A megfelelő táplálkozás kiemelkedő fontosságú az ember életének minden szakaszában, különösen a csecsemőkorban, amely döntő a testi és szellemi fejlődés szempontjából.
Az anyatejes táplálás előnyeit és a szoptatás alatti megfelelő táplálkozás fontosságát a tudományos szakirodalom széles körben igazolja. Bár a szoptatás az anyai táplálkozás minőségétől függetlenül is fenntartható, a kiegyensúlyozott táplálkozás javíthatja az anyatej minőségét és mennyiségét. Az anyai szervezet még jelentős energia- és tápanyaghiány esetén is képes a megfelelő mennyiségű anyatej képzésére (Butte és mtsai., 1984). Az anyatej összetétele részben függ az anya táplálkozásától, az A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C- és D-vitamin, valamint a jód és a telítetlen zsírsavak esetén erősebb összefüggést találtak. Az anyatej energia- és fehérjetartalma, valamint ásványianyag-összetétele viszont nem, vagy feltételezhetően csak kis mértékben függ a szoptató anya táplálkozásától.
A fejlett, jóléti társadalmakban, így Magyarországon is fennáll egyes mikrotápanyagok hiányának kockázata a várandósság és a szoptatás alatt. Az Országos Táplálkozási és Tápláltsági Állapot Vizsgálatok (OTÁP) adatai szerint a fogamzóképes korban lévő nők A- és D-vitamin, folsav, biotin, pantoténsav, valamint kalcium- és káliumbevitele nem éri el az ajánlott szintet (Guba, 2022; Sarkadi Nagy, 2022). A tápanyaghiány kockázatát növelheti a túlsúly és az elhízás, a dohányzás, valamint a szélsőséges étrendek, divatdiéták követése. Mindezeket figyelembe véve azonban a szoptató anyáknak számos makro- és mikronutriensből többet kell fogyasztaniuk.
A glükóz a sejtjeink legfőbb energiaforrása. A várandósság alatt a méhlepényen keresztül az édesanyák keringéséből származó glükóz folyamatosan elérhető a magzat számára, ezért a magzatnak nincs szüksége nagymértékű saját glükóztermelésre. Születéskor a magzat leválik az anyai keringésről, és már nem kap vért a méhlepényen át. Az újszülöttben a májenzimek aktivitása az első napokban még alacsonyabb, pedig a májenzimek fogják működtetni a glükózfelépítést és -lebontást. Ezek a tényezők mind hozzájárulnak a kezdeti normál vércukorszint csökkenéséhez. Születéskor egy rövid ideig fennmarad ez a normál vércukorszint, majd a születést követő 2-4. órában elkezd csökkenni a vércukorszint, és 4 óra múlva már közel normalizálódik; 3 nap alatt beindul és alkalmazkodik az anyagcsere az édesanyától levált keringéshez, és normál körülmények között nem lehet már kóros értéket mérni.
Az igény szerinti szoptatás fedezi az egészséges, érett, megfelelő súlyú, rizikófaktorral nem rendelkező újszülöttek vércukorszükségletét, ha pedig mégsem fedezné vagy kicsit huzamosabb idő maradna ki a szoptatások között valami oknál fogva, akkor az újszülöttben beindulnak az alternatív energiautak, melyek egyéb tápanyagokból cukrot termelnek és fenntartják a megfelelő vércukorszintet, így rutin pótlásra nincsen szükség.
A cukorbetegséggel küzdők így jogosan kérdezhetik, hogy számukra is megengedett-e a szoptatás? Jó hír, hogy ennek semmi akadálya, viszont be kell tartani néhány fontos szabályt! A szoptatás a cukorbetegekre azért rejt némi veszélyt, mivel megnöveli a hipoglikémia esélyét, ráadásul a táplálkozáson is kell némileg változtatni. Szoptatás hatására ugyanis csökken a vércukorszint, mivel a tevékenység igen energiaigényes. Éppen ezért az inzulin adagjának módosítására van ekkor szükség, hogy el lehessen kerülni az alacsony glükózszintet. A kismama általában a szokásoshoz képest napi 4-500 Kcal-val nagyobb energia felvételt igényel, ez a szénhidrátbevitel tekintetében is 30-50 gramm többletet jelent. Természetesen ezt a mennyiséget napi öt-hat alkalomra kell elosztani, azaz étkezésenként 5-10g-al több szénhidrátot érdemes fogyasztani a hipoglikémia elkerüléséhez.
A cukorbetegség nem kontraindikációja a szoptatásnak, vagyis bátran szoptathat a cukorbeteg kismama. Az anyatejes táplálás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi ajánlása szerint a baba legalább féléves koráig javasolt, hiszen nemcsak az anya-gyermek kapcsolatot erősíti, hanem mindkettejük egészségéhez is hozzájárul. Az anyatej hipoallergén, alacsony nátriumtartalmú, miközben megfelelő arányban tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, szénhidrátokat, enzimeket, sőt, még esszenciális zsírsavakat is. Hozzájárul az agy és az idegrendszer kiegyensúlyozott fejlődéséhez az első hónapokban. Cukorbeteg kismamaként azonban néhány dolgot fontos figyelembe venned és betartanod, hogy egyrészt a vércukorszinted az optimális tartományban maradjon, másrészt a baba igényeit is ki tudd elégíteni. A többi között azért, mert kutatások szerint az anyatejjel táplált gyermekeknél később kisebb valószínűséggel lép majd fel cukorbetegség. A szoptatás cukorbetegen is lehetséges, de némi odafigyelést igényel.
Tanulmány: A hosszú távú szoptatás összefüggésben áll a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb kockázatával az anyáknál
Azt mondják, hogy az anya által fogyasztott cukor az anyatejjel a baba szervezetébe is bekerül, és az anyatejbe jutó egyik cukorfajta már viszonylag kis mennyiségben is hozzájárul az elhízás kialakulásához. Úgy tűnik tehát, hogy a passzív dohányzáson túl létezik passzív cukorfogyasztás is. És ez legalább annyira veszélyes, mint a passzív dohányzás - csak másként. Az anyatejet is felvehetjük azoknak a táplálékoknak a listájára, melyek jelentős mennyiséget tartalmazzák az elhízás és a cukorbetegség szempontjából egyik legveszélyesebbnek tartott cukorféleséget, a fruktózt. A fruktóz az anyatejjel az anya szervezetéből a baba szervezetébe is átkerülhet. Márpedig a fruktóz nem tartozik az anyatej természetes összetevői közé. A fruktózt egyébként nagy mennyiségben tartalmazzák a gyümölcsök, ezért gyümölcscukornak is szokás nevezni, valamint sok van belőle a feldolgozott élelmiszerekben és a szénsavas üdítőitalokban is.
Ez az úgynevezett „passzív cukor” az anyai étrendből származik. A gyermek fejlődésben lévő szervezete számára nemcsak az elhízás miatt veszélyes a nagy mennyiségű cukorbevitel, hanem a testi és szellemi fejlődést is gátolhatja; hosszú távon elhízást, cukorbetegséget, a máj elzsírosodását és szívbetegséget okozhat.
A fruktózt nagy mennyiségben tartalmazó élelmiszerek között említik a frappuccinókat, az energiaitalokat és a különböző gyümölcskoktélokat. Normális körülmények között az anyatej a cukrok közül csak laktózt, azaz tejcukrot tartalmaz, mely előnyösen befolyásolja a baba növekedését és fejlődését. Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a fruktóz és a mesterséges édesítőszerek − különösen a fejlődés szempontjából kritikus periódusban − károsodásokat okozhatnak a baba szervezetében.
A baba első életéve alapvetően fontos időszaknak számít az agy és az idegi hálózatok kialakulása szempontjából, ami aztán az anyagcsererendszer szabályozásának is alapját képezi. Ebben az időszakban már kis mennyiségű fruktóz is károsan befolyásolhatja a baba anyagcsererendszerét. A nagy mennyiségű fruktóz elősegíti a zsírsejtek úgynevezett előalakjainak kialakulását, amelyekből később zsírsejtek alakulnak ki. Ezek pedig fokozzák annak kockázatát, hogy a baba a későbbi életében túlsúlyos vagy elhízott lesz.
Az anyatejjel táplált 1 hónapos baba naponta akár 10 mg fruktózt is elfogyaszthat az anyatejjel. Ennek ezredrésze, vagyis egy milliliter anyatejre számítva egyetlen mikrogramm fruktóz már 5-10 százalékkal növeli a baba testsúlyát és testzsírtartalmát 6 hónapos korára.
A szerzők ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy eredményeiket ne úgy értelmezzük, hogy a szoptatás káros lenne a baba számára, sőt ellenkezőleg. Továbbra is az anyatejes táplálást tekintik a csecsemőtáplálás ideális módjának az első 6 hónapban mindenképpen, de lehetőleg a baba 1 éves koráig. Nagyon fontos azonban, hogy az anya ebből a szempontból is kiemelten odafigyeljen a táplálkozására, és olyan élelmiszereket fogyasszon, melyek nem vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak fruktózt. Ezzel nemcsak a baba, hanem a saját testsúlya és későbbi egészsége szempontjából is nagyon sokat tesz.
A laktóz intolerancia vagy tejcukor érzékenység egy olyan állapot, amikor a szervezet képtelen a táplálékkal bevitt tejcukor (laktóz) emésztésére, mely kellemetlen emésztőrendszeri tünetekhez vezet. A tejcukor érzékenység oka a tejcukrot bontó enzim (laktáz) hiánya vagy elégtelen működése. A laktóz intolerancia valójában egy evolúciósan ősi állapot, mivel a felnőtt emlősállatoknak nem kell tejcukrot emészteniük. A laktózérzékeny személyeknél a csecsemőkor elmúltával fokozatosan (egyénenként különböző sebességgel) csökken az enzimszint, akár teljesen is leállhat a laktáz enzim termelése.
A tejcukor egy úgynevezett összetett cukor, mely nem képes közvetlenül felszívódni az emésztés során. Ahhoz, hogy a szervezet képes legyen hasznosítani, a laktóz molekulát szét kell hasítani egyszerű cukrokra. Ezt a folyamatot végzi a vékonybélben termelődő laktáz enzim. A laktóz intolerancia több kellemetlen tünettel jár. A belekben emésztetlenül tovahaladó tejcukor vizet vonz magához, mely híg széklethez, akár robbanásszerű hasmenéshez vezethet. A tejcukrot a vastagbélben élő baktériumok bontják le végül savas vegyületekre és gázokra. A keletkező gázok és savas bomlástermékek felfúvódást, hangos bélkorgást, bélgörcsöket, hasi fájdalmat, émelygést, hányingert, fejfájást, székeléskor égető érzést, ritkán bőrtüneteket is okozhatnak.
A tejcukor érzékenység leggyakoribb oka genetikai, ez esetben elsődleges vagy primer laktóz intoleranciáról beszélünk. A veleszületett laktázhiány egy extrém ritka állapot, ilyenkor az újszülött mindkét szülőjétől hibás laktáz gént örököl, és az anyatej emésztésére sem képes a laktáz enzim teljes hiánya miatt. Sokkal gyakoribb az ún. felnőttkori laktóz intolerancia. Ez esetben csecsemőkort követően a laktáz enzim szintje az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken. Az anyatejes táplálás alatt a tejcukor hatékony emésztése biztosított, de felnőttkorra az enzim eltűnik a szervezetből.
A fentiekkel szemben a másodlagos tejcukor érzékenység egy szerzett és visszafordítható állapot. Ilyenkor az egyén genetikailag képes ugyan a tejcukor emésztésére, de az enzim termelődését környezeti faktorok (pl. bakteriális bélfertőzés, kemoterápia, Crohn-betegség, lisztérzékenység, paraziták) zavarják.
A laktóz intolerancia kimutatása több módszerrel is lehetséges, melyek közül jelenleg legelterjedtebb a H2 kilégzési vizsgálat. A H2 kilégzési teszt során a vizsgált személy nagy mennyiségű tejcukrot fogyaszt el, majd bizonyos időközönként vizsgálják az általa kilélegzett levegő H2 tartalmát. Laktóz érzékenyeknél a kilélegzett levegő H2 tartalma laktóz fogyasztása után jelentősen megugrik.
A genetikai teszt az elsődleges laktóz intoleranciának az úgynevezett felnőttkori típusát azonosítja. Ez esetben a laktáz enzim működése kisgyermekkorban még biztosított, majd 2 éves kor után az enzim szintje fokozatosan csökken. A csökkenés üteme változó, tünetek 6 éves kor előtt legtöbb esetben nem jelentkeznek.
Tejcukor érzékenység esetén az elfogyasztott tejcukor mennyiségét diétával kell kontrollálni. A teljes tejcukor megvonás gyakran nem szükséges, a tejcukor érzékeny személyek nagy hányada tolerál valamennyi laktózt, így pl. alacsony tejcukor tartalmú tejtermékeket probléma nélkül fogyaszthat. Keressen fel dietetikust, aki személyre szabott táplálkozási ajánlásokkal tud segíteni egy tejcukor szegény, vagy attól mentes étrend kialakításában, mely biztosítja az összes szükséges tápanyagot a tejcukor miatti korlátozások mellett is.
A szájüregi tünetek ritkák, de felismerésük fontos. Mindezek következménye különböző mértékű testsúlygyarapodás elmaradása, illetve vesztés lehet. A vékonybél nyálkahártya morfológiai elváltozásai igen változatosak lehetnek, enyhe sejtes beszűrődéstől a különböző mértékű boholy károsodásig, gyakran nem összefüggő, foltos atrophia észlelhető. Ennek ellenére a vékonybél biopszián alapuló diagnosztika vitatott és nem általánosan elfogadott.
Allergénként elsősorban fehérjék szerepelhetnek. (ezek kimutatására megbízható vizsgálat vérből végezhető). Ugyancsak a tojás, szója, hal fő allergénjei ismertek. Így lehetséges az, hogy bizonyos eljárásokkal kezelt tejek még erősebb allergizáló hatással rendelkezhetnek, mint a nyers tej. Keresztreakció jöhet létre pl. a tehéntej és a kecsketej fehérjék esetében. Számos egyéb ok mellett ezért sem ajánlott a tehéntej-allergiások kecsketejjel való táplálása. Más szempont, hogy a kecsketej egyik fő toxoplasma fertőzésforrás lehet. Ugyancsak más növényi allergiára is hajlamosíthat a pollinosis keresztreakció révén.
A táplálékallergia a gyermekkorban az esetek jelentős részében és számos allergén vonatkozásában átmeneti.
A szoptatási időszakban az anyák többsége azért fordul szoptatási tanácsadóhoz, mert elégtelennek ítéli a tejtermelését. Ez azért meglepő, mert a tej mennyisége megfelelő gyakoriságú és hatékonyságú szoptatás-szopás esetén alkalmazkodik az igényekhez. Megfelelő információk és támogatás mellett az anyák túlnyomó többsége képes a kizárólagos szoptatásra a csecsemő életének első hat hónapjában, sőt arra is, hogy a szoptatást a mindkettejük számára ideális ideig folytassa. Ugyancsak megfelelő információk és támogatás szükséges ahhoz, hogy azok az anyák is tudjanak szoptatni, akiknek minden erőfeszítés ellenére kevesebb teje termelődik, mint amennyi a csecsemő megfelelő fejlődéséhez szükséges volna. Alapelv, hogy az anyatejből minden egyes korty érték, nincs olyan kicsi mennyiségű tej, amelynek kedvéért ne volna érdemes erőfeszítést tenni, vagy amelynek ne volna értéke a csecsemő számára.
Alapvető ismeretek hiányoznak arról, hogyan termelődik az anyatej, milyen tényezők határozzák meg a mennyiségét. Ez az anyákra és az anyával foglalkozó egészségügyi dolgozók jelentős részére is igaz. A legelterjedtebb tévhit ez: a mell voltaképpen egy nem annyira praktikus cumisüveg: nem látszik, mennyi van benne, a cumi része hol nagy, hol kicsi, hol lapos, ráadásul fájni is tud, nem is kicsit. A cumisüvegből ki tud fogyni a tej, így a mell működésével kapcsolatban is ez a feltételezés: ha a csecsemő elfogyasztotta a napi adagot, akkor üres a mell. Sokan azt gondolják, ha több időt hagynak arra, hogy telítődjön, több tej is lesz.
A családtagoktól, ismerősöktől, sajnos sokszor egészségügyi dolgozóktól kapott helytelen vagy egymásnak ellentmondó információk miatt egyáltalán nem világos, mi is a teendő válságos helyzetben. Kevés hozzáértő szakember van, aki képes a helyzet elmélyült, türelmes feltérképezésére. A tápszermarketing hatására sok anya gondolja úgy, hogy a tápszer legalább olyan jó, vagy akár jobb is, mint az anyatej.
A leggyakoribb reakció, hogy a csecsemőnek tápszeres kiegészítést adnak. A valóságban természetesen nem arról van szó, hogy a sikeres szoptatás, az elegendő tej termelése szerencse kérdése volna.
A leggyakoribb panaszok, amelyek elégtelen tejtermelésre utalhatnak: a mell puhább és kisebb, mint azelőtt volt; a kisbaba sír vagy nyugtalankodik szopás után; már nem elég neki egy mell; gyakrabban szeretne szopni, mint azelőtt; szopás után semmit vagy csak pár csepp tejet tud kifejni; korábban egész nap magától is folyt a tej, ez most megszűnt; a korábban erőteljes tejleadóreflexet már nem érzi; nem gyarapodik annyit a baba, mint azelőtt. Fontos tudni, hogy ezek a jelek ugyan utalhatnak arra, hogy kevés a tej, de ez egyáltalán nem törvényszerű.
Az első lépés, mint minden más esetben is, a szoptatási gyakorlat gondos feltérképezése és értékelése. Javasolt: Lehetőleg ne használjon cumit, cumisüveget. Amikor cumival nyugtatná meg a csecsemőt, tegye mindig mellre. Kezelje lazábban az etetési rendet! Ha a csecsemő jelentkezik, szoptassa meg függetlenül attól, hogy hány óra telt el. Ha a csecsemő nyűgösködik, kísérelje meg ismét a szoptatást. Ne mérje a szoptatásokat! Ehelyett kísérje figyelemmel az elegendő tejbevitelre utaló jeleket. Ha pótlásra van szükség, a mennyiséget ne a szopások mérése segítségével határozza meg. Lehetőleg várja meg, amíg a csecsemő magától elengedi a mellet. Ha ez valamiért nem lehetséges, az aktív evési szakasz (szív-nyel folyamatosan) végét mindenképpen várja meg, és legfeljebb a komfortszopást korlátozza.
Javasolt: anya és csecsemő 24 órás együttes elhelyezése úgy, hogy a csecsemő legfeljebb karnyújtásnyi távolságra legyen az anyától. Kezelje rugalmasan! Győződjön meg róla, hogy elég kényelmes-e a pozíció anyának, babának! Gondoljuk végig, hogyan csökkenthetjük az anya feszültségét szoptatás közben.
Ebben az esetben előfordulhat, hogy a csecsemő nem hatékony/rossz szopástechnikája, szájának átlagostól eltérő anatómiai sajátosságai (például lenőtt nyelve) miatt nem jut elég tejhez. Keressük meg a fájdalom és a sérülés okát, tegyünk javaslatot a fájdalom csökkentésére! Általában beválik: csecsemő közelebb húzása a mellhez a rákapás pillanatában.
A csecsemő szopása közben kattogó, cuppogó hangot hallat: elképzelhető, hogy nem tud rendesen vákuumot csinálni, lecsúszik a mellről, így nem tud kellően hatékonyan szopni. Javasolt: aszimmetrikus mellre helyezés elmagyarázása. A csecsemő orra a melltől távolabb kerül, álla viszont közelebb. Szükség esetén alsó állkapocs óvatos lehúzása a rákapás pillanatában.
Ha az anyának a baba igényeihez képest túl sok teje van, akkor is kénytelen nyelni a tejet, amikor már nem éhes. Ugyanígy egyes babákat nagyon megijeszt az erős tejkilövellés, fuldokolnak, köhögnek, félrenyelnek. A reakció könnyen a szopás elutasítása (vagy az evés halogatása a végsőkig) vagy a fájdalmat okozó, nem hatékony szopástechnika kialakulása lehet. Ez utóbbi jellemzően az alsó és felső íny összeszorítása és nyelv púpozása lehet, hogy a baba ezzel is fékezze a tejömlést. Javasolt: „Laid back” pozíció: az anya kb. 45 fokos szögben hátradől, a babát has a hashoz magára fekteti, így szoptatja. Bármilyen más pozíció, ahol a csecsemő van felül, minél függőlegesebb helyzetben.
Lehetőleg gyakoribb szoptatás, hogy ne gyűljön össze túlságosan sok tej. Tejleadó reflex lecsengéséig az anya vegye ki a mellbimbóját a baba szájából. Sok testkontaktus, hordozás a komfortszopás pótlására.
A csecsemő nem kerül elég gyakran mellre, vagy ha nem szopik, nem elég gyakori a fejés. Riordan napi legalább 8 szoptatást/fejést javasol. (Riordan, 2005) A gyakorlatban általában beválik, ha az anyának legalább napi 10-12 szoptatást javaslunk. A fejés időtartamát maximáljuk fél órában, közben váltogassa az anya a melleket.
Ez jellemzően az első hónapok problémája, de a fogzás időszakában vagy egyéves kor körül gyakori, hogy a csecsemő nem akar ennyiszer szopni, sőt előfordul, hogy éjszaka hajlandó. Ez okozhatja a tejmennyiség jelentős csökkenését.
Nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy hányszor kell szoptatni egy nap alatt, mert ez az anya mellének tárolókapacitásától is függ, amely nagy egyéni eltéréseket mutathat. A csecsemő átalussza az éjszakát, ezért nem szopik éjszaka. Az elkülönítés az anyától bármely napszakban káros.
A csecsemő étvágytalan, ezért keveset szopik. Oka lehet rendszerhez szoktatási kísérlet. Jellemzően egy hónapos kor tájékán, túl az első nehézségeken, jól gyarapodó, de bukós vagy hasfájósnak mondott baba, akivel kapcsolatban azt javasolják, hagyja abba az össze-vissza szoptatást. A csecsemő emiatt leszokik a jelzésről, belenyugszik a ritkább etetésbe, így viszont előfordul, hogy nem jut elég kalóriához.
Szóba jöhet még a túlöltöztetés, nagy meleg, oltási reakció, fuldoklás élmény, félrenyelés. Ezekben az esetekben a tejmennyiség a csecsemő lanyhább, ritkább szopása miatt csökken.
A csecsemő mással lakik jól, ezért az ideálisnál kevesebbet szopik. Ezt előidézheti az első félévben az indokolatlanul adott pótlás, túl nagy mennyiségű pótlás, vagy a szilárd táplálék túl korai, túl gyors, szoptatás rovására történő bevezetése. Nem javasoljuk a szoptatások kiváltását szilárd étellel, hanem a meglevő szoptatási gyakorlatba illesztjük bele fokozatosan a szilárd táplálék adását nem anyatej helyett, hanem annak kiegészítésére.
Ha a csecsemő túlságosan sok gyümölcslevet fogyaszt, az is étvágycsökkenéshez és a gyarapodás elégtelenné válásához vezet (Lawrence, 2005). Ezért az első évben egyáltalán nem célszerű pasztörizált, édesített gyümölcslevet adni, és a későbbiekben is csak módjával.
Túltelítődések után tejmennyiség csökkenés. Érdemes meghallgatni az anyát arról, hogy mit tud a családi előzményekről. Őt szoptatta-e az édesanyja, és ha igen, meddig, ha nem, akkor miért nem. Az új baba születésekor előjönnek ezek a régi dolgok, és az anya önbizalmát megingathatja, ha úgy hallja, hogy a családban másoknak sem sikerült a szoptatás. Nyugtassuk meg az anyát, hogy ő genetikai szempontból nem mása a saját édesanyjának, és a sikeres szoptatásra abban az esetben is jó esélye van, ha ez eddig a családban senkinek sem sikerült. Ha valóban ez a helyzet, természetesen célszerű számba venni a lehetséges okokat, anatómiai eltéréseket. Előfordulhat az is, hogy a családban mindenki sikeresen szoptatott eddig, ezért gyakorolnak nyomást az anyára. Ez nagyon kedvezőtlen lehet, ezért az anyát bátorítani kell saját útjának megtalálására.
Ha ezt igényli a család, vagy ha a család kulturális tradíciói nem éppen ezzel ellentétesek, érdemes az apát is bevonni a szoptatási probléma megoldásába. Kérdezzük őt is, hallgassuk meg a véleményét, tisztázzuk, ő hogyan érzi magát ebben a helyzetben. A tej folyására, a stressz csökkentésére jótékony hatással van egy kiegyensúlyozott, nyugodt, szeretetteljes és kellőképpen határozott apa.
Ha a jól szopó csecsemő és az ideális szoptatási gyakorlat ellenére sem termelődik elegendő tej, elérkezik az ideje annak, hogy számba vegyük azokat a lehetséges betegségeket, amelyek negatívan befolyásolhatják a tejtermelést. Ebben az esetben a háziorvos, nőgyógyász, endokrinológus bevonása is szükséges a vizsgálatok elvégzése és az eredményes terápia érdekében. Jól kézben tartott, megfelelően kezelt betegségeknél egyáltalán nem lehetetlen a kizárólagos szoptatás kielégítő tejmennyiséggel.
Abban az időszakban, amikor még kevés a tej (ez két-három hónapot is jelenthet), célszerű szoptatásbarát módszerrel adni a pótlást a csecsemőnek. Hétköznapi, lázzal járó fertőzések, köztük a masztitisz is csökkenthetik a tejmennyiséget átmenetileg. Javasoljuk a szoptatás fenntartását a megszokott módon és gyakorisággal, esetleg gyakoribb mellre tevéssel.
Pajzsmirigy működési zavarok (posztpartum tiroiditisz incidenciája 7,5 százalék!), Hashimoto betegség (5 százalék), Graves-kór. Pajzsmirigy túlműködésnél is előfordulhat, hogy kevés a tej, ugyanígy az is, hogy túl sok. PCOS a nők 15 százalékát érinti, de nem mindegyiküknek van problémája a tejmennyiséggel. Gyakoribb a szoptatási nehézség a túlsúlyos, magas ösztrogénszintű anyáknál.
Alapvetően három fő hormon működését kell figyelembe vennünk a tej termelődésével kapcsolatban: a prolaktint, az inzulint és a kortizolt. A hormonhiány tehát lehetséges, de nem gyakori ok, ami örökletes is lehet. Az inzulinrezisztencia ismert jelenség, és a kortizol-rezisztencia sem olyan ritka, ahogy korábban gondolták.
tags: #anyatej #cukor #ertekenek #bevizsgalasa