Bárány Anna blogja a lombikbébiről

A meddőség sokakat érintő probléma, amely komoly lelki és fizikai megterhelést jelenthet a párok számára. Bárány Anna, a Jazzy Rádió műsorvezetője maga is átélte a gyermekvállalás nehézségeit, és tapasztalatait blogjában osztja meg a nyilvánossággal.

A gyermekvállalás kitolódott kora és a lombikprogram

Jelentősen kitolódott a gyermekvállalási kor, a sztárok példái és a sikeres mesterséges megtermékenyítési eredmények azonban senkinek sem jelenthetnek garanciát.
A meddő nő szervezetét felkészítik a babavárásra: kezeléssel hormonszintet növelnek és petenagyobbítást végeznek. Ultrahang-ellenőrzés után, altatásban kivesznek néhány petesejtet, melyet az apa spermájával, lombikban egyesítenek. Ha másnapra osztódnak, három-öt nap múlva visszahelyezik a nő méhébe, s felkészítik azt a várandós állapotra. Két hét múlva teszt, és ha pozitív eredményt hoz, elkezdődik a várandósság időszaka. Ha nem, újabb testet-lelket megterhelő próbálkozás következhet.

Bárány Anna, a Jazzy Rádió műsorvezetője három váláson túl találta meg azt a férfit, akivel 43 évesen gyermeket vállalna, családot alapítana. Nem zavarta a kora, hiszen a nőgyógyásza kijelentette, alkalmas a szülésre. Ám a természetes út nem hozott eredményt. Anna lombikprogramba, s azzal együtt babavállalás negyven felett címmel blogírásba kezdett. Az első, februári beültetése nem hozott sikert, a másodikat pedig a napokban végzik el.

- Azzal, hogy a lombikútra léptem, elengedtem az álmaimat, a februári kudarc pedig még in­kább megtépázott. Ugyanakkor a blogom, amit azért kezdtem el írni, mert ha sikerrel járok, akkor jó példa lehetek, ha pedig nem, akkor megmutathatom, hogy ez is túlélhető, óriási segítség. Vadidegenek tömegétől kapok bátorítást - mondja a rádiós, aki így összegez: - Ha jön a baba, az csodás hír, ha nem, akkor valami olyantól óvott meg az ég, ami nem lenne jó nekem.

lombikbébi folyamat

A meddőség statisztikái és a korai szakemberhez fordulás fontossága

Egy friss kimutatás szerint hazánkban mintegy 120 ezer párt sújt a meddőség, közülük közel minden második esetben a teremtés koronáinak hibájából hiúsul meg a gyermekáldás. Ugyanakkor az egyik lombikprogramot végző magyarországi intézmény adatai szerint azok a 35 év alatti nők, akik jól reagálnak a gyógyszeres kezelésre, három beavatkozást követően 80 százalékos eséllyel szülhetnek. Azt azonban ők is hangsúlyozzák, 42 éves kor felett a teherbeesés lehetősége erősen korlátozott.

Ha egy nő ­­másfél év után sem esik teherbe, halogatás és további ráérős próbálkozások helyett forduljon szakemberhez - tanácsolja Bárány Anna, aki meglepődve tapasztalta, milyen nagy számban vár lombikbébire a harmincas korosztály, köztük egy párjával négy éve próbálkozó harmincéves is.

- Nem kértem a statisztikákból, nem akartam a számok bűvöletében élni, hiszen nincs értelme, hogy a száraz adatok pozitívan vagy negatívan befolyásoljanak - vélekedik a rádiós.

statisztika meddőség

A lombikprogram költségei és a pszichés támogatás

A magyar állam öt beültetés költségét támogatja, ugyanakkor a konzultációk és vizsgálatok, a gyógyszerek és vitaminok díja az érintetteket terheli. A szűrések és hormonvizsgálatok tízezrekbe, a méhtükrözés 70 ezer forintba is kerülhet. Van, ahol egészségpénztári támogatás nélkül egy - kivizsgálásokat követő - komplett lombikbébi- eljárás 360 ezret kóstál. Anna mintegy 150-200 ezer forintot költött injekciókra és hormonkészítményekre. A sok számjegyű kifizetések ugyanakkor csak lehetőséget biztosítanak, nem jelentenek garanciát a sikerre. A Magyar Idők értesülései szerint a jövőben kibővülhet a lombikprogram állami támogatási rendszere.

Akadnak, akik lelki terhet cipelve képtelenek a szülésre. Volt olyan pár, amely számos eredménytelen kísérlet után a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött, majd a nőnél a korábbi sikertelenségek miatti önvádat, s az ezzel járó blokkot feloldotta a megnyugtató konzultáció.

A perinatális pszichológia és a szülés körüli támogatás

A perinatális pszichológia a nemzetközileg elismert perinatális tudományok sorába tartozik. A szó jelentése „szülés körüli”, ám ennél jóval átfogóbb maga a fogalom. Minden ide tartozik, ami a családdá alakulás, várandósság, szülés-születés, koragyermekkor témakörébe tartozik. Tágabb értelemben a transzgenerációs mintázatoktól, az egyéni és családi életciklusoktól kezdve a párkapcsolat fejlődési szakaszain, a szexualitáson, termékenységen, meddőségen át az anyaság-apaság, a magzati élmények és kompetenciák, a szülő-gyerek kapcsolat és korai kötődés, a fejlődés krízisei, a fájdalom, a gyermekágy, az elakadások, a perinatális veszteségek és gyász, az első 3 év is ide értendő.

A perinatális pszichológia emberképe egészlegesen, azaz testi-lelki-szellemi-társas megközelítésben áll hozzá ennek a kiemelt időszaknak a változásaihoz, melyek átmenetileg hozhatnak nehézséget, azonban fontos fejlődési szakaszt jelentenek minden érintett életében, és egyfajta növekedéssel járhatnak. Ez a holisztikus megközelítés magában foglalja olyan társszakmák tudományos kutatásokon alapuló bölcsességeit is, mint a szülészet, a reprodukciós orvostudomány, a neonatológia, a neurobiológia, az endokrinológia, a szociológia, az etika és a filozófia.

Perinatális pszichológushoz bármilyen kérdéssel lehet fordulni, mely közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Ilyen lehet a …női-férfi identitás megtalálása, elköteleződési dilemmák a párkapcsolatban, akár a gyermekvállalás terén, kölcsönösen kielégítő szexuális élet kialakítása vagy várandósság során tapasztalt nehézségek, felkészülés a várandósságra, ha a kisbaba túl korán érkezik vagy nagyon várják és nem érkezik, mesterséges megtermékenyítés kurdarclehetőségeinek a kezelése, saját kompetens szülőszerep kialakítása, származási családról való érzelmi leválás és a saját szülőkkel való kapcsolat újrarendezése, megváltozott testhez való viszony átdolgozása, szüléstől való félelem, rossz szülésélmény, vetélés, abortusz, csecsemőhalál gyászmunkája, a szülés utáni depresszió, baby blues, fejlődési rendellenességek elfogadása, kisgyermekkori hordozási, etetési-szoptatási, altatási, emésztési, hangulati regulációk, ritmusok kialakításának a nehézségei, tanácstalanság nevelési kérdésekben a jutalmazás-büntetés, szobatisztaságra szoktatás, dackorszak, bölcsődébe-óvodába beszoktatás, testvérféltékenység stb. terén traumák, krízisek megértése és feldolgozása…és az ezek mentén gyakran megjelenő félelem, szorongás, csalódottság, harag, bűntudat, szégyenérzet, magányosság átdolgozása, személyes növekedésbe fordítása.

Az ELTE-PPK Affektív pszichológia tanszékén 2007 óta folyik a perinatális szaktanácsadó szakirányú továbbképzés. Pszichológusok mellett szülész orvosok, gyermekorvosok, pszichiáterek, szülésznők, dúlák, bábák, védőnők, korai fejlesztők, gyógypedagógusok, szociológusok, kultúrantropológusok, tanárok és teológusok is szerezhetnek képesítést, amit a saját szakterületükre adaptálva alkalmazhatnak.

Az Inverted Spectrum Records budapest-ankarai kiadó, amit Işik Sarihan, a török pszichedelikus rockzenekar Hayvanlar Alemi egyik tagja vezet. A kiadó mindenféle különös zenét ad ki: "psychedelia, experimentalia, synth music, outsider music, avant-jazz, and urban folk" a leírás szerint, olyan helyekről, mint Törökország, Szerbia, Magyarország, Texas "és egyebek". A kiadó még 2014-ben indult, a pandémia alatt szünetelt, majdnem nemrég feltámadt, és most egy nagyszabású válogatást jelentetett meg The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction címmel. Az underground jazz azt jelenti, hogy a rockzenével, pszichedéliával, avantgárd kísérletezéssel, kelet-európai és keleti tradicionális zenével érintkező zenék ezek, a legtöbb ezek közül egyszerre több helyről is merít. A kísérőszöveg szerint az átlagos jazznél "élesebb, sötétebb és vagy furább" zenékről van szó. A színtér sajátossága talán annak köszönhető - spekulál az ismertető -, hogy a jazz helyi hagyománya a nyolcvanas években gyökerező avantgárd és posztpunk megközelítéssel találkozik, a "nem nyugati zenék" iránti érdeklődés pedig Bartók Béláig, illetve a magyar, zsidó, roma zenészek együttéléséig, -zenéléséig vezethető vissza. Vagy persze az is lehet, hogy igazából az egyes zenészek egyénisége és muzikalitása a lényeg... A 12 számos válogatás tényleg reprezentatív, bemutat nagy múltra visszatekintő és újabb zenekarokat is; változatos, de meggyőzően mutatja azt is, hogy van értelme ezeket a zenéket egy albumra összerakni. A lemezt október 7-én a Gólyában mutatja be három zenekar, közülük az egyik első alkalommal áll össze így: Ajtai Péter (nagybőgő), Bujdosó János (gitár), Czitrom Ádám (gitár) és Gyárfás Attila (dob).

A szekunder meddőség

Sokan gondolják úgy, hogy ha egyszer már sikerült teherbe esniük, a második gyermek érkezése is magától értetődő lesz. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a fogantatás nem mindig ilyen egyszerű: a párok mintegy 10-15 százaléka egy év próbálkozás után sem ér el terhességet, és a háttérben női, férfi, vagy akár mindkét oldalt érintő okok is állhatnak. Ha a meddőség már szült nők esetében jelentkezik, azt szekunder meddőségnek nevezik. Sok pár a második gyermek tervezésekor szembesül a meddőséggel. Figyelmeztető jel lehet, ha a második gyermek hosszabb időn át nem érkezik meg annak ellenére, hogy rendszeres, védekezés nélküli együttlétek történnek.

„A szekunder meddőség felismerése nem mindig egyszerű. Nem elegendő csupán arra hagyatkozni, hogy a menstruáció rendben van vagy a korábbi teherbeesés megtörtént. A változások alattomosan, fokozatosan alakulhatnak ki. Gyakran az első gyermek után évekkel jelentkeznek a nehézségek, és ilyenkor a pár könnyen azt hiheti, hogy „még fiatalok” vagy „csak stressz van a háttérben” - mondja dr. Ibrahim Sharouf.

családi boldogság

Negyven felett az ember már sok mindenen túl van. Negyven felett a legtöbben már megéltünk néhány veszteséget és kudarcot, tele vagyunk élettapasztalattal. Negyven felett már tudjuk, hogy az élet nem mindig rózsaszín, de ezzel együtt úgy jó, ahogy van. Annát nem lehet nem észrevenni. Kék ruhájában és hozzáillő kalapjában közeledik, és sugárzik róla a vagányság és a boldogság. Nekem úgy tűnik, hogy 49 évesen nagyon jól érzed magad a bőrödben. Nem vagyok elégedetlen. Jövőre ötven éves leszek, nyilván rám is hat a gravitáció, de ahhoz képest, hogy mi minden lehetne, teljesen jól érzem magam. Nem csinálnék semmit máshogy, mert akkor nem ez az ember lennék, aki most vagyok. És én szeretek ez az ember lenni (nevet).

Életem egyik nagy fordulópontja pont negyvenéves koromban volt, amikor egyik napról a másikra meghalt édesanyám. Hatalmas trauma volt. Apukám akkor már régen nem élt, testvérem nincs, úgyhogy nehéz volt feldolgozni. Világéletemben nagyon anyás voltam, úgyhogy nekem az egyik nagy félelmem az volt, hogy Anyu meghal. És ha ezt lehet fokozni akkor, hogy én találom meg. Ezt aztán az élet oda is dobta. Nem kívánom senkinek azt az érzést. De volt egy tudathasadt állapot is abban a rémdrámában azáltal, hogy láttam nem szenvedett, csak elaludt. Ez egy olyan kompenzálása volt a tragédiának, amire egy igazi áldásként tudtam tekinteni: ahogy elbúcsúzhattam az anyutól és ahogy megnyugodhattam, hogy nem szenvedett. Szerintem az ember akkor válik igazán felnőtté, amikor már nincs, aki, azt mondja: „kislányom”. Nekem ez volt az igazi felnőtté válásom. Ráadásul miközben életem legnagyobb hiányát szenvedtem el, az élet szórta rám az élményeket. Mintha azt akarta volna üzenni, hogy „te itt maradtál, és neked élned kell. Ha az embernek van egy olyan baráti köre, akikre számíthat, akkor az egy igazi védőháló. Egy ölelő klassz fészek volt alattam, és nem hagyták, hogy nagyon elmerüljek a bánatomban. Ezekre a kapcsolatokra nagyon kell vigyázni. Tudatosan kell óvni és törődni velük, ami melós. De melyik emberi kapcsolat nem melós? Anya halála után pár nappal elmentem egy koncertre. Életem legnagyobb fájdalmát éltem meg, de nem voltam hajlandó nem élni az életet. Mondhatott bárki bármit, nem érdekelt. Azt mondtam, „gyertek, legyetek itt a helyemben és nézzétek meg, mit élek át”. És pont ez a jó ebben a korban, hogy már nem érdekel, mások mit gondolnak. Amikor 20-30 évesen röhögtünk, hogy az amerikai nénik rózsaszínre festett hajjal pink joggingban járkálnak, most én is itt vagyok egy évvel az ötven előtt és erre van igényem (nevet). Nem… Anya rettenetesen konzervatív volt, nagyon félt, hogy megszólják a szomszédok, ezért ő nagy fékezőerő volt számomra. Nem a legjobb barátnőm volt, hanem a szó legszorosabb értelmében az anyám. Megvolt az alá-fölé rendeltség. Nem meséltem el neki a legféltettebb titkaimat, de imádtam őt. Az első férjemhez például azért mentem hozzá, hogy anyu megengedje, hogy ott aludjon nálunk. Mindig volt egy fajta megfelelés bennem Anyu felé, de ahogy az ember idősödik a vele való kapcsolatomon is kellett egy kicsit hangolni. Nagyon érdekes dolog ez az elfogadás…. Sokat kell tanulni.

Negyven felett az embernek amúgy is már nagyon markáns véleménye van mindenről és egyre erősebb a tévedhetetlenségi faktor. Van egy nagy kudarcélményem: a gyerekvállalás. Amikor elindítottam a „Színes élet negyven felett” című blogomat, azt gondoltam, hogy 43 évesen vezetek majd egy naplót arról, hogy 40 felett milyen kismamának lenni. Ezért is volt először az a címe, hogy „Babavárás 40 felett”. Írtam a hormonterápiáról, a beültetésről, mindenről. Amikor beültették a második lombikot, azt mondtam, hogy csak akkor tartsa meg a jóisten a babát, ha egészséges lesz. Nem maradt meg. Nem csak azt kellett megélnem, hogy nem leszek anyuka, hanem azt is, hogy ebben az is benne van, hogy a sorsom nem folytatódik tovább. Az értékeim, gondolataim, az örökségem semmivé lesz. Ha nincs utód, aki ideális esetben tovább viszi a szüleim vonásait, a gondolataimat és értékeimet, akkor mi marad utánam. Ez itt az árnyékos oldal, de kimehetek a napra. Azóta egyre többször foglalkoztat, hogy nyomot hagyjak a világban. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy jó úton jársz, hogy hatással legyél az emberekre. Néhány hete az Almárium Biobolttal közösen csináltatok egy egészségügyi kampányt, amelyben fontos dolgokra hívjátok fel a figyelmet. Hogyan született meg az ötlet? Az egyik célunk az volt, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy negyven felett sokkal jobban oda kell figyelni az egészségre, másrészt ez egy olyan vállalkozás, amivel nagyon tudok azonosulni. Nem titok, hogy Gyuszi (Truczkó Gyula - szerk.) jó barátom, aki nagyon sokat segít nekem az egészségmegőrzésben és felkészülni a menopauzára. Ő az, aki felhívta figyelmemet arra, hogy sokféle növényi hormon és krém, hormonkiegyenlítő gyógynövényes ital kapható, amelyekkel elviselhetőbbé tudjuk tenni ezt a változókori időszakot és a vele járó tüneteket, olyanokat, mint például az alvászavar. Arra is szeretnénk rávilágítani, hogy negyven éves kor felett mennyire fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok. Korábban endometriózist diagnosztizáltak nálam, aminek - furcsa módon - nálam nem volt semmilyen tünete. Ezek után volt egy elég nagy műtétem. Azóta évente rendszeresen járok vizsgálatokra, mammográfiára, nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz… Ez a legkevesebb, amit tehetünk magunkért, és így jó eséllyel előzhetjük meg, hogy nagyobb baj legyen. Folyton nevetünk a barátnőimmel, hogy már nemcsak a pasikról beszélgetünk, hanem az orvosok telefonszámát is körbeadjuk. Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak? Szeretek élni, és szeretem ezt kifelé is sugározni. Csak egyet lehet? Akkor mondjuk egy jó hosszú körmondatban azt, hogy legyen egészség, mindig tudjak szeretni és mindig legyen miért szeretni engem is.

tags: #barany #anna #blog #szules