Az utazás egy kisbabával nem feltétlenül csak a maceráról szól, és egyáltalán nem lehetetlen feladat. Csupán csak néhány aranyszabályt érdemes betartani, hogy az együtt töltött napok tényleg élménnyé és ne rémálommá váljanak a család számára.
A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának időre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia kell a szülés után. A gyermekágyas időszak alatt fontosak a nyugodt körülmények, a pihenés, erre pedig otthon van a legjobb lehetőség.
Érdemes minél inkább bababarát szállást választanunk. Ha az utazás mellett döntünk, akkor se borítsuk fel teljesen a kicsi napirendjét. Nekünk felnőtteknek kellemes változatosságot jelenthet egy teljesen más életritmus, a kicsit viszont az ismerős és ismétlődő napi rituálék nyugtatják meg, és adnak neki biztonságot. Éppen ezért nem ajánlható két éves kor alatti gyerekkel a gyakori helyváltoztatással járó városnéző körutazás, a fárasztó csillagtúra, a „nomád” kempingezés. A környezetváltozást megkönnyítik az ismerős tárgyak is, a megszokott takaró, játékok, edények. A szálláshelyre délelőtt vagy kora délután érkezzünk, így a kicsinek estig lesz ideje felderítenie, megszoknia, lecseng benne a nagy izgalom - mi pedig nyugodtabb éjszakára számíthatunk.
Közlekedési módok kisbabával
Az utazásnak különböző módjai vannak. Hogy melyik közlekedési módot választja, az csakis Önön múlik. Néhány újdonsült szülő nyugodtabbnak találja az autós utazást, mások a vonatot részesítik előnyben.
Autós utazás
Sok szülő amikor először utazik kisbabájával, az autós utazást részesíti előnyben. Ez a közlekedési mód a legrugalmasabb, és sok szülő számára megszünteti az első közös utazással kapcsolatos félelmeket. A stressz elkerülése érdekében azonban jól kell tervezni.
A következő tippek beváltak:
- Utazzon olyan napon, amikor nincs dugóveszély. Kerülje az első és utolsó ünnepi hétvégéket, az ünnepnapokat és a munkaszüneti napokat.
- Ne feledje: csecsemőt csak az életkorának megfelelő gyermekülésben vihet magával.
- Olyan időpontban induljon el, amikor a baba fáradt, és valószínűleg hamar elalszik. Ha a gyermeket akkor ülteti be az autóba, amikor még alszik, akkor előfordulhat, hogy sírni fog, amikor felébred, mert megzavarja a helyszínváltozás, és nem érzi magát biztonságban.
- Indulás előtt etesse meg és öltöztesse fel gyermekét.
- Biztosítson nap elleni védelmet az autóban. Ez lehet például ablakra ragasztható napvédő fólia.
- Legyen óvatos a légkondicionálóval: a csecsemők gyorsabban megfázhatnak, mint a felnőttek. Ügyeljen arra, hogy a baba ne üljön huzatban, amikor az ablak kissé nyitva van.
- Legalább kétóránként tartson félórás szünetet. A legjobb, ha ezeket úgy tervezzük meg, hogy megfelelő pihenőhelyeken álljunk meg.
- Csomagoljon ételt és italt az útra. Tartsa kéznél az ételt, és ne csomagolja túl hidegen a hűtőtáskába.
- Ne feledje, hogy hozzon magával törölközőt, nedves törlőkendőt/szalvétát és szemeteszsákot.

Utazás vonattal
Az autós utazás alternatívájaként vonattal is utazhat. Ha a nyaralási célpont jól megközelíthető vonattal, ez az utazási mód különösen pihentető mindkét szülő számára.
A vonattal történő utazást már a legkisebb gyermekekkel is megkönnyítjük, mivel a legtöbb járaton bőven jut hely a babakocsik elhelyezésére, egyes vonatok WC-iben (jellemzően az akadálymentes utazásra alkalmas kocsikban) pedig pelenkázóasztal is található. Az éjszakai utazás gyermekekkel is kényelmes és biztonságos a fekvőhelyes- és hálókocsiknak köszönhetően. A fekvőhelyes kocsik 4-6 ágyas fülkéi a nagyobb családoknak is kedvező megoldást jelenthetnek. Ha a kényelem is fontos, a saját mosdókagylóval és vetett ágyakkal felszerelt hálókocsi 1-3 ágyas fülkéi nemcsak a kisebb családoknak ideális választás, hiszen két hálófülke egybe is nyitható, így akár egyszerre hatan is utazhatnak együtt magasabb színvonalon.
A Pozsonyon át Prágába közlekedő Metropolitan EuroCity-k 370-es kocsijában több fülke valamint a Bécsbe, Salzburgba, Münchenbe és Zürichbe közlekedő Railjet-ek 21-es kocsijának több üléscsoport kifejezetten a gyermekekkel utazóknak van fenntartva.
A baba első vonatos utazása izgalmas, de némi tervezést igényel. Először is, válasszunk időpontot a baba napirendjéhez igazodva. Próbáljunk olyan időpontot választani, amikor a baba általában alszik, így az utazás nyugodtabb lehet.
A vonatozás remek alternatíva lehet az autóhoz vagy a repülőhöz képest, ha babával utazunk. Sokkal több hely áll rendelkezésünkre, mint egy autóban, így a baba kényelmesebben tud pihenni, játszani, vagy akár kúszni-mászni (persze, ha a körülmények engedik és biztonságos!). A vonaton felállhatunk és sétálhatunk, ami különösen hasznos lehet, ha a baba nyugtalan, vagy éppen etetni kell. A vonat kisebb stresszt jelent a szülőknek is. Nem kell a forgalommal, a parkolással vagy a repülőtéri biztonsági ellenőrzéssel bajlódni. A vonat zaja, a beszélgetések zsongása, a bemondók hangja - mind új és intenzív ingerek lehetnek a babának. Érdemes felkészülni ezekre!
A baba első vonatozása nem kell, hogy stresszes legyen! A gondos tervezés fél siker. Kezdjük a jegyvásárlással. Érdemes előre megvenni a jegyeket, különösen főszezonban, hogy biztosan legyen helyetek egymás mellett. A vonat indulása előtt érkezzetek legalább 30 perccel korábban a pályaudvarra, hogy nyugodtan megtaláljátok a vágányt és a helyeteket. Ne felejtsetek el tájékozódni a liftek és rámpák helyéről, ha babakocsival utaztok. Az utazás időpontjának megválasztása is kulcsfontosságú. Próbáljatok olyan időpontot választani, amikor a baba általában alszik, vagy amikor a legnyugodtabb. A legfontosabb: Rugalmasnak kell lennetek! Érdemes a vonat útvonalát is megnézni. Ha hosszabb útról van szó, nézzétek meg, hogy hol vannak a nagyobb állomások, ahol esetleg le tudtok szállni egy kicsit friss levegőre.
A vonatjegyet vásárlása babával egy kicsit bonyolultabb lehet, de néhány trükkel könnyedén megúszhatod. Először is, mindig nézd meg a MÁV honlapját a legfrissebb információkért a babákra vonatkozó szabályokról. Általában a 3 év alatti gyerekek ingyen utazhatnak, ha nem foglalnak külön ülőhelyet. Érdemes online vásárolni a jegyet, mert így nyugodtan át tudod nézni az opciókat, és nem kell sorban állnod a pénztárnál. Figyelj arra, hogy a jegyvásárlás során megadd a baba életkorát, mert ez befolyásolhatja a kedvezményeket. Ha babakocsival utazol, érdemes olyan vonatot választani, amelyik akadálymentesített, vagy rendelkezik kifejezetten babakocsi számára kialakított hellyel. Ezt a jegyvásárlás során a vonat információinál tudod ellenőrizni.
Az IC kocsikon van hálózati csatlakozó, ahol ételmelegítő is használható. Érdemes délelőtt elindulni, mert a gyerekek ilyenkor még nyugodtabbak. A gyorsvonatok túlzsúfoltak, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz ülőhelyünk. Akkor sem, ha gyerekkel utazunk. Ezért mindenképpen IC-vel utazzunk.

Utazás repülővel
A gyermekorvosoknak általában nincs kifogásuk a repülős nyaralások ellen. Az egyetlen kivétel, ha a gyermekünk megfázott. Ilyenkor a nyomás kiegyenlítése súlyos fülfájást okozhat. Bár az orr- és fülcseppek nagyon sokat segítenek, a biztonság kedvéért előzetesen vizsgáltassa meg gyermekét orvossal.
A következő tippek a repülős utakat is nyugodtabbá teszik:
- Kérje a légitársaságtól, hogy biztosítsanak külön ülőhelyet kisgyermekes családok számára.
- Sok légitársaságnál lehetőség van babaágyat kérni a hosszabb repülőutakra.
- A kézipoggyászban mindenképpen vigyen magával cumisüveget és cumit, vastag zoknit, takarót, pelenkát, nedves törlőkendőt és játékokat vagy képeskönyvet, hogy gyermeke ne unatkozzon.
- A légiutas-kísérőket megkérheti, hogy melegítsenek vizet a tápszer elkészítéséhez.
- Felhívjuk figyelmét, hogy folyadékok csak korlátozott mértékben szállíthatók kézipoggyászban. A folyékony és gélszerű termékeket, például ápolószereket legfeljebb 100 ml-es kiszerelésben, átlátszó, újrazárható tasakban viheti fel a repülőre. A repülőgépen szükséges babaápolási termékeket ezért a legjobb mini méretben vinni.
A repülőkre általában korlátozott mennyiségű poggyászt vihetünk fel, így előre kell gondolni arra, hogy a baba számára unalmas repülőúton valamilyen érdekes, de nem túl nagy játék legyen nálunk. Ilyenkor jönnek jól a kis méretű, de izgalmas puha játékok, amelyek nem nyomnak sok súlyt, és mindig csak 1-1 darabot adunk a baba kezébe, s ha megunta, akkor jöhet a másik.
A csecsemővel való repülés légitársaságonként eltér, van, ahol 8 van ahol 15 napos kor alatt tilos a repülés. A csecsemőkort általában 2 éves korig határozzák meg, így addig ölben ülve utazhat a gyerkőc, 24 hónapos kortól viszont már felnőtt jegyet kell a gyermeknek venni. Ebben az esetben lehetőség van saját autósülést felvinni a gépre, amelyet a repülőgép saját rögzítő rendszerével használhattok.

Hordozóeszközök használata
A hordozás a baba testének, lelkének egyaránt jó, de nem mindegy, milyen eszközt választunk. Az az optimális, ha enyhén szétterpesztett lábakkal és felhúzott térdekkel utazhat a baba, mivel ez a testhelyzet támogatja a gerinc-, és a csípőfejlődését, erősíti az izmait. A mozgás hatására fejlődik az egyensúlyérzéke és motorikus készsége is. Pici baba hordozására a hosszú szövött kendőt és a karikás kendőt javaslom. Ezek képesek a babát a legtehermentesebb módon megtámasztani.
Hordozó eszközzel viszont sokkal könnyebben tudsz közlekedni, hát még ha el is alszik benne a pici út közben. A hordozás a tömegközlekedés akadálymentessé válik, szabad a két kezünk is. A lépcsős, szűk helyek sem jelentenek többé kihívást. A járműveken menetiránynak szembe, háttal, vagy oldalt ülve de akár állva is utazhatunk. Ki kell tapasztalni, kinek hogy kényelmesebb.
Az egyik, hogy szerezzetek be egy jó hordozó eszközt, mert több órán keresztül fogni a babát a karodban, főleg, ha még nem tud ülni, nem egy jó kezdet a kikapcsolódáshoz. A másik tanácsom, amire nagyon sok anyuka esküszik, a fel- és leszállás alatti szoptatás, vagy cumisüvegből itatás.

Csomagolás és előkészületek
A fölösleges cipekedés megkeserítheti az egész utazást. Te is inkább hátitáskába csomagolj, esetleg egy kisebb gurulós bőröndbe. A nagyobb gyerkőc biztosan lelkes lesz, ha maga pakolhat be az útra játékokat a saját kis hátizsákjába.
… amire előre felírod, hogy mire lesz szükséged. Ezt érdemes megőrizni, és a következő nyaraláskor is felhasználni. Legyen egy kézitáska, amiben azokat a dolgokat tartod, amire az utazás során szükséged lehet. Ilyenkor lesz csak igazán nagy kincs egy kicsire összecsukható babakocsi, hiszen a legnagyobb helyet általában ez foglalja el a csomagtartóban. Fontos kellékek lehetnek a kapcsolódó felszerelések is (napernyő, esővédő, lábzsák, stb.). A babakocsit illetően a variálhatóság miatt azoknak, akik sokat jönnek-mennek, az ún.
Ha nem olyan szállást találunk, ahol adnak a babának kiságyat is, akkor érdemes készülnünk egy praktikus utazóággyal. Hogy kell-e készülnünk babakáddal, a fenti ponthoz hasonlóan alapvetően ez is az úti céltól függ. Ha igen, praktikus lehet a Stokke kádja mellett dönteni, ami összecsukható, így otthon és a csomagban is kis helyet foglal, ráadásul fiús kékben és lányos rózsaszínben is elérhető. Ezen kívül érdemes összeállítani egy utazó gyógyszeres dobozt is, amit aztán csak felkaphat a család, ha indul valahova.
A gyerekek általában szeretnek ragaszkodni a jól megszokott tárgyakhoz. Egy utazás alkalmával ez sokszor elég nehezen kivitelezhető. Vannak azonban olyan praktikus eszközök, mint például a Baby Bud etetőszék, amit nem csak otthon használhatunk, hanem praktikus társunk lehet egy utazás során is, ha már tud ülni. Így a megszokott etetőszék játékkal kombinálva az étkezések az utazás alatt is olyan hangulatúvá válhatnának, mintha otthon lenne gyermek.
A kisbabánk életkorától és étkezési szokásaitól függően különböző dolgok kerülnek még a csomagba: ha anyatejen kívül mást is eszik, vagy tápszeres a baba, cumisüvegre, sterilizálóra, előkére is szükség lehet. Az egyes étkezések rendszerének betartása legalább annyira lényeges, minthogy a már ismert ízekkel készüljünk az utazásokra, hiszen valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időszak az újdonságok bevezetésére. Lehetnek azok akár saját készítésű, előzetesen tesztelt bébiételek a csomagból, vagy kész bébiételek. Viszont ha túl meleg van, a picik is étvágytalanabbak lesznek, ugyanúgy, mint a felnőttek - a sok új élmény pedig elvonja a figyelmüket az étkezésről. Ezen ne lepődj meg, és ne erőltesd minden áron az evést. Ha még csak szoptatsz, gyakori, hogy a környezetváltozás miatt nem elég a megszokott mennyiségű anyatej, ilyenkor érdemes tápszerről gondoskodni.
A csomagolásnál a baba számára legfontosabb dolgok legyenek kéznél: pelenkák, törlőkendők, váltóruha (legalább kettő!), cumisüveg/tápszer, kedvenc játékok és egy puha takaró. Az etetést időzítsd a vonatindulás elé, hogy a baba a vonaton már nyugodtabb legyen. Ha szoptatsz, a vonatút kényelmes szoptatáshoz alkalmas ruházatot válassz. Tápszeres babánál előre készíts be adagokat, hogy ne kelljen a vonaton bajlódni a kiméréssel. A vonatút előtt biztosíts elegendő pihenést a babának. A legfontosabb: készülj fel váratlan helyzetekre! A vonatút előtti napokban figyelj a baba étrendjére, kerülj el új ételeket, amelyek hasfájást okozhatnak.
A tökéletes utazótáska összeállítása kulcsfontosságú a stresszmentes utazáshoz:
- Pelenkák és törlőkendők: Soha ne becsüljük alá a mennyiséget! Inkább legyen több, mint kevesebb.
- Pelenkázó alátét: A higiénia érdekében elengedhetetlen.
- Ruházat: Vigyünk több váltás ruhát! A balesetek (bukás, hányás, kiömlött ital) bármikor megtörténhetnek.
- Étel és ital: Ha a baba már eszik szilárd ételt, vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű bébiételt, kekszet, gyümölcsöt. Szoptatás esetén gondoskodjunk a kényelmes szoptatási lehetőségről (pl. szoptatós kendő).
- Játékok: Zörgők, csörgők, amik lekötik a figyelmét.
Érdemes átgondolni a táska méretét is. Egy nagyobb hátizsák vagy egy pelenkázó táska, ami kényelmesen hordható, ideális választás lehet.
Ne felejtsük el a szülői kényelmet sem! A vonat útján történő pelenkázás előre tervezést igényel. Sajnos a legtöbb vonaton nincs külön pelenkázó helyiség, ezért a helyszűkére fel kell készülni. Pelenkázáshoz a szokos kellékeken túl (pelenka, popsitörlő, krém) használj kézfertőtlenítőt pelenkázás előtt és után is! A legfontosabb: ne dobd a WC-be a használt pelenkát! A vonat WC-k tisztasága változó.
A vonaton történő etetés előre tervezést igényel, különösen, ha a baba még csak anyatejet vagy tápszert fogyaszt. Ha szoptatsz, a legfontosabb, hogy kényelmesen érezd magad. Keress egy csendesebb részt a vonaton, vagy használj szoptatós kendőt a diszkréció érdekében. Tápszeres babák esetében előre készíts kiadagolt tápszert egy tápszeradagolóban. Forralt, lehűtött vizet is vigyél magaddal termoszban. Így gyorsan elkészítheted az ételt, amikor a baba éhes. Ha a baba már hozzátáplálást kap, a helyzet kicsit bonyolultabb. Vigyél magaddal előre elkészített bébiételt, vagy gyümölcspürét. A legjobb, ha olyat választasz, ami szobahőmérsékleten is biztonságos, és nem igényel hűtést. Az etetés utáni takarításra is gondolj! Vigyél magaddal nedves törlőkendőt, papírtörlőt és egy zacskót a használt pelenkák és a szemét számára.
A vonatút alatt a legfontosabb, hogy a baba elfoglalt legyen és jól érezze magát. Készüljünk fel játékokkal, könyvekkel, amik lekötik a figyelmét. Fontos, hogy a játékok legyenek tiszták és biztonságosak!
A ruhákból úgy pakoljunk a gyereknek, hogy legyen nálunk extra váltóruha is. Ha pl. A holmik nagy részét pakoljuk bőröndbe vagy utazótáskába, és készítsünk egy kisebb kézipoggyászt is. Ne felejtsük otthon a D-vitamin cseppeket, amit ugye minden nap adni kell a babának, az egészségügyi kiskönyvet, illetve a baba TAJ kártyáját.
A babakocsit is vittünk magunkkal (rápattintható autós hordozóval), de azt tudni kell, hogy a vonaton a közlekedők olyan szűkösek, hogy a legtöbb babakocsi csak összecsukva fér el. A kisebb sportkocsikkal persze nincs gond. Érdemes viszont már a peronon összezárni a kocsit, mert a vonatajtók is nagyon keskenyek.

Biztonság és kényelem
A városi helyi járatokon a babád utazhat például a babakocsijában. Máris több a mozgástere, mint autósülésbe szíjazva, és még sok új, izgalmas élmény is várja. Melyik kisgyerek ne szeretne villamossal vagy metróval utazni? A menetrendekben jelölik az alacsonypadlós buszokat és trolikat, ezekre könnyen feltolhatod babakocsit. Ám továbbra is meggyűlik majd a bajod a túlzsúfolt járatokkal, az aluljárókkal vagy a mozgólépcsőkkel.
Ha aggaszt a kosz, töröld át a karfákat és az ablaküveget popsitörlő kendővel. Készülj játékkal is, legjobb ha pont az útra leped meg a kicsit valamivel. Az újdonság varázsa remélhetőleg kitart az utazás végéig.
Az autós utazások legnagyobb titka egy kényelmes és biztonságos autósülést. Az autósülés kiválasztására fontos időt és energiát szentelni, mert egy kényelmetlen ülés megkeserítheti mindannyiunk utazását.
A repülőgépeken rengeteg náció utazhat, és nem minden nemzetnél kötelező például a kanyaró elleni oltás. Fertőző betegség esetén. Ha belföldi utazásra szánjuk el magunkat vonattal, mondjuk a Balatonra, akkor sajnos számolni kell a tömeggel. Vannak speciális járatok, melyeket „elvileg” légkondicionálóval, WIFI-vel és konnektorral is ellátták, vagyis ezt már nevezhetjük komfortosnak. Ami fontos infó, babakocsiban tilos utaztatni a babát, tehát abból mindenképp ki kell venned, viszont a babakocsi tárolása a zsúfolt vonaton elég rizikós, ezt valahogy még nem sikerült a MÁV-nak megoldania, pedig mióta is használnak az emberek babakocsit…?!
Mozgólépcsőn vigyázzunk, ne legyen semmi a gyereknél vagy a gyereken, ami beleakadhatna a lépcsőbe. Metró- vagy vonatperonon húzzuk el a sínek közeléből, és nagyon figyeljünk minden mozdulatára.
Fel- és leszálláskor szoptassuk meg a babát, vagy adjunk neki cumit vagy cumisüvegből inni - ezzel elkerülhetjük, hogy beduguljon, megfájduljon a füle a nyomáskülönbségtől.
Ne feledkezz el ételről, italról és az apró rágcsálnivalóról sem. Készíts össze egy kis úticsomagot, bele almát, narancsot, banánt (amit persze a kisgyerek szeret), vigyünk elegendő mennyiségű vizet vagy teát cumisüvegben, vagy ha már pohárból iszik a kisbaba, akkor kimondottan utazáshoz való műanyag poharat.
A játék és a felfedezések közepette gyakran feledkezünk meg a napszúrás veszélyeiről. Gyermekünkre mindenképpen adjunk sapkát, itassuk rendszeresen, bőrét védjük magas faktorszámú naptejjel és 11-15 óráig szigorúan tartózkodjunk vele az árnyékban. Ha mégis megtörténik a baj, láz, hidegrázás, szédülés, nyűgösség az első jelentkező tünetek. Amilyen gyorsan tudjuk, vigyük hűvös, lehetőleg sötét helyiségbe, fektessük le enyhén feltámasztva a felsőtestét, majd a pici fejét és testét folyamatosan hűtsük.
Sok baba és kisgyerek nehezen alszik el idegen környezetben, pláne, ha nagyon sötét a szoba. Praktikus megoldás, ha viszünk magunkkal éjjeli fényt, amelynek megnyugtató, halvány fénye mellett nem csak a baba alszik el könnyebben, hanem a szülők is látják éjszaka gyermeküket, vagy szoptatáshoz, pelenkacseréhez nem kell villanyt kapcsolni.
Az autóban mindig a biztonsági gyermekülésben üljön a kicsi. Ne induljunk el hosszú, fél-egy napos autóutakra. Ha mégis, kétóránként álljunk meg pihenni, nyújtózkodni, kicsit mozogni. Ügyeljünk, hogy ne állítsuk túl hidegre a klímát.
A vonaton réteges öltözködés a kulcs! A hőmérséklet változhat, ezért legyen nálad több vékonyabb ruhadarab, amit könnyen hozzáadhatsz vagy levehetsz. Fontos a kényelem. Kerüld a szűk, kényelmetlen ruhákat, amik akadályozzák a mozgást. Mindig legyen nálad legalább egy váltás ruha, balesetek esetére! Ne felejts el sapkát sem, főleg, ha légkondicionált a vonat! Zokni vagy harisnya is elengedhetetlen, hogy ne fázzon a baba lába.
Vonaton a megszokottnál is fontosabb a babád egészségére felkészülni. A láz- és fájdalomcsillapító elengedhetetlen, lehetőleg kúp formájában is, ha a szirupot nem fogadná el. Ne feledkezz meg a fertőtlenítő kendőkről sem, hiszen a vonat nem a legtisztább hely. Ha a babád allergiás, az antihisztamin feltétlenül legyen nálad.
A legfontosabb: ne dobd a WC-be a használt pelenkát! A vonat WC-k tisztasága változó. A baba arcát és kezét csak tiszta vízzel és bababarát szappannal mosd meg, ha muszáj. Ha van rá lehetőség, inkább a popsitörlővel való letörlés javasolt. Érdemes vinni papírtörlőt, mert nem mindig van a vonaton.
A legfontosabb, hogy alkalmazkodjunk a baba ritmusához. Ha álmos, hagyjuk aludni, ha éhes, etessük meg. Ne erőltessünk semmit, és próbáljunk meg nyugodtak maradni, még ha a baba sír is. Érdemes a babának kényelmes ruhát adni, amiben könnyen tud mozogni. Egy puha takaró is jól jöhet, ha elaludna. Ha a baba már nagyobb, és szeret mászkálni, engedjük meg neki, hogy a folyosón sétálgasson, persze csak felügyelet mellett. Végül, de nem utolsósorban: ne felejtsük el a baba kedvenc plüssállatát vagy rongyiját!
A legfontosabb: készüljünk fel váratlan helyzetekre! Gondolj arra, mi történik, ha a baba hirtelen lázas lesz, vagy ha allergias roham tör ki rajta. Ne felejtsd el a fertőtlenítő kendőket!