Minden szülő izgatottan várja a hozzátáplálás időszakát, mely egy fontos állomás a baba életében. Az izgatottságot azonban gyorsan felváltja a kezdeti bizonytalanság: Hogyan is kezdjünk bele? Mivel kínáljuk először a babát? Mi történik, ha nem ízlik neki?
A kisbaba legmegfelelőbb összetételű táplálékát az anyatej szolgáltatja az első fél évben. Viszont a táplálkozás nem csak a megfelelő energia- és tápanyagbevitelről szól, hanem arról is, hogy a babát új ingerek érik, mely által fejlődik az emésztőrendszere, agya, immunrendszere, csontjai, izomzata is.
Mikor kezdjük a hozzátáplálást?
Arra nincs pontos válasz, hogy mikor kezdjük el, hiszen minden kisbaba más ütemben fejlődik, és érik meg erre a „változásra”. A szakirodalom szerint legkorábban a 4 hónapos kor után, tehát az 5. hónapban érdemes elkezdeni a hozzátáplálást. Azért nem érdemes hamarabb, mert nagyjából ebben az 5-6 hónapos korban áll készen a baba emésztőrendszere arra, hogy az anyatejen / tápszeren kívül más ételt is feldolgozzon.
Ezen kívül a mozgásfejlődése is ez idő tájt indul rohamos ugrásnak, ezáltal megnő az energiaigénye. A mozgáshoz felhasznált energián kívül, az agy fejlődéséhez is hozzájárul ez a többletenergia, (ugyanis az energia több, mint felét az agy használja fel), valamint 6 hónapos kor körül a baba vasraktárai is kiürülnek, melyet pótolni kell, hiszen a vas hozzájárul a tanulás, a nyelvi képességek, a figyelem, a memória fejlődéséhez is. A javasoltnál korábban megkezdett hozzátáplálás következtében az ételallergiák kialakulásának kockázata fokozódik.

Az új ételek bevezetése
Az új ételek, amiket korábban még nem kapott a kicsi, és most elsőként próbáltok ki, a délelőtti (tízórai vagy két szoptatás közötti) időpontban kerüljenek kipróbálásra, így nem ébresztik fel éjszaka már a babát, ha esetleg pocakfájást okoznának. Az első 3 napban, amíg kapja a kicsi, addig csak a délelőtt kapja, ha nem okoz gondot, akkor lehet egy későbbi étkezéskor bevezetni.
Bármelyik módszer mellett döntünk, érdemes az új alapanyag bevezetését a délelőtti (és hétköznapi) órákra időzíteni, hogy az esetleges hasfájás, allergiás reakció, érzékenység ne az esti órákban „derüljön ki.”. A délelőtti (tízórai) étkezés kiváltása után, következhet az ebéd (kb. 8 hónapos korig bezárólag), majd ezt követően az uzsonna. 1 éves korig a reggeli és a vacsora kiváltása nem javasolt, mivel a babának 1 éves koráig szüksége van 500 ml anyatejre vagy annak hiányában tápszerre egy nap.

Hogyan egyen a baba? Milyen módszerek vannak?
A hozzátáplálás során, rengeteg új dolgot kell megtanulnia a babának, mint például, hogy hogyan kell a nyelvét fel-le, jobbra-balra mozgatnia, hogyan tudja lenyelni a pépes, később darabosabb ételeket. Vannak babák, akik 1-2 alkalom után jóízűen lakmároznak, és vannak, akiknek akár 10-15 alkalom is kell, hogy az új állagot, az új ízt megszokják.
Hagyományos pürés hozzátáplálás
A kezdeti kínálásoknál kb. méz állagú pépekkel/pürékkel kínáljuk a babát, mely lehet gyümölcs vagy zöldség. Az elérni kívánt állagot anyatejjel, vagy annak hiányában tápszerrel lehet hígítani. Miután már a sűrűbb pürékhez is hozzászokott a baba, megjelenhetnek a puha falatkák, melyeket a baba a kezébe tud venni. A falatkákat semmiképp ne keverjük bele a pürés ételbe, hiszen a baba ezt könnyen félrenyelheti.
Amikor a baba a darabos ételért nyúl, nem biztos, hogy rögtön betalál majd vele a szájába, sőt, harapni, elrágni sem fogja tudni egyből. Mutassuk meg neki, hogyan tudja ezt elsajátítani. Milyen falatkákkal kínáljuk? Például banán, avokádó, barack, párolt brokkoli, sárgarépa, melyeket kb. 1-2 ujjnyi vastagra, és 1-2 babaökölnyi hosszúra vágjunk fel, hogy a baba meg tudja fogni. Elképzelhető, hogy eleinte csak pakolgatja majd ide-oda a kezében, vagy csak nyomkodja, esetleg ledobja a földre, de ezt hagyni kell, hogy ismerkedjen az étellel.
BLW (Baby Led Weaning) - Falatkás hozzátáplálás
A BLW, azaz a baba által vezetett elválasztás, vagy más néven falatkás hozzátáplálás, azt jelenti, hogy kihagyva a pürésített ételeket, a kezdetektől szilárd ételekkel kínáljuk a babát a család által fogyasztott ételekből. A baba önállóan eszik, a szülő nem etet, de jelen van. Ehhez természetesen az egészséges alapanyagokra és megfelelő ételkészítési technikára továbbra is szükség van, ugyanis ha a család ételeiből falatozik a baba, néhány apró változtatásra szükség lehet (pl. ne használjunk sót vagy cukrot).

A pürés szakasz rövid, de fontos része lehet a táplálási folyamatnak. Néhány csecsemő nem fogja szeretni a püréket - minden baba más és más. A püré a legtöbb kisbaba korai étkezési tapasztalatainak része lesz, de ez nem jelenti azt, hogy minden csecsemő számára feltétlenül szükséges. Vannak babák, akik kitűnően, egészségesen elvannak a BLW-módszerrel. Vannak olyan babák is, akik nem, és problémáik vannak (tápanyaghiány, vashiány, alultápláltság, kalóriahiány, gyakori öklendezés, stb.). Babát tekintve, egyénileg kell megválasztani a neki megfelelő módszert. Amint rátértünk a darabos étkezésre, onnantól időnként azért kínáljunk pürés állagú ételeket is, hogy kitegyük a babát ennek a textúrának is.
Ha a baba többször megtagadja a püréket (nem kilöki a nyelvével!), ajánljunk neki puha, kézrefogható (finger food, azaz kb. 7-9 hónapos kor). Azonban, ha a babának gondjai vannak a puha ételekkel, (pl. sokat öklendezik tőlük még úgy is, hogy biztosan jól ül és a falatok puhák és jó az alakjuk, de így is ez történik vagy nagyon sokszor kiköpi), maradjunk még a püréknél néhány hétig.
Darabos étel babáknak a hozzátáplálás során
Mit adjunk és mit kerüljünk?
Ízre próbáljunk ne túl intenzív ízű ételt kínálni a babának (az ő ízérzékelésük amúgy is egészen más, sokkal intenzívebb, mint a felnőtteké - ami esetleg nekünk olyan „semmilyen ízű”, az nem jelenti azt, hogy nekik nem elég finom). Fontos, hogy ne használjunk sót, se cukrot az ételkészítés során, hagyjuk meg az ételeket természetes ízükben. A túlzott sófogyasztás a vesét terheli meg, míg a túlzott cukorbevitel számos egyéb betegség kialakulását eredményezi, pl. cukorbetegség, elhízás. A baba emésztőrendszerét kímélve, igyekezzünk nem túl megterhelő nyersanyagokat választani. A már említett vasraktár kiürülés miatt, érdemes minél hamarabb vasban gazdag élelmiszerekkel kínálni a babát.
Egyes nyersanyagok bizonyos életkor alatt nem ajánlottak: ilyen pl. a tehéntej, melyet 1, sőt mostanra 2-3 éves kor után szabad kínálni önálló italként. A méz szintén 1 éves kor alatt nem javasolt, ugyanis botulizmust (ételmérgezés, mely akár bénuláshoz is vezethet) okozhat. A nyers tojás, nyers hal, penészes sajtok, füstölt áruk, cukrozott, magas só tartalmú, valamint koffeint tartalmazó élelmiszerek fogyasztása sem ajánlott. Az allergének bevezetését illetően, fontos, hogy 6 hónapos kora előtt ne kínáld őt a leggyakrabban előforduló allergiát kiváltó ételek egyikével sem, mivel ez fokozhatja a későbbi allergia kialakulását.
Amennyiben bármilyen tünetet tapasztalsz, legyen az hasmenés, hányás, bőrkiütés, gyomorfájás, stb., azonnal konzultálj orvossal!

Rágásra szoktatás és darabos ételek
A baba elsőként „csócsáló” mozdulatokkal eszik (állkapocs fel-le mozog), amikor elkezd darabos ételeket enni. Körülbelül 6-7 hónapos korára a baba új készséget mutat: ez pl. a nyelv lateralizációja, annak érdekében, hogy az ételt jól mozgassa a szájában, és ételt vigyen a szája hátsó részébe lenyelés céljából (ha van tapasztalata pürékkel -kanálról leszopogatás/szívás, az sokat segít a falat/bólus szájban való hátra vitelében). Van különbség az öklendezés és a fulladás között.
Azonban az ételekkel való küzdelem, -mielőtt a baba elsajátítaná a nyelés alapjait-, felesleges stresszt okozhat mind a gondozóknak, mind a gyermeknek. A babának egyszerre kell tudnia lélegezni, rágni és nyelni - ez összetett és bonyolult. Ráadásul kb. 7 hónapos korban még nem fejlődött ki a rágó képesség.
Ha egy baba sokszor, rendszeresen öklendezik és küzd az első ételeivel, emiatt hányhat, és negatív társítást hozhat létre az étkezés és e rossz érzés között. Ez tartós hatással lehet az ételekkel való interakciójára. Az öklendezés súlyosbíthatja a refluxot is. Ha a baba a darabos ételektől hetekig, hosszabb ideig, vagy rendszeresen öklendezik, érdemes sorra venni a tipikus hibákat (etetési pozíció, falat formája- ne legyen pinduri!-, stb.). Az öklendezés el fog tűnni, hiszen az ezt kiváltó terület a nyelven hátrébb fog vándorolni idővel. Segít a megfelelő rágóka és formájú étel, hiszen ezek ingerlik a területet. Ha ezt a kis teste megszokja, tűrni is fogja idővel.
7-9 hónapos korban / darabos ételek kezdetekor ez a finger-food (hosszúkás, kb. 1-2 ujjnyi vastag, 1-2 babaökölnyi hosszú) a legmegfelelőbb. Elsőként olyan állagot kínáljunk, amelyet a szülő össze tud nyomni a saját ujjaival, azaz nem alaktartó (alias puha). Alaktartó lenne, ne adjuk még: pl. keksz, kemény sajt. A forma az ekkori jellemző fogás-technika miatt is fontos, ugyanis marok-fogással fog a gyermek kb. 9-12 hónapos koráig (átlag 9 hó körül).
9-12 hónapos kor körül alakul ez majd át szép fokozatosan a csipesz/csippentő fogássá (cél: mutató-, és hüvelykujjal való csippentés). Akkor fognak jönni majd a min. 1cm X 1cm méretű kisebb, puha falatkák (pl. párolt zöldborsó, áfonya, reszelt sajt, tojás kocka, eper kocka, stb.). Addig nem célszerű, majd néha, ha látjuk, hogy a baba a tárgyakat elkezdi már nem marokkal fogni. Kerülendők az érme alakú, keresztmetszetben/vagy gömb alakú, kemény állagú (pl. hámozatlan gyümi/zöldség (alma/kiwi/körte/uborka), ragadós állagú (pl. mogyoróvaj, pillecukor, gumicukor, aszalt gyümi) ételek.
Amíg a baba nem rágja jól a puha finger foodokat, ne adjunk neki kekszet se! A keksz külön kategória, ugyanis az a szájban a harapás hatására apró darabokra, morzsákra esik szét. Nem ajánlott az első időszakban (össze lehet turmixolni, így por lesz belőle, ezzel süthetünk, főzhetünk, pl. kókuszgolyót ami már jó állag).

Folyadékpótlás
Amíg kizárólagosan anyatejjel vagy ennek hiányában tápszerrel tápláljuk babánkat, nincs szükség egyéb folyadékra. Viszont amikor elkezdődik a hozzátáplálás, a szoptatások csökkenésével egyre nagyobb szerepe lesz a folyadékfogyasztásnak, melynek legjobb forrása a víz.
Milyen víz legyen? Vásárolhatunk kifejezetten babáknak palackozott vizet, melyet felbontás után 24 órával el kell fogyasztani, vagy ezután forralva és lehűtve adni a babának. Elsőként nyitott picike pohárral tanítsuk a babát inni. Ez azért kell, hogy pici átmérőjű legyen, mert maga a kis szája is pici (mi sem keverőtálból iszunk). A nyelve szabadon mozog, ez a helyes ivási technika, semmi nem fogja le (pl. cumisüveg). Emellett ekkor már 9-10 hónapos kor körül szívószálas itatóban gondolkodjunk, nem ajánlom rendszeresen a csőrös itatókat.
A kulacs legyen pici (igen, kb. 1,5 dl), így a szívószál is rövid lesz benne. A szívószál puha, nem szelepes (mert akkor először rá kell harapni, majd inni, ez nem a normális ivás módszere). Vágjuk a szívószálat rövidre, a hegye a baba nyelve hegyéig érjen, ne érjen rá lefogva azt. Ne kelljen megdönteni a kulacsot (fej nem biccen hátra). Ha nem megy, kis pohárral gyakoroljuk a szívószálból való ivást, eleinte segíthet ez higított gyümölcspürével, majd vízzel.

A tízórai menü összeállítása és példák
A 7-9 hónapos baba már elméletileg 1-2 hónapja kóstolgat, eszeget. Célszerű az étkezések (anyatej/tápszeren kívül) között kb. 2,5 óra szünetet hagyni. Érdemes a tápszeres/anyatejes táplálást időben és térben elkülöníteni az étkezésektől.
A tízórai lehet bármi, én jellemzően gyümölcsöt és valamilyen szénhidrátot ajánlok (pl. gyümölcs keksszel). A családi ételek akkor jók, ha a család egészségesen táplálkozik és változatosan. Ha a család például indiai lencsefasírtot eszik, erre ő meg kapjon egy párolt almát? Nem fog neki ez összeilleni. Mehet a lencsefasírt, csak az elején vegyük ketté a masszát: neki ne tegyünk bele sót, és adjunk mellé egy kis mártogatóst. A formája meg legyen fingerfood.
Példa heti menü 7 hónapos babának
A következő táblázatban egy lehetséges heti menü összeállítást mutatunk be, mely változatos és tápláló ételeket tartalmaz a 7 hónapos babák számára.
| Nap | Tízórai | Ebéd | Vacsora |
|---|---|---|---|
| Hétfő | Alma-körte-barack gyümi keksszel | Borsó-répa pép | Sütőtök-alma |
| Kedd | Alma-banán keksszel | Borsó-répa-rizs-husi | Tejpép |
| Szerda | Banán | Cukkini-rizs-husi | Alma-krumpli |
| Csütörtök | Alma-barack-körte-keksz | Krumpli-cukkini-husi | Sütőtök-alma |
| Péntek | Banán | Sütőtök-csirke | Alma-gríz |
| Szombat | Banán | Cukkini-krumpli | Répa-gríz |
| Vasárnap | Őszibarack-keksz | Tök-rizs-husi kaporral | Alma-krumpli |
Lehet, hogy elsőre ez nem olyan változatosnak tűnik, de a babák nem is igénylik a túlzott változatosságot. Új étel bevezetésénél, ami pont a 6-7. hónapban elég sok van, pedig ugyanazt a típusú ételt 4-5 napon át adjuk, közben figyeljük, nincs-e a babának panasza tőle (puffadás, kiütés, hasmenés, székrekedés stb.).
Egyszerű és tápláló receptek
A 7-8 hónapos babák számára ajánlott tápláló és ízletes recepteket mutatunk be. Ahogy a kisbabák növekednek és fejlődnek, étrendjük is fokozatosan változik, és egyre többféle ízvilággal ismerkednek meg. Az első élmények és kóstolások kihívást jelenthetnek mind a szülőknek, mind a babának. Fontos azonban, hogy türelemmel és nyitottsággal álljunk hozzájuk, és fokozatosan vezessük be az új ízeket és textúrákat az étrendjükbe.
Babacsinta
Ez a recept kiváló választás azoknak a kisbabáknak, akik már elkezdtek szilárd ételeket fogyasztani. A babacsinta állaga általában lágy és könnyen széttörhető, ami ideális az apró szájú és fogak nélküli babák számára.
Hozzávalók: 2 tojás, 2 nagy banán, 180 g durumliszt, 1 tk. szódabikarbóna, 1/2 tk ManóMenü foszfátmentes sütőpor, csipet só, 120 g joghurt, 2 ek. étolaj.
Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük, a szilikon pürétartóba kanalazzuk és 175 fokon kb. 20-25 percig sütjük, vagy amíg aranybarnára nem sül.

Édesburgonyás babakeksz
Az édesburgonyás babakeksz egy rendkívül ízletes és tápláló csemege, amely ideális választás lehet a kisgyermekek számára. Az otthon készített kekszek kiváló alternatívát jelenthetnek az üzletben kapható édességek helyett, mivel nem tartalmaznak hozzáadott cukrot vagy mesterséges adalékanyagokat.
Elkészítése: Főzzük meg az édesburgonyát, majd villával törjük össze. Adjuk hozzá a lisztet és az olvasztott vajat. Keverjük össze az alapanyagokat, majd gyúrjuk össze. Ha túl ragacsos a tészta, adjunk hozzá még lisztet. A tésztát sodrófával 0,5 cm vastagra nyújtjuk. A kekszeket sütikiszúróval kiszúrjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 180 fokon 15-20 percig sütjük.
Zöldségpüré hallal és gabonával
Hallal és gabonával valamint étkezési babaolajjal is tálalható.
Elkészítése: A zöldségeket meghámozzuk, alaposan megmossuk, felkockázzuk és 20-25 perc alatt puhára pároljuk. Ezután turmixoljuk vagy villával törjük össze. Hozzáadhatunk főtt halat és gabonát (pl. rizst) is.
