A szülői elidegenítés egy mélyen fájdalmas és alattomos jelenség, amely során az egyik szülő - tudatosan vagy öntudatlanul - a gyermeket a másik szülő ellen hangolja. Ez nem csupán családi konfliktus, hanem lelki bántalmazás, amely súlyos és hosszantartó károkat okozhat a gyermek fejlődésében. Különösen nehéz helyzetet teremt, amikor az újszülött, vagy kisgyermek érintett, hiszen ekkor a legkiszolgáltatottabb a manipulációnak.
Mi is az a szülői elidegenítés?
A szülői elidegenítésnek nincs általánosan elfogadott definíciója, és nemzetközi viszonylatban is vitatott, hogy tekinthető-e szindrómának. Azonban maga a jelenség létezik. A „kóros elidegenítés” jelenségét 1976-ban írták le először, mint olyan helyzetet, melyben egy gyermek ok nélkül elutasít egy tőle külön élő szülőt, bántóan utal rá. Richard A. Gardner javaslatára vezették be a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, rövidítve: PAS) kifejezést 1980-ban, mely a pszichiáter válófélben lévő szülőkkel folytatott klinikai kísérletein alapul. Mivel a kritikák egyik sarokpontja, hogy nem „valódi” szindrómáról beszélünk, ezért az utóbbi időben mellőzik a szindróma használatát, és egyszerűen szülői elidegenítésként hivatkoznak a jelenségre.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott „Betegségek és kapcsolódó egészségügyi problémák nemzetközi statisztikai osztályozása” (ICD - magyarul: BNO) katalógus legújabb, 2019. május 25-én jóváhagyott 11-es változatába belekerült a szülői elidegenítés mint „index-kifejezés”. Ez azt jelenti, hogy a WHO elismeri a jelenség létezését, bár nem egy önálló rendellenességként, hanem a QE52.0 kódjelű „gondozó szülő-gyermek közötti” problémaként tekint rá.
A szülői elidegenítés azt jelenti, hogy az egyik szülő olyan viselkedési formákat alkalmaz, amelyek elősegítik azt, hogy a gyermek elutasítsa a másik szülőt. A gyermek szempontjából nincsen annak jelentősége, hogy az elidegenítő szülő tudatosan vagy szándék nélkül viselkedik így. Az elidegenítő szülő szándéka, hogy lelki távolságot hozzon létre a gyermek és a célszülő között, növelje a szülőben a gyermek viselkedése miatt érzett fájdalmat, konfliktust gerjesszen apa/anya és fia/lánya között, és növelje a gyermek és önmaga között az azonosulás (egymáshoz való hasonlóság) érzését.
J. Banowski - A szülői elidegenítés szindróma pszichológiai és jogi vonatkozásai
Az elidegenítés jelei és taktikái
A szülői elidegenítés egy alattomos pszichológiai folyamat, amely során az elidegenítő szülő kifinomult technikákat alkalmazva manipulálja a gyermeket. Az elidegenítésre törekvő szülőnek sokféle motivációja lehet - a belső bizonytalanságtól a félelmen át a dühig -, azonban ezek mind a szülő saját történetei, és nem a gyermeké.
Feketítési hadjárat: A gyermek indokolatlanul és egyoldalúan negatívan nyilatkozik a célszülőről, eltüntetve korábbi szép emlékeit is. Gyenge, abszurd indokok alapján kreál súlyos érzelmi távolságot apró, jelentéktelen sérelmekből, például egy hideg víz vagy egy vacsora választása miatt. Ilyenkor a gyermek szinte automatikusan és reflexszerűen áll annak a szülőnek a pártjára valamennyi élethelyzetben, aki a másik ellen neveli őt. Az ő mondatait ismétli, olyan szavakat, kifejezéseket használ, amiket az a szülő szokott. Ez időnként nagyon látványos jele ennek a jelenségnek, hiszen a gyermek életkorához, annak megfelelő tudásához, szókincséhez nem feltétlenül illeszkednek ezek a kijelentések.
A lojalitás kikényszerítése: Az elidegenítő szülő azt szeretné elérni, hogy a gyermek válasszon kettejük közül egyetlenegy szülőt, és ez az egyetlen szülő természetesen ő legyen. Ha a szülő kellőképpen „sikeres” ebben az elidegenítő tevékenységben, akkor idővel a gyermeknek annyira sajátjává válik a másik szülő „démonizálása”, hogy maga is kitalál történeteket, önálló véleményt alkothat róla, és ezt általában nyíltan fel is vállalja - ami különösen rosszul esik és nehéz elviselni a „besározott” szülőnek. Ebben az esetben egyértelműen arról van szó, hogy a gyermek meg akar felelni a gondozó szülőjének, és sajnos ezt az elutasításon, a másik szülő idegenként, ellenségként való kezelésén keresztül juttatja kifejezésre.
Manipulatív kommunikáció:
- Ha az elidegenítő szülő bizalmas, rá nem tartozó információkat közöl a gyermekkel a másik szülőről (pl. a váláshoz vezető út részletei), azzal a céllal, hogy a gyermek szemében lekicsinyelje a másik szülőt.
- A másik szülőről szóló visszatetsző (negatív) megjegyzések a gyermek előtt hosszantartó és mély hatással bírnak. Pl. „Az apád egy komplett idióta.”
- Ha a gyermek a másik szülőjét emlegeti, dicséri, és emiatt kezd el bosszankodni a jelenlevő szülő - vagy büntetésből emiatt nem áll szóba a gyerekkel - akkor meggátolja a gyermek és a másik szülő közötti kapcsolat fejlődését, és hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek szégyent, zavart, bizonytalanságot érezzen.
- A gyermek kémként való felhasználása, hogy állandóan privát információkhoz jusson a másik szülő életmódjáról, kapcsolatairól. Ez nem a gyermek érdekét szolgálja, mivel gyanút és idegességet kelt benne.
- Az egyik szülő úgy tűnteti fel magát, mintha a gyermekét szeretné megmenteni valami nem létező veszélytől, ezzel azt a non-verbális üzenetet küldi a gyermeknek és a körülötte levőknek, hogy valami veszély tényleg van.
- Akadályokba ütköző telefonbeszélgetések, vagy azok kihallgatása, mely felsőbbrendűséget és veszélyt sugall.
Az elidegenítő szülő gyakran megnyerő, kedves, vagy épp elesett, áldozatszerepet játszik. Ezzel szemben a célszülő sokszor szorongó, fáradt, vagy indulatos - ami rossz fényt vethet rá. Különösen nehéz különbséget tenni aközött, hogy a gyermek elutasítása valós bántalmazáson, vagy szülői manipuláción alapul. A gyermek ezekben a helyzetekben nincs tudatában annak, hogy bármiféle bántalmazásnak esne áldozatául, köszönhetően azok alattomos mivoltának.
Az elidegenítés pszichológiai következményei
A szülői elidegenítés a gyermekek pszichés integritását rombolja szét. Amennyiben a különélő szülő és a gyermek környezetében lévő felnőttek ismerik ezt a hátterét a jelenségnek, akkor egyúttal meg is értik és el is fogadják, hogy a gyermeken nem kérhetik számon, hogy így viselkedik. A gyermek szinte automatikusan és reflexszerűen áll annak a szülőnek a pártjára valamennyi élethelyzetben, aki a másik ellen neveli őt. Ez a leválás azért történhet meg, mert a gyermek kiszolgáltatott annak a szülőnek, aki az elidegenítést folytatja, vele nem tud/nem akar konfrontálódni, őt nem szeretné elveszíteni (ha már a másik szülőt, úgy érzi, elveszítette). Ilyenkor a gyermekkel élő szülő iránt érzett lojalitás gyakorlatilag a gyermek érzelmi biztonságának alapjává válhat.
A szülői elidegenítés egyik jele, hogy a gyermek csak az elidegenítőhöz tartozva érezheti magát biztonságban. Az elidegenített gyermek gondolkodását kitöltik az elutasított szülő kritizálására és leértékelésére irányuló gondolatok, melyek nem igazolhatóak és túlzók. A befeketítés litánia jellegű, „betanult, elismételt” minőségű szókapcsolatokból áll, melyeket a gyermek szokásosan nem használ. A gyermek apró jelentőségű emlékekkel igazolja az elidegenedést, amelyek triviálisak és a legtöbb gyermek elfelejt. A gyermeket megkérdezve képtelen további kiváltó okot mondani.
A gyermek gyűlölete akkor a legintenzívebb, mikor az elidegenítő szülő, a gyermek és az elidegenített fél is jelen van. Ha a gyermek egyedül van az elidegenített szülővel, mutathat gyűlöletet, semlegességet, de (pozitív) érzelmeit is kifejezheti. Amikor kezdi magát jól érezni az elidegenített szülővel, hirtelen hűvössé válhat, visszahúzódik és ellenségeskedik, azt gondolván, hogy valami rosszat követett el. Az is előfordulhat, hogy azt kéri a szülőtől, hogy ne árulja el a másik szülőnek azt, hogy jól érezte magát. A gyermek ellenségessége - viselkedésében és beszédében - nagymértékben változhat attól függően, hogy mennyire van távol az elidegenítő szülőtől. A gyűlölködés kiterjedhet az elidegenített szülő tágabb környezetére, családjára is, melyet a gyermek még kevésbé tud megindokolni. Az elidegenítő szülő családja nem érintett az ilyen jellegű elutasításban.
A gyermekből hiányzik az ambivalencia érzése, az elidegenített szülő „teljesen rossz”, az elidegenítő „teljesen jó” számára. A gyermek nem mutat bűnösségérzést az elutasított szülő érzései miatt. Attól fél, hogy elveszíti az elidegenítő szülő szeretetét. Egy új tanulmány szerint azok a gyermekek, akik a szülői elidegenítés kereszttüzébe kerülnek, jelentősen nagyobb valószínűséggel mutatnak érzelmi és viselkedési problémákat az életkoruk előrehaladtával. Az elidegenítés gyengíti a szülő és gyermek közötti kötődést, ami megnehezíti a fiatalok számára a stresszel való megküzdéshez szükséges érzelmi eszköztár kialakítását. Ezek az érzelmi zavarok szorosan összefüggtek a későbbi viselkedési problémákkal, beleértve az agressziót, a szorongást, a depressziót és az impulzivitást.
Jogszabályi háttér és a kiskorú veszélyeztetése
A jogszabályok szerint a kapcsolattartás mindenekelőtt a gyermek joga. A különélő szülőnek joga és kötelessége, de fontos, hogy a gondozó szülőnek is kötelessége a kapcsolattartás biztosítása, lehetővé tétele. Egy válást követő kapcsolattartási rend kialakításának minden esetben a gyermek érdeke, szükséglete és biztonsága szerint kell történnie. Ha valamelyik szülő eltűnik egy gyermek életéből, az nagyon komoly veszteség a számára. Akármilyen döntés is születik, biztosítani kell, hogy a gyermek mindkét szülővel annyi időt tölthessen, amennyi biztosítani tudja számára az érzelmi kapocs fennmaradását.
Az Alkotmány deklarálja azt az alapelvet, miszerint a törvény előtt minden ember egyenlő, az alapvető jogokat megkülönböztetés nélkül - beleértve a nemi megkülönböztetést is - mindenki számára biztosítja. Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.
Amennyiben az egyik szülő a másiktól el akarja idegeníteni a gyermeket, ezzel a szülői alkalmatlanságát bizonyítja a szülői szerep vonatkozásában. A Btk. 208. §-a határozza meg a kiskorú veszélyeztetése törvényi tényállását, amely a közepesen súlyos bűncselekmények közé tartozik, és 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kiskorú veszélyeztetése Btk. 208. §:
- A tényállás a kiskorú fejlődését ténylegesen veszélyeztető vagy azt károsító magatartásokat rendeli büntetni.
- Az (1) bekezdés alanya (elkövetője) a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, míg passzív alanya (sértettje) kiskorú lehet.
- Bűncselekménynek minősül a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének veszélyeztetése, ha azt olyan személy követi el, aki a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles. A cselekmény tipikus elkövetési magatartása a mulasztás, de elkövethető tevékenységgel is (például a gyermek rendszeres bántalmazása).
A szülői elidegenítés esetén a gyermek nevelése, felügyelete és gondozása magában foglalja a gyermek életkörülményeinek rendszeres figyelemmel kísérését, ellenőrzését, a pszichés testi veszélyek lehetséges elhárítását, kiküszöbölését. Az elidegenítő szülői magatartás sérti ezt a kötelezettséget.
Mit tehetünk a szülői elidegenítés ellen?
A szülői elidegenítés kezelése a súlyossági foktól függően eltérő megközelítést igényel. Enyhébb és közepes esetekben hatékony lehet a gyermek és a célszülő közös terápiája, a pozitív emlékek felidézése, és a gyermek lojalitáskonfliktusának oldása. Súlyos elidegenítés esetén azonban már bírósági közbeavatkozás szükséges. Ilyenkor gyakran ideiglenes gyermekelhelyezést rendelnek el a célszülőnél, szigorúan felügyelt kapcsolattartással az elidegenítő szülő felé.
Ha valaki a szülői elidegenítés jeleit tapasztalja - legyen az válás alatt vagy utána -, azonnali lépésekre van szükség. Fontos, hogy pszichológiai és jogi támogatást kérjen, lehetőleg olyan szakemberektől, akik kifejezetten jártasak az elidegenítés kezelésében. A szülői elidegenítés (PA), illetve a szülői elidegenítés szindróma (PAS) felismerése és bizonyítása szakavatott szakemberek bevonását követeli a hatósági eljárásokban. Ehhez a gyermekvédelmi, családsegítői területen dolgozó szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek képzése, továbbképzése szükséges.
Tanácsok a célszülő számára:
- Próbálja meg a gondozó szülő figyelmét felhívni arra, milyen veszélyes ez a viselkedés, és hogy valójában nincs ok „szeretetharcra” a szülők között. A gyermek mindkettőjüket szereti, külön-külön, és nem egymás rovására.
- Biztosítson a gyermek számára egy olyan elvárás- és megfelelésmentes légkört, amiben a gyermek valóban gyermek lehet. Beszélgessen arról a gyermekével, amiről a gyermek szeretne, ami a gyermeket érdekli, mindezt felszabadultan, hogy ne érezze kötelességnek a szülővel való beszélgetést.
- Ha adott esetben nem akarna vele beszélni a gyermek, akkor is azt kell mutatnia felé a szülőnek, hogy ő jelen van, értő módon hallgat és figyel rá, számíthat rá. A csend is lehet megerősítő ilyenkor.
- Ne legyenek túl nagy elvárások, és ne próbálja „megoldani” a problémákat a kapcsolattartások idején. Az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet megélése hihetetlenül megerősítő tud lenni a gyermek számára.
- Ha a gyermek megharagszik a szülőjére, ha annak valami miatt nemet kell mondania, ne fókuszáljunk erre a dühre, vagy ne engedjük, hogy enyhüljön, mert ezzel saját magunktól idegeníthetjük el a gyermeket.
- Írjon a gyermekének egy levelet, amiben kapcsolódni tud a gyermek látásmódjához! Szólításunk legyen kedves, ismerjük el a kapcsolat megszakítását és mondjuk el, hogy vágyunk a helyzet javítására. Ismerjük el az ezzel okozott fájdalmat és haragot!
- Fontos, hogy a célszülőnek legyen egy cselekvési terve, melyhez minden nap tartja magát! Ha nem adjuk fel a reményt, a kapcsolat előbb-utóbb újra fog éledni elidegenített gyermekünkkel!
A mentális egészségügyi szakemberek is hasznosíthatják ezeket a felismeréseket a családi konfliktusok által érintett fiatalokkal végzett munka során. A kötődésalapú terápiák és az érzelemszabályozási tréningek segíthetnek enyhíteni az elidegenítés okozta károk egy részét.