Borsos Miklós (1906-1990) szobrászművész életművének szép bemutatását vállalta a tihanyi KOGART Galéria, egy állandó kiállítás keretében. A helyszín nem véletlen, hiszen Borsos egyik alkotói bázisa, ihletforrása Tihany és a Balaton vidéke volt. Borsos számára hosszú élet - 84 esztendő -, számos díj adatott, de életútja mégis sok-sok nehézséget és küzdelmet rejt.
Borsos Miklós igen sokoldalú alkotónak számít, nemcsak az anyaghasználatot (kő, bazalt, márvány, bronz), hanem a műfajokat tekintve is. A szobrok mellett számos grafikát alkotott, az 1960-as évek mellőzött időszakában könyvillusztrátor lett.
Életútja és művészeti fejlődése
Borsos Miklós 1906. augusztus 13-án született Nagyszebenben, egy székely családból származva. Tízéves volt, amikor a család Erdélyből Győrbe menekült. Művészeti tanulmányait is itt kezdte, aranyművesnek és vésnöknek tanult apja órás és aranyműves műhelyében. Az 1924-es sikertelen képzőművészeti főiskolai felvételi után útra kelt, művészi tanulmányútra.
Az első állomás Firenze lett, ahol a festőszakára iratkozott be, de fél év múlva Franciaországba ment, hogy bejárja Provence-t. Ekkor még a festészetet választotta, s önképzéssel, szorgalommal lépett a következő szintre: az 1930-as évektől a szobrászat lett a nagy szerelme. Kezdte a rézdomborítással, majd folytatta azzal, amiben később professzionálissá vált: a kőszobrokkal, kisplasztikákkal, domborművekkel. Erdélyi és bécsi útjai szerves részét alkották önképzésének.
Első kiállításán, 1931-ben rajzokkal mutatkozott be Budapesten, 1932-ben a Nemzeti Szalonban állított ki. 1933-ban kötelezte el magát a szobrászat mellett, és a negyvenes évek végéig szorosan kapcsolódott a Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni és Medgyessy Ferenc képviselte modern magyar szobrászathoz.
A háború utáni évek és a mellőzés
A második világégést követően életének két fontos magyarországi helyszíne is elpusztult: győri és tihanyi otthona is odaveszett. Felkészült művészként érkezett meg a fővárosba, ahol 1946-tól az Iparművészeti Főiskolán tanított, és 1960-ig a Képzőművészeti Főiskola tanáraként bontakozott ki.
Aztán jött a nagy törés: 1951-ben egy időre letartóztatták, majd 1960-ban - minden bizonnyal a gyönyörű, az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban készült, az eseményeket dokumentáló rajzai miatt - eltávolították a Főiskoláról. Nehéz évek voltak ezek. Borsos Miklós 1971-ben, egy interjúban így fogalmazott Hegyi Bélának: „Ma már örülök annak, hogy eltávolítottak a főiskoláról.”
A hivatalos kultúrpolitika csak 1965-től, kirobbanó sikerű tihanyi kiállítása után enyhült meg iránta. De alkotókedve mégis megmaradt, Európát is újból bejárta, megismerkedett Henry Moore-ral, a modern szobrászat brit képviselőjével. Az 1965-ös tihanyi kiállítás kirobbanó sikere némi változást hozott megítélésében.
Buba, a múzsa és a tihanyi kert
Életében végigkísérte hű felesége, Kéry Ilona, azaz Buba. Alakja Borsos szinte minden művében visszaköszön. Buba már az 1940-es évektől elkezdte építeni azt a tihanyi kertet, amely később életének fő alkotásává, kultikus és kulturális találkozóhellyé, Borsos műhelyévé vált, s amely botanikai szempontból is említésre méltó. Buba a kertépítés szépségeit, örömeit, nehézségeit, ezáltal Borsos Miklós hátországát is bemutatva, a kiválóan megírt, Kertem című művében adta közre emlékeit. 2002-ben Buba is távozott Borsos Miklós égi műtermébe, hogy ott is megalkothassa égi kertjét.
Magyarország legszebb kertje? Avagy egy kertnyi Anglia a Pilisben
Művészete és alkotásainak jellemzői
Alkotásainak nyelve közös: a természet és az emberek összefonódása, együtthatása jelenik meg műveiben. A zene, az antik témák, a keresztényi hit, a harmónia, a mediterrán hangulat, a mitikus áthallások szintén közös elemek az életműben. S ott van minden művében, azokban is, amelyek nem a Balatonról szólnak, de mindig ott van a pannon táj és a nagy tó vidékének miliője, szele, sugallata, érzete. Munkáit és díjait - Kossuth-, Munkácsy-, Egry József-, Ferenczy Béni-, Magyar Örökség- vagy a rangos Premio Carrara-díj - felsorolni sem könnyű. S nemcsak lírain szép Borsos-szobrok vannak, hanem lírain szép esszéi is, melyek közül sok szól a tóról.
A szobrászat felé vezető útjának kezdetén a legkorábbi mű 18 éves korából egy kisméretű sárgaréz domborítás a keresztfára feszített Krisztus félalakjával (Krisztusfej, 1924) készült. Az Anya című, trachitból faragott alkotás követte. Ez a szobor zömök testű, kendős nőalak sziluettjét idézi. Az anya és a gyermeke közötti szeretetteljes, intim kapcsolat e sziluetten belül, szemérmesen bontakozik ki.
Az arc- és fejábrázolások mellett Borsos Miklós egyre többször faragott női testeket. A test egésze helyett előbb a részleteire koncentrált, és különféle torzókat készített. A Kis torzó (1933) a női alsótest derék alatti részletét ábrázolja combközépig. A Mell (1934) című alkotás deréktól vállig tartó testrészletet ábrázol karok nélkül. A formai egyszerűség nem modernista kísérletből fakadt, hanem a győri székesegyházban látott Szent László- herma által ihletett technika lehetőségeinek óvatos megtapasztalásából.
Az 1940-ben készült egész alakos női faszobrain Borsos az anyag természetét hangsúlyozó, oszlopszerű, nyújtott figurákat farag. Közülük a Madonna-szerű figura (Anya, 1940) felsőkarja a testhez simul, alsókarja az egymásra helyezett hosszú kézfejjel ívesen zárja a mellkast, megismételve a fejet takaró kendő és a vállak ívét. A Korsós asszony (1940) és a Nőalak kosárral (1940) című alkotása is hasonló szellemű munka.
A Balaton, mint múzsa és menedék
Arról a tóról, amely menedéket jelentett számára akkor is, amikor élni kellett, de igazából nem lehetett élni a diktatúra súlya alatt az élet minden szikráját mégis őrző Magyarországon. „Fiatal koromban bejártam az olasz és francia tengerpartokat - gyalog. Később Tihanyban valami hasonlót találtam. Kis halászfalu a hegyen, csend és nagy víz. Ebből már ott is, itt is csak a nagy víz maradt meg. A tenger vagy a Balaton varázsa számomra a végtelen tér érzékelése. Mindent teljes egészében láttat: embert, állatot zavartalan tiszta jelenségként érzékelhetünk a nagy vízparton. Ezáltal szinte szimbólummá nőnek az egyébként köznapi dolgok. Gondoljunk egy madárra, mely átrepül egy ligeten vagy utcán. Nem is vesszük észre. Ugyanezt a Balaton partján, vagy fölött repülve mindenki nemhogy észreveszi, de mint képben gyönyörködhet, mozgásában, útja vonalában; vagyis a zavartalan levegő és vízi térben jelentőssé, jelképpé válik. A hullámzás változatai, hangja, mozgása, a kavicsoknak és egyéb vízi ismeretlenségeknek nem szűnő játéka e tükröződés megejtő szépsége.”
„Húsz éve itt fogantak, készültek szobraim. A portrék költőinkről, a Pásztor, a telt Démeter asszony, a csillagnéző, a napok az érmek hátlapjain; az örök probléma változatai - ég és víz, ég és föld találkozásában az emberi alak létezése, értelme. S mi alkalmasabb a meditációra, mint a nagy vízpart? A nagyvárosokból mindenütt a világon megindult a művészek özönlése vidékre. Tengerpartra, ahol van.”
Az 1950-es évek elejére szinte minden magyar költőnek akadt a Balaton mellett egy kis aziluma, menedéke. Illyés Gyula Tihanyban írta meg számos helyi vonatkozású költeményét, de az Egy mondat a zsarnokságról című versét is. Jankovich Ferenc badacsonytördemici szőlőjében időzött sokat, 1954-ben megjelent Szántód partjainál című kötete szintén helyi ihletésű. Képes Géza Szántódon írta 1952-53-ban a Vajúdó világ és a Balatoni dalok című kötetét. Szabó Lőrinc Balatonbogláron kezdett bele A huszonhatodik év szonettjeibe. Takáts Gyula 1953-ban vásárolta meg becehegyi villáját, vagy ahogyan ő nevezte: „remete Gyulának költői ketrecét”. Takáts kötődése a tóhoz korábbra nyúlik, hiszen somogyi alkotóként és fonyódi nyaralótulajdonosként már számos balatoni vonatkozású alkotása volt. A becehegyi magaslat azonban a hegy, a víz és a bor hármasával Takáts Gyula számára írói műhellyé vált, ahol sok-sok költőbarátját vendégül látta. 1981-től Takáts költőtársaival indította el a Fonyódi Helikont, amely több mint húsz éven keresztül fogta össze a dunántúli költőkön kívül a határon túliakat is, a betiltottakat egyaránt. De ezen a vidéken állapodott meg Udvardi Erzsébet, a Balaton festője és Borsos Miklós is.
Borsos Miklós munkásságának hatása és elismerései
A negyvenes évek végétől új ütemű klasszicizálás irányába mélyült tovább: egyfelől egy intellektuálisabb - absztrakt -, másfelől egy tapasztalatibb - valóságélményhez kötődő -, lírai, érzéki és gondolatgazdag szobrászat felé. Szobrászata magába integrálja a tradicionális szobrászat és a modern szobrászat főbb tartalmi és formai eredményeit. Szobrászi tevékenységével az 1970-es évekig felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a modern magyar szobrászat újabb generációinak művészetére, noha nem voltak számottevő követői.
Munkáit és díjait - Kossuth, Munkácsy, Egry József, Ferenczy Béni, Magyar Örökség vagy a rangos Premio Carrara - felsorolni nem könnyű. 1954-ben Munkácsy-, 1957-ben Kossuth-díjat vehetett át, 1967-ben lett érdemes, 1972-ben kiváló művész. 1959-ben a carrarai szoborkiállításon első díjat nyert, 1966-ban a Velencei Biennálén szerepeltek bronz domborművei. A hetvenes években bejárta Európát.
Rengeteg könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival, többek között Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, Illyés Gyula verseit. 1981-től 1986-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanított. Éremművészettel is foglalkozott, sok neves kortársát örökítette meg: Egry Józsefet, Szabó Lőrincet, Kassák Lajost, Illyés Gyulát, Bartók Bélát és régebbi történelmi hősöket, művészeket. Számos szobra áll köztereken, síremléket is többet készített.
| Év | Díj/Elismerés |
|---|---|
| 1954 | Munkácsy-díj |
| 1957 | Kossuth-díj |
| 1959 | Premio Carrara (első díj) |
| 1966 | Velencei Biennále (bronz domborművek) |
| 1967 | Érdemes művész |
| 1972 | Kiváló művész |
| 1979 | Győr díszpolgára |
Életútját könyvekben is feldolgozta: „Visszanéztem félutamból” (1971), „A toronyból” (1979). Állandó kiállítása 1979-től látható Győrben. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galéria termeiben nyílt nagyszabású gyűjteményes kiállítása. 1989-ben jelent meg a munkásságát bemutató reprezentatív kötet. Szerzője: L. Kovásznai Viktória művészettörténész. Borsos Miklós az úgynevezett "pannon szellem", azaz a latinos régi magyar kultúra képviselője, művészete Illyés Gyula verseihez, Bernáth Aurél Balaton-sorozatához, Egry József panteisztikus periódusához hasonló művészetszemlélethez kapcsolódik.