Vannak babák, akik gyakrabban nyűgösek a többinél. Emellett, hogy minden baba más, az, hogy mennyire nyűgös a baba, a szülő saját megítélésének és hozzáállásának kérdése is. A nyűgösség oka a baba korától függően is változhat. Például az újszülöttekre igaz, hogy gyakran nyűgösebbek, mint a többhónaposak. De a hasfájás, kólika is okozhat nem kis nyűgösséget, ami szintén csecsemőkorban fordul elő (2-3 hetes kortól akár 5 hónapos korig is elhúzódhat).
A hasfájás miatt a babák a nap bármely szakában nyűgösebbek lehetnek az átlagnál. Most azonban vegyünk sorra néhány olyan okot, amely nem korfüggő, és elég általános.
1. Fáradt, alváshiánya van
Sok szülőnek nem ugrik be elsőre, hiszen magától értetődőnek tűnhet, hogy ha a baba fáradt, akkor úgyis elalszik. Azonban a szervezetükben fáradtságra termelődő stresszhormonok felpörgetik a babát, és nem hagyják aludni, mivel nem tud ellazulni. Ráadásul, ha a baba stresszesen alszik el, valószínű, hogy nem is fog jól aludni.
2. Fáj valamije
Mint már a cikk elején említettem, hasfájás is okozhat nyűgösséget a nap bármely szakában, de bármilyen más fájdalomérzet is. Ide sorolandó például a fogzás, amikor már mozognak a baba foggyökei, az is kellemetlen érzéssel jár a baba számára. Az ínyek átmasszírozása - hasfájásnál a hasmasszázs - segíthet, de ilyenkor jellemzően az állkapocs körüli izmok is befeszülnek, így azokat is érdemes ellazítani a babának.
3. Stresszes a baba
Időről időre akárcsak bennünk, felnőttekben, a kisbabákban is felgyülemlenek a stresszhormonok. A feszültséget pedig, ha máshogy nem tudják, sírással oldják. Ez egy teljesen természetes folyamat, de érdemes napi rendszerességgel relaxálni a babával, akár babamasszázs, lazító technikák vagy csak szimplán simi idő keretében, hogy a stresszhormonok szintjét alacsonyan tartsuk.
4. Túl sok inger éri
A kisbabáknak nincs igényük a nyüzsgésre, a tömegre. A túl forgalmas helyek, a túl sok ember, a háttérzaj sok lehet a babának, és nyűgössé, feszültté válhat tőle. Ha szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy a baba ilyen helyzetbe kerüljön (muszáj vele együtt bevásárolni egy nagyáruházban, többfős családi esemény stb.), akkor mindig legyen meg az előzetes relaxáció, és a levezető megnyugtatás. Ha nagytesók vannak otthon, nyüzsgésükre a baba akkor is túlpöröghet.
Valóban vannak tehát elkerülhetetlen ingerdús szituációk, ez nem baj, de a relaxáció egy külön, csendes szobában vagy más helyen nagyon sokat segíthet a babának a megnyugvásban és a feszültség elengedésében. Tudom, ez néha elképzelhetetlen és kivitelezhetetlen, de ha már napi pár perc erejéig sikerül időt szakítani a relaxációra, a baba rengeteget fog profitálni belőle.
5 perc mindfulness meditáció
5. Oltás, vérvétel, fülbelövés
Oltás vagy vérvétel után is nyűgösebbek lehetnek a kisbabák, hiszen pici testüket valamilyen szokatlan behatás érte. Ezt fel kell dolgozniuk, és a tű nyomán keletkezett fájdalomnak el kell múlnia. Ilyenkor hagyjuk az érintett testrészt, ne simogassuk, ne masszírozzuk 24 órán át, mert a kisbabák fejben nagyon könnyen összekötik a rossz élményt a gondoskodó érintéssel, és később rosszul reagálhatnak akár a simogatásra, masszázsra, mert tudat alatt felelevenedik bennük a rossz élmény.
A baba többi testrészének masszírozása, simogatása megengedett, sőt, ajánlott, nagyon nyugtató lesz a baba számára!
+1. Front van
A babák (de a nagyobb gyerekek is) nagyon érzékenyek az időjárásváltozásra, a meleg- és hidegfrontra, ami kihat a viselkedésükre. Ilyenkor is nyűgösebbek, sírósabbak lehetnek.
A nyafogás okai totyogókorban
Az anyukák számára az egyik legnehezebben megfejthető helyzet, amikor a kisgyermek ok nélkül nyafog. Semmi sem jó neki, nem hagyja, nem akarja, hogy segítsünk neki, látszólag feszült, nyűgös és bárhogyan próbálsz segítséget nyújtani neki, nem fogadja el. De mi is az a nyafogás?
Az egészen kicsi babáknál még nem beszélhetünk nyafogásról, ők sírnak, amikor valami bajuk van, azonban, ahogyan a kicsi kommunikációja egyre fejlettebb, azokban a helyzetekben, amikor valamiben segítséget kér a baba, már nem sír, hanem más hangokkal, mimikával és testbeszéddel fejezi ki magát. Emellett egyre komplexebbé válnak az igényei is. Kezdetben az ösztönei vezérlik, a totyogókor felé haladva azonban egyre több dolgot szeretne közölni, kérni.
A nyafogás a kisgyermekkor sajátja, a dackorszakban jelentkezik leggyakrabban, később, ahogyan egyre jobban tud beszélni a kisgyermek, fokozatosan csökken, de azért még kisiskolás korban is jelentkezhet, ilyenkor azonban már arról van szó, hogy a gyerek tudatosan használja eszközként a nyafogást arra, hogy megtörje a szülői türelmet és elérjen vele valamit.
1. Nem értik meg
A nyafogás totyogókorban általában azzal kezdődik, hogy valamit akar a kicsi, de nem tudja elmondani mi az. A maga módján persze megpróbálja, de nem sikerül, és mivel nem értik meg, ezért egyre dühösebb lesz.
2. Fáradt
Gyakrabban nyafog a kicsi, amikor fáradt, álmos, túlpörgött.
3. Túl sok inger érte
Néha a kicsi fizikailag még nem fáradt és nem álmos, azonban túl sok inger érte. Főként 1-2 éves kor között jellemző, hogy a kicsi egyszerűen túlpörög és a megszokott környezetében is képes erre. De ne csodálkozzunk azon sem, ha a bevásárlóközpontban, vagy társaságban, ahol sok ember, sok zaj, sokféle vizuális élmény éri a kicsit, egyszerűen túltelítődik az ingerektől.
4. Nem tud megoldani egy komplex helyzetet
A kicsi számára még az egészen hétköznapi helyzetek is nehézséget jelentenek. Például nem tud belegyömöszölni egy plüssfigurát egy dobozba. Ilyenkor felháborodik, ideges lesz. Ugyanez a helyzet akkor, amikor egy egész napos kirándulás során a sok élménytől annyira felpörög, hogy egyszerűen nem tudja magát leállítani, amikor te azt mondod, hogy alvásidő van. Vagy, amikor egy csomó lelkes rokon szeretné meggyömöszölni őt egy családi ünnepségen.
5. Figyelemfelkeltés
Társaságban, de akár otthon is, amikor anya egészen mással foglalkozik, másra figyel, pl. telefonál, gyakran kezd nyafogásba a kisgyerek. Ilyenkor jutnak eszébe a leglehetetlenebb kérések (pl. „Kérek vacsiiit” vagy „Fáj a torkom, gyógyszer kell.”), és ilyenkor tud a legkitartóbban győzködni. Mindennek az üzenete az, hogy „Anya, foglalkozz velem!” Persze nem mindig tudsz foglalkozni vele és ezt neki is meg kell értenie, ez azonban egy fokozatos tanulási folyamat eredménye.
Fokozatosan felállíthatsz szabályokat, amik ezekre a helyzetekre vonatkoznak (pl. ha telefonálok, várnod kell egy kicsit), illetve ilyenkor le kell kötnöd a figyelmét, valami mással, addig, amíg nem tudsz vele foglalkozni, például, ha tudod, hogy telefonálni fogsz, akkor addig adj oda neki egy játékot, amivel játszhat. Ha tudod, hogy vendégségbe mentek, akkor találd ki előre, mivel fogod lekötni ott, amíg te másokkal beszélgetsz. És bizony az ilyen programokba azt is bele kell kalkulálni, hogy az idő egy részét vele együtt kell majd eltölteni, hiszen egy 2-3 évestől nem várható el, hogy csendben ülnek, amíg a felnőttek beszélgetnek. Vihetsz például olyan játékokat, amiket közösen lehet játszani, pl. kirakót, nagyobbaknak társasjátékot, kisebbeknek szerepjátékokat.
+1. Újrakapcsolódás
A kisgyermek természetes érzelmi igénye, hogy érezze, biztonságban lehet a szülei mellett, gondoskodnak róla. Néha a kettőtök közötti kapcsolat meglazul. Rohanósabbak a napok, sok minden másra kell figyelned, ezért nem tudsz odafigyelni a gyermeked érzelmi igényeire és kapcsolódni hozzá. Ezért benne kialakul egyfajta érzelmi hiány, amit a maga módján, nyafogással, nyúzással, dühkitörésekkel hoz a tudtodra. Ha szeretnéd megoldani ezt a helyzetet, újra kell kapcsolódnotok egymáshoz.
Fejlődésbeli eltérések és idegrendszeri éretlenség
A csecsemők fejlődése minden szülő számára kiemelten fontos, így érthető, hogy aggodalomra ad okot, ha eltérést tapasztalnak. A leggyakoribb neurológiai problémák közé tartozik a fejlődésbeli elmaradás, az izomtónus-zavar, valamint az alvási és táplálási nehézségek. A csecsemők fejlődése egyéni ütemben zajlik, de ha egy baba jelentősen késik bizonyos mérföldköveknél (például fej megtartása, forgás, kúszás, ülés), az intő jel lehet. Az izomtónus-zavarok esetén a baba izmai túl lazák vagy éppen túl feszesek lehetnek.
Ha a fent említett tünetek közül több is jelentkezik, érdemes gyermekorvossal vagy gyermekneurológussal konzultálni. A korai felismerés kulcsfontosságú, hiszen a megfelelő terápia (pl. Dévény-módszer, TSMT) segíthet a gyermeknek felzárkózni. Ne essünk pánikba! A csecsemőkori neurológiai problémák kezelhetők, ha időben felismerjük őket.
Minden baba más tempóban fejlődik, így ne aggódj, ha a te kis csöppséged kicsit később kezdi el emelgetni a fejét!
Szerencsére egyre több a minden tekintetben felelős szülő, akik már tájékozottak és tudják, hogy nincs „lusta” baba, régebben ugyanis a nem szabályosan fejlődő babákat lustának nevezték. Ma már legtöbbször azt is tudják a szülők, hogy a csecsemőkori „ferdeségeket” sem lehet kinőni, azok nyomait egy életen át hordozzuk.
Normál esetben a csecsemők mozgásfejlődése szinte azonos, ha nincsenek blokkoló, gátló tényezők, akkor a csecsemőkori reflexek beindítják a mozgásfejlődést minden babánál, mert az idegrendszer egyfajta önfejlesztésre van beprogramozva. Ha a csecsemője fejlődése az átlagostól eltérő, akkor a mozgásfejlődés lehet lassabb, gyorsabb, eltérő sorrendű vagy akár fejlődési fázisok is kimaradhatnak belőle, legrosszabb esetben pedig el sem indul.
Ha Ön is a felelős szülők táborába tartozik, akkor figyelje kisbabája mozgását és olvassa el minden hónapban a figyelmeztető jeleket!
5 perc mindfulness meditáció
Idegrendszeri éretlenség
Az idegrendszerben az érési folyamatok részben genetikusan kódoltak, másfelől a környezetből származó ingerek hatására indulnak meg. Normális esetben az érés egyet jelent azzal, hogy az adott gyermek életkorához és kortársaihoz képest kiegyenlített teljesítményt nyújt motoros, pszichés-kognitív és szociális területen egyaránt. Eltérő (lelassult, megkésett, stagnáló) fejlődés esetén okként merülhet fel az idegrendszer eltérő szerkezete, sérült, másképpen működő kapcsolatrendszere. Ebben az esetben idegrendszer éretlenségéről beszélünk.
Az idegrendszeri éretlenség tünetei lehetnek: érzékenység ruhadarabokra, különféle ízekre, szagokra, anyagokra. Az idegrendszeri éretlensége egészen kiterjedhet arra a helyzetre is, amikor a gyermek nehezebben alkalmazkodik környezetéhez, amin gyakran csak az anyaméhhez hasonló állapot megteremtése segít: testközelség, “anya legyen velem mindig” állapot. A gyermek e problémák miatt társaihoz képest általában jobban fél kipróbálni új dolgokat, mert nem mindig tudja, hogy a teste hogyan reagál. A hirtelen, gyorsan változó élethelyzetekre rugalmatlanul reagál, nehéz alkalmazkodás jellemzi. Később az iskolában előbukkanhatnak figyelmi, tanulási, alkalmazkodási problémák.
Sajnos, nem tűnik el a probléma, nem növi ki az egyén, mint ahogyan ezt gyakran hallhatjuk akár szakemberek szájából is. Az első és legfontosabb teendő, hogy a figyelmeztető, gyanús jelenségekre korán figyeljünk fel, beszéljük meg szakemberrel. A szakember képes felmérni a baba idegrendszeri státuszát, fejlettségét, érettségét, észleli az esetleges eltérő fejlődés tüneteit, felderíti ezek okát, és segít a megfelelő kezelés megválasztásában. Az idegrendszeri éretlenség nagy hatással van a képességeinkre, ez több problémát is tud okozni a későbbi életünk során. Szülőként, nagyszülőként a legjobbat akarjuk a gyermekünknek, ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal, milyen jelekre kell felkapnunk a fejünket, ha észrevesszük az utódunk viselkedésében.
Szeparációs szorongás
A baba hirtelen elkezd sírni, amikor anya leteszi, vagy, ha kimegy a szobából, éjszaka csak anya teheti le aludni, nehezen válik el anyától - rögtön felmerül a szeparációs szorongás, mint a viselkedésének oka. A szeparációs szorongás félelem az anyától való elválástól. Az anyától való függetlenné válás első jelei 5-6 hónapos korban kezdődnek.
A szeparációs szorongás tüneteit leggyakrabban egy megváltozott élethelyzet erősíti fel. Ilyen lehet egy kistestvér érkezése, új vagy ismeretlen bölcsőde/óvoda, új gondozó, egy költözés, egy szülő elvesztése, hosszabb távollét a szülőtől, illetve ha a szülő valami miatt stresszes, azt a gyermek is átveheti. Bár a szeparációs szorongás stresszel járhat mind a gyermeknek, mind a szülőknek, ez valójában annak a jele, hogy biztonságosan kötődik a gyermek a szüleikhez, tehát erős köteléket alakított ki velük.
A szeparációs szorongás tünetei nem jelentkeznek minden babánál. Akiknél igen, azok már 4-5 hónapos korukban mutathatják a jeleit, de erőteljesebben csak 6-12 hónapos korukban jelentkezik. A kisgyerekek esetében, amikor kezdenek önállóbbá válni, jobban tudatosulhat bennük a szülőtől való elszakadás. Emiatt a szeparációs szorongás egy újabb szakaszán mehetnek keresztül, így a probléma iskoláskor előtt is jelentkezhet.
A szeparációs szorongás során a baba valójában azt jelzi: „rossz anya nélkül lenni, nem vagyok még biztos magamban, nem érzem magam biztonságban anya nélkül”. Ő még nem tudja felidézni anya képét, amikor hiányzik neki, nem tud rád gondolni, amikor nem vagytok együtt, ezért van szüksége sok kisgyereknek ún. átmeneti tárgyakra, amik segítenek az emlékezésben. A lényeg a biztonságérzet megteremtése, amit idővel másokkal is át tud majd élni, legkönnyebben a mindennap látott családtagokkal, később a távolabb élő rokonokkal és az óvónénivel is. Az ok 1 évesen is ugyanaz, mint fél éves korban, ám ez már a „valódi” szeparációs szorongás. A kicsi most már valóban önálló, egyedül jön-megy, mindent felfedez, minden érdekli, és ez amilyen izgalmas a számára, olyan ijesztő is egyben. Amikor bátran felfedezőtúrára indul azt abban a tudatban teszi, hogy anya ott van a közelben és figyeli őt.
Hogyan segíthetünk?
- Ha idegenek társaságában sír, nyugtalan, vedd át, legyen a kezedben és hagyd, hogy onnan kukucskáljon, ne erőltesd, hogy mindenképpen maradjon meg másnál, ha ő nem akarja!
- Ha kimész a szobából és ő sír, hanggal nyugtasd, vagy vidd magaddal, és legyen ott körülötted, amíg a dolgodat végzed.
- Hagyod, hogy „a szoknyád mögé bújjon”, amikor olyan kedve van, nem erőlteted, hogy menjen a gyerekek közé játszani, ha nem akar. Otthon hagyd, hogy veled menjen mindenhová és kíváncsiskodjon, amikor te házimunkát végzel.
- Éjszaka a felébredés oka nem a szeparációs szorongás. Valami más miatt ébred fel a baba, de csak anyával tud visszaaludni, mert ezt szokta meg és mert anya közelsége jelenti számára a megnyugvást. Elsőként mindig az ébredések okát kell megszüntetni (pl. éhség, fájdalom, túlöltözés). Ebben a korban, amikor egyébként is mindennel ellenkezik, ami szokásai ellen való, nagyon nehéz elérni nála, hogy álmából felriadva magától nyugodjon meg és aludjon vissza. Ilyenkor természetes, hogy mindenféle akaratával ellenkező kezdeményezésre hisztivel és sírással reagál. Aludni viszont neki is, neked is kell, éppen ezért segíthet, ha néhány éjszaka apa megy be hozzá. Nála ugyan kezdetben nehezebben nyugszik meg, de így megtanulja a kicsi, hogy anya éjszaka nem tud jönni hozzá és mégsem hagytátok addig magában sírni.
- Fontos, hogy nem szabad kétségbeesni, ha sír a gyermek, meg kell értetni vele, hogy akkor is biztonságban van, ha nincs közvetlen közelében a szülő, és visszatér majd hozzá. Jó tehát, ha a gyermek időnként megtapasztalja, hogy a szülő mindig visszatér hozzá.
- Ha megoldható, már kisgyermekkorban kezdjük meg a gyermek leválasztását a szülőkről, időnként bízzuk másra, lehetőség szerint olyanra, akit ismer, akihez kötődik. Hagyjunk nála egy szülőre emlékeztető tárgyat, az ugyanis biztonságot adhat neki, megnyugtatja őt.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Szeparációs szorongásos zavarról akkor beszélünk, ha a tünetek jelentős stresszt okoznak vagy megnehezítik a mindennapi életet. Az elválásnál jelentkező, a szülőnek szóló pár perces sírás, akár hiszti természetes reakció, és ha a szülő távozásával a gondozó/nagyszülő/gyermekvigyázó könnyen meg tudja nyugtatni a gyermeket, akkor nincs gond, idővel a sírás is el fog maradni. Jellemzően ahogy nagyobbak lesznek, a babák és a kisgyerekek kinőnek a szeparációs szorongásból. Ha viszont ez a reakció nagyon hosszúra nyúlik és sokáig fennmarad, akkor érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, aki segíthet abban, hogy könnyebb legyen megélni az elválást.
Egyéb szorongásos zavarok gyermekkorban
A pszichológusok és nevelési tanácsadók szerint valós érzelmi zavarra akkor gyanakodhatunk, ha hirtelen változást észlelünk a gyermek viselkedésében, szokásaiban, tartósan fennállnak a tünetek (általában legalább négy hétig). Életkortól és lelki fejlődési szinttől függően sokféle tünete lehet egy kisgyermek életében a szorongásnak. Természetes, ha egy nem kellőképpen stabilan, nem régóta szobatiszta gyerek bepisil. Ugyanezt a viselkedésjegyet egy 6-7 évesnél már tünetnek gondolhatjuk, ami azt mutatja, gyermekünk küzd valamilyen problémával, melyet képtelen egymaga megoldani, támogatásra van szüksége.
Az egyik leggyakoribb gyermekkori szorongás, a szeparációs szorongás. A ‘normális szeparációs szorongástól’ úgy lehet megkülönböztetni, hogy sokkal erősebb a gyermek szorongása, a megszokott életkornál tovább tart és a társas funkciók jelentős zavarát okozza. Ha gyermekünk a korosztályától nagyon eltérő módon, túlzott mértékben reagál a számára fontos személyektől való elválásra, túlzott mértékben aggódik a hozzá közel állók elveszítésétől, vagy elutasítja az iskolába járást amiatt, mert a számára fontos személyek elvesztésétől tart, vagy az önálló lefekvést tartósan elkerüli, vagy ismételt lidérces álmokkal küzd, fizikai tünetekre (pl. fejfájás, hasfájás) panaszkodik, amikor el kell válnia a számára fontos személyektől.
Egy másik gyakori gyermekkori szorongás típus a fóbiás szorongásos zavar. A gyermekeknél természetes módon is fordulnak elő félelmek, pl. pókoktól. Azonban ha ezek a félelmek nagyon felfokozódnak, tartóssá válnak és nem a normális fejlődési fázishoz köthetők, akkor fóbiás szorongásos zavarra gyanakodhatnak a pszichológusok.
Mire figyeljünk, mint szülő?
A gyermekünk szorongására utaló jeleket tehát a hozzá közel állók tudják a legpontosabban megfigyelni. Fontos tehát felfigyelnünk arra, ha a gyermek alvásában, evésében, játékában, társas helyzetekben, viselkedésében, vagy testi reakciókban nagyon eltér a megszokottól. Például ha eddig nyugodtan aludt egyedül az ágyában, de újabban minden ok nélkül felriad, nem sikerül egyedül visszaaludnia, vagy átmegy éjszaka a szülőkhöz. Ha eddig jól érezte magát közösségben, de hirtelen nem akar menni óvodába, iskolába vagy a nagyszülőkhöz. Ilyenkor érdemes megpróbálnunk megérteni, mi van a viselkedésváltozás mögött, segíteni a gyermeknek az alkalmazkodásban.
Gyakori, hogy ezek a hirtelen viselkedésváltozások valamilyen új élethelyzethez (pl. költözés vagy a szülők válása, veszekedése, tágabb családban történő haláleset) vagy személyközi konfliktushoz kötődnek. Például valami történt a gyermek és az óvónő között, ami bántja a csemeténket. Ha segítünk neki feloldani az ezzel kapcsolatos konfliktust, akkor kedve a közösséghez visszatérhet. És abban az esetben, ha hetekig tartanak, vagy túl intenzívek, vagy több alkalommal előjönnek ezek a problémák, például nem hajlandó elválni a szülőtől, akkor érdemes komolyabban utána járni, mi okozhat félelmet, mitől szorong gyermekünk.
Mindig figyelembe kell venni a gyermek személyiségét, ha az alaptermészete visszahúzódó, egyedül is nyugodtan sokáig játszik, megfigyelő típus, akkor ne várjuk tőle, hogy új helyzetben mindenképp a többiekkel játsszon. Ahogy mi sem vagyunk egyformák, a gyermekeink sem azok, sőt az, hogy mi szeretjük a társaságot még nem jelenti azt, hogy a gyermekünk is ránk ütött ebben. Elképzelhető, hogy introvertáltabb típus, amit el kell fogadnunk.
Figyelemfelhívó jel, ha gyermekünk a szokásosnál félénkebb. Az eddig csacsogó gyermekünk visszahúzódó lesz, vagy csak bizonyos helyzetekben nem beszél pl. iskolában, több ember előtt. Figyelemfelhívó jel, ha gyakran beteg. (Előfordulhat, hogy olyan tünetet produkál, ami nem gyógyul orvosi beavatkozások ellenére sem, vagy visszatér.)
Ezek a tünetek akkor értelmezhetők jól, akkor állapítható meg szorongás valamelyik fajtája és az, hogy milyen beavatkozásra van szükség, ha a gyermek alapvető jellemzőivel, szokásaival, aktuális élethelyzetével (például költözés, haláleset a családban, óvoda vagy iskola váltás, szülők válása) tisztában vagyunk. Javasolható, hogy felkeressünk egy gyermek szakpszichológust, ha a fenti jelek bármelyikét tapasztaljuk és egymagunk nem tudjuk értelmezni a tünetet, vagy ha bizonytalanok vagyunk abban, hogyan tudunk segíteni a csemeténknek.