Az adóelőleg megállapítása és a GYED információk

Ebben a tájékoztatóban azokról az anyagi támogatásokról írunk, amelyek a gyereket nevelőknek járnak. Ezek a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED), a gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) és a gyermeknevelési támogatás (GYET). Fontos, hogy ezek a támogatások nem egyszerre, hanem egymás után járnak és az összegük egyre csökken, ahogy a gyerek nő.

Családtámogatási formák összehasonlító táblázata (CSED, GYED, GYES, GYET)

Csecsemőgondozási díj (CSED)

Ki jogosult CSED-re?

A csecsemőgondozási díj alapvetően a szülési szabadság alatt jár. Ez az anya esetében 24 hét, amiből kettőt kötelező igénybe venni, a maradék 22 hétről szabadon dönthetsz. A szülési szabadságból legfeljebb négy hetet a szülés várható időpontja előtt kell kiadnia a munkáltatónak, ha a felek nem állapodnak meg másként. A szülési szabadság annak is jár, aki a szülő nő halála vagy egészségi állapota miatt gondozza a gyereket.

Fontos, hogy a két éven belüli 365 biztosított napnak nem folyamatosan kell fennállnia, hanem a biztosítási napokat összeadva. Tehát, ha például az elmúlt két évben kétszer fél évig volt munkád, az is számít.

Ha nem hagyományos munkahelyen dolgozol, hanem pl. egyéni vállalkozó, őstermelő, megbízási jogviszonyban dolgozó vagy, akkor is jár a CSED, és ugyanúgy kell számolni a szülési szabadságot is. A Kúria 2024-ben kimondta, hogy nincs különbség az egyéni vállalkozás szüneteltetése és megszüntetése között, és a szüneteltetés esetén is jár a CSED.

Meddig jár a CSED?

A csecsemőgondozási díj maximum a gyerek születésétől számított 168 napig jár. Koraszülött gyerekek esetén azonban tovább is járhat, ha csak később tudod hazavinni a kisbabádat a kórházból. Ilyenkor a szülési szabadságból fel nem használt napokat, a szülést követő egy év elteltéig igénybe veheted.

A CSED akkor is jár, ha a gyerek a születést követően hal meg (ekkor az ezt követő 15. napig).

Mennyi a CSED összege?

A csecsemőgondozási díj az anya jövedelmének 100%-a. Kiszámításához a CSED folyósítását megelőző 3. hónap utolsó napjától visszafelé megnézik az elmúlt 180 napra jutó jövedelmedet, és ebből az egy napra jutó átlagkeresetét veszik alapul, abban az esetben, ha a biztosítási idő folyamatos volt. Tehát ha folyamatosan dolgoztál, és például december 1-től veszed ki a szülési szabadságot, akkor a szeptember 30-at megelőző félév keresetéből számítják ki az átlagjövedelmedet.

Kizárólag azt az összeget veszik alapul, amit a személyi jövedelemadó-előleg megállapításához is figyelembe vesz a NAV, tehát, ami a bevallott jövedelmed. Ez az az összeg, ami a társadalombiztosítási járulékalapodat képezi. Ha az adott időszakban nincs 180 naptári napi jövedelmed, vagy a biztosítási jogviszonyod a számítás alapjául szolgáló időszakban megszakadt, akkor a számításra másféle szabály vonatkozik.

Mikor és hogyan igényelhető a CSED?

A CSED-et a szülés várható időpontját megelőző negyedik héttől bármikor kérheted, de ezt előre jelezned kell a munkahelyeden. Ha minden szükséges iratot beadsz, nyolc nap alatt el kell bírálni a kérelmed, de ha valamit hiányosan adtál be, a határidő 60 napra nő. Fontos, hogy ezekkel a határidőkkel számolj attól függően, hogy mikortól szeretnéd kapni a CSED-et.

A CSED iránti kérelmet az erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtanod, amit az Államkincstár oldalán találsz. Itt van külön nyilatkozat az alkalmazottként és a nem alkalmazottként dolgozó igénylők számára is. A kitöltött kérelmet a munkáltatódnak kell benyújtanod. Azt, hogy ki a munkáltatód, a munkaszerződésedből tudod meg.

Ha már a szülés előtti időszaktól igényled a CSED-et, csatolnod kell a terhesállományba vételt az orvosodtól. Ezen található a szülés várható időpontja. Ha nem vettek terhesállományba, akkor a várandósgondozási könyv másolatát kell csatolnod. Ha a szülés utántól igényled a CSED-et és társadalombiztosítási kifizetőhelynél dolgozol, a születési anyakönyvi kivonat másolatát el kell küldened munkáltatódnak a kérelemhez csatolva. Társadalombiztosítási kifizetőhely az a munkahely, ahol egymást követő 6 hónapban meghaladja a 100 főt a dolgozók száma.

Mikor nem jár a CSED?

Ha a szülést megelőző két évben nem volt munkád, vagy volt munkád, de nem voltál bejelentve, és nem fizette utánad a munkáltató a megfelelő járulékokat, akkor nem jár a CSED. Például, ha kiskorú vagy még, vagy ha nagykorúként továbbtanulsz valószínűleg nem lehetsz jogosult CSED-re, mert ez az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaihoz tartozik. Az ilyen ellátások biztosítási jogviszonyhoz, hagyományosan munkaviszonyhoz kötöttek, aminek az a lényege, hogy részlegesen pótolja a kieső jövedelmet.

A szülési szabadság lényege, hogy a szülőnek ne kelljen dolgoznia, mégse járjon anyagilag rosszabbul. Ezért a CSED folyósítása mellett keresőtevékenységet nem folytathatsz, azaz nem dolgozhatsz munkaviszonyban, vállalkozásban és megbízással sem, különben nem jár a támogatás.

Tb. 2016. - csed számítás, kedvezményszabály

Gyermekgondozási díj (GYED)

Ki jogosult GYED-re?

GYED-et a szülési szabadság lejárta után igényelhetsz, amikor már nem jár a CSED, de továbbra is szeretnél otthon maradni a gyerekeddel vagy visszamentél dolgozni. GYED-re az anya, az apa és minden szülőnek minősülő személy jogosult lehet.

Diplomás GYED

Ez olyankor jár, ha egyetemistaként vagy az egyetem befejezése után nem sokkal születik gyereked, és az általános GYED szabályok alapján nem kaphatnál támogatást. Fontos, hogy nem kaphatsz diplomás GYED-et, ha a gyerek születését követően, az első 168 napban dolgozol. Ezt azért van, mert a diplomás GYED-et pont azért kapja a szülő, mert nem dolgozott, hanem tanult korábban.

Nevelőszülői GYED

Nevelőszülői GYED-et az a nevelőszülő kaphat nevelőszülői tevékenysége alatt, akire igazak a GYED alapfeltételei. Ha a nevelőszülőség mellett mást is dolgoztál a gyerek születését követő 169. napig, akkor erre az időszakra nem jár nevelőszülői GYED.

Nagyszülői GYED

A nagyszülői GYED arra van, hogy ha a szülők szeretnének dolgozni, de a gyereket nem tudják bölcsődébe adni, a még nem nyugdíjas nagyszülő be tudjon segíteni úgy, hogy ő sem marad bevétel nélkül. Ilyenkor a munkába visszatérő szülő helyett a nagyszülő kapja az ellátást, ami beleszámít a nyugdíjába is. Nagyszülői GYED-et az kaphat, akinek a vér szerinti vagy örökbefogadott gyereke, esetleg gyerekének házastársa (tehát a nagyszülő veje, menye) jogosult lenne egyébként szülői GYED-re. Emellett nemcsak a saját, hanem a házastársa unokái után is igénybe veheti valaki a nagyszülői GYED-et.

Meddig jár a GYED?

A gyermekgondozási díj alapvetően legkorábban a csecsemőgondozási díj (168 nap) lejártát követő naptól a gyerek kétéves koráig jár. Akkor is megszűnik a GYED, ha a gyereked meghal.

Mennyi a GYED összege?

A gyermekgondozási díj összegének megállapításához azt a jövedelmet veszik figyelembe, ami alapján a biztosítási jogviszonyod is fennáll, tehát ami után a tb járulékot fizeted. Ez az összeg teljesen egyedi, a jogosultság kezdő napján fennálló jövedelem alapján számolják ki.

A GYED a jövedelmed napi átlagának 70 százaléka, de van egy maximumértéke. Nem lehet több mint a minimálbér kétszeresének 70 százaléka. Ez 2024-ben 373 520 Ft. Ha ennél több lenne a saját kereseted 70 százaléka, akkor is az előbbi számítás alapján járó összeget fogod kapni.

Mikor és hogyan igényelhető a GYED?

A GYED legkorábban a CSED után, tehát a szülést követő 168. napot követően jár, de már akkor leadhatod az igényedet, amikor a CSED-et igényled. Ez megkönnyíti az ügyintézést. A GYED iránti kérelmet az erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtanod a munkáltatódnak, ugyanúgy, mint a CSED esetében. Ehhez űrlapot az Államkincstár oldalán találsz. Ilyenkor a munkahelyeden, a munkáltatódnak kell benyújtanod a kérelmet.

A kérelemhez csatolni kell a gyerek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, ha kaptatok a gyerek után CSED-et, és azt nem te kaptad (pl. ha családbafogadó gyám vagy).

Ha vér szerinti apaként vagy az igényléskor nem biztosított nőként (pl. mert már megszűnt hallgatói jogviszonyod) igényled a GYED-et, akkor a lakóhelyed szerint illetékes kormányhivatalhoz nyújthatod be.

A nevelőszülői és nagyszülői GYED iránti kérelmet az ezekre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtanod, amit az Államkincstár oldalán találsz.

GYED melletti munkavégzés

Igen, a gyermekgondozási díj (GYED) folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Ilyenkor a munkabéredet és a GYED-et is megkapod.

Egy gyerek után, egy időben egy szülő veheti igénybe a GYED-et. Ha viszont valamilyen okból meggondolják magukat a szülők arról, hogy ki vegye igénybe a GYED-et, erre is van lehetőség.

GYED melletti munkavégzésre vonatkozó szabályok

Gyermekgondozást segítő ellátás (GYES)

Ki jogosult GYES-re?

Ha jogosult voltál CSED-re és/vagy GYED-re, akkor ezek megszűnése után jár a GYES. Egymás mellett ugyanis nem vehetők igénybe ezek az ellátások egyazon gyerek után. A GYES nem kötött biztosítási jogviszonyhoz, ezért akkor is igényelheted, ha nem voltál jogosult sem CSED-re, sem GYED-re.

A GYES-t a gyerekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti. Gyermekgondozást segítő ellátásra alapvetően a két szülő közül az egyik jogosult a saját háztartásban nevelt gyereke után.

A kiskorú szülőkre külön szabályok vonatkoznak. Ilyenkor vagy a kiskorú szülő vagy, a gyereke mellé kirendelt gyám kaphatja a GYES-t. Azonban ha a kiskorú szülő gyerekének kirendeltek egy gyámot (például a nagyszülőt vagy más rokont), mert a hatóság úgy látja, hogy a szülő segítségre szorul a nevelésben, akkor vagy a szülő vagy a gyám fogja kapni a GYES-t. A gyám kérheti a GYES-t, ha az ő háztartásában él a kiskorú szülő és annak a gyereke.

Az örökbefogadó szülő a gyerek örökbefogadás előtti gondozásától számított 6 hónapig kaphat GYES-t, ha a gyerek elmúlt már 3 vagy 10 éves.

A nagyszülő is igénybe veheti a GYES-t a szülők helyett, ha egyébként a szülőknek járna a GYES, de úgy döntenek, hogy inkább a nagyszülő kapja.

Meddig jár a GYES?

A GYES a GYED lejárta után jár, alapvetően a gyerek 2 és 3 éves kora között. Ikrek esetében azonban tovább, a tankötelessé válás évének végéig. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyerek esetében a gyerek 10 éves koráig jár.

Mennyi a GYES összege?

A gyermekgondozást segítő ellátás havi összege gyerekenként azonos az úgynevezett szociális vetítési alap összegével. Régen ezt nyugdíjminimumnak ismertük. Ez az összeg évente szokott változni az Országgyűlés döntése alapján.

Mikor és hogyan igényelhető a GYES?

Az, hogy mikortól jár a GYES, attól függ, hogy jogosult voltál-e CSED-re és GYED-re. Ha kaptál CSED-et és GYED-et, akkor a GYED lejárta után kérheted a GYES-t, de a kérelmezés folyamatát elindíthatod még a GYED alatt.

A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok feladatkörébe tartozó családtámogatási kérelmek benyújtására a következő módokon van lehetőség:

  • Elektronikus úton: kizárólag ügyfélkapus azonosítással (regisztrálni bármelyik kormányablakban lehet!) a saját családtámogatási igényeket lehet benyújtani!
  • Postai úton
  • Személyesen

GYES melletti munkavégzés

Igen, a GYES folyósítása mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni.

GYES jogosultsági feltételek és időtartama

Adókedvezmények és a jövedelemadó-előleg

Tudtad, hogy az emberek jogosultak lennének adókedvezményekre, de például 2020-ban a nyugdíjbiztosítással rendelkezők 15%-a nem vette igénybe a neki jogosan járó adójóváírást? Az alább ismertetett adókedvezmények a személyi jövedelemadóra, vagyis az szja-ra vonatkoznak. Miután az szja egy jövedelemadó, a jövedelmek után kell megfizetni, mértéke 15%. 2026-ban a személyi jövedelemadó (szja) mértéke 15%. Korábban, egészen 2016-ig 16% volt, amit aztán egy százalékponttal csökkentettek, és a mértékén azóta nem változtattak. Ezekre nincs külön adókedvezmény törvény, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályozza őket.

Az adóalap-csökkentő kedvezmények évközben és év végén is igénybe vehetőek, te döntöd el, hogy melyiket választod. Évközben a munkáltató felé kell adóelőleg-nyilatkozatot tenni, aki ezután levonja a jövedelemből az érvényesíthető kedvezmény összegét, így a havi bérből eleve kevesebb szja-t (és adott esetben járulékot) kell fizetni.

Családi adókedvezmény

Az adóalap-csökkentő kedvezmények az összevont adóalapot, vagyis az éves bruttó jövedelmet csökkentik a nettó jövedelem javára. Az elmúlt években leginkább az elöregedés demográfiai folyamatát megfordító gyermekvállalást és házasságkötést támogatta az állam, több adókedvezmény is ehhez kapcsolódik.

A családi adókedvezményt akár az év közben is lehet érvényesíteni. Ilyenkor a munkáltató felé kell adóelőleg-nyilatkozatot tenni, aki ezután levonja a jövedelemből az érvényesíthető családi kedvezmény, illetve a családi járulékkedvezmény összegét, így a havi bérből eleve kevesebb szja-t és járulékot kell befizetni. Az adóelőleg-nyilatkozatok elérhetők a NAV honlapján.

Az adókedvezmény kiszámításánál eltartottak száma számít, ugyanakkor a kedvezményezett eltartottak száma mutatja meg, hogy ezt az összeget hányszor lehet figyelembe venni. Ez azért van, mert lehet olyan eltartott, aki nem kedvezményezett, de minden kedvezményezett eltartott egyben eltartott is (kedvezményezett eltartott: aki a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerint családi pótlékra jogosult).

Példa: ha például nettó 20 000 forint családi adókedvezményre vagy jogosult, akkor ennyivel csökken az éves szja-fizetési kötelezettséged, azaz gyakorlatilag éves szinten ennyivel több lesz a nettó jövedelmed. Ha például szülőként két gyermeket nevelsz, akkor évi bruttó 133 330 forint családi adókedvezményre vagy jogosult. A családi kedvezményre jogosult szülők visszaigényelhetik a befizetett szja-jukat, ekhójukat, illetve KATA esetében a tételes adó negyedét.

Ha a családi adókedvezmény téged megillető részét nem tudod teljes mértékben az szja-ból érvényesíteni, mert nincs hozzá elég szja-d, akkor a fennmaradó kedvezmény 15%-át családi járulékkedvezményként veheted igénybe, amennyiben biztosítottnak minősülsz (jellemzően ez azt jelenti, hogy van munkahelyed vagy tanulsz). Ez akár a 18,5%-os társadalombiztosítási (tb) járulék teljes összegéig érvényesíthető.

A családi adókedvezmény mértéke és feltételei

Első házasok kedvezménye

Az első házasok kedvezményének feltétele, hogy legalább a házaspár egyikének ez legyen az első házassága, ettől függetlenül az a házastárs is jogosult a kedvezményre és annak megosztására, akinek nem ez az első házassága. Ugyanez igaz a bejegyzett élettársi viszonyra is, tehát nekik is ugyanúgy jár a támogatás.

Személyi kedvezmény (betegségekhez kapcsolódó adójóváírás)

A kedvezmény azokra a hónapokra jár, mikor a fogyatékosság fennáll. Ha ez az állapot ideiglenes, akkor a személyi kedvezmény utoljára a fogyatékos állapot megszűnésének hónapjában vehető igénybe. Az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek listáját a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet tartalmazza.

Táblázat: Súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek

Betegségcsoport megnevezése Betegség BNO kódja Betegség megnevezése
Hallási fogyatékos H90 Vezetéses típusú és idegi eredetű hallásvesztés
H900 Kétoldali vezetéses hallásvesztés
H902 Vezetéses hallásvesztés, k.m.n.
H903 Kétoldali idegi hallásvesztés
H905 Idegi hallásvesztés k.m.n.
H906 Kétoldali, kevert típusú hallásvesztés
H908 Kevert típusú hallásvesztés, k.m.n.
H91 Egyéb hallásvesztés
H910 Ototoxikus hallásvesztés
H911 Időskori nagyothallás
H912 Idiopathiás, hirtelen bekövetkezett hallásvesztés
H913 Süketnémaság, m.n.o.
H918 Egyéb hallásvesztés
H919 Hallásvesztés k.m.n.
Mentális és viselkedészavarok F71 Közepes mentális retardáció
F710 Közepes mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F711 Közepes mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F718 Közepes mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F719 Közepes mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
F72 Súlyos mentális retardáció
F720 Súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F721 Súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F728 Súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F729 Súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
F73 Igen súlyos mentális retardáció
F730 Igen súlyos mentális retardáció enyhe viselkedésromlással
F731 Igen súlyos mentális retardáció markáns viselkedésromlással
F738 Igen súlyos mentális retardáció egyéb viselkedésromlással
F739 Igen súlyos mentális retardáció viselkedésromlás nélkül
Látási fogyatékos H54 Vakság és csökkentlátás
H540 Vakság mindkét szemen
H541 Egyik szem vaksága, csökkentlátás a másik szemen
H542 Csökkentlátás mindkét szemen
H543 Nem osztályozott látásvesztés mindkét szemen
Mozgásszervi fogyatékos Z891 Kéz és csukló szerzett hiánya
Z892 Mindkét felső végtag szerzett hiánya csukló felett
Z893 Mindkét felső végtag szerzett hiánya
Z894 Láb és boka szerzett hiánya
Z895 Lábszár szerzett hiánya (térdben vagy térd alatt)
Z896 Lábszár szerzett hiánya (térd felett)
Z897 Mindkét alsó végtag vagy részének szerzett hiánya (kivéve az öregujjakat)
Z898 Felső és alsó végtag szerzett hiánya
Z899 Végtag szerzett hiánya
Q710 A felső végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
Q711 A felkar és alkar veleszületett hiánya, a kéz meglétével
Q712 Mindkét alkar és kéz veleszületett hiánya
Q713 Kéz és ujj(-ak) veleszületett hiánya
Q720 Az alsó végtag(-ok) veleszületett teljes hiánya
Q721 A comb és lábszár veleszületett hiánya, a lábfej meglétével
Q722 Mindkét lábszár és láb veleszületett hiánya
Q723 A láb és lábujj(-ak) veleszületett hiánya
M245 Ízületi kontraktúra
M246 Ízületi ankylosis
M256 Ízületi merevség, m.n.o.
M45 Spondylitis ankylopoetica
M081 Fiatalkori spondylitis ankylopoetica

Tb. 2016. - csed számítás, kedvezményszabály

Nyugdíj-megtakarítások után járó adókedvezmények

Magyarországon a KSH adatai szerint az aktív lakosságon belül csak 21%-nak van nyugdíjcélú megtakarítása. Hiába várják sokan az államtól, hogy mindenben gondoskodjon róluk - amit amúgy csak egyre magasabb adókból tud megtenni -, egyre inkább látszik, hogy az állam nem lesz képes elégséges mértékben biztosítani a nyugdíjat az állampolgárainak. A nyugdíjrendszer nem fenntartható, mivel az aktív dolgozók tartják el a mindenkori nyugdíjasokat, viszont az aktívak aránya egyre csökken, mert az emberek egyre tovább élnek.

Mindhárom nyugdíjcélú megtakarítás esetében az éves megtakarítás összegének a 20%-a igényelhető vissza személyi jövedelemadó (szja) jóváírásának formájában. Ezt nem fizetik ki neked közvetlenül, hanem a nyugdíjszámládra kerül, és ott további hozamokat termel. Bár az éves 20% adóvisszatérítés mindegyikre jár, az adójóváírás összegének van egy éves maximuma, ami mindhárom nyugdíj megtakarításnál más és más.

Tény, hogy magas keresetre van ahhoz szükség, hogy a maximális szja-visszatérítés után is maradjon visszaigényelhető szja-d. Nézzünk egy példát: egy egy gyermeket nevelő, családi adókedvezményt igénybe vevő alkalmazott bruttó 600 000 forintos jövedelemmel 2021-ben 960 000 forint szja-t fizet be.

Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP)

Ahogy a neve is mutatja, az önkéntes nyugdíjpénztár egy pénztári megtakarítás, ami abban tér el az önsegélyező és egészségpénztáraktól, hogy ennél a típusnál kizárólag nyugdíjcélra lehet megtakarítani. Működésüket az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény szabályozza. A nyugdíjpénztárnál 2-6 előre összeállított befektetési portfólió közül lehet választani, szakértelmet és időráfordítást nem igényel a fenntartásra. Felerészben magyar állampapírba fektetnek.

Az önkéntes nyugdíjpénztár esetében a 20%-os adójóváírás éves maximuma 150 000 forint, azonban figyelj arra, hogy ÖNYP adójóváírás keretösszege az önsegélyező és egészségpénztárakkal osztozik. A 150 000 forintos ÖNYP adóvisszatérítés igénybevételéhez 750 000 forint éves megtakarítás szükséges, ami lehet egyéni és/vagy munkáltatói befizetés, de akár támogatói adomány is.

Az adójóváírást azért adja az állam, hogy a privát nyugdíjadat gyarapítsa, nem pedig azért, hogy idő előtt elköltsd. Más esetben viszont nem kevés adót kellene megfizetned. Az első 10 évben semmi esetre sem férsz hozzá a félretett pénzedhez, ezután viszont adómentesen felveheted a hozamokat, de legfeljebb háromévente. A tőkéd viszont a 21. megtakarítási évig adóköteles marad.

Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)

A nyugdíj-előtakarékossági számla, vagyis a NYESZ egy speciálisan nyugdíjcélra használható értékpapírszámla, amire neked kell értékpapírokat (részvények, kötvények, állampapír stb.) vásárolnod, és kezelned a befektetéseidet. Ez adja a legnagyobb befektetési szabadságot mindhárom közül, ugyanakkor ez igényli a legtöbb hozzáértést és időráfordítást. Tapasztalt befektetőnek javasolt.

A NYESZ adókedvezmény maximum évi 100 000 forint, amihez 500 000 forintot kell befizetned adott évben. A NYESZ-re vásárolt osztalékfizető részvények, befektetési alapok után osztalékadót kell fizetni. Ha a nyugdíjjogosultság megszerzése előtt veszed fel a megtakarítást, akkor arra az adóévre adójóváírás nem vehető igénybe, sőt a korábban jóváírt adóvisszatérítés teljes összegének 120%-át vissza kell fizetni az államnak. Továbbá a felvett hozamok után 15% személyi jövedelemadót (szja) és 13% szociális hozzájárulási adót kell fizetned. Ha nyugdíjba mész, és még nem telt el a 10 év a számlanyitás óta, de mégis felveszed a pénzt, akkor ugyanúgy adóznod kell a tőke után.

Nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítás egy befektetési típusú, vegyes vagy unit-linked életbiztosítás, amit speciálisan nyugdíjcélra lehet elindítani (a felhasználása természetesen teljesen szabad). A biztosítóknál eszközalapokból, vagyis befektetési portfóliókból lehet választani. A választék jóval szélesebb, mint a nyugdíjpénztáraknál, mégsem igényel annyi hozzáértést, mint a NYESZ.

A nyugdíjbiztosítás adókedvezmény esetében az éves 20%-os adójóváírás mértéke maximum 130 000 forint, amit 650 000 forintos éves befizetéssel lehet elérni. A NAV adatai szerint 2020-ban több mint 287 ezren éltek az adójóváírás lehetőségével az előző adóévre vonatkozóan, és így összesen több mint 13 milliárd forintot kaptak vissza.

Ha KATA-s egyéni vállalkozó vagy, akkor nincs szja-d, és nem tudod igénybe venni az adóvisszatérítést, de van erre is megoldás: a nyugdíjbiztosítás esetében eltérhet egymástól a szerződő és a biztosított személye. Az szja-t a szerződőnek kell megfizetnie, az adójóváírást viszont a biztosított kapja. A nyugdíjbiztosítás a nyugdíjba vonuláskor válik adómentessé, ami jelenleg 65 éves kort jelent, vagy Nők 40 esetében kevesebb is lehet. A 6. évtől a kamatadó a felére, azaz 7,5%-ra csökken, az adókedvezmény 120%-át viszont változatlanul vissza kell fizetned. A 10. évtől az adómentesség megmarad.

A takarékoskodó szülő az öngondoskodás lejárati ideje alatt bármikor díjmentesen módosíthatja a szerződőt egy olyan közeli hozzátartozóra vagy közeli barátra, akinek kihasználatlan szja-ja marad.

Nyugdíj-megtakarítási formák összehasonlítása

Egészség- és önsegélyező pénztárak

Nem árt tudni, hogy létezik önmagában önsegélyező pénztár és önmagában egészségpénztár is, de a leggyakoribb a kettő kombinációja az egészség- és önsegélyező pénztárak formájában, ezekből 2019-es adatok szerint 14 darab volt. Működésüket az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény szabályozza. Ezeknek a pénztáraknak a lényege, hogy a megtakarított pénzre igénybe lehet venni a 20%-os adójóváírást, ami évente maximum 150 000 forint lehet, ezután pedig a pénzt meghatározott célokra lehet elkölteni.

Az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár adóvisszatérítés maximuma évente 150 000 forint. Ennek a teljes kihasználásához évi 750 000 forint megtakarításra van szükség. Ne feledd, hogy ez a keretösszeg az önkéntes nyugdíjpénztárakkal osztozik.

A független nyugdíj megtakarítási szakértő tippje: Ha legalább 100 000 forintot lekötsz két évre betét formájában, akkor további 10% adójóváírást kaphatsz a lekötött összeg után a lekötés évében.

Az adójóváírást megéri igénybe venni, mivel ha már létezik ilyen lehetőség, kár lenne kihagyni. De csak az adójóváírásért nem éri meg megtakarítást indítani. Ettől még hasznos az adójóváírás, például segít a költségeket lefaragni. Az alábbi táblázatban látható, hogy egy átlagos havi összeg esetén 1,2-1,5 millió forint adójóváírás tud összegyűlni. De ne felejtsük el, hogy ezekre is jár a hozam, így - nettó 4% éves átlaghozammal számolva - 1,7-2,5 millió forintot is jelenthet az adóvisszatérítés. Ezért se tarts attól, hogy az állam elveszi tőled a 20%-os adókedvezmény lehetőségét.

tags: #az #on #altal #az #adoeloleg #megallapitasanal