Bébi ételek és italok 3 hónapos kortól: mindent a hozzátáplálásról és a megfelelő folyadékbevitelről

Az első év során a baba fejlődésében minden kis „mérföldkő” örömforrás a szülőknek, és a darabos ételek bevezetése az egyik ilyen különleges pillanat. Hozzátáplálás során ahogy a csecsemők fejlődnek, étrendjük fokozatosan bővül, és a szilárd ételekkel való ismerkedés izgalmas időszak a család életében.

Az újdonsült szülők, akik minden irányból kéretlen tanácsokat kapnak a szülői neveléssel kapcsolatban, gyakran minden újdonságtól tartanak. Jól csináljuk? Nem okozunk kárt a babának? Nem gond, ha nagyanyáink másképp csinálták? Az első szilárd ételek bevezetésénél az aggodalmakat félre kell tenni. A gyermekorvosok egyetértenek abban, hogy a hozzátáplálást 4 és 6 hónap között érdemes elkezdeni.

A baba hozzátáplálásának kezdete

Mikor kezdjük el a hozzátáplálást?

Az első hat hónapban a baba főként anyatejjel vagy tápszerrel táplálkozik. Ebben az időszakban az emésztőrendszerük folyamatosan fejlődik. Az első szilárd ételeket 4-6 hónapos korban ajánlott bevezetni, de 4 hónapos kor előtt egyértelműen nem javasolt elkezdeni a hozzátáplálást, mert veszélyes lehet és károkat okozhatunk a gyermeknek.

Hogy pontosan mikor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást, azt gyereke válogatja. Akkor érett meg a gyermek a hozzátáplálásra, ha segítséggel ugyan, de stabilan ül, fejét és nyakát jól tartja, mozgatja, irányítja. Az első és legfontosabb szempont, hogy a baba önállóan tudjon ülni és helyes pozícióban üljön. A helyes ülőhelyzet kulcsfontosságú a biztonságos nyelés szempontjából.

A hozzátáplálás lépései

  1. Kezdjük lassan és fokozatosan: Lassan próbálja megismertetni a babát az új ízekkel. Kezdje gyengéd rosttartalmú zöldségekkel, azaz sárgarépával, cukkínivel, fiatal zöldbabbal és brokkolival. Állaguknak köszönhetően a baba fokozatosan megszokja az új ízeket - keserűt és savanyút. Az anyatejjel ellentétben a bébiétel, a benne található rostok miatt, nem mindig ízlik a babának és néha makacsul elutasítja azt.
  2. Figyeljük a baba reakcióit: A babát kezdetben csak kis mennyiségű étellel kínálja, és figyelje meg a reakcióit, beleértve az esetleges allergiás reakciót illetve ételintoleranciát, amely bőrpír, kiütés vagy kólika formájában is megnyilvánulhat. Nem kell elsietni a dolgokat, elvégre az első ételek bevezetése nincs konkrét időponthoz kötve.
  3. Vashiány megelőzése: Hazánkban is komoly probléma a vashiány csecsemőknél, és éppen ezért az USA-ban a gabonaféléket és a pürésített húsokat részesítik előnyben az elsőként adandó ételekként. Ha valamire érdemes figyelni, az az, hogy vasban gazdag ételekből minél többet egyen a gyermek. A vörös húsok (disznó, marha) és a máj is sok vasat tartalmaz, zöldségek közül pedig a bab, borsó, lencse, csicseriborsó, zöld leveles zöldségek emelendők ki.
  4. Gabonafélék bevezetése: Gabonafélék alatt főként a rizst-rizspépet ajánlják: ez a legkevésbé allergén, vasat tartalmaz, de más gabonaféle is alkalmazható (pl. zab, kukorica, árpa stb.), sőt célszerű is többfélét adni a rizs potenciális arzéntartalma miatt. Ha rizset-rizspépet vesz, akkor pedig célszerű az alacsonyabb arzéntartalmút választani, de változatos táplálkozás mellett nem kell az arzéntól rettegni. Ezeket a gabonapépeket elkészítheti tápszerrel, anyatejjel, vízzel is.
  5. Glutén bevezetése: Glutént is kaphat a gyermek kis mennyiségben ugyanúgy, akár már 4-6 hónaposan. A babakeksz ételekbe történő belereszelése nem feltétlenül a legjobb, hiszen a kekszek alapból cukrozottak, édesebbek. Előnyben részesítendők a számos helyen kapható gabonaporok használata.

Mit és mikor adjunk a gyermeknek?

A szülők és a szakértők egyetértenek abban, hogy a sárgarépapüré első bébiételként a legideálisabb az édeskés íze miatt. A hozzátáplálást tehát egy fajta zöldséggel kezdje, néhány nap múlva új fajta zöldséggel próbálkozhat, és egy hét elteltével bevezetheti a húsokat.

A zöldséges-húsos étel után színpadra léphetnek a gyümölcsös, illetve a gyümölcsös-zöldséges pépesített bébiételek. Kezdje az almával, három-négy nap múlva az almát keverje össze a banánnal és végül a répával.

A hozzátáplálás lépései és élelmiszerek

Milyen ételeket mikor vezessünk be?

A gyümölcsök és zöldségek mellett a gyermek étrendje diófélékből, fűszerekből, húsból, halból, tejtermékekből, gabonafélékből és tojásból áll. Ez utóbbiak, azaz a tojás, a tejtermékek, a gabonafélék, a hal és a hús 7 hónapos kortól vezethető be a gyerekek étrendjébe.

Az egyetlen kivétel a parmezán sajt (amely 9 hónapos kortól alkalmas) és a felvágottak, azaz a kolbász, sonka, szalámi és szalonna (ezeket 18 hónapos kortól kínálhatja gyermekének). A diófélékek a 9. hónaptól adhatók.

HOZZÁTÁPLÁLÁS - MIT, MIKOR ÉS HOGYAN EGYEN A BABA?

Darabos ételek bevezetése

Nem ritka, hogy kihívásokkal teli ez az időszak, mikor a kisbabát kanalas pürék után a darabosabb ételekkel, falatkákkal is elkezdjük kínálni. A darabos táplálékra áttérő csecsemők keményen dolgoznak azon, hogy sok új készséget fejlesszenek ki, mint például a rágás, az étel mozgatása a szájukban, majd a falat lenyelése. Meg kell tanulniuk feltérképezni a szájukat, és kitapasztalni, hogy hol és hogyan mozog az étel étkezés során. A kezdeti időszakban gyakori az étel megtagadása, a frusztráció és az öklendezés.

Körülbelül 6-9 hónapos korukban a csecsemőknél már működnek azok a reflexek és orális motoros mechanizmusok, amelyek támogatják a rágást és a szilárd ételek fogyasztásának megtanulását. E reflexek beindítását a rágható ételek felfedezésével segíthetjük. A legfrissebb kutatások szerint, ha a szilárd ételek bevezetése eltolódik a 9. hónap utánra, esetleg akár a 12. A babák már az ínyükkel is képesek a pépesítés-rágás folyamatát elvégezni, még anélkül, hogy megjelennének az első fogacskáik. Nem szükséges várni, amíg a fogacskák kibújnak!

Fontos szempontok darabos ételek bevezetésénél:

  • Helyes ülőhelyzet: Ha a kisbabád már tud ülni, érdemes elkezdeni darabos ételeket kínálni, mivel a teljes és hibamentes művelet elsajátítása akár hónapokat is igénybe vehet. A helyes ülőhelyzet kulcsfontosságú a biztonságos nyelés szempontjából.
  • Ne keverj apró darabokat a pürébe: Így el tudod kerülni, hogy az étkezés során váratlan helyzetek alakuljanak ki. Amikor az apró darabokat belekevered a pürésített ételbe, azok kezdetben láthatatlanok lehetnek, így a kisbabád a megszokott pürére készül, és megbízik a megszerzett tapasztalatában. Azonban, ha váratlan darabkákat érzékel a szájában, az adott reakciója is váratlan lehet, beleértve a köpködéstől, öklendezéstől a fuldoklásig terjedő skálát.
  • Finger food: Ez a „finger food” kifejezés az olyan ételekre utal, amelyek kisebb méretűek, könnyen kézbe vehetők, és ideálisak az önálló fogyasztásra. Ezek a falatkák kifejezetten alkalmasak arra, hogy a baba maga vegye kézbe és kóstolgassa, rágja, anélkül, hogy felnőtt segítségre lenne szüksége. A finger food ételek kis méretűre vannak vágva, hogy a babák biztonságosan tudják fogni és rágcsálni. Lehet például kis méretű párolt zöldségek (pl. brokkoli rózsa), puha gyümölcsdarabok hasáb alakúra vágva, lágy sajtdarabok, főtt tojás darabok (negyedelve) vagy akár kenyér darabok.
  • Soha ne hagyjuk egyedül a gyermeket evés közben: Az állandó jelenlét biztosítja, hogy minden egyes étkezés során figyelhessük gyermekünk viselkedését és reakcióit az étellel kapcsolatban. Az együtt evés nem csak biztonságot nyújt, hanem lehetőséget is ad arra, hogy a kicsik tanuljanak.

Tévhitek a rágással kapcsolatban

Tévhit, hogy a csecsemőknek fogakra van szükségük az evéshez. Érdekes módon azok a fogak, amelyekkel rágunk (őrlőfogak), csak jóval az első születésnap után bújnak elő. A csecsemőknek erős az ínyük, így azzal is tudják rágcsálni, pépesíteni az ételt. A rágás segít stimulálni az ínyeket, elősegítve a fogak kibújását. Ez enyhítheti a fogzással járó kényelmetlenséget.

Fontos, hogy a finger food vagy más olyan ételek, amelyek rágásához az ínyüket használja a gyermek, megfelelő méretűek legyenek, hogy a kicsi biztonságosan tudja fogni és kezelni őket.

A baba rágási készségeinek fejlődése

Italok csecsemőkorban

Az italok kritikus szerepet játszanak a kisgyermekek egészségében. A statisztikák szerint az italfogyasztás továbbra is eltér az ajánlásoktól és különbségeket mutat különösen a faji / etnikai és jövedelmi csoportok között. Feltétlenül szükséges ezt a kritikus, korai időszakot kihasználni arra, hogy a gyermek a megfelelő italokat fogyassza és kedvelje meg. Így egész élete során magas színvonalú, egészséges mintákat, magatartásokat sajátíthat el.

Elég nagy mennyiséget tehet ki az az ital, amit ebben az életkorban a gyermek elfogyaszt, ezért nagyon nem mindegy: milyen a kalóriaértéke, a cukortartalma, tápanyagtartalma.

A csecsemők folyadékigénye

Milyen italokat adjunk a babának?

  • Víz: A víz nélkülözhetetlen az élethez. A gyermekeket ösztönözzük arra, hogy sima, ízesítetlen vizet igyanak. Csecsemők számára 0-6 hónapos korban kizárólag az anyatej vagy az anyatej-helyettesítő tápszer ajánlható a folyadék- és tápanyagigény kielégítéséhez. Amikor a csecsemő hozzátáplálása elkezdődik (általában 6 hónap körül), kezdjünk egy kis mennyiségű vizet kínálni számára. Ennek az a célja, hogy a baba megismerje a vizet, valamint elősegítse az ivás készségeit, amelyek fejlesztése időbe telik. Álljon rendelkezésre egész nap tiszta víz felnőtt-, és gyermekkorban egyaránt.
  • Tej: 0-12 hónaposnál fiatalabb gyermekeknek nem szabad tejet fogyasztaniuk. 12 hónaposnál fiatalabb gyermekek kerüljék el a rendszeres tej fogyasztását a belek vérzésének kockázata miatt, illetve azért, mert ez nem megfelelő a csecsemők táplálkozási igényeinek kielégítésére. 12 hónaposnál fiatalabb gyermekek kapják meg a tejtermékekben található tápanyagokat tejterméken keresztül (6 hós kor után: joghurt, túró, sajt, stb.). 12-24 hónap között egyszerű pasztőrözött tej vezethető be. 2-5 év között a gyermekek már kaphat sima, pasztőrözött, zsírtalan (sovány) vagy alacsony zsírtartalmú (1%) tejet. Fontos tudni, hogy 1 éves kor felett tápanyagbevitelként gondolhatunk rá, nem italként, hiszen jól felszívódó kalciumot tartalmaz, amelyre a gyermek növekedéséhez szükséges.
  • 100% gyümölcslé: Általában napi 1 csésze (kb. 120 ml) gyümölcslé elegendő 1-3 éves korú gyermekek számára. Gyakori, folyamatos gyümölcslé fogyasztása (pl. étkezésen és étkezésen kívül) meghosszabbítja a fogak expozícióját, növeli a fogszuvasodás kockázatát. A 100% gyümölcslé fogyasztását nem szabad üvegben vagy könnyen adagolható, hordozható, fedett kulacsban kínálni, amely megkönnyíti folyamatos fogyasztást egész nap. Számos 100%-os gyümölcslé választható. Tápanyagtartalmuk eltérő, és egyesek dúsítottak vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Kaphatóak olyan gyümölcslé-termékek, amelyeket más folyadékokkal hígítanak, például tisztított vízzel vagy kókuszdió vízzel. A hozzáadott cukrokkal ellátott gyümölcslé nem 100%-ban gyümölcslé.
  • Növényi tej: A növényi tej azoknak a gyermekeknek ajánlott, akiknek alternatívákat szükséges adni a tehéntej helyett orvosi vagy speciális étrendi szükségletek miatt. Ezen gyermekek, ha 1-5 éves korban kizárólag növényi eredetű italokat fogyasztanak, gondos figyelmet kell fordítani az étrendre, hogy biztosítva legyenek számukra a megfelelő, kieső tápanyagok. Ha növényi alapú italokra lenne szükség, a szakértői testület javasolja, hogy a kizárólag édesítetlen fajtákat fogyasszák a gyermekek.

Mit ne adjunk a gyermeknek inni?

  • Ízesített tej: Az ízesített tej sok-sok kalóriát tartalmaz, ezért 2 évesnél fiatalabb gyermekek számára a hozzáadott cukrok elkerülése érdekében kerüljék kínálásukat. Az idősebb gyermekek (2 és 5 év közötti), a szakértői testület ajánlja az ízesített tejek, italok elkerülését a hozzáadott cukrok minimalizálása és a hozzászokás elkerülése érdekében.
  • Cukorpótlós vagy édesítőszeres italok: 0-12 hónapos kor között kerülje a kiegészítést. Ezek a termékek általában cukorpótlókat vagy édesítőszereket tartalmaznak. A kisgyermekek LCS (alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek) fogyasztására vonatkozó bizonyítékok/kutatások hiányosak egyelőre.
  • Koffeintartalmú italok: Jelenleg nincs mennyiségi ajánlás kisgyermekek koffeinbevitelére vonatkozóan, de ajánlások vannak. A bevitelt nehéz megmérni, hiszen ez nem feltétlen van a címkén feltüntetve. Ide tartozik a kávé / tea, kávés italok, kész teák.

Miből igyon a baba, a kisgyermek?

A csőrös itató vagy pohár használatának csökkentése ajánlott, mivel gyakran iszik egy kisgyermek, nem mindegy, milyen eszközből teszi. A cumisüveg nem megfelelő, ahogyan azok a kulacsok sem, amelyek elősegítik, hogy például gyümölcslé fogyasztásakor fogszuvasodás következzen be, illetve a nyelvre mintegy ráfeküdjön, így lefogva azt. Szívből ajánlott inkább a szívószálas itatókulacs, mely segítségével a gyermek nyelve aktívan mozoghat, megfelelően nyelhet.

A kisgyermekeket egy éves korig mindenképpen kezdjék el itatni, de semmiképp ne fekve.

tags: #bebi #etelek #es #italok #harom #honapos