A művi vetélés, vagy terhességmegszakítás (latinul: interruptio graviditatis, abortus arteficialis) a terhesség megszakítását jelenti, rendszerint a terhes nő önálló döntése alapján. Ez a kérdéskör az emberiség történelme során folyamatosan vita tárgyát képezte, és napjainkban is éles megosztottságot okoz a társadalomban, jogi, etikai és vallási szempontból egyaránt.
A református teológia egészen a közelmúltig csak elvétve foglalkozott az abortusz kérdésével. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a közgondolkodás és a jogi szabályozás összhangban állt az egyház által képviselt meggyőződéssel, így nem volt szükség egy sziklaszilárd érvrendszer kidolgozására. Másrészt az illegálisan végrehajtott esetek száma nem érte el azt a kritikus szintet, amely alaposabb átgondolásra késztette volna az őrállók lelkiismeretét. Azonban a modern társadalom változásai és a WHO statisztikái rávilágítanak a téma sürgősségére és fontosságára.
Az abortusz jogi és történelmi háttere
A terhességmegszakítás jogi szabályozása napjainkban országonként eltérő. Egyes országokban legális, másutt minden körülmények között illegális, míg számos helyen csak speciális esetekben (magzati fogyatékosság, veszélyeztetett terhesség, nemi erőszak vagy vérfertőzés) engedélyezett. Ha a terhességmegszakításnak nem állnak fenn a törvényes feltételei, akkor magzatelhajtásról beszélünk, ami bűncselekménynek minősül.
Az ókortól a középkorig
Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209-214. §-ai már a magzat védelméről szólnak. Például a 209. § szerint: „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.” A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz. Az Ószövetségben, a 2Móz 21,22-23 az egyetlen olyan leírás, amely a magzati élet kioltásáról és annak jogi következményeiről szól, bár ez egy nem szándékos esetet tárgyal, ítélete mégis elmarasztaló. Az indoklás szerint a magzat életnek számít.
Hippokratész, az i. e. 460-ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege egyértelműen elítéli a magzatelhajtást: „Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Bár napjainkban az orvosok egy rövidített esküt tesznek le, amely már nem tartalmazza ezt a részt, az eredeti eskü iránymutató volt. Voltak azonban olyan görög filozófusok, például Platón és Arisztotelész, akik bizonyos esetekben megengedhetőnek tartották az abortuszt, sőt, Platón egyes esetekben még a megszületett csecsemő megölését is.
A kereszténység kialakulásakor az ókori Római Birodalomban bevett gyakorlat volt a terhességmegszakítás. Az első keresztény közösségek ezzel szemben a megfogant élet védelmét hirdették. A Lukács-evangélium és a Didakhé is tanúsítja a megfogant élet védelmét: „Ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg” (Didakhé II., 2.). Az ókeresztény egyházatyák, mint Athénagorasz, Minucius Felix és Tertullianus is elítélték az abortuszt. A korai zsinatok kiközösítéssel sújtották az abortuszt elkövető asszonyokat, bár később enyhültek a szigorú határozatok.
Az animáció kérdése és a középkor
A teológusok között vita tárgyát képezte az animáció, azaz a lélek megjelenésének időpontja a testben. Egyesek Arisztotelész nyomán a fontosabb szervek kialakulásához vagy az embrióállapot végéhez kötötték, mások, például Aquinói Szent Tamás és a skolasztikus filozófusok, a fogantatás pillanatában történtnek gondolták. Míg az egyházi törvényhozás gyilkosságként ítélte el az abortuszt, a moralisták és jogászok között felvetődött a kérdés, vajon minden abortusz gyilkosság-e, tekintettel az animáció problémájára.
A 16. századtól napjainkig
A 16. század végén V. Sixtus pápa a Effraenatam bullában megerősítette az abortusz elleni szigorú törvényeket, gyilkosságként büntetve azt. Az 1917-es Egyházi Törvénykönyv megismételte ezt az álláspontot, kiközösítéssel sújtva az elkövetőket. A későbbi pápák, XI. Piusz, VI. Pál és II. János Pál is megerősítették a magzati élet védelmét, a fogantatás pillanatától kezdve oltalmazva az embert.
A 20. század közepéig a terhességmegszakítás szinte mindenütt tilos volt. Az 1950-1970‑es évek során a törvények lazultak és megengedőbbé váltak számos országban. Napjainkban az abortusz egyre több országban válik törvényileg elérhetővé, bár léteznek ellentétes tendenciák is (például Lengyelország). Az európai jogállamokban korlátlan, kizárólag a nő akaratától függő abortusz nem létezik, mindenütt jogilag korlátozott abortuszrendszer van érvényben.
Két fő korlátozási módszer létezik:
- Indikációs korlátozások: Csak meghatározott okok (például anya életének veszélyeztetése, bűncselekmény okozta terhesség) megléte esetén engedélyezik az abortuszt. Ezen országok közé sorolható: Belgium, Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svájc és részben Olaszország.
- Időbeli korlátozások: Egy meghatározott időpontig - általában a fogamzástól számított 12 hétig - az anya szabadon dönthet. Az időpont eltelte után általában csak meghatározott indikáció esetén szakítják meg a terhességet.
Világviszonylatban a nagy népességű országok (USA, Kína, Oroszország, Japán) általában az időbeli korlátozást, míg az alacsony népességűek (pl. Izrael) az indikációs korlátozást követik. Egyes országokban (pl. Colorado, Minnesota, New Jersey, Új-Mexikó, Oregon, Vermont és Washington DC az USA-ban) korlátlanul, a születésig engedélyezett a terhességmegszakítás.
Az abortusz Magyarországon
Magyarországon a terhességmegszakítás alapvető szabályait a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény rögzíti. A törvény szerint az abortusz az alábbi esetekben kérelmezhető:
- Erőszak esetén.
- Amennyiben a gyermek súlyos fogyatékossággal születne meg (ehhez korszerű genetikai vizsgálatok leletei szükségesek, pl. genetikai ultrahangvizsgálat).
- Az anya egészségét veszélyeztető szituációkban (ezt két szakorvos egybehangzó nyilatkozatával kell igazolni).
- Súlyos válsághelyzetre hivatkozva.
Itthon az említett indokok bármelyikének fennállása esetén is maximum a terhesség tizenkettedik hetéig indítható meg az abortusz folyamata. Ebben az esetben az anya önrendelkezési joga kerül előtérbe. A terhesség tizenkettedik hete után a magzati élet védelméhez fűződő intézményvédelmi kötelezettség válik lényegesebb szemponttá, így az abortusz ezután már csak különösen indokolt esetekben lehetséges.
2022-ben bevezették a 29/2022. (IX. 12.) BM rendeletet, ismertebb nevén a „szívhangrendeletet”, amely a magzati szívhang meghallgatásához, illetve a magzatról készült fénykép/felvétel megtekintéséhez köti az abortusz végrehajtását. Ez a rendelet azt a célt szolgálja, hogy a nőben empátiát keltsen, ezáltal átgondoltabb és megfontoltabb döntést tudjon hozni. Az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” részének II. cikke kimondja, hogy a fogantatás pillanatától kezdve a magzati életet megilleti a védelem.
A magyarországi gyakorlat szerint a terhesség orvosi megállapítása után, ha a terhes nő súlyos válsághelyzetet jelöl meg okként, akkor a Családvédelmi Szolgálat védőnői tanácsadásán köteles megjelenni. A védőnő felvilágosítást nyújt az állami segélyekről, az örökbeadásról, a fogamzásgátlásról és a terhességmegszakításról. A beszélgetést pár nappal később még egyszer megismétlik. A páciens a második beszélgetés alkalmával megkapja az állami engedélyt a magzatelhajtásra, enélkül az abortusz illegális. A tanácsadás anonim. A terhességmegszakítást a nő szabad akaratából a magyar állam a 12. terhességi hétig engedélyezi, afelett csak különleges orvosi indok mellett hajtható el a magzat. 18 éves kor alatti lányok esetében a terhesség megszakítása a 18. életév betöltése előtt a törvényes képviselő (szülő, gyám) beleegyezésével történhet.
A megszakítás költségeit a nő állja, és csekken fizeti be a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő számlájára. 2022-ben ennek maximális összege 41 667 forint volt. Az összeg nagysága azonban a kérelmező anyagi helyzetétől is függ, illetve attól, hogy milyen szociális juttatásokban részesül. Mind állami, mind magánkórházak végeznek abortuszműtéteket Magyarország területén.
Abortusz és református etika: A „Ne ölj!” parancsolat
A református erkölcsi ítéletalkotás alapjául a hatodik parancsolat, a „Ne ölj!” (2Móz 20,13) szolgál. A héber kifejezés szó szerinti jelentése: „Ne gyilkolj!” Ez a parancsolat az élet szentségére mutat rá, amely Isten ajándéka. A bibliai gondolkodás szerint az élet nem önmagában szent, hanem azért, mert a teremtő Isten ajándéka. Isten valamennyi élet között különleges védelem alá helyezte a képére és hasonlatosságára teremtett emberi életet, és számon kéri az emberen.
Az ölés nagy halmazán belül két részhalmaz található: a jogos ölés (amelyet Isten megenged, olykor egyenesen megparancsol) és a jogtalan ölés (amelyet Isten megtilt). Az abortusz, vagy a magzat szándékos kioltása a jogtalan ölés kategóriájába tartozik a református teológia szerint, amennyiben a magzatot életnek, emberi lénynek tekintjük. Az abortuszpárti álláspont alapja, hogy a magzat még nem élet, nem ember, ezért nem illeti meg jogvédelem. Ezzel szemben a református álláspont szerint a fogantatástól kezdve az élet Isten ajándéka, és mint ilyen, védelmet érdemel.
Az egyház álláspontja szerint a házasság és a szülőség Isten akarata és teremtési rendelése. A terhességmegszakítást nem tekinti a családtervezés elfogadható eszközének. Az önmagunknak élő szemlélettel szemben a bibliai áldozatos emberség értékeit képviseli, és azt hangsúlyozza, hogy minél több, örömmel várt gyermek vállalásával töltsük be a teremtő Isten parancsát: „szaporodjatok és sokasodjatok!”
Ugyanakkor a református teológia számol a „Ne ölj!” parancsolatnak a háborúhoz és önvédelemhez hasonló olyan határeseteivel, mint például az anya kifejezett egészségkárosodása, vagy közvetlen életveszély, vagy bűncselekmény, nemi erőszak következtében létrejött terhesség, ahol a két rossz közötti választás erkölcsi dilemmája vetődik fel. Ezekben az esetekben nincs jó döntés, de Isten kegyelme és szeretete elfogadható. A református etika bűnbánatra és megtérésre hív az Ige szavaival: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket és megtisztít bennünket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9).
A magzat státusza - Mikortól számít embernek?
Az orvosi nyelv a megtermékenyített petesejtet zigótának nevezi, amely egyetlen sejt, és a megtermékenyítést követően osztódni kezd, s ezáltal kialakul az embrió, amely elnevezés jelenti a meg nem született gyermeket a megtermékenyüléstől a szívműködés megindulásáig. Ezután, a születésig magzatról beszélhetünk. A szívműködés az embrió fejlődésének egy korai szakaszában megindul.
A teológiai értelemben vett animáció (a lélek megjelenése a testben) mindmáig megoldhatatlannak tűnő probléma. Az abortuszpárti álláspont alapja, hogy a magzat még nem élet, nem ember, ezért nem illeti meg jogvédelem. Ezzel szemben a református teológia szerint Isten újra és újra úgy szólal meg, mint aki anyaméhtől fogva ismeri, megformálja, kiválasztja, elhívja az övéit (Jer. 1.5, Zsolt. 139.13-18, Lk. 1.4, 46). Ezért a fogantatástól kezdve embernek tekintendő a magzat.
A pro-life mozgalom szerint a foganás pillanatától kezdve szent és tiszteletre méltó az emberi élet, amit óvni és védeni kell. Az orvosi és társadalmi beavatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetekben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán. Amikor a humán spermium penetrálja a petesejtet, új valóság születik meg, melyet zigótának nevezünk. A genetikai állománya emberi, semmilyen másféle élőlény nem képződhet belőle. Sőt, minden más emberi lénytől is különbözik, még édesanyjától is. Az élő szervezet kritériumainak teljesítése és a teljes fejlődési program már a fogantatáskor adott.
Az orvosok nem kötelezhetőek az abortusz elvégzésére - tv2.hu/mokka
Az abortusz 4 kérdése református szemszögből
Az abortusz kérdésében a református teológia a bibliai tanításból és az élet szentségének elvéből indul ki. Az alábbiakban négy kulcsfontosságú kérdést vizsgálunk meg a református álláspont fényében.
1. Az élet szentsége és a „Ne ölj!” parancsolat
A református etika a hatodik parancsolatra, a „Ne ölj!”-re (2Móz 20,13) alapozza álláspontját. Ez a parancsolat az emberi élet védelmét hangsúlyozza, mint Isten ajándékát. „Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására teremtette az embert.” (1Móz. 9.5) Az ember Isten képmása, és mint ilyen, egyedül Istené. Ebből következik, hogy senki sem léphet Isten helyébe azzal, hogy önbíráskodik, vagy más motivációból valakinek az életét kioltja.
A református álláspont szerint a magzat a fogantatástól kezdve emberi életnek számít, mivel rendelkezik a teljes genetikai programmal, és Isten már az anyaméhben ismeri, formálja és kiválasztja az övéit. Ezért a terhességmegszakítás a legtöbb esetben az élet jogtalan kioltásának minősül.
2. A családtervezés és a felelős szülőség
Az egyház megérti a felelős családtervezés szükségességét, de a terhességmegszakítást nem tekinti elfogadható eszköznek. A bibliai áldozatos emberség értékeit képviseli, és azt hangsúlyozza, hogy minél több, örömmel várt gyermek vállalásával töltsük be a teremtő Isten parancsát: „szaporodjatok és sokasodjatok!” (1Móz 1,28).
Az egyház a saját tagjaitól és a társadalom egészétől is elvárja a gyermek és a családok védelmét, melynek mind a szociálpolitikában, mind a közhangulatban és magatartásformákban meg kell mutatkoznia. Támogatni kell azokat a nőket, akik nehéz helyzetbe kerülnek, fizikai, anyagi és lelki vonatkozásban egyaránt.
3. Az abortusz határesetei és az erkölcsi dilemmák
A református teológia tudatában van annak, hogy életünk a bűn realitásának és a Krisztusban való megigazításnak a feszültségében folyik, ezért számol a „Ne ölj!” parancsolatnak olyan határeseteivel, mint például az anya kifejezett egészségkárosodása, vagy közvetlen életveszély, vagy bűncselekmény, nemi erőszak következtében létrejött terhesség.
Ezekben az esetekben a két rossz közötti választás erkölcsi dilemmája vetődik fel. Bár a döntés mindig nehéz, az egyház Isten kegyelmét és szeretetét kínálja fel. Fontos a bűnbánat és a bocsánatkérés, hiszen Isten kész megbocsátani és megtisztítani minden gonoszságtól (1Jn 1,9).
Tekintsünk át néhány specifikus helyzetet és a református álláspontot:
| Helyzet | Református álláspont |
|---|---|
| A magzat létfontosságú szervek nélkül fejlődik | Tragikus helyzet. Az élet minél hosszabb fenntartása a cél. Abortusz helyett a halott magzat megszülése, eltemetése és meggyászolása javasolt. Fontos a második orvosi vélemény kikérése. |
| Nemi erőszakból származó terhesség | Az áldozatot minden lehetséges módon támogatni kell. A nemi erőszakot gyilkossággal tetézni nem megoldás. Az élet választása, az örökbeadás lehetősége gyógyító hatású lehet. |
| Méhlepény leválása, anya életveszélyben | Az anya megmentése az elsődleges, de nem az abortusz útján. Ha a magzat még nem érett, kórházi megfigyelés, ágynyugalom, gyógyszeres kezelés javasolt. Ha a terhesség a vége felé jár, monitorozott szülés vagy császármetszés jöhet szóba. Az orvosnak mindkét életet védenie kell. |
| Gyermekkorú terhesség (pl. 11 éves áldozat) | Az elkövetőt szigorúan büntetni kell. A lány teste, ha teherbe esett, elég érett a terhességre. Az abortusz eltünteti a bizonyítékot, és további traumát okoz. Az élet választása, az örökbeadás lehetősége segíthet. |
| Anyagi nehézségek, szegénység | Hamis dilemma. Számos állami és nonprofit program létezik a családok támogatására. Az abortusz nem megoldás a szegénységre. A társadalomnak támogatnia kell Krisztinát és gyermekeit. |
| Petevezetékben fejlődő terhesség | Ez nem abortusz. A műtét elsődleges célja a petevezeték eltávolítása és az anya életének megmentése a belső vérzéstől. A magzat elvesztése a műtét előre látható, de nem szándékolt következménye. |
4. A társadalmi felelősségvállalás és a cselekvési terv
Isten tudomásunkra hozta, miként áll az abortusz és az eutanázia kérdéséhez, ezért tegyük fel a kérdést: mit tegyünk? A páli „igazságot szeretetben” (Ef 4,15) elvet követve az alábbi cselekvési terv bontakozik ki:
- Képviseljük az igazságot minden szinten: Az egyház berkein belül, az egyházon kívüli közösségekben és az állam szintjén. Ha az abortusz és az eutanázia a tiltott kategóriába kerül, azzal évente ezres, talán tízezres nagyságrendben menthetünk meg életeket.
- Tanúsítsunk szeretetet az érintettek iránt: Fizikai és lelki vonatkozásban is. Akinek anyagi vagy humán erőforrás hiánya miatt merül fel az abortusz lehetősége, annak adjuk meg, amire szüksége van. Ez csak összefogással és komoly áldozatok árán lehetséges. Azoknak, akik abortuszra készülnek, Isten szerető jelenlétének megtapasztalására van szükségük.
El kell utasítanunk azokat a „választásokat”, amelyek az élet ellen irányulnak. Tiszteljük az életet. Ne válasszunk az anya és a gyermek között! Válasszuk mindkettőt! Az anyák pártján állunk, de a kisbabák pártján is. Támogassuk a terhességi krízisközpontokat és azokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek.
tags: #abortusz #4 #kerdes #reformatusoknal