Az abortusz pszichológiai és fizikai következményei

Egy terhesség megszakítása mindig krízis helyzet, akármilyen okból történik. Sok esetben nem csak fizikailag érinti a nőt, hanem hatással lehet mentális, pszichés és érzelmi szinten is az életére. Nehézséget jelent az is, hogy az érintetteknek nem szívesen osztják meg, hogy abortuszuk volt, így a feldolgozás is nehezebb. Bármilyen helyzet miatt kerül sor a terhesség megszakítására, ez a hatással lehet a nő lelkiállapotára, pszichés egészségére.

Törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy súlyos válsághelyzet esetén az állapotos nő a Családvédelmi Szolgálat (CSVSZ) tanácsadásán keresztül - súlyos válsághelyzetre hivatkozva - kérelmezze a terhesség megszakítását. Súlyos válsághelyzet az, ami testi vagy lelki megrendülést, vagy társadalmi ellehetetlenülést okoz. Saját életét és helyzetét csak az érintett nő ismerheti megfelelő mélységgel, ezért a súlyos válsághelyzet fennállását nem kell igazolnia. A CSVSZ tanácsadásán információkkal segítik a nőt, a párt a magzati élet védelme és a súlyos válsághelyzet feloldása érdekében.

A terhességmegszakításnak sokféle oka lehet, a jogszabályok által elismert életkörülményekről, határidőkről és eljárásrendről külön cikkekben olvashat. Azért is mert a nők számára a terhesség “kívánt volta” nem végleges struktúraként jelentkezik, hanem egy folyamatosan képlékeny, az idő múlásával változó jelenség. A művi terhességmegszakítás nemcsak akkor megterhelő folyamat, ha egy tervezett, várt magzat betegsége miatt vagy az anya egészségének megőrzése érdekében történik.

Ha a gyermek bűncselekmény következtében fogant, a nőnek annak következményeivel is meg kell birkóznia, ilyenkor nem ritka a szorongás, depresszió, PTSD megjelenése. Ha az élethelyzet nem teszi lehetővé a gyermek megszülését, a nő akkor is komoly lelki traumán megy keresztül. Természetesen mindezeket a hatásokat befolyásolhatják, felerősíthetik a terhességgel járó hormonális változások is - ezek néhány hét alatt múlnak el.

Fontos! Több kutatás is bizonyította, hogy az átgondolt döntésen alapuló terhességmegszakítás nem növeli a depresszió vagy más hasonló betegségek kockázatát. Az orvosi okok miatt szükségessé váló terhességmegszakítás után azonban növekedett a depresszió gyakorisága, de ez inkább a vetéléseknél megfigyelt mértékű volt.

Ugyanakkor vannak olyan kockázati faktorok is, amelyek megléte esetén az abortusz negatív mentális hatást eredményezhet, ilyen például a bizonytalanság, társas támogatottság hiánya, előzetes pszichés problémák, depresszió.

Gyakori érzelmi hatások

Ebben az élethelyzetben a nők többféle érzéssel szembesülnek, melyek közül mindegyik jogos és elfogadható. Néhány jellemző érzelem, amelyek egyszerre is megjelenhetnek az alábbiak.

• Megkönnyebbülés és szomorúság: a két érzelem egyszerre is jelentkezhet, akár hetekkel az esemény után, váratlanul is. A fejben meghozott döntést érzelmileg nehéz lehet elfogadni, kezelni.
• Bűntudat: azok a nők is érezhetnek bűntudatot, akik saját hibájukon kívül estek teherbe, vagy akik egészségét veszélyeztette volna a terhesség kihordása. A bűntudatot továbbá növelheti a megkönnyebbülés érzése is.
• Megbánás: vannak, akik megbánást éreznek a terhesség megszakítása után, s utólag gondolnak arra, hogy talán mégis jobb lett volna megszülni a gyermeket.
• Düh: irányulhat saját magára vagy olyanra, akit a nő a helyzetért hibáztat.
• Gyász: különösen egy tervezett, várt terhesség megszakítása után jelentkezik gyász, de akkor is gyakori, ha az anya az élethelyzete miatt, saját döntés alapján nem tudta vállalni a gyermeket.
• Poszttraumás stressz: a rémálmokkal, feltörő emlékekkel járó poszttraumás stresszállapot a beavatkozás képeit hozhatja elő, ami az emlékezés kerüléséhez, ingerültséghez is vezethet.

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha úgy érzi, hogy súlyos válsághelyzetbe került a terhességmegszakítás után, forduljon pszichológushoz vagy pszichiáterhez. A területileg illetékes pszichiátriai gondozót közvetlenül is felkeresheti, a szakrendelés beutaló nélkül igénybe vehető.

Mit tehet érzelmi egyensúlya helyreállítása érdekében?

• Beszéljen, próbálja megfogalmazni érzéseit, ne fojtsa őket magába.
• Keressen támogató személyeket, akik meghallgatják és támogatják érzéseiben.
• Az írás is lehet terápiás hatású, akár szabadon, akár a meg nem született gyermekhez írt levél formájában.

A család legtöbbször nagy szeretettel, tervekkel és reményekkel várja a gyermek érkezését. Azonban előfordul, hogy a piciről kiderül: valamilyen fejlődési rendellenességgel érkezik. A várandósság kilenc hónapja alatt meghatározott időközönként ultrahangos genetikai vizsgálatokat is végeznek. Ezek arra szolgálnak, hogy kiszűrjék azokat a kisbabákat, akiknek fejlődési eltérése lehet. Legkésőbb a várandósság félidejére így kiderülhet, hogy a pici egészséges lesz-e, vagy valamilyen problémával fog érkezni. Amennyiben az orvosok eltérést találnak, tovább vizsgálódnak, és a kismamát végül magzatvíz-vizsgálatra, aminocentézisre küldik.

A genetikai paraméterei nem a fogantatáskor, hanem születésekor lesznek véglegesek. A legsúlyosabb esetben, ha minden vizsgálati eredményt rossznak minősítenek, kimondják az „ítéletet”: a várandósságot be kell fejezni. Nem engedik, hogy egy vélhetően beteg kisbaba megszülessen, vagy egy ilyen várandósság az

saját ütemében tovább folytatódhasson…

Ennek alapvetően a legfőbb oka a műhibaperektől való félelem. Másik oka pedig talán a társadalmi nyomás lehet: a közvélekedés szerint a „hibás” gyermek fölösleges teher. „A legtöbb szülészeti műhibapert az ultrahang-diagnózis miatt indítják, ezért szinte minden esetben arra próbálják irányítani az ilyen kismamát, hogy abortálja a magzatot. Ez egyértelműen azért van, mert a perek szinte száz százalékában elítélik az orvost, megszégyenítik, megalázzák, s mellette óriási összegeket vonnak le a kórház, az intézmény büdzséjéből. Emiatt nagyon sok magzatot teljesen feleslegesen abortálnak, mert meg lehetne őket gyógyítani.

Nagyon fontos tudni a második trimeszteres abortuszról, hogy egy fejletlen, félidős babát rendkívül nehéz világra hozni, mert sem a test, sem a kicsi, sem a hormonrendszer nincs felkészülve a szülésre. A szülést normál esetben ugyanis az érett baba indítja hormonjelzések alapján, és amíg ő nincs készen a megszületésre, addig az anyai test nem fog nyílni. Az anyának emiatt minden erejére szüksége van ahhoz, hogy a kisbabát idő előtt megszülje. A vetélés mesterséges megindításával általában napokig tartó gyötrelem veszi kezdetét mind a baba, mind az anya oldaláról, főleg, ha lelkileg kötődik a gyermekhez és képtelen kiengedni őt.

„A középidős terhesség megszakítása rendszerint még a tapasztalt szakembert is próbára teszi. Ebben az időszakban a myometrium az oxitocin iránt még érzéketlen, a nyakcsatornának ugyanakkor erősen ki kell tágulnia ahhoz, hogy a méh tartalma ki tudjon ürülni, illetve hogy a vetélést műszerrel be lehessen fejezni. „Sajnos több ilyen »vetéltetést« is láttam, kísértem kórházi munkám alatt. A baba semmiképpen nem éli túl, a 24. hétig szinte semmi esélye a kinti életre. Igen nagy erkölcsi dilemma ez, sokszor mondják az anyának, hogy kap egy injekciót, és a baba meghal. Hát vagy igen, vagy nem...

„Gyász, méltó búcsú a legtöbb helyen nincs. Fogják és elszaladnak vele. (Talán erős kérésre nem teszik... vagy de.) A dolgozók sem tudják ezt jól kezelni, és az anyák se tudnak harcolni. Személyes tapasztalatom, hogy apa és dúla se lehetett ott, mert ez »nem egy normális szülés«. Pedig ilyenkor a magány, kiszolgáltatottság okozza a legnagyobb sebeket... Pedig emberségesebb körülményeket teremthetnének, ha az Egészségügyi Minisztérium Szakmai Protokollja szerint járnának el: „Alapvető a terhes nő megfelelő felvilágosítása és szabad döntéshozatalának biztosítása. Ezek hiányában nem is léphetünk tovább. A terhesség-megszakítás egyes módjainak előnyeiről és hátrányairól, valamint lehetséges szövődményeiről megfelelő tájékoztatást kell nyújtanunk.”

Az első kismama így számolt be tapasztalatairól: „Azt állította az orvos, hogy a vajúdás maximum pár óra, a végén lesz egy kis menstruációs görcs, de a magzat ebből mit sem érez, sőt, jót teszünk vele azzal, hogy befejezzük a terhességet. Azt nem említette, hogy nekem kell aláírni, hogy hivatalosan úgy döntök: megszakítom a terhességet. Először is semmit nem döntöttünk, hiszen valósággal utasítva voltunk, másfelől maga ez az aktus egy borzalom, amikor nekem kell aláírnom a babám haláláról való rendelkezést. Semmi egyéb nem hangzott el, szó sem volt arról, hogy ez milyen testi és lelki gyötrelemmel jár, akkor is, amikor átélem, és utána is örökké, amíg csak élek! Bagatellizálta az egészet, én pedig minden szavát elhittem. Választási lehetőség fel sem merült, azt akarták, hogy mindenképpen szakítsuk meg a terhességet. 26 órát vajúdtam már, de csak nem akartam megszülni a gyermekemet. Nem akartam a halálba taszítani őt, ragaszkodtam hozzá a végsőkig. Egész végig bocsánatáért esedeztem, és könyörögtem neki, ne ficánkoljon, mert minden rúgásába belehalok. Odaállt egy nő egy vesetállal. Rettenetes érzés volt. Nem láttam a babámat, gyorsan elvitték, esélyem sem volt megnézni.”

A második kismama így emlékezett vissza: „Mi azt hittük, hogy a baba kap egy olyan folyadékot ott benn, amitől elhal, hogy ne élve szülessen. Én tökéletesen éreztem az utolsó rúgást, tehát tudtam, hogy mikor halt meg. Ez még a szülés napját megelőzően történt. Majd gyakorlatilag, mivel az ember még nincsen felkészülve időben a szülésre, ezért még fájdalomcsillapítást sem alkalmazhatnak, hanem csak mérhetetlen mennyiségű oxitocint azonnal. Tehát nem egy folyamat következménye a fájdalom, hanem a nullából gyakorlatilag egy hirtelen, mint amikor hasba szúrják az embert, ilyen fájdalom lehet, de tartósan, tízen órákon keresztül.”

A harmadik kismama élménye: „Úgy éreztem, sodródom az eseményekkel, nem vagyok ura már semminek. Bizonytalan voltam és nagyon féltem. Senki nem mondott semmit. Azt sem, hogy mi fog történni, és azt sem, hogy mikor lesz vége. 5-kor felhelyeztek valami ballont, hogy tovább tágítsa a méhszájat, majd 6-kor jött a váltás a szülésznőknél. Egy nagyon kedves és fiatal szülésznőt kaptam. Tőle kérdezhettem és válaszolt, megsimogatott és biztatott. Emberségesen bánt velem. Azt mondta, kapok oxitocint, ez méhösszehúzódásokat vált ki, és megindul a szülés. Ha kellően kitágul a méhszáj, akkor tud megszületni a baba. Megkérdeztem, hogy mi lesz, ha felsír. Azt mondta, nem fog. Hamarosan megérkezett a férjem is, innentől már velem lehetett végig. Kaptam oxitocint, lassan csepegett, majd még egyet. Ekkor ráeszméltem, hogy már nem él a kisbabám.”

Ha a kismama mégis meginog, és nem megy bele engedelmesen a szülésindításba, egy igen súlyos és hamis érvvel igyekeznek „jobb belátásra bírni”. A sokkos állapotban lévő várandósok nem tudják, hogy valójában ez nem fordulhat elő (amíg a kismamát manuálisan nem vizsgálják és nem nyitnak utat egy esetleges fertőzés előtt). A méh tartalma ugyanis steril, amíg a magzatburok sértetlen. Ez az út nehezebb és rögösebb, mert az orvosi nyomásgyakorlással szembe kell menni - de pszichológiai és testi értelemben is kisebb a sérülés, kevesebb következménnyel jár ebben a szomorú helyzetben. Abban az esetben is igaz ez, ha biztosan tudják, hogy gyermekük nem fogja túlélni a méhen belüli időszakát, vagy világra jövetele után rövid ideig fog csak élni. Sokkal hamarabb képesek - meggyászolva a kisbabát - feldolgozni a veszteséget, és elkerülik őket mind az indukált vetélés traumái, mind az abortusz gyakran életre szóló pszichológiai következményei. A természetes út kizárja a tévedés lehetőségét is, és megadja a szabad utat a babának a gyógyulásra, vagy a baba-mama párosnak a méltó elbúcsúzásra.

„Elsősorban a vallásos emberek azok, akik nem vetetik el azonnal a magzatot, és többször kiderült, hogy egyáltalán nem kellett elvetetni a gyermeket. Minden ember meghal egyszer, ez elkerülhetetlen dolog. Annak, aminek kezdete van, annak kell hogy legyen befejezése is. Ha élő magzatot tessékelnek ki, az minden szempontból abortusznak minősül. Még az a mondat sem képes feloldozást adni, hogy „meg kellett szülnöm”. Nem az orvos fogja viselni ennek az emlékét és testi-lelki következményeit, hanem a nő, a kismama. Nagyon fontos ezért hogy valóban hiteles információkat kapjon.

Élettel összeegyeztethetetlennek nyilvánított eltérések esetén (Edwards-, Patau-szindróma) a babák 98%-a nem éri meg a születését, és még a várandósság befejezése előtt meghal az anyaméhben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a folyamatba erőszakosan bele kellene avatkoznunk. Attól, hogy beteg egy baba, még nem változik meg az érzés, hogy szeretik, óvnák őt. Sajnos sok kismama fél a haláltól, nem tud mit kezdeni vele. Pedig mindenki, minden élő meghal egyszer, ez elkerülhetetlen. Ha megfogan egy gyermek, nem lehet tudni, egészségesen sem, hogy meddig fog élni. Talán csak néhány hétig, talán több hónapig, két évig vagy 90 évig. A jövőt nem ismeri senki. Egy betegség felismerésével annyi változik, hogy tudjuk: az együtt tölthető idő korlátozott. Ezt ki lehet használni beszélgetésekre, szeretetre.

„A vetéléssel járó nehézségek is könnyebbek mind testileg, mind lelkileg, ha már nem él a baba. Az egyetlen, anyára nézve valós veszéllyel járó állapot a D.I.C. néven ismert véralvadási zavar, amely vérvétellel egyszerűen kiszűrhető. Valójában gyakran előfordul, hogy méhen belül meghal a kisbaba. Ha ez a várandósság korai időszakában zajlik le, általában spontán vetélés történik, amely nem igényel orvosi beavatkozást. A természet teszi a dolgát. Később, ha nagyobb a baba, akkor is előfordul, hogy csak hetek múlva veszik észre. Élettel összeegyeztethető eltérések esetén is nagy eséllyel sodorják a párt a várandósság megszakítása felé. Ilyen eltérés pl. Down-szindróma. Ismerünk egyetemet végzett, olimpikon, modell, táncos Down-szindrómás embereket is. Közös jellemzőjük, hogy hihetetlenül sok szeretetet tudnak adni, különlegesek, másképp látják a világot. Ha egy pár ilyen eltéréssel érkező kisbabát vár, nagy támogatást kaphat a Down Dada szolgálat munkatársaitól, akik már a kórházban, a szülést követően is szívesen segítenek.

A köznyelv az abortusz kifejezés alatt a terhesség művi megszakítását érti, ez az azonosítás valójában helytelen. Az abortusz lehet természetes (spontán) is. A terhesség megszakítása lehet elektív (választott időpontban történő, tervezett) vagy terápiás (amennyiben a terhes nő egészségének megóvása, vagy életének megmentése miatt történik a beavatkozás). A terhességmegszakítás (interrupció graviditátisz), más néven művi vetélés (abortusz arteficiálisz) orvosi javallatai közé tartozik, ha a magzatnak élettel összeegyeztethetetlen betegsége, fejlődési rendellenessége van, vagy ha magas a genetikai vagy a méhen belüli magzati ártalmak miatti (teratológiai) kockázata. Ezen túl szintén orvosi szempontból szóba jöhetnek egyéb, az anya egészségét veszélyeztető állapotok (súlyosan magas vérnyomás, szívbetegség, depresszió vagy pszichiátriai betegségek, vesebetegségek, fertőzések, daganatok).

A nő indokai a terhesség megszakítására szociális indokok, a bűncselekményből adódó terhesség, a terhes nő fiatalkorúsága vagy korlátozott cselekvőképessége lehetnek. A terhesség befejezéséről annak 12. hetéig dönthet az anya, amennyiben nagykorú. Később (a 13-18. hét között) is végeznek terhességmegszakítást elsősorban az "anya súlyos válsághelyzete" esetén, vagy ha a terhesség megszakítása a terhesnek nem felróható okból nem történt meg a 12. hét előtt. A magzat súlyos betegsége esetén általában a 20., de maximum a 24. hétig végeznek ilyen műtétet. Élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenesség esetén a terhesség megszakítása a 24. hétig lehetséges. A 24. héttől szigorú orvosi javallattal a terhesség befejezése lehetséges, spontán szülés, indokolt esetben császármetszés útján, de ekkor már nem abortuszról, hanem szülésről beszélünk, és az élve született újszülöttet a szakma szabályai szerint fogják ellátni.

A terhességmegszakítás akkor végezhető a legbiztonságosabban, ha az utolsó menstruációt követő 6-10 héten belül történik - ekkor a szövődmények ritkábban lépnek fel. A 13. és 24. hét között (a második trimeszterben) végzett beavatkozások gyakrabban járnak szövődményekkel. Bár a terhességmegszakítása az első trimeszterben biztonságosabban végezhető, esetenként a magzat betegségének felismerése elhúzódik, mivel egyes genetikai tesztek eredménye csak a második trimeszterre érkezik meg. A tizenévesek terhessége a késői felismerés és a korai, erős lelki megterhelés miatt gyakran a második trimeszterre húzódik.

Gyógyszeres terhességmegszakítás

A gyógyszeres terhességmegszakítás a terhesség első trimeszterében végezhető. Előnyei: non-invazív (azaz sebészi beavatkozás nem történik), anesztézia nem szükséges, a gyógyszerek szájon keresztül, vagy injekció formájában alkalmazhatók. A gyógyszerek hatására vetélés történik, amely a természetes vetéléshez hasonló. Hátrányuk az esetenként elhúzódó vérzés, a kellemetlen mellékhatások, illetve az, hogy a 7. hét után hatékonyságuk csökken. Többféle gyógyszer alkalmazható, amelyek általában a sejtosztódás gátlásán vagy a progeszteron hormon hatásának gátlásán keresztül fejtik ki hatásukat. A gyógyszerek máj- vagy vesebetegségben, gyulladásos bélbetegségben, véralvadási zavarokban, immunhiányos állapotok esetén nem alkalmazhatók.

Sebészi terhességmegszakítás

A tizedik terhességi hétig alkalmazható a manuális vákuum aspiráció, amely során a méh tartalmát a méhnyakon keresztül vezetett apró csövön át távolítják el. A beavatkozás körülbelül 15 percig tart, és igen hatékony (99.5%), viszonylag kevés (1% alatti) szövődménnyel. Hátránya, hogy a kicsiny mennyiségű magzati szöveteket nem mindig sikerül eltávolítani.

Tágítás (dilatáció) és kürettázs

A beavatkozás során a méhnyak tágítását speciális gyógyszerek, vagy egyre növekvő átmérőjű finom tágítópálcák alkalmazásával érik el. A méh tartalmát szívókészülék, majd a méh falát apró kanálhoz hasonló hurkok (kürett) segítségével távolítják el. A beavatkozás előnyei: 10-15 perc alatt lezajlik, akár egy napos bentfekvéssel is végezhető, illetve az, hogy a műtét után a vérzés általában 5 napon belül szűnik. Hátrányai: a műtét sebészi beavatkozást jelent, fertőzések léphetnek fel. A kürettázs az esetek 97-99%-ában hatékony. A méh helyi érzéstelenítéssel érzésteleníthető, azonban a méh görcseit ez nem csökkenti. Néhány óra pihenés után a nő otthonába bocsájtható.

Tágítás (dilatáció) és kiürítés (evakuáció)

Ha a terhesség a második trimeszterbe ért, megszakításához a dilatációt és evakuációt alkalmazzák. A beavatkozás a tágítás és kürettázs módszeréhez hasonló, azonban nagyobb tágítás, nagyobb méretű szívó, illetve fogó alkalmazására van szükség, emiatt a műtéttel járó kényelmetlenség is nő.

Egyéb sebészi lehetőségek

A második trimeszterben igen ritkán egyéb sebészi beavatkozásokat végeznek: Tágítás (dilatáció) és eltávolítás (extrakció): A méhnyak korábban ismertetett előkészítése után a magzatot egyben távolítják el - ilyenkor a magzat fejét összenyomják, annak érdekében, hogy az a méhnyakon átférjen. Vetélés kiváltása (indukció): A méhnyak gyógyszeres vagy mechanikai tágítása után gyógyszeres úton méhösszehúzódásokat váltanak ki, amelyek hatására 8-72 órán belül a magzat megszületik. A mellékhatások hányinger, hányás, hasmenés lehetnek. A méhfal bemetszése (hiszterotómia): A méhfalon ejtett metszésen keresztül távolítják el a méh tartalmát. Ezt a beavatkozást akkor végzik, ha az indukció eredménytelen volt.

Mire kell odafigyelni?

Ha terhességmegszakítást követően az alábbi tünetek bármelyikét tapasztalja, azonnal konzultáljon orvosával!

• erős fájdalom
• 38.2°C feletti láz
• erős vérzés, amely óránként egynél több betétet áztat át
• kellemetlen szagú hüvelyi folyás
• a terhesség fennállásának további jelei

A diagnózis és előkészítés során az orvosnak ismernie kell a terhesség korát, ennek pontos megállapításához a kikérdezésen túl vizsgálatot is végez. A terhességmegszakítás előtt fontos, hogy a terhes nő valamennyi kérdésére választ kapjon, és legyen kellő ideje átgondolnia döntését. Kiskorú anya esetén a beavatkozáshoz a szülők beleegyezése elengedhetetlen.

Az utókezelés során a beavatkozást követően a vérzés mennyiségének és a vérnyomás változásának megfigyelésre van szükség. Rh-negatív (immunválaszt kiváltó, genetikailag meghatározott vércsoport antigén hiánya) anya magzata esetén humán Rh-immunglobulin adására van szükség, ezzel későbbi terhességeknél fellépő vércsoport összeférhetetlenség megelőzhető. A vérzés sebészi terhességmegszakítás esetén 5 napig, gyógyszeres terhességmegszakítás esetén tovább is folytatódhat. Ezen túl a fertőzések megelőzésére szükség lehet antibiotikus kezelésre, valamint kerülendő a nemi érintkezés és a tamponhasználat.

Az abortusz lehetséges szövődményei közé tartozik a vérzés, fertőzések, méhfal perforáció (komoly vérzést, esetleg csonkoló műtétet eredményezhet), magzatrész visszamaradása (vérzést, lázat, gyulladást okoz), a méh üregében felgyülemlő véralvadék, hegesedés a méhnyak vagy a méh üregében (meddőséghez vezethet), nyakcsatorna sérülése (a tág cervix állandó folyást, krónikus gyulladást okozhat, az újabb terhesség nagyobb eséllyel vezet vetéléshez, koraszüléshez), Rh-szenzibilizáció, valamint lelki következmények. A legtöbb esetben a terhességmegszakítása szövődmény nélküli és nem befolyásolja a jövőbeni terhesség esélyeit. Egy amerikai tanulmány szerint a tizenharmadik terhességi hét előtt végzett terhességmegszakítások 2,5 százalékában fordul elő valamilyen enyhe szövődmény. A súlyosabb, kórházi felvételt igénylő szövődmények előfordulási valószínűsége azonban már fél százalék alatti.

A terhességmegszakítás alternatívája a gyermekről való lemondás, az örökbeadás lehetősége. Számos szülő szeretne gyermeket örökbefogadni, elsősorban gyermektelenség, másodsorban a segíteni vágyás miatt - ebben egyre több alapítvány és egyesület nyújt segítséget. Ilyen esetekben az örökbefogadni vágyó szülőknek átlagosan két évig kell várniuk a gyermekre.

tags: #abortusz #nincs #kifejlett #idegrendszere