A zsírkréta már óvodás kortól remek választás a gyerekek számára, hiszen könnyen megfogható, nem igényel éles hegyet, mégis látványos, élénk színekben tündököl a papíron. A gyerekek magabiztosan használhatják, hiszen nem kell attól tartaniuk, hogy elrontják a rajzukat. A zsírkréták talán azért olyan népszerűek, mert nagyon könnyen használhatóak a gyerekek számára és tetszetős végeredményt nyújtanak az alkotások befejeztével.
A zsírkrétáknál gyakorlatilag a kréta egész felületét használhatják. Általában csak egy vékony papír szokott lenni a zsírkrétákon, ahol kényelmesen megfoghatják őket a gyerekek, de a kréta fogyásával erről a papírról is leszakítható felesleg. Ezáltal nemcsak kontúrozásra, hanem nagyobb felületek színezésére is kiválóan alkalmas. A zsírkréták legnagyobb előnye, hogy szinte csak papíron fognak, ezért nehéz velük rumlit csinálnia a gyerekeknek.
A legkisebbek számára fejlesztett írószerek két elsődleges szempontnak kell, hogy megfeleljenek. Természetesen az egyik a biztonság, így ezek a termékek mentesek minden káros anyagtól, de még arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy az alkalmazott anyagok irritációt se okozzanak, és könnyedén eltávolíthatóak legyenek mind a gyerekek bőréről és ruházatából. Erre a célra a legalkalmasabbak a vízbázisú festékanyagok, hiszen ezek vízben oldódnak és a legkevesebb káros anyagot sem tartalmazzák. A másik fontos szempont ezeknél a termékeknél, hogy olyan kialakítást kapjanak, ami kényelmes fogást eredményez a gyerekek apró kezei számára is. Meglepő módon ez a méret növelésével érhető el a legjobban, így a kicsiknek szánt filctollak és zsírkréták jóval vaskosabbak, mint az átlagos testvéreik, így a gyerekeknek kényelmes és biztos fogás esik rajtuk.
Az alig két éves korosztály természetesen még nem rendelkezik olyan finommotorikus készségekkel, hogy megfelelő vonalvezetéssel bírjanak a ceruzák és filctollak felett, így az ő esetükben még az elnagyolt mozdulatok, és a túlzott erő alkalmazása a jellemző. A vaskos kialakítású írószerek ezen területen is előnyt jelentenek, hiszen a tömzsi hegy mind a zsírkréta esetében, mind pedig a filctollaknál sokkal ellenállóbbak, ugyanakkor színezés közben hatékonyabban működnek.
A marokkréta olyan játékeszköz, amely kifejezetten kisgyermekek számára készült, hogy segítse őket a kreativitás fejlesztésében és a finommotoros készségek fejlesztésében. Ezek a kréták általában vastagabbak és rövidebbek, így könnyen megfoghatók a kis kezek számára, és biztonságosan használhatók. A marokkréták színesek és könnyen használhatók, így a gyerekek élvezettel alkothatnak velük a megfelelő felügyelet mellett. Sokféle formája lehet ezeknek a krétáknak, például háromszög alakúak vagy speciális fogantyúval rendelkeznek, hogy még könnyebben megfoghassák őket a gyerkőcök.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a marokkréták használata során mindig figyeljünk oda a gyermekre, hogy ne tegye a szájába. Eleinte a zsírkréta használata szülői felügylet mellett ajánlott, hiszen ha leharap belőle egy darabot, az akár fulladást is okozhat. Nagyon mókás és hasznos tevékenység a babával való együtt rajzolás. A kicsik kezébe a vastag zsírkrétát érdemes először adni, és elég, ha a 6 színből állót vesszük meg.

Léteznek olyan speciális zsírkréták is, amiknek az anyaga lemosható, kimosható a szülők legnagyobb örömére, így minden játék jól fog végződni velük. A zsírkréta nem kenődik, nem hagy nyomot a kézen, ruhán vagy bútoron, és különösen a lemosható változatoknál ez nagy előny. Fontos arra figyelni, hogy ilyen esetben a zsírkréta pontosan beleilljen a tolltartóba és ne érje nyomás, mivel a kréták jóval törékenyebbek, mint a hagyományos írószerek. Ha tolltartóba rakjuk, akkor az semmi esetre sem feszülhet, különben a hegye letörhet. Tehát célszerű egy tartós tolltartó mellett akár külön dobozban is tárolni őket, főként a nagyobb szetteket.
A zsírkréták többféle színben, méretben érhetőek el, hogy mindenki megtalálhassa azt, amelyik a legjobban megfelel a számára. Az olyan gyártók, mint a Crayola vagy a Carioca számtalan csodás zsírkrétát gyártanak. A zsírkréták gyakran vannak dekorálva a kicsik kedvenc meseszereplőivel és karaktereivel, hogy még tetszetősebbel legyenek a számukra. A színkészletek 6, 12, 24 vagy akár 36 darabos csomagban is elérhetők, így mindenki a saját igénye szerint válogathat.
Gyakran a tanszerlistába is belekerül a zsírkréta, ezért érdemes alaposan körülnézni, hogy a legmegfelelőbb kerüljön a tolltartóba.
A filctoll gyakran a nagyobb gyerekek kedvence, amikor már precízebb, kontúrosabb rajzokra vágynak. A zsírkréta azonban nemcsak egyszerűbb használatot tesz lehetővé, de sokkal jobban bírja a strapát is.
A Carioca számtalan írószerrel képviselteti magát a piacon, de mind emellett azon kevés gyártó közé is tartozik, amelyik a legkisebbekre is gondol, miközben a termékeiket fejlesztik. Ennek eredménye, hogy olyan rajzeszközöket gyártanak, amelyek már akár egy-két éves gyerekek kezébe is bátran odaadhatók.
Nézzük a választékot, miket is gyártanak a legkisebb képzőművészeknek a hagyományos színes ceruzákon kívül:
- Filctollak: Már több gyártó is készít olyan bármiből könnyedén kimosható filctollakat, amelyekkel a manók nyugodtan színezhetnek, firkálhatnak az eléjük tett rajzlapon túl is, nem baj, ha a lapon túl szaladva az asztalt firkálják össze, vagy a kezüket, arcukat vagy épp a ruhájukat, a filctoll egy sima vizes szivaccsal vagy akár egy kéznél levő popsi törlő kendővel is rögtön letörölhető mindenről, még a kanapéról is. Mi a Crayola és a Carioca által gyártott kimosható filctollakat próbáltuk, mind a kettő szuper! A Crayolából volt már vastagabb, baba kezekbe illőbb változatunk is, de Zoé a normál, vékonyabb filccel is ügyesen bánik. A Carioca filctoll készletet Zoé különösen szereti, mert annak kupakjai kis elefánt fejek, amiket Zozó imád ujjbábként használni.
- Zsírkréta: Hát ez az amit egyenlőre itthon mi nem tartunk... A hagyományos zsírkréta ugyanis semmiből ki és semmiről le nem mosható, de a lakásunkon kívül bárhol nagyon szívesen rajzolunk vele:) Tervezem, hogy beszerzek olyan zsírkrétát, ami állítólag lemosható, ilyen például az ÖkoNorm méregmentes zsírkrétája. A Crayola is készít többé-kevésbé jól takarítható zsírkrétát, de ők csak a mosógépben mosható és a lemosható felületek tisztaságát garantálják, a tapétáét, szőnyegét, stb. nem. A babáknak érdemes vastagabb zsírkrétát választanunk, vagy jó lehet az ÖkoNorm csepp alakú krétája is, de a legjobban nekem a Cili zenebölcsijében látott lapos kis pénzérme alakú zsírkréták tetszenek, amit házilag kell elkészíteni, mégpedig a következő módon: Venni kell mindenféle színű olcsó olajos zsírkrétát, össze darabolni őket, muffin sütőforma aljába tenni a darabkákat és addig sütni, még szét nem folynak és jó büdös nem lesz az egész konyha:) Ha kihűlt, már kész is a baba kézre álló sok kerek kis zsírkréta, melyek gyönyörű csíkosak, szivárványosak lesznek, ha egy-egy sütőformába több féle színű zsírkrétát is olvasztunk.
- Ujjfestékek: Zoé imádja! Pacsmagolunk, festegetünk, színeket keverünk, kézlenyomatokat készítünk, pecsételünk, nagyon tuti baba program! Jó hír, hogy ebből is létezik mosható változat! Mi a SES Öko ujjfestékét választottuk, amely 90%-ban természetes nyersanyagokból készül és tényleg könnyedén lemostam mindenhonnan! De az ÖkoNorm ujjfestékei is vízzel hígíthatóak és szárazon is kikefélhetőek, ráadásul teljesen méregmentesek és a Crayola ujjfestékek is kimoshatóak, lemoshatóak.
- Mágneses rajztáblák: Ezekkel a táblákkal mindenki jól jár, az anyukáknak nem kell takarítani utána, a babák pedig imádják, nem csak a rajzolást élvezik vele, hanem azt is, amikor letörölhetik az elkészült művet és a tábla újra üresen várja az újabb alkotást. Legtöbbször az ilyen mágneses rajzolókhoz különböző formájú mágneses nyomdák is járnak, amelyekkel imádnak pecsételgetni a picik. A mágneses rajztábla úti játéknak is jó, kocsiban is hasznos időtöltés az unatkozó kis utasoknak.
- AquaDraw vagy Aqua Doodle, azaz vizes rajzolók: Ezek a mi kedvenceink! A Tomy és a Ravensburger is gyárt ilyen játékot, lényegében teljesen ugyanolyat. A játékhoz egy nagy földre teríthető matrac és egy toll tartozik. A tollba csak csapvizet kell tölteni és már kezdődhet is a babamóka! A vízzel töltött tollal kell a kiterített rajzlapra rajzolni. Olyasmi, mint a mágneses rajzoló, csak nem letörölni kell a művet, hanem megvárni, hogy megszáradjon. Ha megszárad, akkor ugyanis újra kifehéredik a hatalmas rajzlap és kezdődhet elölről az alkotás. Lehet kapni kisebb méretű, utazáshoz is használható változatot is, valamint olyat is, ami olyasmi, mint egy színező, amit ha mindenhol kiszínezi a baba, a víz hatására előtűnik a szép színes kép. Ez utóbbit Mini Mats-nak hívják és 4 különböző képet tartalmaz egy csomag, meg persze a vízzel tölthető tollat. Ennek a játéknak szintén nagy előnye ugye, hogy semmi nem lesz összefirkálva, minden tiszta marad a kis művész körül, hiszen csak a vízzel rajzol!
- Világító rajztábla: Igazán látványos módja az alkotásnak, egy barátnőméknél láttuk a fényes rajztáblát, ami épp úgy néz ki, mint a mágneses rajzoló és szintén egy vonással letörölhető a rajta levő rajz, de a rajzunk gyönyörű fényes alkotás lesz, a játékon többféle szín is beállítható.
- Fürdőszobai kréta: A fürdőkádban is jó buli a rajzolgatás. A fürdő krétákkal nem csak a kád falára és a csempére lehet rajzolni, a baba magát is kipingálhatja, hiszen csak egy loccsantás a kád vizéből és már tiszta is!
- Hagyományos kréta táblával: Ha már elég nagy vagy elég megbízható a kisgyermeked és nem félsz, hogy megkóstolja a krétát, jó mókát biztosítasz neki egy nagy táblával, ami később is jól jön majd ha nagyobb korában iskolásat játszik:)
- Doodle Bear: Ez egy összefirkálható, majd kimosható mackó. Láttam már babából is ilyet, nem sok értelmét látom, Zoé sem nagyon használja, de szerintem nagyobb gyerekek, akik már nem csak firkálnak, biztos szívesen szépítgetnek egy ilyen macit.
- Nyomda: Rajzolni szépen még nem tudó gyerekeknek nagyon jó, hogy a nyomdák segítségével, ők is igazi, felismerhető rajzokat készíthetnek és utána ki is színezhetik őket. A nyomda készlethez tartozó tinta párnát viszont csak a szülőknek ajánlatos kezelni, mert különben pillanatok alatt tiszta tinta lesz az egész baba meg persze a baba körül is minden és a tinta nem kimosható, még a babáról se nagyon, úgyhogy vagy bababarát festékbe mártogassátok a pecséteket vagy színezzétek be kimosható filctollal a nyomdán lévő figura körvonalait.
Bármilyen ünnepre készíthet gyermeke ezzel a módszerrel ajándékot. Karácsonyra, húsvétra vagy Anyák napjára is.
Ilyen például a színes karácsonyi gömb készítése. Az első lépés, hogy vegyen elő egy átlátszó karácsonyi gömböt (ne hőre olvadó legyen), és vegye le a csonkot a tetejéről. Második lépésként dobjon bele néhány zsírkréta darabot és kezdje el hajszárítóval melegíteni. Míg melegíti, folyamatosan mozgassa a gömböt körbe-körbe.
Gyertya készítés maradék zsírkrétából: Első lépésként a papírborítást kell eltávolítani a zsírkrétáról. Ezután egy pici üvegbe, ez lehet akár bébiételes üveg vagy kiürült arckrémes tégely is, gyertyakanócot helyezünk, melyet pár csepp viasszal akár rögzíthetünk is az üvegcse aljára. Harmadik lépésként pakolja tele a zsírkréta maradékokkal az üveget (ha nem teszi tele, érdemes kirögzíteni a kanócot az üveg szájánál valamivel, így biztosan nem fog a kanóc letűnni olvadás közben) és tegye a sütőbe 200 fokra.

Ki előbb, ki utóbb, de egyszer csak minden picúr kedvet kap, hogy kirántsa bevásárló listát író édesanyja kezéből a tollat, hogy papírra vésse élete első vonalait és a legtöbb baba onnantól kezdve buzgó rajzművésszé válik. Ekkor a lelkes anyuka azonnal számba veszi milyen eszközöket adhat gyermeke kezébe, hogy a baba minél kézre állóbb eszközökkel és minél kevesebb kárt téve a lakás berendezéseiben és falain, elkészíthesse első alkotásait.