Az agresszív viselkedés már csecsemőkorban is megjelenhet, például szoptatáskor, amikor a baba harapdálja az édesanyja mellét.
Az agresszió okai kisgyermekkorban
Az óvodáskorú gyerekekre az énközpontú, egocentrikus gondolkodás jellemző. A lelki fejlődés ezen szakaszában a kisgyerekek azt gondolják, hogy a világ körülöttük forog. Viselkedésüket az örömelv vezérli, céljuk, hogy vágyaikat kielégítsék, és ez az „örömszerzés” lehetőleg most azonnal történjen meg, másik elképzelésének figyelembe vétele nélkül. Egyes elméletek szerint az agresszió egy alapvető ösztön, amit a szocializációnk során tanulunk meg kordában tartani. Ennek a viselkedésnek a hátterében szülői minta is állhat, ha azt látja a gyerek, a családban ez a megszokott módja a feszültség levezetésének. Ugyancsak fokozza a gyermek agresszivitását az elhanyagoltság érzése, az érzelmi melegség hiánya, a fizikai bántalmazás, a szóbeli erőszak (lekicsinylés, gúnyolódás), a túlzott szigor és büntetés, vagy ellenkezőleg, a korlátok és a szabályok teljes hiánya. Előfordulhat, hogy nem kap elég pozitív figyelmet (dicséret, ölelés, közös játék) és emiatt keres egyéb lehetőséget, ami lehet agresszív viselkedés is.
Ez az időszak a dackorszak és egyúttal az önállósodási törekvések kezdete, amiben ráadásul teljesen természetesek ezek a megnyilvánulások. A gyerek sokszor lesz dühös, mert úgy érzi, valaki vagy valami miatt nem tudja megvalósítani cselekvését, vágyát, és ez frusztrálja. A dackorszakát élő totyogó vágyai, törekvései összeütközésbe kerülhetnek gyakran önmagával is. Előfordulhat például, hogy - bármennyire is szeretné egyedül csinálni -, még nem eléggé fejlett a kézügyessége, hogy saját maga bekösse a cipőjét. Ebben az időszakban a gyerekek világszemléletét még az egoizmus határozza meg.
Bölcsődés korú gyermekek közösségbe kerülésekor gyakori probléma, hogy a pici üt vagy harap. Valójában itt is arról van szó, hogy a gyermek kontroll alatt akarja tartani a helyzetet, amivel gondja adódott, amit nem szeret. Nehézséget jelenthet számára, hogy érzéseit, szükségleteit nem tudja szóban kifejezni, ezért egyszerűbb, ha a tettek mezejére lép, és így érvényesíti elképzeléseit.
Gyermekek esetében számtalan külső tényező is okot adhat az agresszív megnyilvánulásokra. Ilyen az alváshiány, az éhség, valamely betegség vagy a család életében bekövetkezett változás (pl. válás, költözés).
A kisgyermekek erőszakos viselkedését tanulmányozták a Montreali Egyetemen. Nagyszabású ikervizsgálatokkal elemezték a korai erőszakos viselkedés genetikai és környezeti összefüggéseit. Mi az oka a kisgyermekek agressziójának, és lehet-e azon változtatni? A kutatásból kiderül. Kisgyermekek erőszakos viselkedését tanulmányozták a Montreali Egyetemen. Nagyszabású ikervizsgálatokkal elemezték a korai erőszakos viselkedés genetikai és környezeti összefüggéseit. Mi az oka a kisgyermekek agressziójának, és lehet-e azon változtatni? Az elmúlt 25 év korai gyermekkori kutatásait erősen befolyásolta a szociális tanulás elmélete. - Mivel a kora gyermekkori hajlamok a szülőkből és a kortársakból negatív reakciókat válthatnak ki, ezért óvatosan kell kezelni a korai testi erőszakot.
Az agresszió megnyilvánulásai és felismerése
Meghúzott copf, a másik kezéből kitépett játék, rugdosódás és csúfolódás. Gyakori vendégei ezek egy óvoda udvarának. A gyerekek sokszor viselkednek agresszívan, ám ez nem mindig ad okot aggodalomra. De mi a normális, és hol van a határ? Honnan tudhatjuk, hogy gyermekünk túlságosan erőszakos? Mikor kell segítséget kérnünk? Cikkünkből kiderül! A gyermekek agresszív viselkedése természetesnek tekinthető 18 hónapos és 3 éves koruk között, legyen szó lányról vagy fiúról. Ekkor kezdik el megtanulni a társadalmi szokásokat, és az interperszonális képességeik ugyanis ekkor indulnak fejlődésnek. Ha egy ilyen korú gyermek agresszívan viselkedik, az lehet egyszerűen az érés egy egészséges szakasza, ami együtt jár a határok feszegetésével. Ekkor csupán meg kell tanítanunk őket arra, hogy inkább együttműködéssel és egymás segítésével érjék el azt, amit akarnak. A későbbiekben így könnyen tudnak ezekre a stratégiákra támaszkodni.
A gyermekek minden életkorban okozhatnak fájdalmat, ám 1,5-2 éves korig a dühreakcióik mögött nincs cél. A rugdosás, a csapkodás és a harapás egyfajta érzelmi kiürülésként van a babák segítségére, amivel többnyire nem az a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak. Ezekben a tettekben a gyermek tehetetlensége felett érzett kétségbeesése tükröződik, az agresszívnek tűnő cselekvések pedig a frusztráció megszűnését eredményezik, és mindig rövid ideig tartanak.
A 8-9 hónapos korban még mosolygó kisbaba 1-2 éves kora között ijesztő dolgokat kezd produkálni: belemar mások arcába, fellöki a gyerekeket, harap, elveszi mások játékát, odacsap a többi gyereknek. Mi ennek az oka? Mit tehetsz ellene? A verekedés, a harapás, a hajhúzás olykor a figyelemfelkeltés eszközei. „Anya figyelj rám” - mondaná a 15-16 hónapos, ha tudná, de nem tudja, ezért dühös lesz és megrúgja a testvérét, mert tudja, hogy akkor anya odafigyel. A leggyakrabban előforduló problémák, ha mar a baba, ha harap és, ha magát csapkodja. „De hát én nem szoktam harapni” - mondja sok szülő, aki nem érti, honnan származnak gyermeke agresszív megnyilvánulásai. Sajnos tovább rontja ezt a helyzetet, ha néha eljár a kezed. Tudom, olykor minden szülővel megesik, de érdemes megtanulni uralni az indulataidat, hogy ne járjon el soha, mert ezzel is példát mutatsz neki. A kisgyerekekben nagy feszültséget okozhat, ha nem képesek elmondani, mit szeretnének, mi a bajuk, mert még nem tudnak eléggé beszélni hozzá. A céltalan rombolás, csapkodás, a másik piszkálásának oka gyakran az unatkozás. Nem szabad készpénznek venni, hogy ha a gyereket sok játék veszi körül és vannak gyerekek is, akkor rögtön el is tudja foglalni magát. Otthon, a 10. esős napon már biztosan unja a megszokott játékait és bizony ilyenkor az anyai leleményre és kreativitásra van bízva, mivel vezessük le az energiáit. Míg egy csecsemőnek napi 1 óra séta bőven elég, addig egy örökmozgó totyogónak nagyon sok mozgásra van szüksége a szabad levegőn. Jó időben akár az egész napot a levegőn tölthetjük, de rossz időben is délelőtt, délután 1-1 órát legyünk kint, ha pedig ez teljesen lehetetlen, akkor igyekezzünk eljutni néha játszóházba vagy más tágas, zárt helyre, ahol kimozoghatja magát a gyermek. Azt sem kell készpénznek venni, hogy a játszótéren majd elfoglalja magát és nem unatkozik. Igyekezz megelőzni ezeket a helyzeteket, figyeld, mit csinál a kicsi a játszótéren, és avatkozz be, mielőtt megtörténne a baj! Ha pedig gyakorivá válnak a „mástól elveszem”-esetek, akkor tanítsd meg rá, hogyan kell elkérni, várni, legyél ott vele. Nagyobb gyerekeknél az agresszivitás kapcsán felmerülhet a hiperaktivitás, mint kiváltó ok is, ez azonban a ritkább eset. A közösségbe szoktatás során vagy már korábban is jelentkezhet a tárgyakon való civakodás, az „enyém-korszak”, amikor a verekedések, agresszív megnyilvánulások fő oka az, hogy elvettek tőle valamit, vagy ő akar elvenni valamit. A tárgyakat a kisgyerek nagyjából 3 éves korig az énje részeként tekinti, ezért nagyon ragaszkodik hozzájuk. Nem irigy, ahogy azt sokan tévesen gondolják, hanem úgy tekint a játékaira, mint a testrészeire és fájdalomként éli meg, ha elveszik tőle őket. Minél jobban korlátozod a világot éppen felfedezni kívánó kisgyermeket, annál feszültebb lesz és annál jobban ki akar „törni”, amikor végre úgy érzi, szabadon mehet. A csapkodás oka lehet az is, hogy a kicsi még nem tudja szabályozni az érzelmeit, ezért nagy indulatok esetén elveszíti az önkontrollt és magán kívül csapkod, mar, odakap, nem képes irányítani a mozdulatait.
A rizikófaktorok és a szülői szerep
Ha aggódunk gyermekünk viselkedése miatt, néhány árulkodó jelre érdemes odafigyelnünk. Különösen, ha 6 éves kor felett tapasztaljuk ezeket: • Megüt, megkarmol vagy ellök másokat. • Kicsúfolja a társait, zsarnokoskodik felettük. • Felfüggesztik vagy eltanácsolják az iskolától. • A barátai túl sokszor keverednek bajba. • Dühkezelési problémákkal küzd. • Hiányzik belőle az empátia vagy a megbánás.
Minél több a rizikótényező a gyermek környezetében, annál nagyobb eséllyel alakulhat ki a kedvezőtlen viselkedésmód. A kockázati faktorok közé sorolhatók a családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok. Még egy kiegyensúlyozott gyermek viselkedésében is, ha a környezetében történő változás kibillenti lelki egyensúlyából, az ebből fakadó feszültség agresszióban nyilvánulhat meg. A családban történő traumatikus események (pl.: kisállat elvesztése, édesanya elhúzódó távolléte, válás, közeli hozzátartozó betegsége vagy halála) szintén megváltoztathatják a gyermek viselkedését. Ezek az élethelyzetek félelmeket, szorongást vagy csalódottságot generálhatnak benne, és hirtelen dühkitörések, sértődékenység, indokolatlan agresszió formájában mutatkozhatnak meg a viselkedésében. A családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák - amikor a mindennapi létfenntartásért folyik a küzdelem - szintén komoly stresszfaktort jelentenek. Ez a folyamatos feszültség a gyermekben is megjelenhet és agresszivitást okozhat. A napirend hiánya, a kaotikusabb életvezetés ugyancsak hozzájárulhat a gyermek problémás viselkedéséhez.
A szülő és gyermek közötti megfelelő kötődés is nagyban elősegíti a agresszív viselkedés megelőzését. A kötődés egy olyan érzelmi kötelék, ami többek között az empátia kialakulásának az alapja is. Egy empatikus gyermek nagyobb eséllyel segít másoknak, és kevésbé fordul olyan megoldásokhoz, amelyekkel árthat környezetének. Az 5 éves kor utáni folytatólagos agresszió gyökere sokszor pont kötődési problémákban keresendő. Vannak olyan tényezők, amelyek súlyosan megzavarhatják a kötődés kialakulásának folyamatát. Ezek közül kiemelendő a bántalmazás, az elhanyagolás vagy a családi erőszak. Egy agresszívan viselkedő fiatal gyakran otthon vagy az iskolában is erőszakkal szembesül. Ha a fejlődés későbbi szakaszaiban bántalmaznak vagy elhanyagolnak egy gyermeket, történjen az bármilyen közegben, gyakori, hogy a későbbiekben is agresszív viselkedést fog mutatni.
A szülő és a nevelő lehet a legjobb minta az empátiás viselkedés megtanulásához. Az a nevelő, és az a szülő, aki nem használja a kezét (nem verekszik), nagyobb valószínűséggel nevel olyan gyermeket, aki követi őt ebben is. Amennyiben mégsem járunk sikerrel mielőbb keressünk fel szakembert.
A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó (autoriter) büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra. Ha a szülő ellenségesen, agresszióval válaszol a kisgyermek érzelemkitöréseire, azt erősíti meg, hogy a társas konfliktusok kezelésére az agresszió alkalmazható. A büntetés nem segít a gyermeknek megbirkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett. Ráadásul még viselkedési alternatívát sem kínál fel, hanem csak az adott mintát próbálja legátolni.
Feszültséget, agressziót szülhet az is, ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára. Ha érzelmeit nem szabad kifejeznie, ha nem kérdezhet, ha mindig csak azt hallja, hogy „mit nem szabad”, akkor a nevelés csak a viselkedés szabályozására irányul, de nem segít az érzelmek elviselésében. Ilyenkor lehet, hogy otthon nem lesz agresszív, de a feszültség más környezetben (pl.: óvodában) valószínűleg ki fog robbanni. Ugyanakkor azokban a családokban, ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje. Hiszen ilyen környezetben nem tanulja meg a gyermek, hogy a viselkedésének következményei vannak. Ha a szülő enged az érzelemkitöréseinek és nem szabályozza azokat, akkor megerősíti az indulatos viselkedést, így a gyermek később is az agresszió segítségével próbálja elérni céljait.
Összezavarja a gyermeket az a szülői minta is, mely nem tartja elfogadhatónak a gyermek negatív érzelmeit (pl.: harag, félelem, féltékenység) és törekvése arra irányul, hogy a gyermek egyáltalán ne érezzen ilyesmit. A gyermek emiatt úgy érezheti, hogy valami baj van vele, hiszen nem azt érzi, amit várnak tőle. Ha nagyon nagy a nyomás a szülők részéről, a gyermek elnyomja magában ezeket az érzéseket, ami viszont lehetetlenné teszi az érzelmek felismerésének és kezelésének a megtanulását. Ha a gyermek nem képes felismerni, megérteni a saját érzéseit, akkor nem fogja tudni kezelni azokat. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy mások érzelmeit sem fogja érteni és nem lesz képes belehelyezkedni mások érzelmi állapotába. Ez viszont erősíti az agresszív magatartást, mert nem érti vagy félreérti a társai viselkedését.
Mit tehetünk a gyermek agressziójának kezelése érdekében?
Mit tudsz tenni, ha agresszíven viselkedik a gyermeked? Megoldási javaslatok a videóban!
Az indulatkezelő, önmegnyugtató módszerek nem az érzelmek tagadására, elfojtására irányulnak, hanem feloldják vagy elvezetik a feszültséget. Mindez persze csak akkor lehet eredményes, ha a szülő is olyan példát mutat, amit a gyermek követni tud. Az érzelmek önszabályozása akkor fejlődik egészségesen, ha nem tartjuk helytelennek és nem vonjuk kétségbe azt, amit a gyermek érez. Ugyanakkor világos és következetes elvárásaink vannak arról, hogyan mutathatja ki az érzelmeit és mindig megerősítjük, támogatjuk, ha sikerül önfegyelmet tanúsítania. Kapjon a gyermek pozitív visszajelzést, amikor egy konfliktushelyzetben a kívánatos vagy ahhoz közelítő módon viselkedett, például: „Nagyon ügyesen kérted vissza a játékot”.
A gyermek feszültségének csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás (pl.: egy olyan sport, amit szeret) sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. A terhelés boldogsághormonokat szabadít fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek könnyebben tudja megnyugtatni magát. Szimbolikus játékokban (pl.: szerepjátékok, bábozás) szintén anélkül szabadulhat meg a felhalmozódott fájdalomtól, feszültségtől, hogy meg kellene fogalmaznia, mi az, ami bántja. Alkotó tevékenységgel is sok mindent ki tud dolgozni magából: firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon szabadon. Őszinte érdeklődéssel vegyük körbe a gyermeket. Érezze, hogy fontos számunkra az, amit érez és gondol. A meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket. Ha a gyermeket úgy neveljük, hogy biztonságban érezze magát és legyen önbecsülése, akkor kevésbé fog szorongani és jobban fogja tűrni a feszültségeket.
A gyermekek részére hasznosak a sporttevékenységek, stresszlevezetés céljából. Ahol lehet futni, ütni, esetleg kiabálni is. Ez azonban nem minden gyermek beállítottságával egyezik meg, elképzelhető, hogy számukra jól működhet egy szobában felakasztott bokszzsák is, ahol lehet dühöngeni.
Ha a gyermekünk viselkedését saját nevelési eszközeinkkel nem tudjuk befolyásolni és a probléma olyan mértékű, hogy a mindennapi életvitelben tartósan szenvedést okoz (a környezetnek és a gyermeknek is), akkor keressünk fel egy gyermekpszichológust.
A média hatásai: Közismert tény, hogy a gyerekek a legtöbbet az őket ért hatásokból tanulnak, utánozzák mindazt, amit látnak, még akkor is, ha az inger képernyőről érkezik. A pszichológusok egyetértenek abban, minél több agresszív filmet néznek a gyerekek, annál inkább hozzászoknak az erőszak látványához, egyre kevésbé érinti meg őket a halál fogalma, s válnak ők is egyre erőszakosabbá. Minden szülő és tanár fontos feladata, hogy megóvja a gyerekeket az agresszív filmek hatásaitól, felhívja a gyerekek figyelmét az erőszakos filmek veszélyeire és azok nézése helyett más, izgalmas és szórakoztató szabadidős elfoglaltság lehetőségét biztosítsa.