A várandósság 38. hete a 10. hónap második hetét jelenti, egy olyan időszakot, amikor a szülés már nagyon közel van. A terhesség végére a magzat már teljesen érett, és lejjebb szállt a kismedencébe. A kilenc hónapra programozott fejlődés befejeződött, és maximum pár hét, vagy akár napok kérdése, hogy a kis jövevény a karjaidban legyen. A szülés általában a becsült időponttól számított két héten belül kezdődik, így a kismama és a család számára izgalmakkal teli várakozás veszi kezdetét.
A magzat fejlődése a 38. héten
Néhány hétig a baba fejlődése inkább a szervek működésének finomhangolásáról, semmint a szerkezeti fejlődésről szólt. A gyermek agya és idegrendszere napról napra jobban működik, és ez a fejlődés nem is áll meg mostanában: a gyermekkortól egészen a tinédzserévek végéig tart. Noha a pici agya és a tüdeje még mindig érlelődik, ezen a ponton már megfelelően fejlettek ahhoz, hogy a méhen kívüli életre felkészüljenek.

A tüdő tovább fejlődik annak érdekében, hogy az újszülöttnek sikerüljön levegőt venni születése után: a kismama teste kortizont termel, amelynek segítségével a magzati tüdő teljesen ki tud fejlődni és nem tapad össze, amikor újszülöttként először vesz levegőt. Ettől a pillanattól kezdve a baba önállóan lélegzik majd az anyaméhen kívüli világban.
Méretek és testarányok
A 38. héten a baba növekedése nagyjából befejeződik, súlya körülbelül 3-3,5 kg, hossza 45-50 cm. A magzat feje tovább nőtt, körfogata kb. 32 cm. A súlygyarapodás tovább folytatódik - elérheti a napi 28 grammot -, de az édesanya súlya ekkor már stagnál, vagy csökkenni kezd. A baba fejének és hasának a kerülete nagyjából azonos.
Fontos megjegyezni, hogy az ultrahang vizsgálat alapján mért magzati méretek a terhesség 38. hetében feltüntetett értékek hozzávetőlegesek, átlagértékek. A magzati kor, valamint az egyéni tényezők függvényében eltérőek lehetnek, ami nem jelenti azt, hogy bármilyen probléma lenne, ezzel kapcsolatban minden esetben az orvos a mérvadó.
Bőrszín, szemszín és egyéb jellemzők
Az íriszek általában sötétkék vagy szürke színűek, és akár egy évig is így maradhat. Körülbelül ennyi idő kell a pigmentet termelő sejteknek, hogy befejezzék a baba szemszínének kialakulását. Ugyanakkor a bőrszín még nem végleges. Függetlenül a szülők bőrszínétől, a picié születéskor vöröses vagy lilás lesz. Ennek oka, hogy a bőr pigmentációja akár még hat hónapig is eltarthat, a vérkeringése pedig még nem elég gyors, ami a bőr színét befolyásolja.
A magzat belei a 38. hétre mekóniumot (sötétzöld színű, kenőcsös anyagot) tartalmaznak, amelyet a májból, az epehólyagból és a hasnyálmirigyből érkező sejttörmelék, elhalt bőrsejtek tömege és a lenyelt lanugó alkot. A mekónium általában a szülést követő pár órában ürül, ám ha a szülés elhúzódik, ez megtörténhet, mielőtt a baba világra jönne.
A nemi szervek is teljesen kifejlődtek: ha a magzat fiú, a 38. hétre a herék megérkeztek a hasüregből a herezacskóba; ha lány, a nagyajkak teljesen kifejlődtek. A várandósság 38. hetében a magzat keveset mozog, egyrészt mert kevés a hely, másrészt már készül a közelgő születésre.
Változások a kismama szervezetében és érzései
A kismama szervezete a 38. héten már nehezebben viselheti a várandósságot. Ugyan a magzat lejjebb száll a kismedencébe, ami megkönnyíti a légzést, ám mivel nyomja a hólyagot, sűríti a fürdőszobai látogatásokat. Emellett különböző idegeket is nyomhat, ami fájdalmat és zsibbadást okozhat. Ez leggyakrabban a lábakban, fenékben és a hátban nyilvánul meg. Csiklandós érzés, amikor a baba feje eléri a medencefeneket. A magzat medencefenékre gyakorolt nyomása miatt állandósul a hát- és hasfájás a várandósság vége felé. Most már sajnos nem könnyű kényelmes alvóhelyzetet találni, sőt: őszintén szólva az ülés és az állás is egyre bajosabb. Mivel a feje nagyon mélyen van, kényelmetlenné válik az egyszerű járás is. A baba már szinte teljesen érett a 38. hétre, s a tény, hogy lejjebb szállt, megkönnyíti a légzést számodra. Ez azért is jó hír, mert lassan egy pohár vízért felállni is nehézséget jelenthet.
Fészekrakó ösztön és érzelmi állapot
Ebben az időszakban a kismama fészekrakó ösztönei is előtörhetnek. A fészekrakó ösztön a terhesség utolsó heteiben, a 38-39. héten jelentkezik a legerőteljesebben. Sokan a garázstól a padlásig mindent ragyogó tisztaságúra súrolnak, leolvasztják a hűtőt, csillogóvá varázsolják a lakásuk minden zegzugát. De akkor sincs ok az aggodalomra, ha valakit nem kap el a takarítás-rendrakás vágya. Fontos, hogy ne hergelje fel magát, ha azt kérdezgetik, túlhordta-e a gyermeket, mondván: túl nagy a hasa, vagy hogy miért nem indult még be a szülés. Ne is figyeljen rájuk, inkább tervezzen be magának minden napra valami jó kis programot, ha van rá energiája! Menjen moziba, festesse be a szempilláját, látogasson el a fodrászhoz, sétáljon a szabadban, vacsorázzon a barátaival - egyszóval: élvezze ki az utolsó pár nyugodt napot.
A feszültség már tapintható, a kismama valószínűleg ingerlékeny. A fáradtsággal a szervezet pihenésre késztet és a gondolatok elrendezésére. Pihenjen sokat, és hagyja a kimerültséget nyerni, amennyit csak lehet. Ugyanis a babának nagyon kevésre van szüksége, amikor hazakerül. Elég egy autóülés, egy biztonságos alvóhely, pelenka és pár tipegő. Ha nem akarsz szoptatni, cumisüveg és tápszer is kell, de minden másban a látogatók és a partnered a segítségedre lehetnek a baba születése után.
A párja is feszülten várja a baba érkezését. Sok leendő apa gyakran érzi magát tehetetlennek ebben a helyzetben, különösen akkor, ha az első gyermekét várja a pár. A várandósság utolsó heteiben érdemes a partnernek magára és a leendő édesanyára összpontosítani. Már minden meg és át van beszélve, jó esetben mindkét fél fel van készülve a leendő időszakra. Élvezzék az utolsó együtt töltött napokat párosként; ha van már gyermekük, szerezzenek babacsőszt, hogy picit kettesben lehessenek.
Természetes szülésre készülsz? Ettől könnyebb lesz a vajúdás! A három R betűs hozzávaló!
Tanácsok a kismamának és a partnernek
- Fogyassz napi 8-12 pohár vizet.
- Végezz naponta Kegel-gyakorlatot.
- Folytasd a magzatvédő vitaminok szedését!
- Kifejezetten ajánlott a rendszeres kismama torna, ami a szülésig végezhető, hiszen nagyban megkönnyíti ezt az időszakot. Noha még csak néhány nap választja el a kismamát attól, hogy picinyét karjaiban tarthassa, most is nagyon lényeges a rendszeres mozgás. A kismama torna a terhesség végéig, vagyis a szülésig ajánlott, nincsen semmilyen ellenjavallata, amennyiben a várandóssággal minden rendben van. Fontos tudni, hogy a jó fizikai állapot az egyik alapfeltétele a könnyebb szülésnek.
- A legjobb, ha a kismama ezt az időszakot (párjával együtt) kihasználva befelé fordul, és a pozitív gondolatok ápolására fordítja.
Orvosi vizsgálatok és teendők a 38. héten
A nőgyógyász ekkor már folyamatosan követi a magzat, a magzatvíz és a méhlepény állapotát, valamint megnézi a CTG vizsgálat során kapott eredményeket, amely a magzat szívhangjait, mozgását és a méh tónusát detektálja. Az orvos ellenőrizni fogja, hogy a magzat fejjel lefelé van-e. Egyidejűleg egy kismedencei vizsgálatra is sor kerülhet annak érdekében, hogy megnézze, a méhnyak felpuhult és tágult-e, ami annak jele, hogy a tested készül a szülésre.

A magzat elhelyezkedése és szülési lehetőségek
Közvetlenül születés előtt a leendő gyermek fejjel lefelé helyezkedik el az anyaméhben. A jóslófájásoknak köszönhetően már a születéshez megfelelő helyzetben, fejjel lefelé, a medence alján helyezkedik el. Amikor a baba feje vagy feneke beilleszkedik a medencébe, gyakran könnyebbé válik a légzés, ugyanakkor nagyobb súly nehezedik a hasad alsó részére.
Előfordul azonban, hogy születés előtt a fenék vagy a láb van a méhszájnál, ezt nevezzük medencevégű fekvéses, azaz farfekvéses gyermeknek. A farfekvéses babák általában a terhesség 32. hete környékén fordulnak a helyes irányba. A szülés közeledtével a szakorvos megvizsgálja a kismamát, hogy a leendő gyermek farfekvéses-e.
Nem minden magzatnak sikerül felvenni a természetes születéshez ideális helyzetet, ilyenkor külső segítségre van szükség. Előfordul, hogy semmilyen komoly oka nincs annak, hogy a magzat nem helyezkedett el a megfelelő pozícióba. A modern orvostudományban van néhány módszer és technika, amelyeket alkalmazva a magzat a megfelelő irányba fordulhat, valamint a szülésznő gyakorlati tapasztalata is segítség lehet.
Az orvos javasolhatja az Enkin-tornát, amely elősegíti a magzat spontán megfordulását. Ennek során a kismamának kb. kétóránként térd-könyök helyzetben kell 15 percet töltenie. A magzat megfordulását a szakorvos külső magzatfordítással is elősegítheti, amely azonban nem veszélytelen, ezért csak bizonyos feltételek teljesülése mellett, kórházban végzik. Ennek során az orvos a kezével enyhe nyomást gyakorol a kismama hasára, közben ultrahanggal követik a magzat elhelyezkedését. Amennyiben az eljárás sikeres és a magzat fejvégű helyzetbe kerül, úgy a normál, hüvelyi szülés valószínű.
A farfekvéses babák esetében magasabb a komplikációk előfordulásának kockázata, amennyiben hüvelyi úton történne a szülés. Éppen ezért farfekvéses babáknál a szakorvosok általában a császármetszés mellett döntenek. Ebben az esetben a kismama számára hosszabb kórházi tartózkodás várható.
Szülés megindítása és pozíciók
A szülés előtt az orvos szükség esetén ultrahanggal megvizsgálja, hogy a méhlepény még mindig teljes mértékben ellátja-e funkcióját, amely szükséges a magzat megfelelő ellátásához. Ellenkező esetben az orvos alapos kivizsgálást követően az előnyök és a hátrányok mérlegelése után a szülés megindítása mellett dönthet a leendő gyermek további egészséges fejlődése érdekében. Az orvos a szülés várható időpontját meg tudja állapítani. Amennyiben közeli az időpont és a CTG alapján a kismamának már rövid, szabálytalan fájásai vannak, akkor érdemes lehet megindítani a szülést. Ez a magzat elhelyezkedésétől és jelzéseitől függ, amelyek megmutatják, mekkora stressznek van kitéve. Vannak természetes és kíméletes módszerek a szülés megindítására, amelyekre a méh nagyon jól reagál, ezek arra ösztönzik a magzatot, hogy fejjel lefelé még lejjebb mozogjon, ha elérkezik az idő.
Ma már nem kizárólag fekvő pozícióban lehet világra hozni a babát, de ezt nem a szülőszobában kell először felvetnie a választott szülésznőnek vagy orvosnak: gondolja át a lehetőségeket, ha idegenkedik a fekvéstől. Van, akinek kényelmesebb az oldalán feküdni - ekkor a kismama a felül lévő lábába kapaszkodik, miközben összehúzódásai vannak -, illetve sok nő választja a természetesebb félig ülő vagy guggoló helyzetet. Kellő érettség esetén meg lehet próbálkozni a hüvelyi szüléssel, lehetőleg epidurális érzéstelenítésben. A fájdalom ugyanis reflexesen csökkenti a méh vérkeringését, rontja a magzat oxigénellátását. Ez a reflex a fájdalom megszüntetésével teljesen kikapcsolható.
A szülés közeledtének jelei
Nyákdugó távozása
Ha a kismama szervezete készen áll a szülésre, a nyákdugó meglazul. A nyákdugó a várandósság alatt lezárja a méhnyakat, így biztosítja, hogy a baktériumok ne tudjanak bejutni a méhbe. Előfordulhat, hogy egy vastag, barnás képződmény, a nyákdugó távozik a szülés előtt akár egy-két héttel, akár napokkal vagy közvetlenül a szülés megindulásakor, de van, aki egyáltalán nem tapasztalja ezt. Ha még nem veszítetted el a nyákdugó egészét vagy egy részét, ez a héten megtörténhet. Amikor a méhszáj lazulni és vékonyodni kezd, a dugó - ami gyakran csak erős folyásként észlelhető - leválik, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szülés hamarosan megindul. A fokozott fehér folyás esetleg kis mennyiségű vérrel együtt a nyálkadugó meglazulását jelenti. Ebben az esetben a vajúdás általában 24 órával később kezdődik el.
Magzatvíz elfolyása
Ha fennáll a ténye a magzatvíz távozásának: ajánlott fehérneműt cserélni és lefeküdni 20-30 percre. Ha a folyadék vizelet volt, akkor nem tapasztalható tovább. Azonban ha tényleg magzatvíz volt, fekvés közben összegyűlik a hüvelyben, és folyamatosan szivárog. Ha a magzatvíz folyt el, de még nem tapasztalhatók összehúzódások, akkor is mielőbb ajánlott kórházba menni, hogy csökkenjen a fertőzésveszély. Jó tudni, hogy a szülés megkezdődhet azelőtt is, hogy a magzatvíz elfolyna.
Jóslófájások és egyéb tünetek
A vajúdás néhány napig tart a tényleges szülés előtt, amelynek során a kismama szabálytalan fájásokat érez. Egyéb tünetek lehetnek például gyomorégés, hányinger, hasmenés és fáradtság. A szervezet így tisztítja meg magát és készíti fel a várandós kismamát a szülésre. Figyeljen a tüneteire és pihenjen sokat.
Intrauterin Növekedés-Visszamaradás (IUGR)
A méhen belüli növekedés-visszamaradás (IUGR) a koraszülöttség mellett az újszülött-halálozásért felelős leggyakoribb veleszületett rendellenesség. Méhen belül akkor beszélünk elégtelen fejlődésről, ha a magzat becsült súlya 10 percentilis érték alatt van, azaz gyengébben fejlett, mint az azonos korú magzatok 90 százaléka. Az újszülött a normálisnál kisebb súlyú.

Gyakoriság és típusai
Magyarországon a kissúlyú magzatok aránya 8-10 százalék körül van, amelyek körülbelül harmada diszmaturus, kétharmada pedig valódi koraszülött. A fejlődésbeli visszamaradás a baba testarányai szerint lehet arányos (proporcionált) és nem arányos (diszproporcionált). Ez utóbbi esetben a végtagok hosszúsága normális, de a fej-, mellkas- és haskörfogat kórosan kicsi, sovány benyomást kelt.
Okai és felismerése
Az elégtelen fejlődés leggyakoribb oka a dohányzás, az alkoholizmus, a túlzott koffeinfogyasztás, elégtelen táplálkozás, ikerterhesség, elégtelen mennyiségű magzatvíz, bizonyos gyógyszerek szedése, terhesség alatti kábítószer-fogyasztás, terhességi toxémia, méhlepény-elégtelenség, idült idő előtti méhlepény-leválás, trombofília, Leiden-mutáció, illetve az anya nemi szervi rendellenességei, betegségei (mióma, kettőzött méh, stb.). A méhen belüli növekedés-visszamaradás előfordulása egészséges életvitellel jelentősen csökkenthető.
Az arányos IUGR már viszonylag korai szakaszban felismerhető. Kimutatása a magzat méreteinek és a terhesség idejének összevetésével történik. Az aránytalan IUGR a terhesség 32. hetétől ismerhető fel. Ennek az az oka, hogy a méhlepény relatív túlnövekedése a terhesség 28. és 32. hete között szűnik meg. Addig ugyanis a lepény mérete jóval nagyobb annál, mint amekkorára a magzatnak valójában szüksége lenne. Az aránytalan IUGR lepényelégtelenség következménye szokott lenni.
Diagnosztika és további teendők
A magzati sorvadás kimutatásával azonban a diagnosztikai tevékenység csak elkezdődik. Azonosítani kell ugyanis az IUGR okát mind az anyánál, mind a magzatnál. Ki kell zárnunk minden olyan anyai betegséget, káros szenvedélyt, továbbá magzati genetikai rendellenességet, méhen belüli fertőzést, mely a fejlődés megkésését kiválthatta. Ezek célzott kezelése ugyanis előfeltétele a magzat egészséges fejlődésének, továbbá, a következő terhességnél, az IUGR megelőzésének. Az ismétlődés kockázatának minimalizálása érdekében az anyánál az alábbi betegségek kizárása indokolt: érrendszeri károsodás.
Következményei és kezelése
A retardált gyermekek körében 9-27 százalék az anatómiai és/vagy genetikai rendellenesség gyakorisága, mely a gyermek sorsát alapvetően befolyásolja. A bölcsőhalál eseteinek 30 százaléka is retardált újszülötteknél fordul elő. Az összes születés körüli megbetegedés és halálozás 8-10-szer gyakoribb, mint egészséges csecsemőknél. Méhen belül retardált gyermekeknél nagyobb a kockázata a neurológiai és viselkedési zavaroknak. Az agysejtek intenzív szaporodása is méhen belül zajlik, így elégtelen méhen belüli fejlődés esetén a gyermekek átlagos intelligencia-hányadosa alacsonyabb lehet, mint egészséges gyermekek esetén. Ez természetesen statisztikai adat, amely az egyénekre közvetlenül nem vonatkoztatható. A retardált gyermekek nehezebben táplálhatók, gyakoribbak a hiánybetegségek, fertőző betegségekkel szembeni érzékenységük fokozottabb.
A méhen belül felismert IUGR esetén a legfontosabb az anya teljes ágynyugalma, megfelelő táplálkozása, valamint az intravénás cukor- és magnéziuminfúzió adása, esetenként oxigénbelélegeztetés orrszondán át. A gyermek állapotát kardiotokográfiával és ultrahanggal folyamatosan nyomon kell követni. Fenyegető magzati fulladás esetén a szülést be kell indítani. Megszületése után a retardált gyermek koraszülött osztályra kerül, ahol az életveszélyes állapotok felismerésének és elhárításának adottak a feltételei. Az anyatejes táplálás természetesen IUGR esetén rendkívül fontos.
Az anyatej akkor tekinthető optimális tápláléknak, ha megfelelő a kalória-, vitamin- és ásványisó-tartalma. Mindez az anya táplálkozásának függvénye is. Amennyiben a gyermek testi fejlődése elmarad a kívánttól, kiegészítő táplálásra lesz szükség. A helyes kiegészítő táplálásról az anya a családorvostól és védőnőjétől kaphat megfelelő felvilágosítást. A megfelelő ellátásban részesülő, anyatejjel helyesen táplált gyermek általában kétéves korra éri utol kortársait a testi és értelmi fejlődésben.
tags: #38 #hetes #magzat #novekedese