Álomvirág légzésfigyelő: Biztonság és nyugalom a csecsemők védelmében

A nők, amint anyaságuk tudatára ébrednek, azonnal félteni kezdik drága kincsüket, akit a szívük alatt hordanak. Ez a féltés, az idő előrehaladtával egyre erősödik bennük, ösztöneik kiéleződnek. A baba megszületésével legtöbben anyatigrissé változnak és a kórokozóktól kezdve, a lehulló falevélig, mindentől féltik gyermeküket. Többségük irreális félelem, de biztos, ami biztos alapon mindent elkövetnek, hogy csemetéjük, a lehető legideálisabb körülmények között cseperedjen.

A szülőknek megnyugtató segítséget jelenthet, hogy van olyan készülék, amely lankadatlan figyelemmel kíséri alvó kisbabájuk minden lélegzetvételét. A légzésfigyelő készüléket az újszülöttek légzésének otthoni megfigyelésére fejlesztették ki, melyet a baba 1 éves koráig célszerű használni.

Légzésfigyelő működési elve infografika

Miért fontos a légzésfigyelő?

A csecsemőkorban gyakoriak a légzészavarok, sőt az is előfordulhat, hogy a baba mélyen alszik, és több másodpercig nem vesz levegőt - ami sajnos tragédiához is vezethet. A csöppségek légzése kezdetben periodikus, irreguláris: gyakran abbahagyják a levegővételt, majd a leállás után újra visszatér spontán légzésük, nagyjából 20 másodpercen belül. Akarattal senki sem tudja leállítani a légzését, ilyenkor ugyanis azonnal beindulnak olyan mechanizmusok, amelyek ezt nem engedik. A csecsemők esetében is ezek az autoregulációs mechanizmusok segítik a periodikus légzést. Ennek (bölcsőhalál) megelőzésére fejlesztették ki a légzésfigyelőket.

A SIDS, avagy bölcsőhalál

A SIDS (Sudden Infant Death Syndrome) minden előzmény nélküli váratlan elhalálozás. Kiváltó okát sem a kórelőzmények, sem a boncolás nem tudja igazolni. A közvetlen kiváltó ok ismeretlen, de eddig számos rizikótényező került az érdeklődés középpontjába. A csecsemőhalál lesből támad, és nem kíméli az egészséges babákat sem - az ördög nem alszik.

Segítségével életet tudunk menteni, ugyanis a figyelő jelzi - általában hangos sípoló hanggal - ha a baba egy adott időn túl nem vesz levegőt. Segítő kezet nyújt, felhívja a szülők figyelmét a problémára, akik újraélesztéssel megmenthetik gyermekük életét.

Bölcsőhalál kockázati tényezői grafikon

Az újraélesztés alapjai

Légzésfigyelő típusok és jellemzőik

A ma megvásárolható készülékek között működésbeli és formavilágbeli különbségek is tapasztalhatóak. Többségük elemmel működik, melynek lemerülését előre jelzik. Az elemmel történő üzemeltetés igen előnyös, mert ez esetben az áramszünet nem befolyásoló tényező. Működésbeli eltérés, hogy egyes készülékek rendelkeznek állítható érzékenységgel. De vannak olyan készülékek is, amelyek bekapcsolástól számított pár másodpercen belül “megtanulják” a környezetüket, és annak megfelelően fognak működni.

Megfelelő üzembehelyezés és használat esetén a készülék figyelemmel kíséri a baba lélegzetvételeit, és légzéskimaradás esetén (általában) 20 mp-nél riaszt, de a 15.mp-nél megelőzi a riasztást egy figyelmeztető hang. Mindkét hangjelzés információ a babának és a szülőnek egyaránt. A babát lélegzetvételre késztetheti, a szülőt pedig “értesíti”, hogy csöppségnek a segítségre van szüksége. Tehát a légzésfigyelő jelzi a légzéskimaradást, de életmentő beavatkozásra nem alkalmas.

Az Álomvirág légzésfigyelő

Az Álomvirág légzésfigyelőt megvásárolhatod az Egészségboltunkban is! Jellemzői:

  • Egyszerű üzembe helyezés, kezelés és karbantartás.
  • Nem érintkezik a babával, nem bocsájt ki semmilyen sugárzást.
  • Elektronikája korszerű, kifejezetten a baba légzését figyeli, melynek kimaradásakor jól hallható riasztójelzést ad.
  • Csekély fogyasztása miatt hosszú az ajánlott elemek várható élettartama.
  • Az elemek kimerülésekor figyelmeztető hang- és fényjelzést ad.
  • Gyakorló édesanyák véleményének segítségével kialakított működtetés.
  • Egészségre ártalmatlan anyagok felhasználásával készült.

Néhány további típus és jellemzőik:

Típus Érzékelő lapok száma Riasztás időzítése Érzékenység szabályozás Matrac vastagság További funkciók
Alap légzésfigyelő Kb. 2 15 mp után jelez, 20 mp után hangos riasztás 5 fokozatú 12 cm-es vastagságig Elemekkel működik
Speciális légzésfigyelő Kb. 3 15 mp után előriaszt, 5 mp múlva folyamatos hangos jelzés Nincs adat Normál és kókuszrost matrac alatt is Virág bárhol elhelyezhető, 2 db ceruzaelemmel működik
Digitális légzésfigyelő Kb. 3 nagyméretű 12 mp után figyelmeztető, majd hangos riasztás Digitálisan beállítható, 10 fokozatú Nincs adat Eseménymemória, Öko tesztes minősítés
Légzésfigyelő bébiőrrel Kb. 2 15 mp után jelez, 20 mp után hangos riasztás 5 fokozatú 12 cm-es vastagságig Elemekkel működik, 4 féle működési funkció, 3 választható csatorna, éjszakai fény, hőmérő
Kombinált légzésfigyelő és bébiőr Nincs adat Nincs adat Nincs adat Nincs adat Adó és vevőkészülék kijelzővel, légzés/mozgásra automatikusan bekapcsol
Különböző légzésfigyelő modellek összehasonlítása

Használat és kiegészítő ismeretek

Hasznos megvizsgálni a körülményeket, mielőtt használatba veszi a szülő és a baba a légzésfigyelőt. Pl: ne legyen huzatban a kiságy (ez természetesen egyéb esetben sem tanácsos), ne feszüljön a matrac a kiságyban stb.

Nem olcsó mulatság, de megéri áldozni rá! Ha nincs lehetőség arra, hogy megvásárold a terméket, akkor sincs semmi probléma. Az ország több pontján is lehet kölcsönözni, akár már pár ezer forintért is. Nincsenek tökéletes készülékek, emberek készítik, így a hiba itt is előfordulhat. Ezért vásárlás előtt mindenképpen tesztelni kell a terméket. Soha ne hozzuk el addig, még ki nem próbáltuk!

A leírtakon felül, a légzésfigyelő kiválasztásánál célszerű figyelembe venni, hogy olyan készüléket érdemes vásárolni, amelyik valamilyen független minősítő szervezet engedélyével rendelkezik.

Az újraélesztés fontossága

Bár egyes készülékek megvásárlásakor a használattal és elsősegélynyújtással kapcsolatos filmet is tartalmaz a doboz, érdemes elmenni egy életmentő tanfolyamra, ahol a szülő megtanulja újraéleszteni, és a szakemberek megérkezéséig életben tartani gyermekét. Ez egyben a legtöbb, és a legkevesebb, amit megtehet.

Ma már vannak olyan tanfolyamok, melyeken kifejezetten a légzésfigyelők használatát, kezelését oktatják. Nem egy lényegtelen dolog, hisz mint már említettem nemcsak megvásárolni kell, hanem megfelelően használni is. A legtöbb áruházban már kölcsönözni is lehet a figyelőket, és ott általában ingyenes biztosítják az oktatást. De egyénileg is elsajátítható, csak egy kis időt kell szánni rá. Ugyanakkor a megfelelő használat nem minden esetben elég. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csak maga a légzésfigyelő nem menti meg a baba életét - csupán egy esélyt ad. Segítséget, csak az újjáélesztési technika alkalmazása nyújthat. Vannak, kifejezetten erre szakosodott tanfolyamok, ahol a szülőket megtanítják a különböző fogásokra és élesztési technikára. Szerencsére ez egyre elterjedtebb, és az ország több pontján is találkozhatunk kurzusokkal. Bátran kérjük szakemberek segítségét!

tags: #alomvirag #legzesfigyelo #rajz