökkel, úgy érdemlik meg a kisgyerekek is, hogy „rendes” étkészletet kapjanak. És ha az elejétől ezt szokják meg, akkor hamar megtanulják, hogy ezek törékeny dolgok, amelyekre vigyázni kell; és nem játékok (a mintás műanyag tányért is például simán játéknak nézhetik vagy elkezdenek játszani vele, amit bármennyiszer ledobálhatnak, hiszen nincsen következménye).

Nem véletlen, hogy a Montessori-módszerben is a kezdetektől a családi étkészletből kapnak enni a gyerekek, hiszen ennek a legfontosabb üzenete a bizalom és a tisztelet a kisgyermek felé (ugyanúgy, mint a BLW-nek is). El fog törni 1-2 dolog? Biztosan! Poldi kevesebbszer tört bármit össze az elmúlt évben, mint én, viszont 1-1 alkalom után nagyon jól megjegyezte, hogy miért is kell odafigyelni a tányérra és az üvegpohárra.

Nyugodt hangulat az étkezések során

A családi összetartozás, példamutatás, evésélmény miatt is fontos, hogy együtt leüljünk az étkezőasztalhoz, és megtiszteljük magunkat a tálalással. Ezek viszont mit sem érnek, ha ezek az étkezése feszültséggel, bántással, piszkálódással és stresszel teliek. Fontos lenne, hogy a közös étkezések ne a gyerek (nem) evésén való stresszelésről szóljanak, hanem az ételek és egymás társaságának élvezetéről; hogy beszélgessünk és jól érezzük magunkat. Hiszen gondoljunk bele, hogy ha mindenki minket piszkálna az asztalnál, hogy: „Naaa, miért nem kóstolod meg? Csak egy falatot, neked csináltam!” Vagy akár fenyegetne, hogy addig nem állhatunk fel az asztaltól, amíg meg nem ettünk valamit, vagy megzsarolna, hogy akkor nézhetsz netflixet, ha megetted a brokkolit, akkor mégis, hogyan éreznénk magunkat? Szeretnénk ennek az asztaltársaságnak és a programnak a tagjai lenni? Csak megutálnánk az evést. Főleg azt az ételt, amit annyira akarnak, hogy megkóstoljunk, még ha undorodunk is tőle. Ezután csak még jobban fogunk.

Sokszor nincs gond a gyerek evésével, teljesen normális például 2-4 éves kor körül a „válogatósság” meg számos olyan helyzet, amin rengetegen elkezdenek aggódni, így előfordul, hogy rosszul értelmezzük a helyzetet és a gyerek reakcióját, vagy hogy a saját örökölt családi evésmintáink miatt is rosszul reagálunk ilyenkor, és így lesz az, hogy „amiből problémát csinálunk, abból probléma lesz”. Előfordul, hogy olyan belső feszültséget okoz például az étkezés visszautasítása, amit nem tudunk megfelelően kezelni, és ilyenkor jelennek meg azok a klasszikus mondatok, hogy „addig fel nem állsz, amíg meg nem eszed” és a többi. Zsarolunk, könyörgünk, fenyegetünk. És szép lassan egy negatív spirálba kerülünk, ahol eluralkodnak a hatalmi harcok és az asztalhisztik, azaz feszültség lesz az asztal körül.

„Ilyen logikus, racionális tanácsokkal, parancsokkal a gyermeknek étkezési szokásait nem fogják tudni bővíteni, ez egészen biztos, sőt. Bele fognak szaladni abba, ami igen gyakori a mi kultúránkban, és ez az orális abúzus. A szexuális abúzusnál is gyakoribb. Másrészt pedig olyan módon is rongálhatjuk a gyereket, ha úgy akarjuk szép evésre tanítani, hogy „Ne csámcsogj!”, „Ne habzsolj!”, „Ne piszmogj!”, „Ne kotorássz az étellel!”, „Ne kotorássz a tányéron!”, „Hogy fogod a villát?”, „Ne csörömpölj!”- írta Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvében, hozzátéve, hogy ezt a trenírozást marhaságnak, sőt, kártékonynak tartja. A pszichológus azt is kiemelte, hogy „A gyerekek csúnyán esznek. Hogyan lehet szép evésre nevelni őket? A válasz egyszerű: semmiképpen sem úgy, hogy elrontjuk a közös étkezést ezekkel a folytonos figyelmeztetésekkel. Ha maguk a szülők szépen, kulturáltan esznek, akkor egy idő után a gyerek is szépen fog enni.” És ugyanígy: ha a szülők „jól” esznek, a gyerek is egy idő után (!) jól fog enni. Addig pedig - hagyjuk békén őket, és próbáljunk pozitív hangulatot teremteni.

A fentiek nem azt jelentik, hogy mindent meg lehet/kell engedni az asztalnál, hiszen ahogy sok szó volt róla, a megfelelő határok és keretek fontosak, és a gyereknek is biztonságot jelentenek. De pont ez a lényeg, hogy egy-két valóban fontos dologban legyünk szigorúak és tartsuk a kereteket (például: nem pfujjolunk ételre - nálunk ez egy fontos szabály volt a kezdetektől), a többiben viszont ne akarjunk mindenbe beleszólni (mikromenedzselni), és tényleg ne erről szóljon már az egész étkezés, amit Vekerdy is ír. Az, hogy melyik családnál hol van ez az egyensúlyi pont, azt nem lehet megmondani, ez rengeteg mindentől függ! De az biztos, hogy a nyugodt, kellemes hangulatú étkezés fontos mindenkinek, és hogy a gyerek is érezze, hogy együtt ülni az asztalnál és együtt enni az kiváltság, nem kötelesség (sőt: ha nem hajlandó a kellemes légkörhöz hozzájárulni, akkor nem is kell ott ülni, és csak az lehet részese, aki ebben partner), és a jó hangulathoz mindenkinek hozzá kell járulnia - nekünk is (azáltal, hogy nem piszkáljuk mindenért, nem arról szó az étkezés, hogy mit eszik és mit nem), és neki is.

„Nem kell megenned” - ezzel a varázsmondattal nagyon sok asztal körüli csatározás és feszültség lenne feloldható, márpedig a jó hangulatú közös étkezés a mínusz első lépcső a „jó evő” kompetens gasztrofelfedező gyerekek „neveléséhez” - azaz az olyan étkezés, ahol jól érezzük magunkat és nem a gyerek piszkálásával vagyunk elfoglalva. Hiszen gondoljunk bele, nekünk mennyi kedvünk lenne enni, ha az asztaltársaság folyton bámulna minket és kommentelné azt, hogy mit és mennyit (nem) eszünk? Ha a mi étkezésünk lenne a fő téma?

A nyomásgyakorlás minden formája visszaüt hosszú távon (főleg a gyerek étkezéshez való viszonyában), így a könyörgés (naaa csak egy falatot), (érzelmi) zsarolás (de neked készítettem), vagy annak kényszerítése, hogy megkóstoljon/megegyen valamit a gyerek (Addig nem állsz fel, amíg…addig nincs TV/csoki, amíg meg nem eszed a brokkolit). Ahogy Ellyn Satter is mondja: (szinte) minden táplálási probléma mögött megfigyelhető a DOR elcsúszása. A szülő felelőssége, hogy mi, mikor és hol kerül az asztalra, az viszont a gyereké, hogy ebből elfogad-e bármit, és ha igen, akkor mennyit. Ha tisztességgel ellátjuk a mi felelősségi köreinket (ami nem kis munka - rendszeres időközönként finom, tápláló (családi és NEM gyerek) ételeket jó hangulatban prezentálni az asztalnál), akkor sem energiánk, sem kedvünk nem marad mikromenedzselni a gyerek étkezését, hiszen mi részünkről mindent megtettünk, a többi az ő dolga.

Emiatt is fontos, hogy minden esetben legyen olyan étel alapból (azaz nem utólag odahozva azért, mert nem ette meg), amiről tudjuk, hogy valószínű megeszi. Ezek általában a köretek, kenyér, bármi. Elengedni a gyerek piszkálását, a (nem) evésen való feszülést amilyen egyszerűen hangzik, tudom, hogy annyira nem könnyű, hiszen sokszor több generáción átívelő, sokkal mélyebb rétegekben lakozó örökölt automatizmusokról van szó, amelyek nem egyszer messzire visznek minket. Viszont érdemes ezen az úton elindulni, és tudatosítani például, hogy oké, ez a helyzet most nagy feszültséget okoz bennem - és elgondolkozni rajta, hogy miért? mit érzek? Hogyan reagálok? Mennyire az adott helyzetről szól ez? Mennyire a gyerekről?

A bátor gasztrofelfedező gyerekek nevelésének alapja az, hogy ahelyett, hogy azon feszülnénk szét magunkat, hogy mit kínálunk és mit eszik a gyerek, legalább akkora vagy még nagyobb figyelmet fordítsunk arra, hogy ezt hogyan és milyen körülmények között, milyen hangulatban tesszük. A megterített asztalnál elköltött jó hangulatú közös étkezésekbe fordított energia 10000000x fog megtérülni. Figyeljünk rá, hogy amikor összeülünk együtt az asztalnál, akkor ez legyen a legvidámabb és legboldogabb hely a lakásban! Legyen meg az étkezéseknek a helye, ideje, amikor tényleg csak az ételre, egymásra figyelünk, élvezzük az ételeket és egymást társaságát, és ami nem a gyerek „cseszegetéséről” szól, hogy „naaa, deeeee, légyszíííí, egy falatot, a kedvemért, kóstold meg” vagy „addig nem állsz fel, amíg nem eszed meg a zöldséget”. Ilyenkor gondoljuk arra, hogy minket cseszegetne folyton a párunk, akkor hogyan éreznénk magunkat - mert így érzi magát a kicsi is.

Ha problémánk van a gyerek evésével, akkor ne azon kezdjünk el aggódni, hogy mit is kínálunk/eszik meg, sokkal inkább azt gondoljuk át, hogy pl. a nem evésre hogyan reagálunk, az esetlegesen problémásnak gondolt helyzetek miatt bennünk kialakult feszültség mennyire telepszik rá a közös étkezésekre; egyáltalán, milyen hangulatúak ezek a közös étkezések?

tags: #brokkolis #teszta #babaknak