Az információk tengerében, amelyek arról szólnak, meddig nem túl öreg egy nő ahhoz, hogy gyereket vállaljon, sokan már azt sem tudják, mit higgyenek. Amikor azt látjuk, hogy egy 50 éves híresség egészséges csecsemőnek adott életet, és rögtön utána szembejön velünk egy szalagcím, hogy a petefészkekre 30 után "keresztet lehet vetni", érthető, hogy összezavarodunk. Dr. Heather Rupe szülész-nőgyógyász szerint a 21. században az idősebb kori terhesség már egyáltalán nem számít ritkaságnak, azonban az idősebb generációk még mindig fenntartásokkal néznek azokra a nőkre, akik negyven felett vállalnak gyermeket. Az igazság viszont az, hogy a társadalom fejlődik, és vele együtt tolódik ki az első gyermeküket vállaló nők életkora is - sőt, azoké is, akik úgy döntenek, hogy ismét édesanyák lesznek.
Míg az 1990-es években az első gyermeküket világra hozó nők átlagéletkora 25 év volt, napjainkra ez 30 évre tolódott, és várhatóan ez a szám még tovább fog emelkedni. Az anyaság elhalasztását több tényező is befolyásolja - és nem csupán a gyermek utáni vágy hiánya áll a háttérben. Nem minden nő olyan szerencsés, hogy húszas évei elején megtalálja a megfelelő partnert, és nem utolsó sorban a gazdasági tényezők is fontos szerepet játszanak. Számos kutatás foglalkozik az idősebb anyai életkorban vállalt terhességek kimenetelével. Hazánkban az 1990-es évek óta több mint háromszorosára nőtt azon nők száma, akik 40 év felett vállalnak gyermeket.

A termékenység változásai a korral
A doktornő szerint egy nőnek azon képessége, hogy teherbe essen, 27 éves kora után alig láthatóan, 37 éves kora után viszont erősen csökkenni kezd. Annak az esélye, hogy egy egészséges párnak, ahol még egyikőjük sem múlt el 30, egy éven belül gyermeke születik, 95 százalék. 30-on felül azonban minden egyes évben 3 százalékkal csökken a valószínűség, ami igen jelentős. Aki 40-en felül szeretne szülni, annak mindössze 5-10 százaléknyi esélye van teherbe esni, 45 éves kor után pedig 5 százalék.
Jelen ismereteink szerint minden nő adott számú petesejttel születik, tehát a petesejtek számát nem lehet növelni. Az életkor előrehaladtával a petesejtek száma és minősége is törvényszerűen hanyatlásnak indul. 37 éves korra körülbelül 25 000 petesejt marad a női szervezetben, míg ötvenéves korra ez a szám nagyjából 1 000-re csökken. Bár az 1 000 petesejt elsőre elegendőnek tűnhet, a mennyiség mellett a minőség is kulcsfontosságú - és ez is romlik az életkor előrehaladtával.
Az ovulációban az életkor előrehaladtával változások jelentkezhetnek. Általánosságban elmondható, hogy a rendszeres ovuláció egészen a 30-as évek végéig vagy a 40-es évek elejéig fennmarad. Ugyanakkor előfordul, hogy egyes nők ebben az időszakban vagy ezen időszak felé közeledve már ovulációs és termékenységi problémákat tapasztalnak. 35 éves kortól kezdve egyre jellemzőbb, hogy egy-egy ciklusban nem következik be az ovuláció. A csökkenő termékenység mellett figyelembe kell venni a növekvő rizikót is.
Termékenységi esélyek az életkor függvényében:
- 30 év alatt: 95% esély egy éven belül a teherbeesésre.
- 30 év felett: Évente 3% csökkenés a valószínűségben.
- 40 év felett: 5-10% esély a teherbeesésre.
- 45 év felett: Mindössze 5% esély.
- Lombikprogram 40 év alatt: 45% megtermékenyülési arány, 40% hazavitt gyermek arány.
- Lombikprogram 40 év felett: 15% megtermékenyülési arány, 5-7% hazavitt gyermek arány.

Kockázatok 40 év feletti terhesség esetén
Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb a veszélye a vetélésnek és a komplikációkkal teli terhességnek. Míg a 30 évesnél fiatalabb nőknél a korai vetélés lehetősége 15-20 százalék körül mozog, addig ez az arány 35 éves kor fölött nőni kezd, és 40 éves korra elérheti a 40-50 százalékot is. Ugyancsak nő a korral a kromoszómarendellenességek, így pl. a Down-szindróma veszélye is. 35 éves korban a Down-szindróma kockázata 1/350 (350 terhességből egynél állapítják meg), 45 éves korban azonban már 1/35.
A 40 év feletti terhesség automatikusan veszélyeztetett terhességnek minősül, mivel az életkorból fakadóan a női szervezet nehezebben viseli a terhesség közben végbemenő élettani változásokat, így pedig nagyobb arányban fordulhat elő magas vérnyomás, vérzés, terhességi cukorbetegség, vetélés és koraszülés. Ebben az esetben tehát szorosabb orvosi felügyeletre van szükség, gyakoribb vizsgálatokra, és az életmódon is ajánlott változtatni, amennyiben indokolt.
A 40 év feletti terhesség kockázatai:
- Veleszületett, kromoszóma-rendellenességből fakadó magzati betegségek: Az idő előrehaladtával a petesejtek minőségében történhet negatív változás, ami több mint százféle fejlődési rendellenességet okozhat, mint az Edwards-, a Patau-, vagy a Down-szindróma.
- Terhességi cukorbetegség: A 40 feletti terhesség esetén a várandós diabétesz, valamint a szülés utáni 2-es típusú cukorbetegség kialakulására is nagyobb az esély, mint fiatalabb korban.
- Vetélés kockázata: A gyermekvállalás 40 felett magában hordozza a korai vetélés kockázatát is, melynek egyik oka a kromoszóma-rendellenességekben rejlik, de a hormonok nem megfelelő szintje, valamint a túl vékony méhnyálkahártya is okozhat spontán vetélést.
- Császármetszés: Háromszor nagyobb valószínűséggel kerülhet sor császármetszésre, nem csak tágulási problémák, hanem magzati vagy anyai életveszély miatt is.
- Magas vérnyomás, preeclampsia: A terhességi magas vérnyomás és preeclampsia kockázata is nő az idősebb kismamáknál.
- Szülés utáni nagyfokú vérvesztés: Másfélszeresére nő a valószínűsége a 45 év feletti terhesek körében.
Hogyan éljünk egészségesen a terhességet 40 felett | Terhességi étrend, táplálékkiegészítők és testmozgás
Előnyök és a felkészülés a 40 feletti terhességre
Bár a gyermekvállalás 40 felett rejt magában kockázatokat, mégis több érvet is fel lehet sorakoztatni, melyek abszolút mellette szólnak:
- Lassabban öregedő anyák: Szülni 40 felett azt is jelenti, hogy az újszülött és később a kisgyermek körüli teendők bizony nem engedik, hogy a kornak megfelelő ritmusban éljenek a nők, ami ebben az esetben csupa pozitív hatással lesz rájuk.
- Felszabadultabb anyai lét: Az életkorral nő az élettapasztalat, az önismeret, nem kell attól félnie a nőnek, hogy az épp alakuló karrierje miatt nem tud majd elegendő időt tölteni a gyermekével, és jó esetben az anyagi biztonság is adott.
- Boldogabb párkapcsolat: Szülni 40 felett azt is jelenti, hogy biztosabb és boldogabb kapcsolatba érkezik a kicsi. Érettebben gondolkodnak a felek, erősebb lehet köztük a kötődés.
- Egészségesebb, sikeresebb gyermekek: Vannak olyan kutatások, melyek szerint 40 évesen szülni azért is jó időpont, mivel ezek a gyerekek egészségesebbek, jobb tanulók és így sikeresebb felnőttek lesznek.
Mit tehetünk a sikeres terhességért 40 felett?
A 40 év feletti terhesség gondos tervezést igényel, ami magában foglalja az általános egészségügyi-, a nőgyógyászati-, a hormonális- és igény esetén a termékenységi vizsgálatokat is. Érdemes családtervezéssel foglalkozó specialistát felkeresni, ahol minden felmerülő kérdésre választ kaphatunk, továbbá megbeszélhetjük, hogy miként érdemes személyre szabottan változtatni az életvitelünkön, hogy a szülés 40 felett valóban áldás lehessen.
Életmódbeli változtatások:
- Egészséges táplálkozás: Adalékanyagoktól, mesterséges ízfokozóktól és színezékektől mentes, sok zöldséget és minőségi alapanyagokat tartalmazó étrend.
- Fogantatást és terhességet támogató étrend-kiegészítők: Számos vitaminra, nyomelemre és ásványi anyagra van szüksége a szervezetnek, melyeket gyakorlatilag lehetetlen a mai modern étkezés-kultúrával bevinni. A folsav szedését például már néhány hónappal a teherbe esés tervezett időpontja előtt érdemes elkezdeni.
- Rendszeres testmozgás: Már minimális sportolással is sokat tehetünk a vérkeringés javításáért, a hormonháztartásra hatással levő plusz kilóktól való megszabadulásért, az állóképességért.
- Káros szenvedélyek elhagyása: Fel kell hagyni a dohányzással, a túlzott alkoholfogyasztással, valamint a különböző drogok használatával.
- Gyógyszerek szedésének minimalizálása: Orvosunkat még a gyógyszertárban vény nélkül kapható készítmények szedéséről is ajánlott tájékoztatni.
- Kipihentség és stresszcsökkentés: Az elegendő pihenés és a mindennapos stressz csökkentése elsődleges.
Az egészséges, rendszeres ovuláció ugyanakkor természetes módszerekkel is támogatható, ahogyan a petesejtek minősége is javítható. Ne dohányozz, kerüld a stresszt, táplálkozz egészségesen, érd el a normális testtömeg-indexet (18,5 és 24,9 közötti BMI), fokozd a petefészkek vérellátását (pl. elegendő vízfogyasztással és mozgással), és támogasd a hormonegyensúlyt.

Meddőségi kezelések és genetikai vizsgálatok 40 felett
Bár a teherbeesés esélye 45 év felett nagyot csökken, ma már számos orvosi segítség áll rendelkezésre - hormon injekciók, inszemináció, lombikprogram - melyekkel növelhető a sikeres teherbeesés. A lombikprogram során a megtermékenyülési arány 40 év alatt 45 % körüli, 40 év felett viszont csak 15%-nak adódik. Ha a hazavitt gyermek arányokat nézzük, akkor még szomorúbb a helyzet, a fiatalabb csoportban 40%, míg az idősebb nőknél csak 5-7%.
A petesejt-adományozás szükségessége 40 év felett exponenciálisan nő, míg 35 év alatt 5%, addig 45 év felett ez az arány 77%. Dr. Rupe szerint a 10 százalékos teherbe esési esély nem túl magas, de mivel a társadalomnak viszonylag szignifikáns részét teszi ki a 40-es korosztály, soknak tűnhet a negyedik X-en túl megfogant nők száma. A szakember másik magyarázata, hogy azoknál a nőknél, akik 40 éves kor fölött esnek át különféle kezeléseken, fiatal donor petesejtjét használják, így az esélyek jelentősen megnőnek.
Az idősebb anyák gyermekeinél nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő a kromoszómákat érintő rendellenességek, mint a Down-szindróma, Edwards-szindróma vagy a Patau-szindróma. Emiatt 35 év felett javasolt többlépcsős, genetikai ultrahangvizsgálattal és laborvizsgálatokkal alátámasztott szekvenciális szűrés elvégeztetése, ami a ma ismert legnagyobb szűrési hatékonysággal rendelkező vizsgálat. Az embriókat előzetesen kivizsgáltathatják preimplantációs genetikai teszteléssel (PGD/PGS), amely kizárhatja a súlyos genetikai rendellenességgel érintett embriók átültetését.
A social freezing eljárás közben jó minőségű ivarsejtek (pete- vagy ondósejteket) szívnak le, amelyeket ezután mélyfagyasztanak „későbbre”. Ez a program éppen olyan nőknek és férfiaknak kínál lehetőséget, akik késleltetni szeretnék a családalapítást. Ez a módszer olyan nőknek is javallott, mint megelőző óvintézkedés, akiknél fennáll a petefészkek funkcióleállásának veszélye.