A kisgyermeknevelő által kitalált történetek és a gyermekek világképe

Amikor a három- és hatéves kor közötti gyerekekről beszélünk, azaz az óvodásokról, akkor ez a kategória a szobatisztaságra rászokott kisgyermektől, tehát a szükségleteit már kontrollálni tudótól az iskolaérett korosztályig terjedően foglalja magába a gyermekeket. Az óvodás gyermek természetesen már tud beszélni, járni, játszik, és egyfajta önállósággal rendelkezik. Egy gyermek világképe erre a korra nagyot változik a korábbiakhoz képest: már a kialakult anyanyelv szerint építi fel a saját valóságát.

A gyermekek valóságértelmezése

Az óvodás számára is, mint ahogy mindannyiunk számára, a világ két részre oszlik: az első az azonnali környezete, mindaz, amit első kézből meg tud tapasztalni. Ha például olyan környezetben él, ahol állatok is vannak, akkor neki már közvetlen tapasztalata lesz az állatokkal, míg mondjuk a városi közegben élő gyermek számára akár egy közönséges házimacska is egzotikumnak számít.

A világ megértése egy óvodásnál úgy zajlik, hogy tőlünk, felnőttektől állandóan magyarázatot kér a helyzetekre, jelenségekre, emberekre, gyakorlatilag mindenre vonatkozóan, amit lát, hall, de ez még nem elég a befogadáshoz, megértéshez: végig kell játszania helyzeteket, tapasztalatokat ahhoz, hogy valóban kiismerje magát a környezetében. Az óvodás gyermek elsősorban tapasztalati szinten értelmezi a közvetlen világot. A meghallgatott valóságot ugyanis nehezen köti még össze a konkrétan megtapasztalt jelenségek világával: érti, hogy ha hintázik a széken, eleshet és megüti magát, de nem feltétlenül hiszi azt, hogy ez vele valóban meg is történhet. Bármikor megérti és akár meg is ismétli, hogy ha az úttesten rohangál, elütheti egy autó, ennek ellenére nem köti még össze ezt az elméleti tudást a maga gyakorlatával, nem tudja, hogy vele tényleg megtörténhet ez. Akkor ért meg és raktároz el egy tudást igazán, amikor azt valamilyen formában meg is tapasztalja.

Ez nyilván meglehetősen frusztráló egy felnőtt számára, hogy látszólag érti, el is ismétli a gyermek az okítást, figyelmeztetést, de a viselkedésében ez egyáltalán nem tükröződik. Egy ismerősöm mesélte, hogy gyereke milyen jól reagált arra, amikor a szülő noszogatta, hogy késésben vannak, el kell érni az óvodába, meg volt győződve róla a szülő, hogy a gyermek mindent milyen jól ért, felfog, amíg kis idő elteltével egyszer csak megkérdezte: De anya, mi az, hogy késünk?

A mesék és a nagyvilág

Az óvodás világának második nagy elemét maga a nagyvilág teszi ki a közvetlen környezete után: itt azonban másfajta szabályszerűségek érvényesülnek. Érdemes lenne odafigyelni arra, hogy felnőttként mennyire adunk át gazdag, változatos mesei világot a gyermeknek, és arra is, hogy segítsük a különböző történetek közötti átlépést, a feldolgozást. Az, hogy egy állatkerti farkas teljesen más figura mondjuk a Grimm-mesebeli farkashoz képest: egy ilyen átmenet egyáltalán nem magától értetődő egy óvodás számára.

Egy másik problematika ugyanakkor az, hogy a nagyvilági dolgok néha begyalogolnak a gyermek mindennapi életébe. Természetesen szeretnénk, hogy a gyermekünk életébe a halál, a betegség, a válás, a szexualitás kérdésével sokkal később találkozzon, ne a korai éveiben, hanem akkor, amikor már lehetősége van a magyarázatok valódi megértésére, viszont az élet nem mindig teljesíti az elképzeléseinket. Nem tudjuk kontrollálni, hogy mikor fog a gyermek a családban komoly betegséggel vagy a halál kérdésével szembesülni: egy ilyen esetben a felnőttek meséi képesek megfelelően megértetni a gyermek számára a helyzetet - hívja fel a figyelmet a pszichoterapeuta. Az óvodás a tapasztaltak alapján benne keletkezett űrre fog reagálni, amiből később komoly bajok származhatnak. Ugyanakkor a nagyvilág képe is dinamikus jellegű. A kisgyermek felteszi a kérdést, hogy vannak-e kalózok, hol vagyunk mi a galaxisban, micsodák a fekete lyukak, nekünk pedig erre választ kell adni, és ilyenkor nem könnyű következetesnek maradni. Plesek Zoltán elmondja: mesélt neki nagyszülő arról, hogy mennyire meglepődött, amikor azzal szembesült, hogy az unokája rákérdezett, micsoda a bank meg a bankszámla, ő pedig azon gondolkodott, hogy mivel terelhetné el a figyelmét, mert bizony nem egyszerű egy óvodásnak elmagyarázni ezt.

A technológia hatása

Napjainkban már a technológia is idejekorán belép a gyermek életébe: míg a szülők nagy része középiskolás korában tanulta meg használni az internetet, addig napjainkban azt látjuk, hogy sokszor egy kisgyermeket bizonyos YouTube-videók képesek megnyugtatni, egy idő után pedig már maga keresi meg kedvenc internetes tartalmait. Nyilván mindennek megvan a hátulütője, de azt már tényként kell kezelni, hogy egy mai óvodás életében sokkal intenzívebben jelen van a technológia: feladatunk ma sokkal inkább a helyes használat megtanulása és megtanítása.

A felnőttektől hallott, kapott magyarázatok, mesék, történetek ugyanakkor sokszor ellentmondásosak az óvodás számára: ezért az általa elfogadhatónak vélt darabkákból állít össze magának egy igazságot - ezekből születnek a kicsik leghumorosabb megjegyzései, legalábbis felnőtt szemszögből. Ha a szülőt olvasni, érdeklődni látja, akkor számára is az lesz a követendő példa. Emlékszem, amikor a kisebbik fiam rákérdezett, tudván, hogy a nagyszülei és az ősemberek is régen éltek, hogy: az ő nagyszülei ősemberek esetleg? Kellett egy kis idő nálunk is a családban, amíg rájöttünk, hogy miből rakta össze ezt a kérdést a gyerek. A sok információnak köszönhetően, ami egy mai gyermeket ér, megjelenik a nagyon okos óvodás jelensége. Sokszor szülőket is meglepő fogalmi világgal dolgoznak a mai 3-6 évesek, ami a néhány évtizeddel ezelőtti gyerekek alapszótárától erősen távol áll. Sokan anno ezeket csak az iskolában tanulták, s talán még ott is megkínlódva. Éppen ezért a mai szülők, nagyszülők hiszik és mondják, hogy különösen okos gyermekeik, unokáik vannak, ami bár így van, azért nem egészen ilyen egyértelmű, hiszen könnyebben és sokkal több információinger ér egy mai óvodást, mint a technikai világ előtti kisgyermekeket - részletezi a pszichológus. Az összefüggések megértése, a dolgok mögé tekintés képessége majd idővel fog kialakulni.

Míg én a fiamat labdázásra próbáltam tanítani, addig az egyik társa elképesztő szinten focizott, az én gyermekem pedig sokszor a labda után kiabált, hogy mit csinálsz, gyere vissza. Azt gondoltam akkor, hogy komoly elmaradásaink vannak a labdahasználat terén, mire végül rájöttem, hogy a fiam szándékosan viccelődött. Akkor jöttem rá, hogy az én gyermekem sokkal inkább humorral találkozik a családi közegben, mint a focival. Nem mindig könnyű a gyermek viselkedése mögé látni, ebből sokszor félreértések is következhetnek.

A valóság és a mese határa

Óvodáskorban a gyermek kicsit absztrakt szinten kell hogy értse a világot: ezt a jelenséget a pszichológia számkonstanciának, térfogat-, súlykonstanciának nevezi. Ha például egy óvodásnak különböző gombokból egy sorozatot mutatunk, és utána másként rendezzük el, már bizonytalan lesz abban, hogy ugyanannyi gomb van-e az új felállásban, hiszen megváltozott az elrendezésük. Egy ilyen korú gyermek fejében ellentmondás alakul ki a méretkülönbségek miatt: azt hiszi, ha valami nagyobb, számszerűen több is. Az óvodás iskoláskoráig kell hogy megtanulja: mindegy, mekkorák, milyenek a gombok, a számuk nem változott. Ugyanez a megértés ki kell hogy terjedjen a térfogatokra is: egy keskeny, magas pohárba töltött folyadék mennyisége nem változik attól, hogy egy szélesebb tárolóba öntöm át. Egy óvodás úgy értelmezi, hogy a magasabb pohárban több a folyadék akkor is, ha a szeme láttára töltögettük át egyik pohárból a másikba. Időre, türelmes, több szempontú magyarázatra van szüksége egy óvodásnak ahhoz, hogy tudatosuljon benne: a folyadék mennyisége nem változik. Utólag a súly kapcsán is ugyanez a fejlődés kell hogy végbemenjen: kísérletezgetés, a saját ritmusában történő átgondolás útján meg kell értenie óvodáskora végére, hogy az egykilónyi toll ugyanolyan súlyú, mint egy kilogramm vas.

Tekintettel arra, hogy a nagyvilág magyarázatait és az összefüggéseket mesék építik fel a 3-6 éves gyermekben, ebben a korban a kicsi még nem tud különbséget tenni a tényleges mesevilág és a felnőttek által magyarázott történetek között. Minden, ami logikus, minden, ami egymásra épül és meseként épül be a gyermek tudatába, óvodáskorban a valóságot képviseli. Valamikor iskoláskorban jön rá a gyermek arra, hogy a hallottak közül az egyik csak mese, egyfajta történet, ami nem felel meg a valóságnak.

Gyógyító mesék és azok szerepe

Amikor nehezebben tudunk bizonyos érzelmekkel kapcsolatban utat mutatni a gyermeknek: például hogyan viszonyulunk a félelemhez, a szomorúsághoz, a veszteséghez, a halálhoz, a betegséghez, a szülők elválásához, amely jelenségek hirtelen törhetnek be egy kisgyermek életébe, ilyenkor jó megoldás a manapság gyógyító meséknek is nevezett történetekhez folyamodni óvodásoknál. Ahhoz, hogy egy ilyen esetben a gyermek biztonságos világképe megfelelően újraalakuljon, hogy a megváltozott helyzetet jól be tudja építeni a valóságába, érdemes ezeket a terápiás szövegeket használni, ezeknek ugyanis szakemberek által tudatosan, jól megszerkesztett váza, nyelvezete van: segítik a kényes, nehezen érthető fogalmak biztonságos tisztázását. Ezek közé ékeljük szükség esetén a gyógyító meséket. Fontos tisztában lennünk azzal: a gyermekek képesek minderre a befogadásra, megértésre. Ha megfelelő segítséget kap egy óvodás, a valóság tapasztalatait jól képes integrálni az életébe, ha viszont nem kap megfelelő magyarázatot a kérdéseire, a tudásában olyan űrök, hiányos pontok alakulnak ki, amelyek komoly törést okozhatnak a kicsi, biztonságos belső és az ismeretlen, félelmetes külső világ között.

Míg a felolvasott mese az egyszerűbb nyelvi világával, a ritmusával érthető az óvodás számára, addig a rajzfilm a maga pörgősségével, erős látványvilágával gyakran feldolgozhatatlan még ennek a korosztálynak. Vekerdy egyik javaslata, hogy a mese után ne vonjunk le szülőként következtetéseket, erkölcsi tanulságot: azt hagyjuk az óvodára, iskolára, hagyjuk, hogy a gyermekben magától alakuljon ki valamiféle tanulság a hallottak alapján. Számos mese alapértékekre, helyes viselkedésre, helyes hozzáállásra tanít, míg mások lelket öntenek az emberbe, vigasztalnak, reményre, önbizalomra tanítanak: például a Piroska és a farkas megtanítja, hogy idegenekben nem lehet rögtön megbízni, míg a magyar népmesék százával bizonyítják, hogy a legkisebb, leggyengébbnek tartott királyfi is győzhet.

Amíg másfél-három éves a gyermek, leginkább azokat a történeteket szereti, amelyek vele is megesnek, megeshetnek: szabad mesélés során vagy képeskönyvek segítségével mondjuk el, hogy boltba, parkba megy anya és a gyermek, miket lehet látni közben. Óvodáskorban aztán jöhetnek a rövidebb, ám már kitalált történetek. Ha a gyermek közben maga is akar mesélni, beszélni, hagyjuk: hiszen ezzel a kommunikáció, képzeletvilág fejlődik, de ha nem szeretne, ne erőltessük, hiszen Vekerdy szerint egy idő után úgyis minden gyermek nyelve megered. A rajzfilmekről az ismert szakember is így vélekedik: amint megjelenik a képernyőn a kép, megszűnik a mesélés lényege, a belső képkészítés folyamata.

A gyermek által kitalált történetek és a "hazudozás"

Az óvodáskorú gyerekek gyakran találnak ki és mesélnek megtörtént eseményként kitalált, sokszor képtelen sztorikat, vagy kapjuk őket nyilvánvaló „hazugságokon”. Legyinthetünk mondván, megint csak hantázik a gyerek, de vigyázz, a hazudozás lehet segélykiáltás is! Ahelyett, hogy azon tépelődnénk, hol rontottuk el, és „úristen, nem erre neveltük”, nézzük, mi a jelenség háttere, és mit lehet tenni, ha hazugságon kapjuk a kisgyereket.

Először is szögezzük le, hogy egy 3-4-5-6 éves gyerek ritkán hazudik a szó klasszikus értelmében. Inkább arról van szó, hogy ilyen idős korban a valóság és a mese, a képzelet határai gyakran elmosódnak, a kisgyerek sokszor még valóságként éli meg azt, ami csak a képzeletében létezik. A 3-4 éves gyerekek sokszor meglepő történetekkel állhatnak elő képzeletbeli barátokról, különös dolgokról, vagy meggyőzően mesélnek el egy olyan sztorit, melyben ők maguk tettek valamilyen mesebeli dolgot. A másik formája a hazudozásnak, amikor a gyerek tudja - és sokszor azt is tudja, hogy a szülő tudja −, hogy valami rossz dolgot tett, de ezt a nyilvánvaló jelek ellenére tagadja. Általában ez utóbbi kelti a legnagyobb kétségbeesést a szülőkben.

Miért hazudik a gyerek?

Azok a hazugságok, melyekről most beszélünk, tipikusan 3-4 éves korban kezdődnek. Különösen gyakori a jelenség azok között, akiknek testvére(i) is van(nak), ilyenkor a hazugság, a kitalált történetek mesélése gyakran a testvérféltékenység része, ily módon akarja a gyerek felhívni magára a figyelmet, egy kis plusz érdeklődést kicsikarni a szülőktől a testvérek kárára. Máskor a hazugság célja a büntetés elkerülése vagy valami vágyott dolog elérése. A kisgyermek hazudozásának legnehezebben felfejthető formája, amikor a gyerek azért talál ki meg nem történt dolgokat, mert valami miatt nehéz helyzetbe került, ahonnan nem lát más kiutat, nem akar szembesülni a valósággal.

Mit tegyek, ha "hazudik" a gyerek?

A hazudozó kisgyermek azért frusztrálja leginkább a szülőket, mert azt érzik, hogy a gyerek direkt be akarja csapni őket, rossz irányba fejlődik a jelleme, és nem tiszteli a szüleit, azért „veri át” őket lépten-nyomon. Ha megértjük, hogy bár amit a gyermek tesz, az a szó felnőtt értelmében valóban hazugság, de a gyermek hazudozása mögött nem rosszindulat áll, hanem az előbbiekben felsorolt okok valamelyike, akkor máris nagyot léptünk a helyzet megoldása felé.

Fontos figyelembe venni az életkori sajátosságokat. Egy 2-3 éves gyerek még nem képes arra, hogy tudatosan becsapja a felnőtteket, de például el akarja kerülni tette következményeit. A 3-4 évesek fejében - ahogy az előbbiekben már részleteztem - elmosódik a határ a képzelet és a valóság között. Az erkölcsi érzék fejlődésével egy 5-6 éves gyerek már tisztában van azzal, hogy füllenteni nem szép dolog, de még nem képes felmérni, hogy egy kisebb-nagyobb hazugsággal milyen érzéseket kelt környezetében - ez a képessége úgy 9-10 éves korára fejlődik ki.

Ha frusztrál az, hogy hazudik a gyerek, akkor mindig emlékeztesd magad arra, hogy a dolognak pozitív oldala is van. Mindenekelőtt azt mutatja, hogy a gyermeked eléggé megbízik benned ahhoz, hogy neked mondja el - még ha kitalált történet formájában is −, hogy valami bántja, zavarja, elszomorítja vagy felizgatja. Azt jelzi, hogy nagyjából már érti a szabályokat és elkezdte felismerni, mi a helyes és mi a helytelen. Bár egy óvodáskorú gyermek még nem mindig képes különbséget tenni képzelet és valóság között, a történetben bármikor felbukkanhat egy olyan elem, amiről szülőként tudnod kell. Éppen ezért soha ne állítsuk vagy rázzuk le a gyereket, amikor mesélni szeretne. Éreznie kell, hogy bármikor kérhet segítséget, ha szükségét érzi. Így a gyerek fokozatosan megtanulja, melyek azok a helyzetek, melyekbe saját biztonsága vagy lelki jólléte érdekében be kell vonni egy felnőttet is. Türelemmel várjuk ki, hogy képes legyen megkülönböztetni a tényeket azoktól a dolgoktól, melyek csak a képzelete szüleményei.

Próbálj elfogulatlan, tárgyilagos maradni!

Egy óvodáskorú gyerek sokszor azért hazudik, mert így próbálja felhívni a környezete figyelmét egy konfliktushelyzetre közte és a kortársai vagy a testvérei között. Ha azt érzed, hogy a gyerek csak arra próbál felhasználni, hogy egy vitában vagy konfliktusban ő kerekedjen felül, próbáld magad kivonni ez alól, próbálj pártatlan maradni. Ha egyértelmű, hogy a helyzet egyik résztvevő számára sem jelent biztonsági kockázatot, ne hagyd magad döntőbíróként használni. Ehelyett mondd el a vitás feleknek, hogy bízol bennük annyira, hogy képesek lesznek egymás között rendezni a helyzetet.

Kínálj alternatívákat a hazudozás és kitalált történetek helyett!

Amikor a gyerek egy nehéz élethelyzetbe keveredik, sokszor semmilyen más megoldást nem lát, mint hogy elmondja a problémát a szülőnek. Ilyenkor megfelelő kérdésekkel próbáljuk rávezetni, hogy saját erejéből is képes kiutat találni: „Mi zavar téged ebben a helyzetben? Hogyan tudnál változtatni rajta?” Mutassunk szimpátiát az érzései iránt. Ha például egy másik gyerek elvette a játékát, ezt mondhatjuk: „Úgy látom, felizgatott téged, hogy Ádám elvette a kisautódat. Menj, és mondd el Ádámnak, hogy ez bánt téged.”

Sokszor könnyebb és gyorsabb útnak látszik, ha mi magunk döntjük el a vitás kérdést a tekintély és hatalom szavával, mint hogy megmutatjuk a gyereknek, hogyan kezelje a helyzetet. Az utóbbi megoldástól viszont remélhetjük, hogy idővel a gyerek megtanul önállóan konfliktust megoldani, ezért egyre kevesebbszer és kevesebbszer nyúl a hazugság eszközéhez. Így a türelem hosszú távon… nem, nem rózsát, hanem simább és boldogabb családi életet terem.

Engedd, hogy maga oldja meg!

Ha a gyerek valamilyen óvodai konfliktusról számolt be, melyre sikerül közösen lehetséges megoldás(oka)t találnotok, bátorítsd arra, hogy legközelebb álljon bele abba a helyzetbe és próbálja meg önmaga megoldani. Ez segít neki abban, hogy a gyakorlatban is kipróbálja, melyek a hatásos technikák. Ha ragaszkodik ahhoz, hogy mi is vele legyünk az adott szituációban, akkor kínáljunk fel számára választási lehetőséget, például: „Éppen az ebédet főzöm. Ha gondolod, próbáld meg mégis magad megoldani a helyzetet, aztán máris mehetsz játszani. De ha gondolod, várd meg, míg befejezem, amit csinálok, és aztán szívesen segítek neked.” Ezzel azt jelezzük számára, hogy időt nyer a számára kedves elfoglaltságaihoz azzal, ha önállóan intézkedik ahelyett, hogy ránk várna. És azt se feledjük, hogy az a folyamat, melynek során megpróbáljuk kitalálni, miért hazudik a gyerek és megtanítjuk őt a problémamegoldási technikákra, a mi empátiánkat is fejleszti.

tags: #a #kisgyermeknevelo #altal #kitalalt #tortenetek