Az abortusztilalmat szigorító rendelet visszavonása és alkotmányjogi dilemmái

A terhességmegszakítás kérdése minden korban megosztó téma volt, így a 2022. szeptember 12-én megjelent belügyminiszteri rendelet, az úgynevezett "szívhangrendelet" (29/2022. (IX. 12.) BM rendelet) is rengeteg emberben kettős érzést keltett, és ellentétes ideológiát valló személyek között is nézeteltérést eredményezett. Ez a rendelet, amely 2022. szeptember 15-én lépett hatályba, a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendeletet módosítja. A rendelet értelmében a terhességmegszakítást végző orvosnak igazolnia kell, hogy az állapotos nő számára a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a terhességmegszakítás nem végezhető el anélkül, hogy az állapotos nő ne hallotta volna a magzat szívhangját, vagy ne látta volna a magzatról készült felvételt.

Ez a cikk a fenti jogszabályi rendelkezést alkotmányjogi szempontból elemzi, felhívva a figyelmet a rendelettel összefüggésben felmerülő alkotmányossági problémákra, valamint áttekinti a magyar abortuszszabályozás történetét és nemzetközi kontextusát.

A szívhangrendelet és az alkotmányosság kérdései

A Rendelet alapvető jogot korlátoz, ugyanis a célja nem más, minthogy a magzat életfunkcióinak bemutatásán keresztül csökkentse a terhességmegszakítások számát. Mindez az állapotos nő (egészségügyi) önrendelkezési jogába való beavatkozásként értékelhető. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése értelmében „[a]lapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében” korlátozható. A Rendelet célja a magzat életének védelméhez fűződő alkotmányos érdek érvényre juttatása, amely az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségében nyilvánul meg. Mindezekre tekintettel kijelenthető, hogy a korlátozás legitim célt szolgál.

Formális alkotmányellenesség

Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése azt is rögzíti, hogy alapvető jog kizárólag törvényben korlátozható. E rendelkezés lényege abban az elképzelésben áll, hogy csak a szuverén népre visszavezethető legitim szabályozás korlátozhatja az ember természetes jogait, és az alapvető jogok legalább elvi szinten el legyenek zárva a végrehajtó hatalom beavatkozása elől. A Rendelet nem az alacsonyabb szintű jogforrások körébe tartozik, mert az állapotos nő önrendelkezési jogának lényeges részét érinti. Ennek alapvetően két oka van:

• Egyrészről, a Rendelet (objektív) célja éppen az, hogy a terhességmegszakítások számát csökkentse, és az állapotos nőket oly módon befolyásolja a magzat szívhangjának meghallgatásával, hogy a terhességmegszakítást ne kívánják végrehajtani vagy legalábbis e tekintetben minél megfontoltabb döntést hozzanak. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen súlyú egyéni döntés befolyásolását célzó rendelkezés nem tekinthető technikai jellegű szabálynak.
• Másrészről, a Rendelet gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a terhességmegszakítás a terhesség megközelítőleg 6-7. hetét megelőzően nem hajtható végre, ugyanis széleskörű tudományos konszenzus szól amellett, hogy a magzat szívhangja legkorábban ebben az intervallumban válik érzékelhetővé.

Ebből két dolog következik:

• Egyrészről, látható, hogy a Rendelet a terhességmegszakításra vonatkozó lényeges szabályt rögzít, amelyre az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján kizárólag törvényben kerülhetett volna sor. Ennek fényében tehát a Rendelet formálisan alaptörvény-ellenes.
• Másrészről, normakollízió fedezhető fel a Rendelet és a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény („Törvény”) között. Ennek oka, hogy míg a Törvény főszabályként azt állapítja meg, hogy a terhesség a 12. hétig szakítható meg, és nem tartalmaz a terhességmegszakítás legkorábbi időpontjára vonatkozó szabályt, addig a Rendelet a terhességmegszakítás elvégzésére nyitva álló időintervallumot szűkíti.

A Rendelet következményeként a terhességmegszakítás legkorábban a terhesség 6-7. hetében lesz végrehajtható, amikor a magzat szívhangja már érzékelhetővé válik. Ennek praktikus következményeitől elvonatkoztatva látható, hogy a Rendelet a Törvényben nem szereplő többletkövetelményt fogalmaz meg, amelynek eredményeként a két jogszabály között ellentmondás feszül. Ebből következik, hogy a Rendelet közjogi érvénytelensége a jogforrási hierarchiába (Alaptörvény T) cikkébe) ütközése miatt egyaránt megállapítható.

A korlátozás szükségessége

Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése azt is kimondja, hogy alapvető jog csak szükséges és arányos mértékben korlátozható. A korlátozás szükségessége azt jelenti, hogy a jogalkotó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt választani. Nyomós érvek szólnak amellett, hogy a Rendelet nem a legitim cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt választotta. Attól a kérdéstől eltekintve, hogy a Rendelet által választott eszköz egyáltalán alkalmas-e az általa elérni kívánt cél megvalósítására, alappal állítható, hogy az olyan enyhébb eszközöket is alkalmazhatott volna, mint a szexuális felvilágosítás és a megelőzés népszerűsítése vagy éppen a fogamzásgátlók szélesebb körben való hozzáférhetővé tétele. Ezek kivétel nélkül olyan preventív eszközök, amelyek nem a terhességmegszakítás, hanem a nem kívánt terhességek visszaszorításához járulhatnának hozzá.

E körben megjegyzendő, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata viszonylag széles körű lehetőséget biztosít a jogalkotó számára, hogy az objektív intézményvédelmi kötelezettségének teljesítése körében milyen, a kockázatokat minimalizáló törvényi szabályozás kialakításával kívánja biztosítani a legitim cél védelmét, erre való tekintettel a Rendelet alaptörvény-ellenessége egy esetleges alkotmánybírósági eljárás során nem lenne megállapítható.

A magyar abortuszszabályozás története és jelenlegi helyzete

Az abortusz kérdésköre mindig is heves vitákat övezte, eldöntésük pedig nagyrészt a jogalkotókra hárul. A magyar szabályozás előzményei és jelenlegi állása is ezt a komplexitást mutatja.

Történeti áttekintés

• Ókori civilizációk: Az ókori görög civilizációkban, főleg Mezopotámiában és Egyiptomban nem volt szigorú szabályozás az abortuszra vonatkozóan. Legtöbbször gyógynövényeket, különféle ételeket, koplalást, illetve alternatív eljárásokat alkalmaztak a terhességmegszakítás sikeres eredményének elérése érdekében. Az ókori Görögország neves filozófusai, mint Hippokratész is fontosnak tartották, hogy orvos végezze el a beavatkozást, bár Hippokratész kifejezetten ellenezte a magzatelhajtást. A „hippokratészi eskü” alapján, egy orvos nem végezhette el a terhesség megszakítását a várandós nőn: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Némely filozófus viszont, például Platón vagy Arisztotelész bizonyos körülmények között szintén elfogadta az abortuszt.
• Ókori Kelet: Hammurabi törvényei alapján (209-214) több esetben pénzbírsággal sújtották, ha egy férfi hibájából, egy nő kihordandó gyermeke meghalt. Emellett, ha a nő elhunyt, megszületett lányát is meg kellett ölni. Az Ószövetség is fontosnak tartotta a magzati élet védelmét, ami többek között a szemet szemért fogat fogért elvben is megnyilvánult.
• Középkor: A kereszténység elterjedésével egyre nagyobb szerepet kapott a magzati élet védelme. Ebben az időszakban kezdett lényeges aspektussá válni a terhesség időtartama és a magzati fejlődés szakaszai az abortusz végrehajtása előtt.
• 18-19. század: A 18. században szinte minden országban szigorú normákkal szabályozták az abortuszt. Magyarországon a 19. században, illetve a 20. század elején az abortusz teljeskörűen tiltva volt. Az 1878. évi V. törvény (a Csemegi-kódex) alapján az a várandós nő, aki elhajtotta magzatát, két, illetve három évig terjedő börtönbüntetéssel volt sújtható, attól függően, hogy a magzat házasságon kívül vagy házasságból fogant.
• 20. század:
  • A Kúria egy 1933-as döntvényével lényegében legalizálta az abortuszt, ugyanis az anya életének megóvása érdekében vagy más egészségügyi okból elvégezhetővé nyilvánította.
  • 1945-ben a szovjet hadsereg által elkövetett tömeges nemi erőszak miatt ingyenesen elvégezhetővé vált az abortusz.
  • 1948-tól, az ún. Ratkó-korszakban ismét szigorítás következett. Az Egészségügyi Minisztérium utasítása szerint egy bizottságnak kellett vizsgálnia a beavatkozáshoz szükséges egészségügyi okokat, szociális nehézségekre pedig egyáltalán nem lehetett hivatkozni. Ez utóbbi korlátozás 1954-ben szűnt meg.
  • 1956-ban a 1047/1956. (VI. 3.) számú minisztertanácsi határozat enyhítést hozott: a művi abortusz végrehajtásához szükséges egészségügyi, illetve szociális indokok mellé felvettek egy harmadikat is, amely a „megszakításhoz mindenáron való ragaszkodás” volt.
  • A rendszerváltás után alkotmányossági szempontból is vizsgálni kezdték az abortusz kérdéseit. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az Alkotmányból nem vezethető le egyértelmű szabály a magzat jogalanyiságára vonatkozóan, így annak eldöntése a jogalkotó feladata. Az Országgyűlés ezt követően fogadta el a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvényt, amely ma is hatályos.

Jelenlegi szabályozás Magyarországon

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény („abortusztörvény”) részletesen rendelkezik a terhességmegszakítás szabályairól. Főszabály szerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha:

• ez az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető okból indokolt,
• a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban szenved,
• a terhesség bűncselekmény következménye, vagy
• az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén. Utóbbi olyan helyzetet jelent, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

A terhesség a 18. hétig szakítható meg, ha az előző négy feltétel közül valamelyik teljesül, és emellett az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes (vagy cselekvőképtelen), illetve a terhességet neki fel nem róható ok miatt nem ismerte fel korábban, vagy terhessége az egészségügyi intézmény mulasztása miatt haladta meg a 12 hetes időtartamot.

Kivételes esetben - ha elhúzódnak a diagnosztikai eljárások és nagyon súlyos fejlődési rendellenesség veszélye áll fenn a magzatnál - a terhesség akár a 24. hétig is megszakítható. Időtartamra tekintet nélkül is elvégezhető az abortusz, ha a várandós nő életét veszélyeztető egészségügyi ok áll fenn, vagy a magzat valószínűsíthetően olyan rendellenességben szenved, amely az élettel összeegyeztethetetlen.

A terhességmegszakítás folyamata Magyarországon a családvédelmi szolgálatnál indul. Két kötelező tanácsadáson kell részt venni, amelyek között legalább három napnak el kell telnie. Az első tanácsadás célja a magzat megtartására ösztönzés, a családvédelmi szolgálat munkatársa ekkor tájékoztatja a nőt a családtámogatási ellátásokról. A második tanácsadásra már orvosi igazolás szükséges a terhesség fennállásáról és koráról. 2022 szeptembere óta az orvosnak a magzat életfunkcióit is be kell mutatnia. Fontos megjegyezni, hogy bár sokan úgy értelmezik, hogy a szívhangot kötelező meghallgattatni, a szabályozásból ez nem következik egyértelműen, más módon (pl. ultrahangfelvétellel) is bemutathatók az életjelek, és az állapotos nőnek joga van kérni, hogy az orvos tekintsen el a szívhang bemutatásától, vagy ne figyeljen oda rá. Ha a második tanácsadáson is fenntartják a kérelmet, hivatalosan is elindítják a folyamatot, és nyolc napon belül jelentkezni kell a választott egészségügyi intézményben.

A terhességmegszakítás díja és titoktartás

A terhességmegszakítás térítési díja 2024-ben 45 312 forint. Bizonyos esetekben kedvezmény, illetve díjmentesség is igénybe vehető, például szociális rászorultság esetén vagy ha az anya szociális intézményben él. A terhességmegszakítás titokban maradhat, az eljárásban részt vevő egészségügyi dolgozókat és a családvédelmi szolgálat munkatársait szigorú titoktartási kötelezettség terheli. Az apa beleegyezése nem feltétele a terhességmegszakításnak. Kiskorú esetén a törvényes képviselő (általában az egyik szülő) hozzájárulása szükséges.

Nemzetközi szabályozás

Európában rendkívül sokféle az abortuszszabályozás; akár a megállapított határidőket, akár a hivatkozható okokat vesszük alapul. Néhány példa:

• Csehország: Az abortusz a terhesség 12. hetéig legális.
• Franciaország: Főszabály szerint csak a 10. hétig engedélyezhető. Ezután csak a magzat súlyos testi fogyatékossága vagy a nő egészségét veszélyeztető ok miatt szakítható meg a terhesség.
• Németország: A mesterséges megszakítás a terhesség első harmadában engedélyezett, ezt azonban egy hosszú várakozási idő előzi meg. A nőknek kötelező tanácsadáson részt venniük, amelynek célja, hogy lebeszélje őket a terhességmegszakításról.
• Anglia, Skócia és Wales: Az abortusz a terhesség 28. hetéig végezhető el, ha az veszélyezteti az anya életét, testi és lelki egészségét, illetve ha a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékossággal születne.
• Írország: A 2018-as népszavazás előtt csak kivételes lehetőségként ismerte el az abortuszt, mégpedig akkor, ha a terhesség kihordása a nő életét veszélyeztetné. A népszavazás eredményeként az ír alkotmány szövegébe új rendelkezés került, miszerint „törvényben kiköthető a terhességmegszakítás szabályozása.”
• Málta: A legszigorúbb szabályozás az EU-ban, ahol semmilyen indok alapján nem engedélyezhető a terhességmegszakítás.
• Lengyelország: Jelenleg három esetben megengedett a terhességmegszakítás: a nő egészségének veszélyeztetése vagy a magzat súlyos testi fogyatékossága esetén, ha a terhesség bűncselekmény eredménye, valamint szülői hozzájárulással kiskorú esetében. Korábban felmerült a törvény enyhítésének kérdése, de a parlament leszavazta a javaslatot, és a jogszabály szigorítása mellett döntött.

tags: #abortusz #tilalmarol #szolo #rendelet #visszavonasa