A történelem sötét időszakai mély nyomot hagynak az emberiség emlékezetében, de még a legnehezebb időkben is felbukkanhatnak a gyermeki ártatlanság és a remény szikrái. Ez a történet egy olyan életről szól, amely a második világháború borzalmai közepette bontakozott ki, és amelyben a gyermekkori játékok, a vidéki élet és a háború következményei összefonódnak.
A háború tombolása közepette a nagyhatalmak vezetői a sorsukat latolgatták. Hitler reményvesztetten várta a csodafegyverekről szóló jelentéseket, míg Sztálin Európa térképén tervezgette terjeszkedését. Roosevelt optimistán tekintett a jövőbe, tudva, hogy a németeknek és a japánoknak nincs esélyük. Churchill, bár tudta, hogy a háborút a Nyugat fogja elveszíteni, mégis élvezte a pillanatot, miközben a gyomorpanaszai miatt szenvedett.
Ezzel szemben a gyermekek számára a világ sokkal egyszerűbb volt. A narrátor, mindössze három és félévesen, társaival együtt játszott a nagypapa hatalmas szalmakazalában. Öt-hat méter hosszú alagutakat vájtak a kazal belsejébe, ahol a felnőttek szeme elől rejtve, biztonságban érezhették magukat. Itt tanulta meg a nemi szervek nevét, és töprengett a traktorok iránti rajongásán. A kazal nagyszerű játékszer volt, ahol létrán másztak fel a tetejére, majd óriási nevetéssel ugrottak le egy szalmakupacra. Ezek az emlékek még álmaiban is visszatértek, a lefelé zuhanás kétségbeesésével és a szalmába kapaszkodás vágyával.
A játékok azonban veszélyesek is lehettek. A nagypapa kiabálva tiltotta meg a gyerekeknek, hogy a kazal tetejéről ugráljanak, nehogy beleessenek a vasgamóba. Ez a hegyes, kampós eszköz, amit a száraz szalma összegyűjtésére használtak, veszélyes volt. De még veszélyesebbek voltak a töltényhüvelyekkel való kísérletezések, amelyeket a fiúk tűzbe dobva vagy kalapáccsal szétverve robbanófejeket próbáltak kiszerelni. Ezek a játékok gyakran jártak sérülésekkel, sok életet, végtagot és főleg szemet követelve.
A háború árnyéka a mindennapokat is beborította. Édesapja, Tápiógyörgyére való menekülésük után, három nappal már talpra állt, hogy segítsen beindítani a nagymama gazdaságát. Negyvenegy évesen, okos, tapasztalt és erős férfi lévén, a földdel akart foglalkozni. Az első nagyobb munkája januárban a trágyahordás volt, egy hatalmas, másfél méter mély trágyagödör kiürítése. A négyökrös szekérrel hordta a trágyát a földekre, kilométereket megtéve.
A háború pusztítása azonban mindent felülmúlt. Balogh bácsi, a Sőregi tanya kertésze rossz híreket hozott: az oroszok szétverték a kaptárokat, méhestől, mézestől, viaszostól. Édesapja nagyon lesújtotta a hír, hiszen rengeteget dolgozott és pénzt költött a méhészetére. Az oroszok elpusztították mind a 140 boconádi, mind a 100 másikféle kaptárt. Csak később tudott két kaptárt összerakni a törmelékekből, amelyeket kerti szerszámainak tárolására használt.
Ezt követően az oroszok a pincében tárolt hordókat kezdték szétverni. A nagymama elsápadt, hiszen jövedelmének jelentős része a bor eladásából származott. Apja, dühvel telve, felszerelte a legnagyobb szekeret, és elindult megmenteni a hordókat. Az orosz őrökkel való konfrontációja drámai volt. Apja, aki a Danuvia fegyvergyárban szerzett tapasztalatokat, nem félt az orosz katonától, és sikerült visszaszereznie a hordókat, amelyeket aztán hazaszállított.
A háború utáni időszakban lovak hiányoztak a faluból és a környékről. Apja elhatározta, hogy lovakat szerez Graz környékéről, amely angol megszállási övezet volt. Több alkalommal is átlépte az osztrák határt, hogy lovakat hozzon. Az egyik útján a fél falu vele tartott. Tűrjéhez közeledve, apja előadást tartott a dunántúliak és az alföldiek erkölcsi különbségéről, kiemelve a dunántúliak magasabbrendűségét. Vicces módon azonban hamarosan rajtakapta magát, amint ő maga is lopott a közös rétjükről, ezzel lejáratva magát a többiek előtt.
Budapesten az emberek a romokat takarították, és napi munkáért csak egy tányér levest kaptak. Az élelmiszer drága volt, és a bűnözők gyakran oroszoknak adták ki magukat, hogy kirabolják az embereket. Egy alkalommal apja vonaton utazott, amikor két orosz katona rontott be a kupéba, pénzt és élelmet követelve. Apja ellenállt, és sikerült kicsavarnia a katona kezéből a "davaj gitárt", és gyomron vágták vele. A katona összegörnyedt, és pánik tört ki a vagonban.
A bizonytalan helyzetben apja értékeiket - élelmiszereket, szalonnát, zsírt, füstölt húst, sajtot, lisztet, babot, borsót, lekvárokat, befőtteket és édesanyja ékszereit - elrejtette a konyha pincéjének végében, egy elfalazott részben. Az oroszok azonban váratlanul megjelentek, és rávették apját, hogy bontsa le a falat. Kénytelenek voltak átadni az összes elrejtett értéket.
A történet bemutatja a háború pusztítását, az emberi kitartást és a gyermeki ártatlanságot. A kertészeti emlékek, a szalmakazal, a méhészet, a lovak és a termőföld mind az élet és a remény szimbólumai a legsötétebb időkben is.
Europeo – 80 évvel a háború után: Egy elfeledett gyermek története a náci rémuralomból
A gyermekkor játékai és a felnőttek élete a háború borzalmai között fonódik össze. A túlélésért folytatott küzdelem, a veszteségek és a remények képet adnak egy nehéz korszakról.