A Biblia számos alkalommal említést tesz a szülésről, a vajúdásról és az életadásról, mind szó szerinti, mind jelképes értelemben. Ezek a szövegek nemcsak a korabeli szülészeti szokásokról adnak képet, hanem mélyebb lelki és teológiai üzeneteket is hordoznak az élet, a teremtés és az emberi sors vonatkozásában.
A szavak jelentősége
A héber já·ladhʹ szó jelentése ’(meg)szül; ellik; nemz’ (1Mó 4:1, 2; 16:15; 30:39; 1Kr 1:10). Rokon a jeʹledh (gyermek [1Mó 21:8]), a mó·leʹdheth (születés; otthon; rokonok [1Mó 31:13]) és a tó·lé·dhóthʹ (történet; történelmi eredet; nemzés; leszármazás [1Mó 2:4; Mt 1:1]) szóval. A héber chíl (v. chúl) kifejezést elsősorban a vajúdás leírására használják, de a Jób 39:1-ben és a Példabeszédek 25:23-ban az ellésre vagy szülésre utalnak vele. A görög gen·naʹó szó jelentése ’nemz; szül; világra hoz; megszületik’ (Mt 1:2; Lk 1:57; Jn 16:21; Mt 2:1).
Salamon szavai szerint „Ideje [van] a születésnek” (Pr 3:2), és az embereknél rendes körülmények között a fogantatás után úgy 280 nappal születik meg az utód.
Szülészeti gyakorlatok az ókorban
Ősidők óta bábák segédkeztek a szülésnél. Valamilyen szülőszéket használtak, mely segítségére volt az anyának, és így a bábának is könnyebb volt levezetnie a szülést. Két kő vagy tégla lehetett, amelyre az anya szülés közben guggolt vagy kuporodott (2Mó 1:16). A Mózes második könyvében ’szülőszéknek’ fordított héber szó (ʼov·náʹjim) rokon a ’kő’ jelentésű szóval, és ezen kívül csak egyszer fordul elő a Bibliában (Jr 18:3), ott a fazekas ’korongjára’ utal. A The International Standard Bible Encyclopedia kijelenti: „A szó mindkét helyen kettős számban van, ami kétségtelenül arra utal, hogy a fazekaskorong két lapból állt, és arra enged következtetni, hogy a szülőszék is hasonlóan két részből tevődött össze” (1. köt. 1979, 516. o.). A rabbinikus korból származó szülőszék használata is ismeretes, bár a 2Mózes 1,16 nem könnyen értelmezhető helye szerint szüléskor az asszonyok két egymás mellé helyezett kőre feküdtek.
A bábák szerepe
A 2Móz 1,15 és az 1Móz 38,28 arra utal, hogy Izraelben hivatásos bábák is tevékenykedtek. A bába a terhességet is végigkísérte, és a nyolcadik hónapban különböző (mai tudásunk szerint nem túl higiénikusnak mondható) praktikákkal segítette a hüvely ellazítását. A szülés során mindig kéznél kellett hogy legyen olívaolaj, meleg víz, kötszer, és erős szagú anyagok, amiktől magukhoz tértek a kismamák, ha esetleg elájultak volna.
Szülés utáni műveletek és az újszülött ellátása
Az Ezékiel 16:4-ben - igaz, jelképes értelemben - szó van a szülés utáni műveletekről, melyeket legtöbbször a bábák végeztek. Elvágták a köldökzsinórt, megmosdatták az újszülöttet, bedörzsölték sóval, majd bepólyálták. A sóval feltehetően meg akarták szárítani a bőrét, hogy erős és feszes legyen. Attól, hogy tetőtől talpig bepólyálták a babát - ahogy Jézust is (Lk 2:7) -, az majdnem úgy nézett ki, mint egy múmia, a teste pedig meleg maradt, és a tagjai egyenesen tartottak; állítólag azzal, hogy a pólyát elvezették az álla alatt, és így körülkötötték a fejét, megtanították az orrán keresztül lélegezni. Az újszülötteket megmosták, sóval bedörzsölték, és puha ruhákba csavarták (Ez 16,4).
Az apa szerepe és a gyermek elismerése
Miután kielégítették az anya és a gyermek sürgős szükségleteit, a kicsit megmutatták az apjának, vagy bejelentették a születés hírét, és az apa elismerte, hogy a gyermek az övé (Jr 20:15). Amikor pedig egy szolgálólány a meddő úrnője helyett szült gyermeket az asszony férjének, a kicsit az úrnő gyermekének ismerték el (1Mó 16:2). Nyilván erre gondolt Ráhel, amikor azt kérte, hogy a rabszolgája, Bilha ’a térdén szüljön’, hogy ’gyermekei lehessenek általa’ (1Mó 30:3). Nem azt akarta, hogy Bilha szó szerint az ő térdén szüljön, hanem azt, hogy a térdén lovagoltathassa a gyermeket, mintha a sajátja lenne. A Jer 20,15 szerint az apák jelen lehettek a szülésnél.
Névadás és szoptatás
A csecsemőnek vagy a születésekor, vagy nyolc nappal később, a körülmetélésekor nevet adott az egyik szülő. Ha eltértek a vélemények a név kérdésében, az apa szava volt a döntő (1Mó 16:15; 21:3; 29:32-35; 35:18; Lk 1:59-63; 2:21). A fiút nyolcnaposan körülmetélték. A picit általában az anyja szoptatta (1Mó 21:7; Zs 22:9; Ézs 49:15; 1Te 2:7), de úgy tűnik, hogy olykor megkértek erre egy másik asszonyt (2Mó 2:7). Az volt a szokás, hogy a gyermeket két-három éves korában vagy még később választották el.
7 ember a Bibliában, akik jól indultak – de rosszul végezték
Szertartási tisztátalanság és áldozatok
A mózesi törvény alatt az a nő, aki fiúgyermeket szült, szertartásilag tisztátalan volt 7 napig, és további 33 napnak kellett eltelnie, hogy megtisztuljon. Ha lánya született, akkor 14 napig számított tisztátalannak, és még 66 napra volt szükség a megtisztulásához. A tisztulási időszak végén égő felajánlást és bűnért való felajánlást kellett bemutatni érte, mely egy fiatal kosból és egy gerléből vagy egy fiatal galambból állt, illetve két gerléből vagy két fiatal galambból, a szülők anyagi helyzetéhez mérten (3Mó 12:1-8; Lk 2:24). Ha az asszony lányt szült, és nem fiút, akkor kétszer olyan hosszú ideig számított tisztátalannak. A magyarázók kikerülik ezt a bibliai részt, vagy egészen egyszerűen azt mondják, hogy nem tudják az okát a különbségtételnek. A gyermekáldás Isten ajándéka. A gyermekszülés csak azért tette tisztátalanná az anyát, mert a szülés utáni vérzés volt az, ami szertartásilag tisztátalannak számított, azért is, mert a vérző, folyásos test nem volt egészséges, és ezért tisztátalannak tartották. A tisztaság utáni óhaj megjelenik ezekben a fejezetekben. A szülés tehát ajándék, ezért a szülés után bemutatott vétekáldozat célja csupán a szertartási tisztulás volt. Az égőáldozat pedig a hála kifejezéseként jelenik meg, az új életért, Isten ajándékáért. Egyesztendős bárányt vittek égőáldozatul, és egy galambfiókát vétekáldozatul. Ha szegény volt az illető, akkor vihetett két madarat, az egyiket égőáldozatul, a másikat vétekáldozatul. Mária, Jézus anyja is ezzel az utóbbival élt, amikor az áldozatát bemutatta (Lukács 2,22-24).
| Gyermek neme | Tisztátalanság ideje (nap) | Tisztulási időszak (nap) | Összesen (nap) |
|---|---|---|---|
| Fiú | 7 | 33 | 40 |
| Lány | 14 | 66 | 80 |
Szimbolikus és lelki értelmezések
A Szentírás gyakran használ jelképes értelemben szüléssel kapcsolatos kifejezéseket (Zs 90:2; Pl 27:1; Ézs 66:8, 9; Jk 1:15). Az erős szülési fájdalmak jól szemléltetik az elkerülhetetlen szenvedést, mely valamilyen más forrásból jön (Zs 48:6; Jr 13:21; Mi 4:9, 10; Ga 4:19; 1Te 5:3).
Jézus azt mondta, hogy ha valaki be akar jutni a Királyságba, annak ’víztől és szellemtől kell születnie’, természetesen szellemi értelemben. Ez azt jelenti, hogy vízben megkeresztelkedik, és Isten szelleme által születetté válik, így Isten fiává lesz azzal a kilátással, hogy része lesz az égi Királyságban (Jn 3:3-8; 2Ko 5:17; 1Pt 1:3, 23).
A vajúdás és a szülés a Szentírásban is előforduló fontos metafora, többnyire a lelki, spirituális születésre, újjászületésre vonatkozik. A megújulást, a győzelmet általában munka, küszködés, vajúdás, szenvedés előzi meg. Ezekben a képekben a nép, a közösség vagy egyszerűen az Isten szolgája a szülő asszony, Isten pedig gyakran a szülést segítő, vezető bába.
Az Újszövetségben pedig kimondottan arról van szó, hogy minden hívő egyben anya is lelki értelemben, gyümölcstermő ember, akit Isten maga termékenyített meg: „...ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek". A szülés tehát, amellett, hogy az élet egyik nagy határtapasztalata, a lelki születés, az újjászületés előképe is.
Az anya képe a Bibliában
Az anya képe a Bibliában azért figyelemreméltó, mert ha összehasonlítjuk a másik domináns nőképpel, a menyasszony vagy feleség képével, azt látjuk, hogy az anyaszimbólumban az aktivitás, a menyasszonyszimbólumban a passzivitás dominál. Isten mint vőlegény, mint férj megkeresi a lelket, az ige magvával megtermékenyíti. E ponton az archetipikus női feladata minden léleknek - legyen férfi vagy nő - a megnyílás, a befogadás.
Nagy áldás, hogy Jézus Krisztusban abban az értelemben nincs férfi és nő (Galata 3,28), hogy nincs méltóságbéli különbség férfi és nő között; de az Úrban a férfi megmarad férfinak, a nő pedig nőnek; mindegyik más és más felelősséggel, más és más feladatokkal, más „szerepekkel”, egyformán értékesnek (1Mózes 1,27). Éppen ezért szorulnak egymásra, a férfi és a nő (1Mózes 2,23).
Az élet szentsége és Isten terve
Az ember Isten képmására lett teremtve. Az ember Istentől kapott ajándékainak része az utódnemzés, az a képesség, mellyel részt vállalhatunk a teremtésben, az élet Alkotójával együtt. Ezt a megszentelt ajándékot mindig becsülnünk és értékelnünk kell. Isten eredeti tervében minden terhesség egy férfi és egy nő szerelme kifejeződésének eredményeként szerepelt, akik a házasságban kötelezték el magukat egymás iránt. A terhesség mindig kívánt kell, hogy legyen, és minden gyermeket már születése előtt szeretni, becsülni és táplálni kell.
Sajnálatos módon a bűnbeesés óta Sátán szándékosan igyekszik megrontani Isten képmását azzal, hogy bemocskolja Isten ajándékait, az utódnemzést is beleértve. Következésképpen egyesek időnként nehéz kényszerhelyzetekkel és döntésekkel néznek szembe a terhességet illetően.
Isten az élet egészét kezében tartja: népe testi, lelki, szellemi, hitbéli egészségét egyaránt. A világ, Isten előtt, nem vált szét szent és profán egységekre, mint manapság. Az az állapot, amiben ma élünk, az élet, a közösségek, a személyiség, a tudat nyomorúságos hasadását okozza, mert az ember hiába próbál, nem élhet Istene nélkül. Mára tényleg minden egész eltörött. Ezt a hasadást tapasztaljuk a házasságokban, a gyerekvállalásokban, a gyereknevelésben is.
Az élet védelme és Isten akarata
Isten védi az emberi élet értékét és szentségét. Az emberi élet a legnagyobb érték Isten számára. Mivel az emberiség az Ő képmására lett teremtve (1 Mózes 1:27; 2:7), Istent személyes érdeklődés fűzi az emberekhez. Isten szereti őket és kommunikál velük, és ők viszont szerethetik Őt és kommunikálhatnak Vele. Az élet Isten ajándéka, és Isten az élet adója. Ő az élet fenntartója is (ApCsel 17:25-28; Kolossé 1:17; Zsidók 1:1-3), a Szentlélekről pedig az élet Lelkeként olvasunk (Róma 8:2).
Isten emberi életként tekint a meg nem született gyermekekre. A születést megelőző élet értékes Isten szemében, és a Biblia arról ír, hogy Isten már a fogantatásuk előtt ismeri az embereket. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsoltárok 139:16).
Isten akaratát az emberi élet tekintetében a tízparancsolatban nyilvánította ki, amelyet Jézus bontott ki a hegyibeszédben. A hatodik parancsolat kijelenti: „Ne ölj” (2 Mózes 20:13), ami az emberi élet megóvására szólít. Az élet védelméről szóló alapelv, melyet a hatodik parancsolat őriz, magába foglalja a terhességmegszakítást is.
Sáfárság és a sebezhetők védelme
Isten az élet tulajdonosa, az emberek pedig az Ő sáfárai. A Szentírás arra tanít bennünket, hogy minden Istené (Zsoltárok 50:10-12). Ez azt jelenti, hogy minden emberi lény sáfára mindannak, amit Isten rábízott, beleértve a saját életét, a gyermekei életét és a még meg nem születettekét is.
A Biblia a gyengékkel és sebezhetőkkel való törődésre tanít. Maga Isten is törődik a hátrányos helyzetűekkel és az elnyomottakkal, és megvédi őket. Ő „nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni, aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.” (5 Mózes 10:17-18).
Modern szülészeti szemléletek és a hit
A terhesség és a szülés - amellett, hogy az élet egyik legcsodálatosabb élménye - bizony véres, mocskos, fájdalmas, terhes és olykor veszélyes dolog. A keresztény közösségben, hitéleti kontextusban sem esik sok szó a szülésről. Ezen azért volna érdemes változtatni, mert kár lenne átengedni az életnek ezt az igen jelentős, transzcendens tartalommal is bíró határtapasztalatát az újpogány spiritualitásnak.
A szülés úgynevezett „medikalizált" szemlélete a szülő nőt betegnek tekinti, a szülést pedig orvosi feladatnak. Mára, tizenöt évvel később is igen sok magyar fiatalasszony rettegve, mintegy a vágóhídra készülve megy szülni, passzívan, kiszolgáltatottan, és fogalma sincs arról, mennyi minden múlik őrajta és egyedül őrajta. Abba a tévhitbe menekül, hogy a menő orvos, akinek vagyonokat fizet, már-már őhelyette szüli meg a gyereket, de legalábbis garancia a komplikációmentes szülésre.
A humanizált szülés elvei szerint a szülő nő aktív részese a folyamatnak, és beleszólhat a döntésekbe. A körülményeket is valamilyen mértékben mi magunk is befolyásolhatjuk.