Az abortusz, vagy művi terhességmegszakítás, az emberiség történetének egyik legvitatottabb és legmegosztóbb kérdése. Míg jogi szabályozása országonként eltérő, az erkölcsi, etikai és etnikai vonatkozásai mélyen gyökereznek a társadalmi, vallási és filozófiai meggyőződésekben.
A terhességmegszakítás jogi szabályozása napjainkban országonként eltérő. Magyarországon 1956 óta legális bizonyos körülmények között a művi abortusz, azelőtt az ilyen tevékenység minden formája magzatelhajtásnak számított. 2022. szeptember 15-étől szigorodott az abortuszszabályozás, melynek értelmében minden abortusz előtt a kismamának kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Más országokban is létezik olyan intézkedés, amely a legális művi abortusz keretein belül kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát. Az abortuszt általában a művi terhességmegszakításokra értik (latinul: abortus arteficialis). Megkülönböztetik ettől a spontán vetéléseket (latinul: abortus spontaneus), illetve a jogi szempontból tilalom alá eső magzatelhajtásokat.
Az abortusz története és jogi szabályozása Magyarországon
Az alábbi szócikk az abortuszok történetét tekinti át Magyarországon a középkortól kezdve napjainkig. Mivel a művi terhességmegszakítások tömeges engedélyezése csak a 20. század közepétől terjedt el hazánkban, a cikk foglalkozik az előzményekkel, az illegális magzatelhajtásokkal is. A várandósság megszakítása a 20. század közepéig szinte mindenütt tilos volt. Az 1950-1970‑es évek során a törvények szinte valamennyi iparosodott országban, valamint sok más államban lazultak és megengedőbbé váltak. Magyarországon a terhességmegszakítás alapvető szabályait a magzati élet védelméről szóló 1992. évi 79. törvény szabályozza.
Középkor és újkori Magyarország
A középkori közgondolkodást jellemzően a római katolikus egyház megközelítése alakította, amely elítélően nyilatkozott a terhességmegszakításról. Ez azonban nem akadályozta meg az illegális magzatelhajtásokat. Az újkori Magyarországon nem sokat változhatott a kép a középkori állapotokhoz képest. Írásos dokumentumok elsősorban boszorkányperekkel kapcsolatban említik a magzatelhajtás vádját. A magzatelhajtás gyakoriságát, a rá vonatkozó erkölcsi normák társadalmi-történeti változásait alig ismerjük: az erkölcsi töltésű szokások legtakartabb rétege, amely alatt nehéz meghatározni a tényleges gyakorlatot.
A Csemegi-kódex és az első szabályozások
Magyarországon a modern polgári törvényalkotás 1878-ban hozta az első rendelkezéseket az abortusszal kapcsolatban (Csemegi-kódex néven ismert 1878. évi V. törvény). Ez, az abortuszt lényegében emberölésnek minősítve, erkölcsi alapon tiltotta, és 2-8 évig terjedő börtönbüntetést helyezett kilátásba az elkövetőknek.
„A magyar btkv a méhmagzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a méhmagzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Amaz a méhmagzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, emez idő előtti szülésnek előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség. A büntettnek alanya lehet maga a teherben levő nő vagy egy harmadik személy. Az első esetben a nőnek büntetése 3, illetve 2 évig terjedhető börtön, aszerint, amint házasságban vagy házasságon kívül esett teherbe. A harmadik személy a büntettel a nőnek beleegyezésével vagy beleegyezése nélkül követheti el. Az első esetben a tettes büntetése a nő büntetésével egyenlő, de 5 évig terjedhető börtön a büntetés, ha a cselekményt nyereségvágyból követte el. A másik esetben a büntetés 5 évig, ha pedig a cselekmény a nőnek is halálát okozta, 10-15 évig terjedhető fegyház. A törvény nem emeli ki különösen, de önmagától értetik, hogy a magzatelhajtásnak, hogy büntethető legyen, jogtalannak kell lenni."
A két világháború közötti időszak és a Sárköz jelenség
A két világháború közötti időben tovább éltek a korábbi tiltó intézkedések, de az illegális abortuszok is. Zborovszky Ferenc A keresztény család című, 1929-ben megjelent könyvében a következőt állítja: „szakértők becslése szerint Budapesten évente 25-30 000 ártatlan gyermekéletet ojtanak így ki.” A kérdést vizsgálta az 1929-ben megjelent A modern bűnözés című könyv is. Ez utóbbi mű becslése szerint az esetek alig 2-3%-a derül ki. Példaként említ egy tanulatlan gyümölcsárusnőt, akiről bizonyítást nyert, hogy 300-nál több magzatot hajtott el pusztán egy 10 cm hosszú drótszeggel. Arról is beszél, hogy Budapesten több olyan lakásokban berendezett, illegális magánklinika működik, ahol a „műtétek” után az érintett gyógyulásig maradhat. „A magzatelhajtás tipikusan mai bűncselekmény. Soha, semmilyen korban nem bűnöztek annyit e téren, mint napjainkban.”
Egy 1933-as kúriai döntvény - bár az 1878 óta tartó tilalmat nem szüntette meg - néhány kivétel számára utat engedett. Rámutatott, hogy amennyiben bűncselekmény következményeként történt a fogantatás, az anya életének megóvása érdekében vagy más egészségügyi okból (örökletes szervi bajok, nem várható egészséges magzat stb.) engedélyezett a legális terhességmegszakítás. Régebbi források szerint a törvénymódosítás nem határozta meg egyértelműen az okokat, a döntést csupán az orvos lelkiismeretére bízta. Ez egyes megfogalmazások szerint „a maga korában páratlanul »szabados« joggyakorlatot tett lehetővé”.
Büntetőperek is zajlottak a visszaélések kapcsán, de ezekben általában enyhe, sokszor felfüggesztett ítéleteket hoztak. A legális-félig legális abortuszok mellett természetesen nem szűntek meg az illegális magzatelhajtások sem. Magzatelhajtásairól hírhedt területnek számított a Sárköz, és különösen az Ormánság, amellyel sok közéleti személyiség foglalkozott az időszakban.
Komoly témát "viccel el" Gillian Robespierre abortusz-filmje - cinema
A Rákosi-kor és 1956 liberalizációja
A Rákosi-kor sem engedélyezte az abortusz gyakorlatát. A második világháború alatt és után a szovjet katonák százezres nagyságrendben követtek el szexuális erőszakot magyar nőkkel szemben. A kormány 1950 és 1953 között Ratkó Anna egészségügyi miniszter intézkedéseinek köszönhetően kifejezetten a nagyobb gyermekáldási törekvéseket támogatta. 1956. „az anya kérésére lényegében feltétel nélkül engedélyezték a terhességek művi megszakítását. Az abortuszok száma kezdettől fogva igen magas volt, az 1960-as évek végére elérte az évi 200 000-et is. A számítások szerint a létrejött terhességek 52%-át nem kívánt terhességként tartották számon.
Szigorítások és a rendszerváltás utáni időszak
1973-tól szigorították az abortusztörvényt, az 1040/1973. számú minisztertanácsi határozat (1973. október 18.) alapján úgynevezett „abortuszbizottságokat” állítottak fel. Ennek hatására az abortuszok száma 169 650-ről (1973) 102 022-re (1974) csökkent, azaz 67 628-cal kevesebb abortuszt hajtottak végre.
A rendszerváltást követően, az 1992-ben hozott és azóta hatályos LXXIX. A törvény megalkotása előtt az abortuszszabályozással kapcsolatban heves viták folytak a parlamenti pártok között. A Szabad Demokraták Szövetsége a támogatás mellett volt, bár a párt soraiban is akadtak olyanok, nem értettek egyet vele (például: Mécs Imre).
Az abortuszok száma és társadalmi háttere
Magyarországon mennyi abortuszt végeztek el törvényesen a kezdetektől fogva, nehéz megállapítani. Egy számítás az 1965 és 2017 közötti abortuszok számát valamivel kevesebb, mint 6 millióra becsüli. Egy másik számítás kb. 6,5 millióra becsüli az 1956 és 2018 közötti számokat, de létezik olyan vélemény is, amely szerint 1956 és 2012 között kb. 6,8 millió életet vettek el. Az abortuszok száma az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, azonban még így is magas: 2020-ban 23 901-et tett ki. 64 év alatt több mint 5 millió abortusz történt hazánkban, 2022-ben 100 nőre egy művi terhességmegszakítás jutott. Az előzetes adatok szerint a jogszabályi szigorítások az abortuszok számában tavaly kisebb változást hoztak.
Az abortuszok számának alakulása a rendszerváltás előtt
A forradalom évében lépett életbe az 1047/1956-os törvénycikk, amellyel széles körben legalizálták az abortuszokat, ami azt jelentette, hogy az anya kérésére lényegében feltétel nélkül engedélyezték a terhességek művi megszakítását. A magzatelhajtások száma hirtelen és látványosan emelkedett az 50-es évek közepétől: míg 1955-ben 35 398, egy évvel később 82 463 terhességmegszakítást regisztráltak. 1958 és 1960 között évente 10 ezerrel növekedett a beavatkozások száma. A 60-as évek végére elérte, sőt meghaladta az abortuszok éves száma a 200 ezret. A kiugró év 1969 volt, 206 817 beavatkozással.
1973-tól szigorították az abortusztörvényt és úgynevezett „abortuszbizottságokat” állítottak fel, ennek hatására lényegesen lecsökkent a beavatkozások száma: egy év alatt közel 68 ezerrel kevesebb terhességmegszakítást végeztek. Az 1980-ban regisztrált 80 882 terhességmegszakítás a 2022-es statisztikai adatokhoz mérve - amikor 21 779 ilyen beavatkozást végeztek - kiugró számnak tűnik, de nem ez volt a csúcs év, ha az elmúlt 50 évet vesszük górcső alá: 1990-ben a rendszerváltást követően 90 395 abortuszt regisztráltak. Ebben az időszakban létrejöttek a Családvédelmi Szolgálatok, ahol speciálisan felkészített védőnők vizsgálták meg az abortuszkérelmek szociális indokait.
A terhességmegszakítások száma az elmúlt 30 évben
Az 1990-es évek elejétől megfigyelhető hosszabb távon tartós és folyamatos csökkenésben fontos szerepet játszott az 1992. évi magzatvédelmi törvény, amely újraszabályozta az engedélyezések indítékait („1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről”). Amíg 1990-ben 90 ezer felett volt, addig 2001-ben jóval 60 ezer alá csökkent a terhességmegszakítások száma. 2001-től évente tovább csökkent az abortuszok száma. 2005-től minden évben 50 ezer alatt maradt ez a szám, 2011-ben pedig először regisztráltak 40 ezer alatti eredményt: 38 443 terhességmegszakítás történt. 30 ezer alá 2017-től csökkent a beavatkozások száma, és egészen a legutóbbi, 2022-es adatokig 20 és 30 ezer között maradt az abortuszok éves statisztikája.
Társadalmi háttér és demográfiai adatok
A 2010-es adatok alapján az abortuszra jelentkező nők több mint fele volt hajadon, harmaduk házasságban élt, míg tizedük elvált vagy özvegy. Érdekes módon ez a tendencia lassan fordult meg az évek során, a rendszerváltás környékén még a férjezett nők végeztettek legnagyobb számban terhességmegszakítást. A társadalmi csoportok tekintetében a 8 általános iskolai osztályt illetve a középiskolát végzettek nagyjából egyenlő arányban jelentkeztek a terhességmegszakításra. Az élveszülésekre viszonyított abortuszok számát tekintve a legtöbb abortuszt szintén a 8 osztályt végzettek körében végezték, minden élve születésre jutott egy abortusz.
2010-ben a legtöbb abortuszra jelentkező nő gyermektelen és hajadon volt, de az egy- illetve kétgyermekes, férjezett anyák között is kiemelkedően sokan döntöttek úgy, hogy nem tartanak meg egy harmadik gyermeket, vagyis akik a családi háttér mellett nem mertek vállalkozni gyermekük megtartására. A rendszerváltás környékén a 28 éves nőknél volt a leggyakoribb a művi abortusz, az ezredfordulón a 22 éveseknél, később (2016-os adat) pedig a 20 éves nők körében. Az 1990-es évek elején Budapesten volt a legmagasabb, 2016-ban viszont Győr-Moson-Sopron és Vas megye mellett már a fővárosban volt a legalacsonyabb az abortuszgyakoriság.
Az abortusz indokai és a "súlyos válsághelyzet"
A leggyakrabban, az esetek 97 százalékában (a Semmelweis Egyetem 2016-os adatai szerint) súlyos válsághelyzetre hivatkozva szakíttatják meg a terhességet. Ez alatt azt kell érteni, hogy az anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozná, ha gyermeke születne. A további 3 százalék esetében azért történik abortusz, mert a terhességet bűncselekmény okozta, vagy mert az anyának az súlyos betegséget okozna, esetleg a magzat súlyos fejlődési rendellenességére derül fény.
A terhesség a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, meghatározott feltételekkel szakítható meg. Egy korábbi felmérés szerint anyagi problémákra, „véletlenül becsúszott” terhességre szokás hivatkozni, a fiatalkorúaknál arra, hogy nem tudnák folytatni tanulmányaikat. Ugyanakkor mindig van más lehetőség, csak nehezebb élethelyzetet kell érte vállalni.
Az abortusz etikai megítélése és vitái
A terhességmegszakítás megítélése vitatott: a legális abortusz hívei szerint a kismamák csak a saját testük felett hoznak döntést, ha a művi abortuszt választják, melyhez szerintük joguk van a várandós nőknek. Ezt a vélekedést az életpártiak nem gondolják fontosabbnak az embrió vagy magzat életre való potenciáljánál; úgy vélik, hogy az élet a fogantatással kezdődik, emiatt nem csak a saját testük felett hoznak döntést, ezért szerintük az abortusz gyilkosság.
Úgy vélik, hogy a hippokratészi eskü tiltja a terhességmegszakítást, e részlet miatt: "...nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.”. Ezzel ellenben a választáspártiak azzal érvelnek, hogy az eredeti görög szövegben nem szerepel sem az "abortusz", sem a "magzat" szó, valamint a hippokratészi eskü több más részét nem veszik egyáltalán figyelembe az orvosok, mint például a vágások elkerülése, vagy a díjmentes tanítás.
Vallási és filozófiai megközelítések
A kultúránkat igen jelentős részben meghatározó zsidó és keresztény vallás alapvetően abortuszellenes, erkölcsileg tiltja, súlyos bűnnek minősíti a terhesség megszakítását. Az ilyen cselekedet alanya és elkövetője nem engedelmeskedik az Istentől származtatott V. parancsolatnak. A Ne ölj!, azaz ne olts ki emberi életet a magzati élet elvételének tilalmára is vonatkozik. E hitbéli tanítás szerint az emberi élet már a fogantatástól kezdődik. Az új lény test és lélek, szellem, tehát Isten alkotta, egyedi sajátosságokkal bíró emberi személyként kell rá tekintenünk és vele úgy bánnunk. Életének kioltása (az abban való közreműködés, az orvosé is) a magzati élet bármely pillanatától számítva - bűn. A magzati fejlődést ugyanis a megtermékenyüléstől kezdve mindvégig egységes, nem szakaszolható fejlődési folyamatként tekinti.
A Katolikus Egyház tanítása szerint az élet-és szabadságellenes bűncselekmények között is különös súlya van az abortusznak. A kánonjog szerint, aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik. A katolikus egyház álláspontja szerint amiatt is indokolt az abortusz ilyen büntetése, mert a világi jogrendek a születendő élet büntetőjogi védelmét nem védik ilyen széles körben. A büntetés a terhesség bármely szakaszában elkövetett abortuszra vonatkozik. Az Apostoli Szentszék fenti kánonhoz fűzött hiteles törvénymagyarázata értelmében abortuszon nem csak az éretlen magzat méhből való eltávolítását kell érteni, hanem a magzat megölését, bármilyen módon és a fogamzás pillanatától kezdve bármikor is, vagyis a hangsúly a magzat elpusztításán van, történjék az akár méhen belül, akár azon kívül. Szent II. János Pál pápa az Evangelium Vitae című enciklikában határozottan elutasítja az abortuszt, de még a fogamzásgátlást is.
Ugyancsak elborzasztó az a KSH-s adat, miszerint az 1959 és 1973 közötti tizenöt esztendő mindegyikében több terhességmegszakítás történt Magyarországon, mint amennyi magyar gyermek ezekben az években világra jött. Habár a rendszerváltást követően fokozatosan csökkenni kezdett a hazánkban végrehajtott abortuszok száma (1990-ben még 90 ezer, 2017-ben már „csak” 28 ezer magzatgyilkosságot követtek el), még így is több mint 1 millió honfitársunk nem születhetett meg 1990 óta.
A Hindu nem-ártás elve összefügg az orvosok hippokratészi elvével. Az óind tradíció az élet szentségét teljes tiszteletben tarja. Még az állatokét is, nemhogy az emberét. Aki egy kicsit is ismeri a keleti kultúrák egyik legfontosabb filozófiai fogalmát, a karma törvényét, az tudja, hogy minden tettet visszahatás követ. A pozitív cselekedeteket kedvező, a negatívakat fájdalmas következmények kísérik. Lehet, hogy ez még ebben az életben bekövetkezik, de az is lehet, hogy csak a következőben.
Az élethez való jog és az anyai önrendelkezési jog ütközése
Az abortusz melletti legerősebb érv ugyanis az anya önrendelkezési joga, míg a magzat melletti az állam kötelezettsége az élet védelmére, ehhez azonban mindenekelőtt a jogalkotónak el kell döntenie, hogy a magzatot jogilag embernek tekinti-e. Az állam objektív, életvédelmi kötelezettsége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, ez a kötelezettség azonban nem abszolút. A halálbüntetés és az eutanázia, valamint az abortusz között alapjogi szempontból lényeges különbség, hogy az előbbieknél nem vitás, hogy az, akinek az életéről szó van, ember, vagyis ezen kérdésekről döntés hozható önmagában az élethez és méltósághoz való jog értelmezésével, anélkül, hogy az ember formális jogi fogalmával kéne foglalkozni. Az abortusz kapcsán ugyanakkor nem az a kérdés, hogy az emberi (jogállást megalapozó) jogok korlátozhatóak-e, hanem az, hogy a magzat egyáltalán alanya lehet-e ezen jogoknak.
Az állam alkotmányos életvédelmi kötelessége olykor szemben állhat a terhes nő (szintén alkotmányos) egyéni önrendelkezési jogával. Ilyenkor az abszolút törvényi tiltás (a demokratikus értékek felől tekintve) nem helyes, és nem is adekvát eszköz, a nők máshol, más országban, vagy nemzetközi vizeken úszó abortuszhajókon legálisan, vagy más helyeken illegálisan, akár egészségüket, életüket kockáztatva vetik alá magukat (az esetenként brutális) beavatkozásnak.
A magzat státusza: biológiai és morális szempontok
Itt az élet fogalmának gyakran és hibásan egybecsúsztatott biológiai és morális tartalmú jelentését tartják elkülönítendőnek. Biológiai értelemben a megtermékenyüléssel indul el egy fejlődésre, gyarapodásra képes lény élete. Ez egy potenciálisan emberi lény kifejlődésének kezdete. Az ember azonban nem redukálható pusztán biológiai folyamatainak összességére. Az emberi élet indulását különböző korok filozófusai (még nem szaktudományos alapon) különböző jelenségekhez, fejlődési szakaszokhoz kötötték: a magzat szívverésének kezdetéhez, a magzat megmozdulásához az anyaméhben és így tovább. Felfogásuk szerint nem esett tehát automatikusan egybe a biológiai és az emberi élet kezdete. Jelen korunkban a tudományokra alapozva az emberi élet kezdetét leginkább az agyi folyamatok (mérhető agyi elektromos hullámok) indulásához kötik, ahogyan a halált is az agyhalál beálltához. Ez a kezdet legkorábban a terhesség 3. hónapjának végére tehető (12. hét).
Kis János filozófus írja: „Hogy egy létezőről elmondhassuk, megilleti az élethez való jog, ehhez nem elegendő kimutatni róla, hogy biológiai életműködéseket végez. ... Másszóval: az élethez való jog alanya nem maga az élet mint biológiai működések így vagy úgy meghatározott együttese, hanem az élő emberi egyed. ... A magzat potenciális erkölcsi személy, potenciális (a jövőben keletkező) érdekeket védő feltételes jogok illetik meg, szemben az aktuális (jelenbeli) érdekeket védő valóságos jogokkal. A magzat potenciális személy...., ez azt jelenti, hogy minden állapotában van valamennyi - a fejlődéssel egyre növekvő - esélye arra, hogy egy meghatározott személlyé váljék... „Az első három hónapban a magzat nem rendelkezik érzőképességgel. Nem képes a legegyszerűbb kellemes és kellemetlen érzetek megkülönböztetésére, nem érez fájdalmat, nincsenek vágyai, kívánságai. Nincs tapasztalata sem a környezetéről, sem saját állapotáról. ... Az érzőképesség megjelenése az agy fejlődéséhez kötődik. Az agy főbb területei a 12. hét táján már jól azonosíthatók. ... Csak érzőképes lénynek lehet aktuális, erkölcsileg védett érdekeket és azokat védő jogokat tulajdonítani. ... „Ezeket kollektív érdekek sem korlátozhatják, e szakaszban az államnak nincs joga az abortusz tilalmazására. A további trimeszterben az érzőképesség és az életképesség kezdete adja a határt (7. hónap). Leginkább problematikus a terhesség megszakítása az utolsó trimeszterben, amikor az emberi lény már igen hasonlít az újszülötthöz. Ekkor csak legvégső esetben, például az anya életének közvetlen veszélybe kerülése miatt kerülhet sor a művi vetélésre.
Komoly témát "viccel el" Gillian Robespierre abortusz-filmje - cinema
Az abortusz és a népességcsökkenés
Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a művi terhességmegszakítás cselekedetének erkölcsi megítélésétől, magyar etnikumú és érzületű emberként ugyancsak problémásnak kell találnunk az abortuszt egy olyan demográfiai válság közepette, mint amilyen a mostani. Hazánk 1981 óta tartó népességcsökkenéséből oroszlánrészt vállaltak a kommunista döntéshozók, akik a korábbi tiltást feloldva, 1956-ban legálissá tették az abortuszt. A liberalizáció folyományaként - a KSH adatai szerint - 1956 és 1990 között összesen 4,4 millió (!) magyar magzatot mészároltak le az állam által „szentesített” módon. A történelmi tények, valamint a demográfiai következmények ismeretében egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a kommunisták egy előre eltervezett, tudatos népirtást hajtottak végre a magyarság ellen, amely sajnos a rendszerváltással sem ért véget. A legfiatalabb generáció soraiban végzett etnikai tisztogatás megítélését ráadásul további tényezők is súlyosbítják: mértékét tekintve a magyarság történetének legnagyobb genocídiuma; védekezésre képtelen egyéneket gyilkoltak/gyilkolnak meg; a magyar jövő letéteményeseit (v.ö. „Méhében él a nemzet”) érte/éri támadás.
Az abortusz költségei
A megszakítás költségeit a nő állja, és csekken fizeti be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő számlájára. 2022-ben ennek maximális összege 41 667 forint volt. Az összeg nagysága azonban a kérelmező anyagi helyzetétől is függ, illetve attól, hogy milyen szociális juttatásokban részesül. Mind állami, mind magánkórházak végeznek abortuszműtéteket Magyarország területén, azonban - akár más „egészségügyi szolgáltatások” igénybevétele esetén - nagy különbségek mutatkoznak az állami- és a magánpraxisok tarifái között.