Amikor a kisbaba először nyújtja ki apró mutatóujját egy szívesen látott játék vagy az ablak előtt elsuhanó kismadár felé, egy láthatatlan, mégis megrendíthetetlen híd épül ki közte és a külvilág között. Ez a pillanat sokkal több, mint egy egyszerű mozdulat; ez az emberi kommunikáció egyik legkorábbi és legmeghatározóbb mérföldköve, amely alapjaiban változtatja meg a szülő és a gyermek kapcsolatát.
A csecsemők fejlődésében a nonverbális jelek dominálnak az első életévben, hiszen a beszédközpont érése még várat magára. A mutogatás az a pillanat, amikor a baba rájön, hogy képes irányítani mások figyelmét egy tőle távol lévő tárgyra vagy eseményre. A szakemberek ezt a jelenséget gyakran a beszéd előszobájaként emlegetik, hiszen a mozdulat mögött ugyanaz a szándék áll, mint később a szavak mögött. Amikor a gyermek rámutat valamire, valójában egy „Nézd!” vagy „Add ide!” felkiáltást helyettesít a gesztussal.
Érdekes megfigyelni, hogy a mutogatás nem csupán a fizikai távolság áthidalása, hanem egy érzelmi kapcsolódási pont is. A baba nem csak magának akarja a tárgyat, hanem látni akarja a szülő arcán a visszaigazolást, a közös örömöt vagy az elismerést. A pszichológiában közös figyelemnek (joint attention) nevezzük azt a folyamatot, amikor két személy ugyanarra a dologra fókuszál, és mindketten tudatában vannak ennek. Ez a képesség általában a kilencedik hónap környékén kezd elmélyülni, és a mutogatásban csúcsosodik ki. A babák először csak követik a szülő ujját vagy tekintetét, ha az valami érdekesre mutat, de később maguk is kezdeményezőkké válnak. Ezt nevezzük triádikus interakciónak, ahol a kapcsolat már nem csak a „te és én” síkon mozog, hanem bekerül egy harmadik elem: a külvilág egy darabkája. A közös figyelem során a gyermek megtanulja, hogyan koordinálja saját figyelmét a másikéval. Ez a koordináció fejleszti az empátiát és a mások nézőpontjának megértését, még ha ilyenkor ez még csak csírájában van is jelen.
Bár minden gyermek egyéni tempóban fejlődik, a legtöbb baba 9 és 12 hónapos kora között kezdi el tudatosan használni a mutatóujját. Ezt megelőzi egyfajta „egész kezes” nyúlás, amikor a kicsi még az egész tenyerével próbál megragadni vagy jelezni valamit. Fontos tudni, hogy a mutogatás megjelenése előtt a baba már képes a tekintetével üzenni. Ha ránéz egy játékra, majd a szülőre, és vissza a játékra, az már a közös figyelem előjele.
A fejlődéslélektan két élesen elkülönülő formáját különbözteti meg a mutogatásnak, amelyek különböző motivációkon alapulnak. Az első az úgynevezett proto-imperatív mutogatás, amely gyakorlatilag egy parancs vagy kérés. A második, és kognitív szempontból magasabb szintű forma a proto-deklaratív mutogatás. Ebben az esetben a gyermeknek nem fűződik közvetlen érdeke a tárgy megszerzéséhez; egyszerűen csak meg akarja mutatni a szülőnek, hogy látott valamit. Ez utóbbi típus azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert ez jelzi a szociális érdeklődés valódi mélységét. A gyermek ilyenkor azt mondja: „Nézd, milyen érdekes, amit látok! Te is látod?”. Ez a fajta mentális osztozkodás az alapja az emberi kultúrának és a közös tudásépítésnek.
Sok szülő türelmetlenül várja az első szavakat, és hajlamos átsiklani a gesztusok felett. Pedig a mutogatás mennyisége és minősége közvetlen összefüggésben áll a későbbi szókincs gazdagságával. Ennek oka egyszerű: a mutogatás provokálja a környezet válaszát. Ha a gyermek rámutat egy kutyára, a szülő nagy valószínűséggel azt fogja mondani: „Igen, az egy kiskutya! Látod, milyen szép barna?”. Ezzel a baba pont akkor kapja meg az adott szóhoz tartozó auditív ingert, amikor a figyelme a legélesebben a tárgyra fókuszál. A mutogatás tehát egyfajta „tanítási eszközként” is funkcionál a gyermek kezében. Ő határozza meg a tananyagot, a szülő pedig szolgáltatja hozzá az információt.
E04: A FEJTARTÁS fejlődése 0-6 hónapos korig | Baba idegrendszeri probléma jelei
Bár minden gyermek más ütemben érik, vannak bizonyos figyelmeztető jelek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. A mutogatás hiánya olykor utalhat a szociális-kommunikációs készségek lassabb fejlődésére, vagy ritkább esetben az autizmus spektrum zavar egyik korai tünete is lehet. Ugyanakkor fontos a higgadtság: önmagában egyetlen jel nem diagnózis. A diagnosztika során a szakemberek nemcsak azt nézik, hogy van-e mutogatás, hanem azt is, hogy társul-e mellé szemkontaktus, mosoly és a vágy, hogy a gyermek bevonja a felnőttet a játékába.
Szülőként rengeteget tehetünk azért, hogy segítsük ezt a fejlődési szakaszt. A legfontosabb, hogy mi magunk is sokat mutogassunk. Amikor mesét olvasunk, ne csak olvassuk a szöveget, hanem mutassunk rá a képekre: „Hol a cica? Itt a cica!”. Érdemes „válaszolni” a baba kezdetleges próbálkozásaira is. Ha csak bizonytalanul nyúl valami felé, tegyünk úgy, mintha pontosan értenénk, mit szeretne, és verbalizáljuk azt. „Ó, a piros labdát kéred? Tessék, itt a piros labda!”. A túlzottan kiszolgáló környezet néha hátráltathatja a mutogatást. Ha a szülő a baba minden gondolatát kitalálja még mielőtt bármilyen jelet adna, a gyermeknek nem lesz szüksége a kommunikációra.
Léteznek célzott tevékenységek, amelyek játékos formában készítik fel a babát a mutogatásra. Az egyik legnépszerűbb a buborékfújás. A szálló buborékok lassú mozgása tökéletes célpontot nyújt a mutatóujj számára. A kukucs-játékok és a „Hol van…?” típusú keresőjátékok szintén kiválóak. Rejtsünk el egy jól ismert tárgyat félig egy kendő alá, és kérdezzük meg: „Vajon hol lehet a maci?”. Amikor a baba rámutat, ünnepeljük meg a felfedezést. A könyvnézegetés az egyik leghatékonyabb módszer. Válasszunk olyan leporellókat, amelyeken nagy, egyértelmű ábrák vannak. Kezdetben mi mutassunk, majd fogjuk meg gyengéden a baba kezét, és segítsünk neki is rámutatni a figurákra.
Technikai oldalról nézve a mutogatáshoz az agynak képesnek kell lennie az ujjak elkülönített mozgatására. Ez az úgynevezett ujj-differenciáció. Sokszor látjuk, hogy a baba próbál mutatni, de még a középső ujja is kinyílik, vagy az egész ökle zárva marad. A finommotorika fejlesztése érdekében adjunk a baba kezébe olyan játékokat, amelyek matatást igényelnek. A „formabedobó” játékok, a nagyobb méretű építőkockák vagy a vastag zsírkrétával való maszatolás mind erősítik azokat a kisizmokat, amelyek a precíz mutatáshoz szükségesek.
Gyakran megfigyelhető, hogy a babák elkezdenek minden lyukba beledugni az ujjukat: a konnektorvédőbe (biztonságra ügyeljünk!), a játékok réseibe vagy akár a szülő orrába. Az a gyermek, aki megtanulja hatékonyan használni a mutogatást, magabiztosabbá válik a társas érintkezésekben. Rájön, hogy nem kell frusztráltan sírnia, ha akar valamit, mert van egy eszköz a kezében, amivel megértetheti magát. A mutogatás során a baba megtanulja a váltott irányú kommunikációt is (turn-taking). Én mutatok - te válaszolsz - te mutatsz - én figyelek. Ez a ritmus megegyezik a felnőtt beszélgetések dinamikájával.
Érdekes kutatások mutatnak rá, hogy a mutogatás minősége jó jelzője a későbbi iskolai teljesítménynek is. Amint a mutogatás stabillá válik, a gyermek eszköztára tovább bővül. Megjelenik az integetés („pápá”), a fejrázás („nem”) és a bólintás („igen”). Ezek a gesztusok egyre komplexebb rendszert alkotnak. Ezt a szakaszt hívják gesztus-szó kombinációnak. Ez egy kritikus átmenet a mondatalkotás felé. Amikor a baba két különböző információt kapcsol össze (egy gesztust és egy szót), az agya már a nyelvi struktúrák felépítésén dolgozik. Ne féljünk attól, hogy a mutogatás miatt ellustul a baba beszéde. Épp ellenkezőleg: a gesztusok adnak neki bátorságot és sikerélményt, ami ösztönzőleg hat a verbális próbálkozásokra is.
Érdemes megfigyelni, hogy a babák vérmérséklete a mutogatásban is megmutatkozik. Vannak az „állandóan mutogatók”, akik minden apróságra felhívják a figyelmet, és szinte egész nap a világot pásztázzák az ujjukkal. Más babák diszkrétebbek: csak akkor mutatnak, ha valami igazán különlegeset látnak, vagy ha komoly szükségletük van. Ez nem jelenti azt, hogy lemaradnának, csupán más a megfigyelési stílusuk. Léteznek a „fizikai mutogatók” is, akik szeretik meg is érinteni, amit mutatnak. Ők nem távolról jeleznek, hanem odamennek a tárgyhoz, és ráteszik az ujjukat.
Sokszor hallani azt a téveszmét, hogy ha a baba mutogat, akkor nem fog akarni beszélni, mert így is megértik. Ez tudományosan nem megalapozott. A beszéd biológiai kényszer az embernél, a gesztusok pedig csak olajozzák a gépezetet. Egy másik tévhit, hogy a mutogatás csak a tanult viselkedés része. Bár a minta fontos, a mutogatás ösztönös vágyból fakad. Még az olyan kultúrákban is, ahol a felnőttek kevesebbet gesztikulálnak, a csecsemők ugyanúgy elkezdenek mutogatni egy bizonyos korban.
Néha a szülők aggódnak, ha a baba nem a mutatóujját, hanem a középső ujját használja. Ez általában csak technikai nehézség, nem jelent fejlődési rendellenességet. Ha úgy érezzük, gyermekünk lemaradt ezen a téren, az első lépés a megfigyelés. Vezessünk egy pár napig naplót: hányszor próbálta felkelteni a figyelmünket? Használt-e bármilyen más gesztust? A korai fejlesztés (például TSMT torna vagy gyógypedagógiai tanácsadás) csodákra képes, ha időben kezdik el. Sokszor csak egy kis „lökésre” van szüksége az idegrendszernek, hogy beinduljanak a várt folyamatok. Ugyanakkor tartsuk szem előtt, hogy a nagy mozgások fejlődése (mászás, felállás) gyakran „elszívja” az energiát a finomabb készségektől.
Bár maga a mutogatás univerzális, a módja és a gyakorisága mutathat kulturális különbségeket. Egyes kultúrákban udvariatlannak tartják az emberekre való mutogatást, és ezt a szülők már korán, tudat alatt is közvetíthetik a babának. A kutatók megfigyelték, hogy azokban a közösségekben, ahol a babákat hordozókendőben, szoros testi kontaktusban tartják, a mutogatás néha később vagy más formában jelentkezik. Ettől függetlenül a mutatóujj kinyújtása az emberiség egyik legősibb közös nyelve.
Tegyük a mutogatást a napi rutin részévé. Séta közben álljunk meg, és mutassunk rá a kutyára, az autóre vagy egy szép virágra. Használjunk lelkes hanglejtést: „Nézd csak, ott egy piros autó! Látod te is?”. Ha a baba mutat valamire, ne csak odaadjuk neki, hanem beszéljünk róla. „Azt a kék bögrét kéred? Kérem szépen a kék bögrét!”. Ezzel építjük a passzív szókincsét, ami később az aktív beszéd alapja lesz. Legyünk türelmesek. Van, hogy a baba percekig ugyanarra az unalmas dologra mutat (például egy falon lévő foltra). Számára az is új és felfedezésre váró inger.
A mutogatás hátterében az agykéreg, különösen a prefrontális cortex fejlődése áll. Ez a terület felelős a tervezésért, a döntéshozatalért és a szociális viselkedésért. A tükörneuronok szintén szerepet játszanak ebben. Amikor a baba látja a szülőt mutogatni, ugyanazok az idegsejtek tüzelnek az agyában, mintha ő maga mutatna. Az idegrendszer érése tehát nem egy elszigetelt folyamat, hanem szoros kölcsönhatásban áll a környezeti ingerekkel. Amint látjuk, a mutogatás nem csupán egy cuki kisbaba-mozdulat, hanem egy komplex kognitív folyamat végterméke. Ez az első igazi bizonyítéka annak, hogy a gyermekünk értelmes, kommunikálni vágyó társadalmi lény. Aki figyelmet szentel ennek a szakasznak, az nemcsak a gyermeke beszédfejlődését támogatja, hanem az érzelmi biztonságát is. Figyeljük hát azokat az apró ujjacskákat, mert minden mutatás egy-egy kérdés, egy-egy felhívás a közös játékra és a világ megismerésére.
Gyakori kérdések és aggodalmak a mutogatással kapcsolatban
Mikor kellene a babámnak elkezdenie mutogatni?
A legtöbb baba 9 és 12 hónapos kora között kezdi el tudatosan használni a mutatóujját.
Mi a teendő, ha a baba csak a tenyerével nyúl a tárgyak felé?
Ez a mutogatás előszobája. A szülőnek érdemes „válaszolni” a baba kezdetleges próbálkozásaira, és verbalizálni a gyermek szándékát.
Aggódnom kell-e, ha a 14 hónapos babám egyáltalán nem mutat?
Önmagában még nem kell aggódni, de érdemes figyelni a többi jelre: van-e szemkontaktus, reagál-e a nevére, hoz-e oda játékokat? Ha ezek a jelek is hiányoznak, érdemes szakemberrel konzultálni.
A mutogatás hiánya mindenképpen autizmust jelent?
Nem, egyáltalán nem. Az autizmus egy összetett tünetegyüttes. A diagnosztika során a szakemberek nemcsak a mutogatást, hanem a szemkontaktust, a mosolyt és a szociális interakció egyéb jeleit is figyelembe veszik.
Hogyan ösztönözhetem a mutogatást otthon?
Mutogasson sokat a gyermekének, olvasson neki könyveket, játsszon vele kukucs- és keresőjátékokat, és dicsérje meg minden próbálkozását.
Baj-e, ha a baba mutogat, de még nem beszél?
Dehogy, ez a természetes sorrend! A mutogatás éppen azt készíti elő, hogy később szavakkal is ki tudja fejezni magát.
Mi a különbség, ha magának mutogat vagy nekem?
Ha nekünk mutat (proto-deklaratív mutogatás), az a szociális fejlődés magasabb foka, mert a célja az élménymegosztás.
Különböző szakemberek nézőpontjai a beszédfejlődésről
Ahogyan egy és két éves kor között a gyermek mozgásfejlődése tartja sakkban a szülőket és a nagyszülőket - mit tud már, illetve mi az, amire még nem képes- úgy foglalkoztatja őket a második évben a kérdés: mit mond már, vannak-e már szavai, mikor fog beszélni? Főleg azok várják izgatottan a gyermekük e fajta kifejezőkészségét, akik először lettek szülők. „Már alig tudom elviselni, hogy még nem tudok vele beszélgetni”, mondja az egyik anya, egy másik: ”Olyan kíváncsi vagyok arra, hogy neki mi lesz a véleménye erről, arról, miket fog mondani”? Nem adhatunk e kérdésre egyértelmű választ. Nagy különbségek vannak ezen a téren - az aktív beszéd területén- az egyes gyerekek között.
Vannak, akik 10 hónaposan már képesek egy szószerűséggel megnevezni ezt vagy azt, vagy egy másik szóféleséggel kifejezni egy bizonyos kívánságot, de ilyen - gyorsan a beszéd útján induló- gyermek is a gyors kezdet után látszólag megtorpanhat, hónapokig, egy fél évig megelégszik a néhány szóból álló készletével. Ezzel dirigálja a családját. És a lassúak? Mi még az elfogadható, mi a normális, mennyit késhet, kérdezik a szülők, amikor szerintük a gyermeküknek már beszélni kellene.
Amikor nagyon szoronganak szakembernek teszik fel a kérdést. Amikor a szakember orvos, könnyen azt fogja mondani, hogy a gyermek ő neki teljesen egészséges, szépen fejlődik. Szerinte lehet, hogy a családban vannak mások is, akik csak nagyon későn kezdtek el beszélni, (általában vannak), s a gyermek a család rendelkezésére álló génkészletből azokat a géneket örökölte, amelyek azt határozzák meg, hogy mikor fog beszélni, ez esetben későn. A védőnő kissé másképpen oldja meg ugyanezt a kérdést. Neki sok tapasztalata van, sok kicsi gyermeket követett, és követ jelenleg is nyomon, kvázi statisztikája van arról, hogy milyen széles skálán mozoghat a beszédindulás: egy és két és fél éves kor között. Ezt a tapasztalatot adja tovább a szülőknek. „Beszélj sokat a kicsivel”, javasolja, „Attól majd csak megjön a kedve”. s az anya ezután vagy tovább beszél a kis csemetéjéhez - ahogyan ő ezt már eddig is szokta- vagy egy kicsit elgondolkozik azon, vajon miért érdemes beszélni hozzá, amikor még annyit sem válaszol, hogy „apát” mondana a párjának, vagy „anyát” neki… „Ja, s ne felejtsen el, a fiuk általában későbben tanulnak meg beszélni, mint a lányok.
És mit mond a gyermekpszichológus? A pszichológus is tudja azokat a tényeket, amelyeket az előbb felsorolt szakemberek mondani szoktak, csakhogy ő nem annyira azon van, hogy a pici mielőbb beszéljen, hanem azon, mit értenek anya és gyermeke egymás megnyilvánulásaiból. Nem az a fontos - mondja ő-, hogy mit mond már a baba, hanem, hogy szülő és a gyermek megértik-e egymást, szavakkal vagy szavak nélkül. A pszichológus arra lesz kíváncsi tehát, vajon az anya kiismeri magát a gyermeke megnyilvánulásaiból: mikor mit szeretne a gyermek „mondani”, mutatni szavak nélkül, vagy másképpen jelezni, s ő - a szülő- gyermeke jelzéseire hogyan reagál. A pszichológus tehát a két fél közötti kommunikációra kíváncsi, szükség esetén azt szeretné elősegíteni. Arra a kérdésre keresi a választ, vajon mind a két fél megértve éli-e meg magát a közös napirendjük során, vagy nem? Megérti-e a baba, hogy mindjárt enni fog, vagy hogy sétálni mennek, s hogyan jelzi azt, hogy megértette-e? Van-e a szülőnek türelme ahhoz, hogy megvárja a „válaszokat”, egyáltalán tudja-e a szülő azt, hogy hányféle módon jelezhet egy csecsemő vagy egy kisded a környezetének azt, hogy mit ért, hogy éppen mi megy végbe ő benne, s hogy mi neki a jó?
Amikor két éves kor után sem beszél a gyermek, a pszichológus is elsősorban az un. Mi az a más, amire gondolhat szülő és szakember egyaránt? Ez a „más” a gyógypedagógusok területe. A gyógypedagógus a szakember, aki arra hivatott, hogy a kicsi gyermek beszédfejlődését időben elhelyezze a többi fejlődő funkció közé. A többi fejlődési terület függvényében gondolkodik azon, vajon egy bizonyos gyermek esetében „kóros”- e a beszédfejlődésbeli elmaradás, vagy az előbbiek függvényében magyarázható-e? Elképzelhető tudniillik, hogy egy gyermek fejlődése egyszerre több területen „késik”, s akkor a beszéd megkésettsége más megközelítést kíván, mint amikor csak ezen a területen marad el. A gyógypedagógus is nagyon kíváncsi arra, mi mindent ért a gyermek szavak nélkül, hogyan szoktak együtt „beszélgetni” a mamával, vagy miért nem sikerül ez a „dialógus”.
A különböző szakemberek általában kiegészítik egymást, mást-mást hangsúlyozva fontos szempontnak. Amiben egyetértenek, amit mindannyian tudnak, hogy jelentős különbségek vannak abban, hogy az egyes gyermekek mikortól szándékoznak szóban is megnyilvánulni, nemcsak puszta hangadásban, vagy mozgásban. A legelső szavak 8 és 12 hónapos kor között születhetnek, de jó értelmi és kommunikációs képességek mellett is előfordulhat, hogy egy gyermek 2 éves koráig alig szólal meg , legfeljebb néhány szava van. Abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a „Még nem beszél” mögötti jelenség mögött számos tényező rejtőzhet, s hogy szükség esetén azokat egymással összefüggésben kell megvizsgálni és értelmezni.
Mit tehet a szülő a gyermek beszédfejlődéséért?
Amit a szülő tehet gyermeke beszédfejlődése érdekében, az, hogy ő kezdettől, születésétől fogva, ne csak nézze és ringassa új kincsét, a gyermekét, hanem keresse benne az egyedit, közelítsen hozzá, mint ő tőle függőségben lévő ugyan, de megnyilvánulásaiban mégis független lény. Legyen rá kíváncsi! Babusgathatja, ringathatja, de ne csak ez a fajta viselkedés legyen jellemző az együttléteikre. Anyja és apja győződjenek meg róla: a babájuk nem csak látja őket - szemével már aktívan tarthatja a kapcsolatot, már a második hónaptól kezdve- hanem hangjukat is hallja. Sok anya beszél ugyan a gyermekéhez, de már észre sem veszi a kicsi reakcióját, akár formázni szeretne a száját, vagy valóban hangot is ad. Néha valóban nagyon lassan reagál, s nem minden gyermek hanggal válaszol , „beszédes”. Egy „nem beszédes” csecsemő anyja hangjára esetleg rúgkapálni kezd, vagy fogdosni szeretné őt. Ez is kommunikáció, kapcsolattartásra való törekvés, csak észre kell venni!
Nem gond tehát, amikor az egy és két év közötti gyermek még nem beszél. Gond viszont akkor van, amikor a nagyobb csecsemő, vagy a kis tipegő nem reagál kedvezően szülei kezdeményezéseire, a kapcsolattartásra vagy az együttes élményre való törekvésre: az érintésre, beszédre. A szülőknek nem akkor kell felhívni magukra a figyelmet, amikor a gyermek éppen el van foglalva, elmélyülten játszik a neki kialakított játszósarokban, vagy amikor fáradt. A legalkalmasabb pillanatok a „párbeszédre” a pólyázó mellett eltöltött percek, a fürdetés únegyedórai, az etetés időszaka. Hangsúlyozzunk: a gyerekek közötti egyéni különbségek jelentősek. Az ún. „maguknak való” csecsemők és kisgyerekek, a „befelé fordulók”, a „született szemlélők”, a „folyamatos újszopók” valóban kevésbé igényelhetik a fizikai együttléteket vagy a párbeszédet, s talán későbben is kezdenek el beszélni, mint „nyitottabb” társaik. Nem hátrány az ilyen.
Az autizmus spektrumzavar (ASD) és a korai felismerés
Az autizmus spektrumzavar (ASD) egy neurológiai fejlődési rendellenesség, amely az érintettek szociális, kommunikációs és viselkedési készségeit eltérő módon befolyásolja. Az autizmus tünetei már csecsemőkorban megfigyelhetők, azonban mivel a fejlődés minden gyermeknél eltérő ütemben zajlik, az első gyanús jelek gyakran csak 12-24 hónapos kor között válnak nyilvánvalóvá. Egyes esetekben a szülők észrevehetik, hogy gyermekük másképp reagál a környezetére, kevesebb társas kezdeményezést mutat, vagy eltérő módon kommunikál.
Az autizmus első jelei már csecsemőkorban megfigyelhetők, bár sok esetben a szülők észrevételei és a környezet visszajelzései alapján merül fel a gyanú. A szemkontaktus és mimikai reakciók hiánya az egyik leggyakoribb figyelmeztető jel. Egy egészséges csecsemő már néhány hónapos korában figyel a szülői arcokra, visszamosolyog, és aktívan reagál a mimikai ingerekre. A saját nevére adott reakció és a hangokra való figyelem hiánya szintén gyanúra adhat okot. A legtöbb csecsemő már 6 hónapos kora körül figyel a saját nevére, 9 hónaposan pedig aktívan fordul a megszólítás irányába.
A gagyogás és kommunikációs próbálkozások elmaradása egy másik korai figyelmeztető jel. A csecsemők természetüknél fogva próbálnak kapcsolatot teremteni a környezetükkel, kezdetben hangokkal, majd a gagyogás különböző formáival. Az érdektelenség a társas helyzetek iránt szintén jellemző lehet. A merev, ismétlődő mozgások vagy szokatlan testtartások is utalhatnak az idegrendszeri fejlődés eltéréseire. Ide tartozhat a kézujjak ismétlődő mozgatása, a test előre-hátra ringatása vagy a karok merev tartása.
Az autizmus korai jeleinek felismerése segíthet abban, hogy a gyermek mielőbb megkapja a számára megfelelő fejlesztést. Ha a felsorolt tünetek közül több is fennáll, érdemes mielőbb szakemberhez fordulni.
Az autizmus spektrumzavar tünetei egyénenként eltérőek lehetnek, azonban 1-2 éves kor között már egyértelműbb jelek mutatkozhatnak, amelyek a társas interakció, a kommunikáció és a viselkedés sajátos mintázataiban figyelhetők meg. Ebben az időszakban a legtöbb kisgyermek egyre aktívabbá válik a környezetével való kapcsolatteremtésben, utánozza a felnőtteket, gesztikulál, és kezdi használni az első szavait. A mutogatás, gesztikuláció és társas interakció hiánya az egyik legfontosabb figyelmeztető jel. Egy neurotipikus fejlődésű gyermek már 12 hónapos korától mutogatni kezd tárgyakra, hogy felhívja rájuk a figyelmet, vagy segítséget kérjen. A felnőttek vagy kortársak utánzásának hiánya szintén korai figyelmeztető jel lehet. Ebben az életkorban a gyermekek természetesen kezdik el utánozni a környezetükben látott viselkedéseket - például játszanak főzőcskézést, telefonálást vagy házimunkát utánoznak. A késlekedő beszédfejlődés vagy teljes beszédhiány is gyakori tünet. Míg a legtöbb kisgyermek 18 hónapos koráig kimond néhány szót, majd folyamatosan bővíti a szókincsét, az autizmus spektrumzavarban érintett gyermekeknél ez a fejlődés késlekedhet. Előfordulhat, hogy egyáltalán nem használnak szavakat, vagy ha igen, azokat nem megfelelő módon alkalmazzák (például echolália formájában, azaz visszhangszerű ismétléssel). A ragaszkodás a rutinhoz és az ismétlődő viselkedésformák szintén figyelmeztető jel lehet. Az autizmussal élő gyermekek gyakran szorongással reagálnak a változásokra, és mereven ragaszkodnak egy megszokott napi rutin betartásához. Emellett megfigyelhető náluk bizonyos ismétlődő viselkedés, például tárgyak sorba rendezése, folyamatos pörgetése, egy adott mozdulat ismételgetése (pl. kézlengetés, ujjak mozgatása).
Az autizmus spektrumzavar jelei már csecsemőkorban észlelhetők, de sok esetben a szülők csak 1-2 éves korban válnak bizonytalanná a gyermek fejlődésével kapcsolatban. Az autizmus diagnózisa komplex folyamat, amely többféle szakértői vizsgálatot igényel. Ezután különböző standardizált teszteket és kérdőíveket alkalmaznak az autizmus felismerésére, például az M-CHAT (Modified Checklist for Autism in Toddlers) kérdőívet vagy az ADOS (Autism Diagnostic Observation Schedule) nevű megfigyelési skálát. A vizsgálati folyamat során gyermekpszichológus, gyógypedagógus és gyermekneurológus is részt vehet a diagnózis felállításában. Az autizmus korai felismerése lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermek időben megkapja a számára legmegfelelőbb fejlesztő támogatást. A korai fejlesztés részeként alkalmazott terápiák és fejlesztési programok az autizmus spektrumzavarra specializálódott szakemberek vezetésével zajlanak. Minél korábban kezdődik el a célzott fejlesztés, annál nagyobb az esély arra, hogy a gyermek könnyebben boldoguljon a mindennapi életben és a társas kapcsolatokban.
A diagnózis és a fejlesztés meghatározása minden gyermek esetében egyedi, ezért kiemelten fontos, hogy az értékelés alapos és pontos legyen. A fejlesztési tervet minden esetben a gyermek egyéni szükségleteihez igazítjuk. A cél nem csupán a kommunikáció és a társas készségek támogatása, hanem a szenzoros feldolgozás, a figyelem és a viselkedésformák alakítása is. Az autizmus nemcsak a gyermek számára jelent kihívásokat, hanem a család egészére is hatással van. A szülők számára kiemelten fontos, hogy megfelelő tájékoztatást és gyakorlati segítséget kapjanak a gyermek fejlődésével és mindennapi támogatásával kapcsolatban. A tanácsadás során nemcsak elméleti információkat biztosítunk, hanem konkrét megoldásokat is nyújtunk a mindennapi helyzetek kezelésére. Fontos, hogy a szülők tudják, milyen eszközök állnak rendelkezésre, hogyan lehet hatékonyan segíteni a gyermek kommunikációját, viselkedését vagy éppen szenzoros érzékelését. Minél korábban indul el a megfelelő fejlesztés, annál hatékonyabban támogatható a gyermek fejlődése és beilleszkedése a mindennapi életbe.
A legújabb kutatások és tapasztalatok szerint az autizmus diagnózisára nem kell 5-6 éves korig várni, a korai jelekből már akár 2-3 éves kor között felismerhető a zavar. 1. Minél korábban kap fejlesztést a gyermek, annál inkább javulnak az esélyei a későbbi „normális” életre, azaz könnyebben tud majd beilleszkedni a közösségekbe, javul a kommunikációja, képes lesz kapcsolatokat kialakítani az óvodában, iskolában, jobb tanulmányi eredményeket ér el, képes lesz az önálló életvitelre. 2. A késői felismerés miatt a szülők gyakran évekig küzdenek azzal az érzéssel, hogy rosszul csinálnak valamit, úgy érzik, nem értik a saját gyereküket és nem képesek nevelni őt. 3. Mivel az autizmusnak alapvetően genetikai okai vannak, ha korán felállítják a diagnózist, a testvérek vállalása előtt a család genetikai tanácsadáson vehet részt.
Az autizmus diagnózisa az ún. autisztikus diád alapján állítható fel, amely magában foglalja a kommunikációs-szociális kapcsolatokban mutatkozó zavarokat és a repetitív, korlátozott viselkedésmintázatokat. Fontos tudni, hogy pusztán 1-1 viselkedési jelenség jelenléte nem utal önmagában autizmusra. A legtöbb esetben pusztán átmeneti jelenségről van szó, amit kinő a gyerek, de előfordulhatnak átfedések is más fejlődésbeli zavarokkal is.
A diagnózist követően határozhatóak meg a fejlesztés irányai és szükséges eszközei. Ilyen például a TEACCH program (Treatment and education of Autistic and related Communication - handicapped CHildren) vagy az Ayres terápia, amely szenzoros integrációs terápia és az idegrendszer érését célozza meg.
Mit tehetünk, ha aggódunk gyermekünk fejlődése miatt?
Folyamatában kell kifigyelni a dolgot. A lényeg, hogy önmagához mérten fejlődik-e beszéde. Több hangot hallatt-e mint régebben, ha még nem is beszél. Mondja-e esetleg a szavak első szótagját, sokan így kezdik. Ha van fejlődés akkor nem baj ha ez lassabb, mint az átlag. Feltételezem, hogy a hallásával nincs gond, és már ellenőrizték. Ha sokszor van fülgyulladása, vagy felső légúti hurutos megbetegedése akkor erre külön oda kéne figyelni. Sokszor már eleve a beszédészlelést is befolyásolja egy állandóan eldugult orr, vagy lerakódás.
Ha nincsen szervi oka a beszédfejlődés késlekedésének, akkor jó ha több figyelmet fordítotok a napi mondókázásra, éneklésre, beszédre. Szépen tisztán nyugodtan tagolva beszélj gyermekedhez, és mindig kommentáld a napi teendőket is, akkor is ha ő még nem válaszol. Különösen hasznos a sok szemtől szembeni mondókázás, rigmusok kántálása, ölbeli játékok, hiszen ilyenkor ösztönösen jól artikulálva, lassabban érthetően hall minket és ami jó, hogy mivel egy magasságban vagyunk ilyenkor látja is közelről a szánk mozgását, aminek az utánzásos tanulás miatt jelentősége van. Egyben arra is jók, hogy a köztetek lévő kapcsolat bensőséges maradjon akkor is ha netán kis feszültségforrás alakulnak ki a szülői és fejlődésbeli elvárások miatt, vagy egyszerűen azért mert mivel kevésbé tudja megértetni magát benne is több lehet idővel a feszültség, vagy szorongás. Fontosak ezenkívül a nagy mozgásos játékok!!! Sok lógázás, hintázás, ringatás több féle irányban. Jó játékot!
A gyermekek közötti egyéni különbségek jelentősek. Az ún. „maguknak való” csecsemők és kisgyerekek, a „befelé fordulók”, a „született szemlélők”, a „folyamatos újszopók” valóban kevésbé igényelhetik a fizikai együttléteket vagy a párbeszédet, s talán későbben is kezdenek el beszélni, mint „nyitottabb” társaik. Nem hátrány az ilyen.
Az elmúlt években egyre több gyermeknél ismerik fel az autizmus spektrumzavar tüneteit és emiatt egy-egy szokatlan viselkedésmódot látva egyre több szülő teszi fel a kérdést magának: nem autista-e a gyermekem? Azonban gyakran elhangzik erre válaszul a szakemberek részéről, hogy a korai felismerés nem lehetséges. De vajon tényleg így van? Nincsenek korai jelek? Az autizmus spektrum zavar egy komplex fejlődési zavar, ami a gyerekek körülbelül 1%-át érinti. A tünetek alapvetően a gyerekek kapcsolatteremtő képességét, szociális készségeit és alkalmazkodóképességét érintik, de nem egyféle módon, egyféle tünettel járó jelenségről van szó, hanem a 3 megváltozott területhez tartozó készségek különféle módon változhatnak meg, a viselkedés változása pedig különféle intenzitású lehet, az autizmus állapota az enyhétől a nagyon súlyos állapotig terjedhet, ezért beszélünk autizmus spektrum zavarról. A diagnózist megnehezíti, hogy nincs egyféle tipikus tünet, ami autizmusra utalna, valamint hogy a gyermek szociális és kommunikációs készségei a gyermekkor során folyamatosan fejlődnek, változnak, ezért egy-egy enyhébb tünetet gyakran átmenetinek, kinőhetőnek ítélnek meg és nem gondolnak zavarra.
A köztudatban elterjedt, hogy a korai felismerés lehetetlen és valóban sok esetben akár éveket kell várni a diagnózisra, ami azért problémás, mert eközben a szülő számára is gondot okoz a gyermek viselkedésének kezelése (és egyáltalán: a megértése annak, miért viselkedik így a gyermeke), a gyermek megítélése a közösségben is negatív lehet (pl. ő lesz a „problémás gyerek”, akitől mindenki tart az oviban), a gyerek önértékelése is sérül, nem érti, mi a baj vele, miért mindig vele van a baj, a korai szociális tapasztalatai is sérülést szenvednek és ezeket a megküzdési stratégiáit a további szociális helyzetekbe is magával viszi.
Honnan tudhatjuk, hogy gond van a gyermekünk fejlődésével? Melyik korban mit kell tudnia a csemeténknek? Mikor és hová forduljunk, ha gyermekünk korai fejlődése nem a szabályos tempóban és módon zajlik? Gyermekeink érzékszerveinek és mozgásának egészséges fejlődése több szempontból is nagyon fontos. Fejlődési folyamatát tekintve a legfontosabb időszak a gyermek első három éve, ezen belül is az egy éves korig tartó időszak. A problémák legnagyobb része a korán megkezdett fejlesztéssel teljes mértékben orvosolható, illetve sokkal nagyobb mértékű javulás érhető el, mint a későn felismert esetekben.