Bosszantó, amikor a kisgyerek ledobálja az ételt vagy szétdobálja a drága játékait, esetleg megdobálja a szüleit vagy más gyerekeket. Felmerül a kérdés: miért csinálja ezt, és mit lehet tenni ellene? A kisgyermekek mindennapi, szinte kontrollálhatatlan rohangálása, dobálózása vagy játékpakolása idegölő tud lenni, pedig ezek a tevékenységek fontosak ahhoz, hogy a gyerekek feltérképezhessék a világot, és mihamarabb megtanulhassák annak működését.
A dobálás fázisai és jelentősége
A babák életében nagyjából egy- és hároméves kor között az egyik leglelkesebben gyakorolt tevékenység a különböző tárgyak elhajigálása. Ez már a tudatos dobálást jelenti, nem pedig azt, amikor egyszerűen csak kiesik valami aprócska kezükből. A dobálás megjelenéséhez idő kell, mert meglehetősen fejlett finommotoros képességeket igényel (a csuklómozdulatoktól az ujjak megfelelően időzített szétnyitásáig), ha pedig célozni is szeretne a kicsi, akkor ezt a szem-kéz koordinációnak kell megtámogatnia.
1. Kísérletezés és tanulás
- Tárgyállandóság: A játékok megfogását és használatát gyakorló babák kezdetben csak véletlenül ejtenek le egy-egy tárgyat. Később, a babakocsiból vagy az etetőszékből azonban ki-ki esik néhány játék, és a kicsi ezáltal tanulgatja a tárgyállandóság fogalmát (azt, hogy amit nem látunk, attól még megvan): kidobja a játékot, utánanéz és a szemével keresi.
- Kísérletező kedv: Ahogy a baba keze ügyesedik, nagyjából 7-8 hónapos kortól, néha már tudatosan is el-eldob tárgyakat, elsősorban azért, hogy kísérletezzen velük. Ha bíztatod, már próbálja visszagurítani a felé dobott labdát vagy elkapni a felé szálló lufit. Kis gyakorlással gyorsan megtanulja, hogyan lehet visszadobni játékokat, de egyelőre még nem tudja felfelé dobni őket, inkább csak elengedi vagy elpöcköli őket.
- Fizikai törvények megértése: A tárgyak eldobálásából ráadásul meglehetősen sokat képes egy kisgyerek megtanulni. Mindenekelőtt a tényt, hogy ha valamit eldob, akkor az végül mindig leesik - nem száll el a levegőben fölfelé, vagyis lényegében átlátja a tömegvonzás fizikai alaptörvényét már jóval azelőtt, hogy a gravitáció szó jelentésével tisztába kerülne.
- Ok és okozat: Egyéb fontos alapszabályokat pedig éppen azért tud jól megtanulni a baba a szüntelen dobálással, mert ezek stabil felfogása ismétlést igényel: a tárgyállandóság, illetve az ok és az okozat közötti viszony megértéséhez folyamatos kísérletezésre van szükség, hiszen ebben az életkorban csak így tudnak meggyőző tapasztalatokat gyűjteni. Közben pedig a tárgyak jellemzőiről is sok információt szereznek: a gumilabda pattog, a kispárna tompán puffan, a paradicsom szétfolyik - és így tovább.
2. Figyelemfelkeltés és unalom
Tolod a babakocsiban és ő egyszercsak kidobja a játékát vagy a cumiját. Miért teszi? Néha azért, mert már unatkozik és így jelzi, máskor szeretné elmondani, hogy „anya foglalkozz velem”. Néha pedig lehet, hogy szimplán csak jó mókának tartja, hogy a kocsi gurul és így a leejtett tárgy nem csak lefelé, hanem hátrairányba is mozog. Ezt onnan ismerheted meg, hogy kíváncsi szemmel utánanéz és követi a kidobott tárgy útját.
A gyerekek már csak azért is könnyen rászokhatnak arra, hogy egyes tárgyakat ledobjanak a földre (például az autóban vagy egy ebédlőasztalnál ülve), mert azt látják, hogy ilyenkor azonnal reagálunk, ugrunk, és felvesszük nekik - vagyis megtapasztalják, hogy hatalmat gyakorolhatnak felettünk.
3. Düh és frusztráció levezetése
A dobálások jelentős része haragból történik. A kicsi ül az etetőszékben, elunja magát és lesöpri a tálca tartalmát. Játszik a testvérével és egyszercsak hozzávágja, ami a kezében van. A dobálás oka ilyenkor a düh, tehát a rászólás önmagában nem segít, a dobálás csak az indulat levezetésére szolgál. Éppen ezért azzal segíthetsz neki leginkább, ha elsőként megnyugtatod és amikor már elmúlt a hiszti, akkor mondod el neki, hogy nem szabad dobálni. Fontos, hogy ezt követően segítsen a takarításban is.
Például, ha megdobált egy másik gyereket, miután megnyugodott oda kell vele menni és bocsánatot kérni. Emellett ki kell figyelni, milyen helyzetek váltják ki belőle a dobálást és segíteni kell neki megtanulni, hogyan lehet ezeket a helyeket máshogyan kezelni (pl. ha unatkozik, akkor szóljon, ahelyett, hogy dobálni kezdene).
4. Önvédelem és figyelemfelhívás
Néha a kicsi azért dobálózik, mert így védi meg magát a többiektől. Bölcsődében és testvéreknél különösen gyakran fordul elő ez a fajta reakció. Lehet, hogy nem is bántják, egyszerűen csak úgy érzi, a többiek túl veszélyesek, ezért dobálással próbálja őket távoltartani. Vagy egy darabig elviseli a többiek hangoskodását és játékát, de aztán egyszercsak besokall és megdobálja őket. Gyakori helyzet az is, hogy a kisebb testvér dobálja meg a nagyobbat önvédelemből vagy azért, hogy felhívja magára a másik figyelmét. Ezt a helyzetet általában az oldja meg, ha a kicsi már kialakította a megfelelő viselkedésmódokat a közösségben és megtanul beszélni, hogy ezzel fejezze ki magát.
5. Szégyenérzet és tiltott tárgyak
A szégyenérzet nagyjából 2,5-3 éves korban jelenik meg. Ezt követően gyakori, hogy ha a kicsi valamilyen tiltott tárgyat tart a kezében és rászólsz, akkor eldobja, ami a kezében van. Minél szigorúbb és a kicsi számára ijesztőbb ilyenkor a büntetés vagy a rászólás, annál nagyobb rá az esély, hogy az ilyen esetekben menekülni kezd előled a gyerek és igyekszik eltussolni, amit tett.
Ezt elkerülheted azzal, hogy ilyenkor együtt felveszitek, amit eldobott, odahívod magadhoz és halk szóval elmondod neki, miért szóltál rá. Ezenkívül próbáld meg elkerülni a „szégyelld magad”, „hogy képzeled ezt?” és „normális vagy?” - típusú leteremtéseket (illetve mindent, ami nem a tettet szabályozza, hanem a gyermek személyére vonatkozik). A kicsi ebben a korban nagyon érzékeny arra, mi a jó és mi a rossz és hajlamosabb magát is jónak vagy rossznak bélyegezni. Ha a tettét magyarázod el neki és nem őt magát kritizálod, akkor megérti, hogy nem kell titkolnia, szégyellnie, ha hibázott, nem kell eldobnia, ami a kezében van, bátran szembenézhet veled. Itt is fontos, hogy a logikus következményeket is megtanítsd neki. Ha például valamit eltört, akkor az már elromlott, nem lesz helyette másik. Ha valamit leszórt, ő is segítsen összeszedni, ha valamit elrontott, egy darabig nem működik.
Fejlődési sémák a dobálás mögött
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach szerint a kisgyermekkornak megvannak azok a sajátosságai, amelyeket szülőként gyakran nem könnyű elviselni. Ezek a tevékenységek azonban rendkívül fontosak ahhoz, hogy a gyerekeink feltérképezzék azt a világot, amelyben élnek, s minél hamarabb megtanulják a működését. Sokszor azt hisszük, hogy a viselkedésükkel, megmozdulásaikkal csak a figyelmünket akarják felhívni, vagy jelezni számunkra, hogy valamivel elégedetlenek. Elmondható mégis, hogy a legtöbb esetben egyszerű korosztályi sajátosságról van szó, képességekről, melyeket a gyerekeknek be kell gyakorolniuk, nekünk pedig lehetőséget kell rá teremtenünk. Úgynevezett sémák mutatkoznak meg a kisgyermekkori játékos viselkedésben, amelyek segítenek értelmezni és irányítani a világ működésének egyes részleteit.
Trajektóriaséma: a mozgás és erő felfedezése
Az engedetlenségnek, agressziónak, rosszalkodásnak tűnő dobálás rendszerint csupán gyakorlásról van szó. A gyerekek szeretnék megérteni, hogy miként tudnak mozogni a tárgyak, s nekik milyen erőre, mozgásszabályozásra van szükségük ahhoz, hogy ráhatásuk lehessen. Ezeknek a tapasztalatoknak a megszerzése nem kiküszöbölhető, de lehet határokat szabni annak érdekében, hogy társadalmilag elfogadható módot találjunk késztetéseik kielégítésére.
Megoldások:
- Elővehetjük a vonatsíneket a tologatáshoz.
- Babzsákokat a célba dobáshoz.
- Labdákat a gurításhoz.
- Feltehetünk zenét az ugráláshoz.
Orientációséma: a különböző nézőpontok megismerése
Mindenhova felmászik, imádja, ha a lábánál fogva lógatjuk, sőt gyakran ő maga is fejre áll, hogy onnan szemlélje a világot. Ezek és az ehhez hasonló viselkedésminták tartoznak az ún. orientáció fejlődési sémába. A cél, hogy több perspektívát is megismerjen, hogy különböző nézőpontokból megvizsgálhassa az adott tárgyat, személyt vagy a környezetet. Ezeknek a tevékenységeknek a tiltása hiábavaló, hiszen a gyerekek ösztönből cselekszenek, és a fejlődésük megkívánja az ilyen jellegű vágyaik beteljesítését.
Megoldások:
- Adhatunk nekik egy távcsövet vagy vécépapír-gurigát, amin keresztül megszemlélhetik a szoba minden részletét.
- Kijelölhetünk olyan helyeket a lakásban, ahol szabadon mászhatnak.
- Egy tárgyat, például egy kisszéket, amit cipelhetnek, amin stabilan állhatnak, s így sokfelé nézelődhetnek.
- Ha ehhez túl kicsinek érezzük őket, vagy éppen a lakást túl veszélyesnek, akkor javasoljuk nekik, hogy fekve nézzenek körül, vagy mondjuk a lábuk között áthajolva. Ezzel ritkán árthatnak.
- A szükséges tapasztalatok megszerzéséhez pedig mi is hozzátehetünk az általunk biztosított szókinccsel: fent, lent, kicsi, nagy, közel, távol, stb.
Betakarás sémája: tárgyállandóság és kézügyesség
Tapasztalhatjuk azt is, hogy szeretnek lepedő vagy ehhez hasonló anyagok alá elbújni, játékokat elbújtatni, kukucskálósat játszani, vagy éppen ezekből minél több mindent magukra aggatni. Ezek a tevékenységek tanítják meg a tárgyállandóságot, a külsőségek könnyed változékonyságát, miközben fejlesztik a kézügyességet is.
Forgás sémája: egyensúlyérzék és gondolkodásmód fejlesztése
Azok a gyerekek, akik szeretnek maguk körül forogni, különböző tárgyakat gurítani, az asztal körül rohangálni, vagy inkább csöndben feküdni, és csak hosszasan vizsgálni a kisautók kerekét, ők ezt a sémát gyakorolják. Fejlesztik vele az egyensúlyérzéküket, de a forgások okozta különleges látványok által a nézőpontjuk és a gondolkodásmódjuk is gazdagodik.
Rendezés sémája: logikai gondolkodás és viszonyítás
Észrevetted már, hogy a gyerek tudatosan helyezgeti a játéktárgyait? Egymásra vagy egymás mellé rakja őket, csoportosít, sorba állít, körbekerít, a lényeg, hogy tudatosan pozicionál. Vizsgálódik, viszonyít, és a tapasztaltakat az eszébe vési. Legyenek olyan játékai, amelyeket színek, formák, méretek, de akár teljesen egyedi gondolatmenet alapján is rendezgethet. Néha ezek lehetnek a ruhái, vagy éppen a tányérján lévő ételek.
Szállítás és halmozás sémája: probléma megoldó készség és kreativitás
Ki ne ismerné ezt a sémát?! A gyerekek imádnak összegyűjteni dolgokat, és azt átszállítani, átönteni máshova. Legyen szó kosárban cipekedésről, teherautó-pakolásról, hátizsák megtöltésről, vödörben homok szállításáról, és még ezerféle más opcióról. Nincs különösebb céljuk, maga a transzportálás, hurcolás és halmozás ad örömet. Eltulajdonítanak, önerőből cipekednek, megtapasztalják a különböző szállítási módok nehézségeit és trükkjeit. Ez a séma időről időre szeret megmutatkozni a gyerekek játékában, ezért érdemes ennek megfelelő eszközöket biztosítani: vödrök, kosarak, zsákok, teherautók, hátizsákok, és persze kisebb-nagyobb szállítható tárgyak. Általa megerősödnek, kreatívvá és jó problémamegoldóvá válnak.
Ezek a fejlődési sémák átfedésben is megjelenhetnek, egy tevékenység többet is kielégíthet egyszerre. Ha felismerjük őket, megérthetjük, hogy belső késztetéseik irányítják őket ezek felé a tevékenységek felé, amelyeket muszáj kielégíteniük. S ha mi segítünk nekik erre megtalálni a társadalmilag is elfogadható módot, nem lesz szükségük arra, hogy kijátsszák a büntetéseinket.
Mit tehet a szülő?
A szülők jól teszik, ha nem csinálnak nagy ügyet ebben az életkorban az ártalmatlanabb dobálásból, és csak akkor avatkoznak határozottabban közbe, ha a baba vagy a környezet (például egy ablak) komolyabban sérülhet miatta. Legjobb, ha megmutatják a babának, hogy mi az, amit bátran eldobhat - például egy szivacslabdát, vagy ha vízpart mellett járunk, akkor a kavicsokat. Ezzel megtanítjuk neki, hogy a dobálás tényleg jó móka - de csak akkor, ha a megfelelő dolgokat dobáljuk a megfelelő helyekre. Ennek értelmében ha valami olyat hajítana el a kicsi, amit nem kellene, akkor a tiltás mellett egyből kínáljunk is fel neki egy alternatívát. Tegyünk hasonlóan akkor is, ha gyermekünk agresszívan, dühből dob hozzánk vagy más gyerekekhez valamit. Mondjuk el neki higgadtan, hogy ez nem megengedett viselkedés, és ha valami problémája van valakivel, akkor inkább szavakkal, hangokkal fejezze ki magát.
Ha nem hallgat rád a gyerek
Esettanulmány: A kétéves fiú dobálása és a bölcsődei tapasztalatok
Egy édesanya beszámolója szerint 2 éves fia, aki korábban fejlődött kortársaihoz képest, rendszeresen dobálja a tárgyakat, ha nem tetszik neki valami, vagy ha többször figyelmeztetik. Ez a viselkedés már a bölcsőde előtt is megvolt, mint a düh levezetésének azonnali módja. A bölcsődei gondozók „hideg” hozzáállása, és az, hogy „nehéz gyereknek” tartják, tovább nehezítette a helyzetet. A gyermek nem akart bemenni a csoportba, és ha nem akart valamit, például kimenni az udvarra, lesöpörte az asztalról a játékokat.
Az édesanya aggodalmára a válasz az volt, hogy a 2 éves gyermek közösségi nevelése nem véletlenül kezdődik 3 évesen, az óvodával, mert ekkorra fejlődik ki a képességük és a valódi igényük is a kortársközösségben való együttlétre. Az indulatos viselkedés belső feszültségre utal, ami dicséretre méltóan nem társakkal vagy a gondozókkal, hanem tárgyakkal szembeni agresszióként jelenik meg.
Az eset rávilágít arra, hogy a szülőknek bízniuk kell a saját ítélőképességükben, és fel kell ismerniük döntéseik okait, valamint azok lehetséges negatív következményeit. A gyerekek fejlődési sémái, mint a trajektóriaséma (mozgás és erő felfedezése), az orientációséma (különböző nézőpontok megismerése) vagy a düh levezetése mind hozzájárulnak a dobáláshoz. A szülői feladat az, hogy megfelelő kereteket szabjon, és társadalmilag elfogadható módon segítse a gyermek belső késztetéseinek kielégítését.