A humánerőforrás-menedzsment és az egészségügy számos kihívással néz szembe, különösen a gyorsan változó társadalmi-gazdasági környezetben és a technológiai fejlődés hatására. A COVID-19 világjárvány még inkább felgyorsította a digitális átalakulást és rávilágított a rugalmas, reziliens rendszerek szükségességére. Ez a cikk a humánerőforrás-gazdálkodás fejlesztési lehetőségeit és az egészségügyben zajló változásokat vizsgálja, különös tekintettel a magánszféra térnyerésére és a közszolgálat adaptációs kényszerére.
A COVID-19 Hatása a Humánerőforrás-menedzsmentre a Közszolgálatban
A COVID-19 jelentős hatást gyakorolt a humánerőforrás-menedzsmentre, különösen a közszolgálatban. A munkavégzés áttevődött a virtuális térbe, és a home office a közszolgáltatás fejlesztésének motorjává nőtte ki magát. Valószínű, hogy a jövőben a munkavégzést hibrid modellek fogják jellemezni. Az online működéshez azonban több kihívás is kapcsolódik, mint például az eljárások egyszerűsítése és hatékonyságának növelése, az átalakulás jogi szabályozása és az adatvédelem. Számos kérdésre kell választ adnunk a virtuális tér használatával kapcsolatban:
- Hogyan fog működni a csapatmunka?
- Milyen változásokra van szükség a tanulás és fejlesztés területén?
- Mi lesz a vezetők új szerepe?
- Hogyan biztosíthatjuk a mentális egészséget?
- Hogyan segíthetjük elő a rugalmasságot?
Egy másik tendencia a munkaerő-felvétel és a kiválasztás digitalizációját érinti. A digitalizáció hatóköre kiterjed a kapcsolódó területekre is, mint például a munkáltatói márka építése, a mobilitás-menedzsment és a pályakezdők beillesztése. A HRM-változások mélysége és kiterjedése az egyszerű alkalmazkodástól a paradigmaváltásig terjed. A legfontosabb területek a következők:
- a felgyorsult digitális átalakulás következményei,
- az informatikai készségek növekvő jelentősége,
- a tanulás és fejlesztés új módszertana,
- a reziliencia iránti igény,
- a fenntartható fejlődés,
- a hatékonyság,
- a társadalmi párbeszéd,
- valamint a munkáltató és a munkavállaló közötti bizalom helyreállítása.
A közszolgálatnak alkalmazkodnia kell a megváltozott társadalmi-gazdasági környezethez. Szerkezete és működése reformra szorul. Ez a folyamat magában foglalja azt a reményt, hogy a digitalizáció minőségi változásokat hozhat a közszolgálat működésében.
A Magánegészségügy Térnyerése Magyarországon
A magánegészségügyet Magyarországon hagyományosan kiegészítő, választékbővítő szolgáltatásnak tekintették, ami nem befolyásolta az egészségügyi rendszer egészét. Mára ez gyökeresen megváltozott: a 2015-ös adatok szerint már több az engedélyezett szakorvosi órák száma a magánellátásban, mint az OEP/NEAK által finanszírozott óraszám, és már a lakosság is többet költött ilyen szolgáltatásokra, mint az Egészségbiztosítási Alap. A piaci elvű magánellátást, amelyet e dolgozatban a magánfinanszírozású (mf) egészségügyi szolgáltatások rendszerének egyszerűsítéseként használunk, a szocializmus örökölt sémái szerint tartósan választékbővítő, „kényelmi” szolgáltatásnak tekintettük.
A magánellátás terjedése szükségszerűnek mondható. A 20. században általánossá vált a szolidaritás elvű egyetemes hozzáférésű ellátás (universal health coverage) igénye, de a század végére már nyilvánvalóvá vált, hogy a demográfiai struktúra változását, a tartós kezelést igénylő krónikus, nemfertőző megbetegedések arányának növekedését az orvostudomány, a technológiák fejlődését és az igények növekedését a közfinanszírozás nem képes teljes körűen követni. Az 1990-es rendszerváltozás rehabilitálta a magánszférát, de az egészségügyben ez a piac csak lassan éledt, és a társadalmi polarizáció növekedésével, az igények differenciálódásával, a közösségi ellátás hozzáférésének romlásával párhuzamosan az utóbbi évtizedben gyorsult fel a fejlődése.
Információhiány és Adatproblémák
Bár a magánegészségügy már az egészségügyi rendszer érdemi szereplője, erről a szegmensről a jelentőségéhez képest igen keveset tudunk. Nem ismert a szféra tevékenységspektruma, tevékenységtömege, gazdasági súlya, és sem a hatóságok, sem a lakosság előtt nem ismert az ellátások minősége. Az ellátás igénybevétele ad hoc jellegű, a betegek véletlenszerűen tájékozódnak az ellátások minőségéről, hozzáférésről, nincs egy egységes felület, ahol ellenőrzött információk alapján lehet szakterületekre szűkítve szolgáltatót keresni. Az elérhető közinformációk is hiányosak, bizonytalanságokkal terheltek. A lakossági költésekről KSH-adatok érhetők el, de egyrészt a valós értékelést nehezítő összevonások vannak az egyes sorokban, másrészt a hálapénz mértéke komoly bizonytalansági tényező. A magyar statisztika nem ismeri az out of pocket finanszírozás (közvetlen lakossági térítés) fogalmát. Szektorsemleges kapacitásadatként egyedül az ÁNTSZ működési engedélyek érhetők el.
A Magánfinanszírozás Definíciója és Aránya
Egészségügyi magánfinanszírozás az, amit a lakosság vagy munkáltatójuk jogszabályi kötelezettség nélkül közvetlenül vagy választott harmadik fizetőn keresztül költ egészségügyi ellátásra, minősített termékekre (gyógyszerek, orvostechnikai eszközök). A magánfinanszírozás két fő területe: a kockázatkezelt (egészségpénztár, magánbiztosítás) és az eseti térítés jellegű (out of pocket, a továbbiakban: O. o. P.). Komoly szociális és egészségkockázatot a kockázatkezelés nélküli O. o. P.-finanszírozás okoz.
Magyarországon 2015-ben EU-viszonylatban igen magas (33%) volt az egészségügyi magánkiadások aránya, szemben az uniós 21%-os átlaggal. A magas magánfinanszírozási arány veszélyét tovább növeli, hogy ezen belül igen magas a kockázatkezelés nélküli közvetlen lakossági fizetés, az O. o. P.-kiadás. Ez Magyarországon 29%, szemben az EU 15%-os átlagával. A KSH STADAT 2.4.1-es 2018. júniusi táblája szerint a lakosság 2015-ben 714,4 milliárd Ft-ot költött közvetlenül egészségügyre. Ennek 50,49%-át gyógyító ellátásokra, és 44,68%-át gyógyszerre. Hozzáadva az egészségpénztárak és a magánbiztosítások ilyen jellegű költését, akkor 2015-ben kb. 785 milliárdot költöttünk gyógyulásra, ebből közel 400 milliárd Ft-ot gyógyító ellátásokra. Minden tapasztalás, nem hivatalos adat azt mutatja, hogy 2015 után ez a növekedés felgyorsult.
| Kategória | Arány Magyarországon (%) | Arány EU átlag (%) |
|---|---|---|
| Magánkiadások | 33 | 21 |
| Out of Pocket kiadások | 29 | 15 |
Az Egészségpénztárak és Magán Egészségbiztosítások Szerepe
Az egészségpénztárak indulásakor egy prevencióközpontú, szolidaritáshányadot (kockázatközösség) tartalmazó szervezet volt a célképzet. A pénztárak közel tízéves vegetálás után az egyéni számlás rendszerre való áttéréssel indultak fejlődésnek, melyek így MSA- (medical savings account) jellegű rendszernek tekinthetők. A felhasználásban az utóbbi évekig a termékvásárlás volt a domináns. Ez így egészségnyereség nélküli adóoptimalizációs pro rich konstrukció: „hogyan veheti a stabil munkajövedelmű középosztály olcsóbban a gyógyszert, a szemüveget, mint a nyugdíjas”. A mai tendenciák: nő az egyéni befizetések aránya, az egészségügyi területen belül nő a szolgáltatásfinanszírozás aránya, szolid lépések történnek a „szolgáltató pénztár” irányába, de a pénztárak zöme még nem lát el érdemi ellátásszervező vagy tudatos vásárlássegítő szerepet. Új és fontos elem az átjárhatóság az egészségpénztárak és a magán egészségbiztosítás között: az egészségpénztári befizetésből már magán egészségbiztosítás is vásárolható.
A magán egészségbiztosítási piac 2013-ig Csipkerózsika-álmot aludt. Ennek okai összetettek. Magyarországon az öngondoskodásnak nem volt örökölt kultúrája, a szocializmus szocializációja miatt a jóléti rendszerek tekintetében totálisan államfüggők voltunk, és zömmel maradtunk. Nem kedvezett a piacnak, hogy 2013-ig nem volt kormányzati pénzügyi ösztönzés. Másrészt az utóbbi időkig nem volt országos lefedettségű, egyenszilárdságú magánszolgáltatói hálózat, amit egy biztosító reális hozzáférési eséllyel tudott kiajánlani. A piacot sokáig visszavetette a hálapénz mindent felülíró, konkuráló hatása. A növekedést hátráltatta, hogy elmaradt a kötelező egészségbiztosítás ellátási csomagjának szűkítő pontosítása, ami a kiegészítő biztosítások létének alapja. Ezért Magyarországon a magánbiztosítások nem kiegészítő, hanem párhuzamos, duplikáló biztosításként fejlődtek. A biztosított a külön biztosításáért zömmel olyan szolgáltatást kap, ami a kötelező egészségbiztosítás terhére is járna.
A Köz- és Magánszféra Viszonyának Rendezése
A magánszféra térnyerésének hatása ellentmondásos: növeli az egészségesély különbségeket, mert nem a szükségleteket, hanem a fizetőképes keresletet képezi le. Segít Magyarországon tartani az egészségügyi dolgozókat, ugyanakkor a közszféra elől már a külföldi munkavállalásnál nagyobb mértékben vonja el a munkaerőt. A köz- és magánszféra viszonya ma rendezetlen, és az együttműködés általában orvosérdek szerinti szürkezónás összekapcsolódást jelent. A két szféra viszonyát rendezni kell, de a merev szétválasztás az egészségügy kettészakadását, az egészségügyi rendszer duplikálódását okozza. Ez komoly társadalmi kockázat, mert nincs két egészségügyre való orvosunk, és egy komplett, mindent megoldó második egészségügy fenntartásához nem elég tömeges és gazdag a magyar elit. Ehelyett transzparens, szinergista együttélést kell létrehozni, ahol a magánforrások a közszféra működését is támogathatják. Alapvető állítás, hogy a két szféra társadalmi igazságosságot nem sértő, a populációs egészségi állapotot nem veszélyeztető együttműködésének feltétele a megfelelő minőségű és hozzáférésű közszolgáltatások léte.
Az egészségügy Magyarország legfontosabb közügye. Ennek ügyének elsőbbséget kell élveznie a kormányzati stratégiában, és az egészségügyet kiemelt területként kell kezelni. A növekvő szakemberhiány kezelése komplex programot igényel, ami az egészségügy dolgozóinak megbecsülését is magában foglalja. Vissza kell fordítani az egészségügy kettészakadását, és biztosítani kell a társadalombiztosításnak a finanszírozását. A felügyeleti és szabályozási funkciókat is meg kell erősíteni. A gyógyításban való együttműködés alapul kell hogy szolgáljon a báziskórházak és az ezekre épülő centrumok kialakításában, egy országos piramis, hanem regionális piramisok együttműködő hálózataként. A prevenciós szemléletnek is erősödnie kell, nem az „átszűrtséget kell fokozni”, hanem pl. a komplex programokba kell integrálni. A gyógyításban csak partnerként kezelt, együttműködő beteget lehet hatékonyan gyógyítani.
tags: #a #humaneroforras #kerdes #megoldasi #lehetosegei #kincses