Az Alkotmánybíróság (AB) több alkalommal is foglalkozott a terhességmegszakítás (abortusz) kérdésével, melynek során számos fontos elvi és gyakorlati szempontot tisztázott a magzatvédelem és az anya önrendelkezési joga közötti egyensúly kérdésében.
Az első abortusz határozat: Formai alkotmányellenesség és a törvényi szintű szabályozás szükségessége
Az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.) AB határozata (a továbbiakban: Abh.) az első jelentős döntés volt az abortusz jogi szabályozásával kapcsolatban. Ebben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a terhességmegszakításra vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározása alkotmányellenes. Ezért az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. § (4) bekezdésének első mondatát, amely szerint ,,A terhesség megszakításának csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye'', valamint ugyanazon törvény 87. § (2) bekezdését, továbbá a terhességmegszakításról szóló 76/1988. (XI. 3.) MT rendeletet és az annak végrehajtására kiadott 15/1988. (XII. 15.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és 1992. december 31-i hatállyal megsemmisítette.
Az Abh. rámutatott arra, hogy az abortusz szabályozása alapvető jogokat érint, így azokat kizárólag törvényben lehet rendezni. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a terhességmegszakítás szabályozása magában foglalja a magzat jogalanyiságáról való döntést is, ami törvényhozói hatáskörbe tartozik.
Az Abh. szerint az alapjogok tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet. Törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Az alapjogokkal való közvetett és távoli összefüggések esetén azonban elegendő a rendeleti szintű szabályozás is.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdése helyes értelmezése szerint nem minden, az alapjogokkal való összefüggés követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is.
Az Abh. kiemelte, hogy az abortusz szabályozásának minden esetben törvényi szintűnek kell lennie, mert azzal a törvényhozó egyszersmind a magzat jogalanyiságáról is dönt, ez pedig csak törvényben történhet.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magzatvédelmi törvény magában foglalja mindazon kérdések szabályozását, amelyek a fentiek szerint törvényi szintet követelnek.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban részletesen kifejtette, hogy a terhességmegszakítás szabályozása során a törvényhozónak (esetleg az alkotmányozónak) abban az előkérdésben kell döntenie, hogy a magzat ember-e, rendelkezik-e jogalanyisággal, azaz kiterjedjen-e az ember jogi fogalma a születés előttre, egészen a fogantatásig.
A második abortusz határozat: A súlyos válsághelyzet és a magzatvédelmi törvény alkotmányossága
A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat (a továbbiakban: 48/1998.) az első határozatban felvetett problémákra igyekezett választ adni, miután az Országgyűlés megalkotta a magzatvédelmi törvényt.
Az Alkotmánybíróság megállapítja: nem alkotmányellenes, ha törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhesség megszakítását. A súlyos válsághelyzet fennállásának vizsgálatáról a törvényhozó azonban alkotmányosan kizárólag akkor mondhat le, ha egyszersmind a magzati élet védelmére irányuló, megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket is megállapít.
Az Alkotmánybíróság megállapítja: a súlyos válsághelyzet fogalmának és alkalmazása feltételeinek meghatározása kizárólag törvényben történhet; a törvényi meghatározás hiánya alkotmányosan nem pótolható sem alacsonyabb szintű jogforrással, sem jogalkalmazói jogértelmezéssel.
Az Alkotmánybíróság elutasítja azokat az indítványokat, amelyek a Magzatvédelmi törvény 6. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a 6. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányultak.
Ugyancsak elutasítja az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek a Magzatvédelmi törvény egészének alkotmányellenességét arra alapozva állítják, hogy a törvény a magzat jogállását kifejezetten nem határozza meg, hogy a magzat jogalanyiságát nem állapította meg, hogy a magzat jogairól nem rendelkezik, továbbá azt az indítványt is, amely azt kifogásolta, hogy a Magzatvédelmi törvény nincs összhangban a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 10. §-ával.
Visszautasítja az Alkotmánybíróság az arra irányuló indítványt, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy ember-e a magzat.
A 48/1998. határozatban az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményére (a továbbiakban: Egyezmény) is hivatkozott. Az Egyezmény 2. cikk 1. bekezdése kimondja: ,,A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani (...)''. Az Egyezmény szövegének értelmezésekor ugyanaz a kérdés vetődik fel, mint az Alkotmány 54. § (1) bekezdése esetében: kimondható-e egyértelműen, hogy a ,,mindenki'' kifejezés értelmezési tartományába kötelező erővel beletartozik a magzat is.
Az Európai Emberi Jogi Bizottság több konkrét eset kapcsán szembetalálta magát a kérdéssel, és gyakorlata egységesnek mondható: nem foglalt állást. Az X v United Kingdom ügyben [No 8416/79, 19 DR 244 (1980)] az Egyezmény 2. cikk 1. bekezdése kapcsán kifejtette: ,,Úgy tűnik, hogy a ,,mindenki'' kifejezés nem vonatkoztatható a meg nem született gyermekre.''
A Bizottság megismételte a jog alanyára tett korábbi megállapítását, majd kifejtette, hogy a Bizottság nem tudja megítélni, vajon a magzatot védelem illeti-e meg az Egyezmény 2. cikk 1. bekezdése alapján, ugyanakkor kifejezetten nem zárta ki annak lehetőségét, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén ez megtörténhet.
Miként az Alkotmány, az Egyezmény sem tartalmaz a magzat jogalanyiságára, illetve élethez való jogára vonatkozó rendelkezést, nem állapítható meg egyértelműen, hogy a ,,minden embert'', illetve ,,mindenkit'' megillető élethez való jog hatálya a már megszületett emberen túl kiterjed a magzatra is.
Ezért az Egyezmény alapján az abban részes tagállamok viszonylagos szabadságot élveznek abban a tekintetben, hogy kiterjesztik-e a magzatra az abszolút védelmet biztosító jogalanyiságot, illetve ha nem, miként biztosítják a magzati élet védelmét, szabályozzák.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Az Alkotmánybíróság hatályos döntéseinek következményei
A Magzatvédelmi törvény 6. § (1) bekezdése szerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok, a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékossága vagy egyéb károsodása, a terhesség bűncselekmény következménye, vagy az állapotos nő súlyos válsághelyzete indokolja.
A terhesség a 18. hétig szakítható meg, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége a 12. hetet.
Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz, és ez által veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését. A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő a kérőlap aláírásával igazolja.
A 2022. szeptember 15-én hatályba lépett 29/2022. (IX. 12.) BM rendelet előírja, hogy a terhességmegszakítást végző orvosnak be kell mutatnia az állapotos nő számára a magzat életfunkcióira utaló tényezőt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a terhességmegszakítás csak a magzat szívhangjának meghallgatása után végezhető el, ami általában a terhesség 6-7. hetében válik lehetségessé.
Ez a rendelkezés formálisan alaptörvény-ellenes, mert alapvető jog lényeges tartalmát törvénynél alacsonyabb szintű jogforrásban korlátozza, és normakollíziót teremt a Magzatvédelmi törvénnyel.
Feloldozás abortusz után
A magzat jogi státusza és az emberi jogok
Az Alkotmánybíróság 48/1998. határozata kimondta, hogy a Magzatvédelmi törvény nem határozza meg kifejezetten a magzat jogállását, és nem állapítja meg a magzat jogalanyiságát. Az Alkotmánybíróság elfogadta ezt a törvényhozói döntést, és nem kívánta személynek nyilvánítani a magzatot, illetve jogokkal felruházni.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az Alkotmány rendelkezései nem adnak kifejezett eligazítást a tekintetben, hogy a magzat jogalany-e, és a kérdés az Alkotmány értelmezésével sem dönthető el. Az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy ne lehetne a magzatot jogilag embernek tekinteni.
Az Alkotmánybíróság 48/1998. határozata a kiegyensúlyozottságra törekszik, elismerve, hogy a terhesség első szakaszában a nők önrendelkezési joga elsőbbséget élvez, míg a magzatnak ebben a szakaszban még nincsenek egyéni jogai.
A törvényhozónak alkotmányos kötelessége a magzati élet védelme, így valamilyen "megfelelő ellensúlyt" képező rendelkezést kell alkotnia.
A magzatvédelmi törvény rendelkezései szerint a terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, a törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg.
Súlyos válsághelyzet az, ami testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.
A terhesség a 12. hétig szakítható meg, amennyiben a fenti körülmények valamelyike fennáll.
Kivételes esetekben, meghatározott feltételek mellett, a terhesség a 18., illetve indokolt esetben a 24. hétig is megszakítható.
A magyar Alkotmánybíróság két alapvető határozata révén alakította ki az abortusszal kapcsolatos jogi álláspontját, amely a nők önrendelkezési jogának és a magzati élet védelmének egyensúlyára törekszik.
tags: #alkotmanybirosag #hatarozatai #az #abortuszrol