A 10 hónapos baba napirendje: rugalmasság és kiszámíthatóság a mindennapokban

Mindig is érdekelt, hogy bizonyos életkorokhoz milyen napirend lenne a követendő, de a "minden gyerek más" válasz nem adott elegendő támpontot. Ezért alkottam magunknak, majd rugalmasabbá téve mások számára is elérhető mintákat. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem törvények, hanem iránymutatások, melyek segítenek kialakítani egy kiegyensúlyozott családi légkört.

Baba napirend ábra, napszakokra bontva

Az első napirendünket a kislányom 5 hónapos korában vezettem be. Előtte az evések és alvások összefolytak, nem volt igazi rendszer a napjainkban. A legtöbb csecsemőnél ez egyébként is így működik: minden az evés és az alvás körül forog. Később azonban elkezdhetünk kialakítani olyan napirendet, amely kellően rugalmas, mégis biztosítja a baba és a szülők számára is az állandóságot, kiszámíthatóságot. Egy kellően rugalmas, mégis következetes napirend segítségével azonban mind a baba, mind a szülők tudhatják, mire számíthatnak. Ez az állandóság mind az alvásoknak, mind pedig az étkezéseknek kedvez, és összességében kiegyensúlyozott családi légkört eredményez.

Miért fontos a napirend, és milyen tényezőket érdemes figyelembe venni?

Gyakran felmerül, hogy vajon más, ennyi idős babának milyen a napirendje, és kételkedünk, hogy nálunk rendben van-e, mert kultúránk nagy fontosságot tulajdonít a napirendnek. A napirend szoros összefüggésben van az alvásigénnyel is, az pedig minden babának más, akár sok óra különbség is lehet két baba között. Amikor azt hallod, hogy ennyit és ennyit kell aludnia egy ennyi idős babának, igazából átlagokat hallasz. Az átlagos alvásigény 13,9 órára jön ki, de ez nem jelenti azt, hogy ennyit kell aludnia egy babának, hiszen a babák 96%-a 10,5 és 17,4 óra között alszik.

A legfontosabb tényező a reggeli kelés időpontja. Egy normál ablak reggel 6-7 óra között van. Ettől természetesen eltérhet a babád, és lehet extrém korán kelő (5-6 óra között) vagy kelhet később is (7-8 óra között). A lényeg, hogy be van-e állva egy időpontra, vagy ugrál, és hol később, hol korábban kel. A reggeli kelés időpontja meg fogja határozni az esti fekvést is. Ha korán kel egy 10 hónapos baba, azzal nem feltétlenül tudunk mit kezdeni, de ha sokáig alszik, akkor érdemes legkésőbb 7 órára hozni az ébredést. A bioritmusunk egyik meghatározója a reggeli kelés, ezen fog múlni, hogy a szervezet honnan "számolja" a nappali aktív órákat. Ha későn kelünk, akkor késői fekvéssel is számolhatunk legtöbbször. Érdemes tehát a reggeli keléshez igazítani az esti fekvést.

A fő kérdés a fentieken felül, hogy hányszor alszik a baba. Általában kétszer alszanak a 10 hónapos babák (akár 8 hónapos is, és még 12-14 hónaposan is lehet jó ez a napirend). Az alvások mennyisége is számít. Átlagos összalvásmennyiség 2,8 óra. Vigyázz, mert vannak babák, akiknek ez sok, vannak, akik meg többet alszanak. Extrém itt abban az értelemben használom, hogy az átlagtól nagyon eltér, de még normális intervallum. Vannak extrém korán kelő babák, akik ilyenkor még háromszor alszanak. Ez akkor három rövid alvás, 3 x 30 perc, például 8-9 óra között, 12-14 óra között és 17-18 óra között. Előfordul ritkán az is, hogy már csak egyszer alszik ekkora baba, ez 11-14 óra között egy nagyobb alvás szokott lenni.

A baba alvásigénye jó mankóul szolgálhat a napirendi kérdések átlátásához is. Ha tudod, mennyit kéne aludnia, és mennyit tud nyűgösködés nélkül ébren lenni, abból már elég jól látható, mikorra lehet nagyjából számítani a nappali alvásokra, és mikor fog tudni este lefeküdni. Az igények figyelembevételekor fontos szempont az is, hogy éppen milyen változások történnek a kicsi életében. Ha például kezd áttérni a napi két alvásról az egyre, ha már nem akar a szokott időpontban elaludni, vagy nem akkor éhezik meg, amikor eddig, akkor átmeneti időszakról beszélhetünk. Néha egyik napról a másikra átáll a kicsi például 3 óránkénti evésről a 4 órásra, de gyakrabban van egy átmeneti időszak, amikor néha még gyakrabban, néha ritkábban kér enni, vagy egyik nap még kétszer, másik nap már csak egyszer alszik.

Baba alvási ciklus ábrája

Napirend egy kisgyermekkel: példák és tippek

Az első napirendünket a kislányom 5 hónapos korában vezettem be. Előtte az evések és alvások összefolytak, nem volt igazi rendszer a napjainkban. A legtöbb csecsemőnél ez egyébként is így működik: minden az evés és az alvás körül forog. Később azonban elkezdhetünk kialakítani olyan napirendet, amely kellően rugalmas, mégis biztosítja a baba és a szülők számára is az állandóságot, kiszámíthatóságot. Most minta napirendeket szeretnék nektek bemutatni, amely 4, 3 vagy 2 nappali, illetve az egyetlen délutáni alvással rendelkező babáknak, gyermekeknek is iránymutatásul szolgálhat.

Az önálló játék szerepe a napirendben

Az önálló játék természetesen nem azt jelenti, hogy egy 4-5 hónapos baba egy teljesen órán keresztül egyedül legyen hagyva. De olyan van, hogy beteszik a járókába, babakarámba, aztán játszik ott 10-15 percet. Nyüzsög, anya bemegy és kukucsol, énekel neki, kiveszi kicsit. Aztán pár perc múlva visszateszi és megint elvan 10-15 percet. Illetve én azt is önálló játéknak számítom, amikor vele vagy, de nem te játszol vele, hanem elszórakoztatja magát. Te főzöl, ő meg ott van a konyhában a pihenőszékben, miközben hallgatjátok a rádiót, esetleg énekelsz, magyarázol neki.

Csupán egy törekvést szeretnék ezzel bemutatni, hogy délelőtt érdemes viszonylagos önállóságra szoktatni (életkornak megfelelően) a gyermeket, hogy el tudd látni a házimunkát, és hogy meglegyen a kicsinek is az önálló felfedezés lehetősége. Ilyen korban már a napi 3 napközbeni alvás jellemző, de az én kislányom már 7 hónaposan átállt a két hosszabbra. Ha már nem igényel 3 alvást, és érezhetően többet alszik már délelőtt is, akkor lassan át lehet állni majd a két alvásra.

Az önálló játék szerintem az is, amikor megy veled teregetni, kis kendővel port töröl. Ez lehet az önálló felfedezés ideje. Önálló játék esetén itt azt az időt értem, amikor akár veled/melletted van a gyerkőc, akár a saját szobájában, önállóan fedezi fel a világot. Ha együtt is végzitek a reggeli készülődést, házimunkát, nem te szórakoztatod, hanem ő szórakoztatja magát, amíg te is egyről kettőre jutsz. De ez is csak ajánlás, és ha gyönyörű az idő, akkor nem kell karámba zárni, mert ezt "diktálja" a napirend. Ez csak egy praktikus törekvés, mely szerint délelőtt, vagy a reggeli órákban életkorának megfelelő mennyiségű időt önállóan is képes legyen a gyermek eltölteni.

Baba játszik a játszószőnyegen

Példa napirend 10 hónapos babának

Eljön lassan a 2 alvás ideje: egy délelőtt és egy délután. Íme egy lehetséges minta:

Időpont Tevékenység
7:00 Ébredés, szopizás/tápszer, peluscsere
7:30 - 8:00 Reggeli (pépes étel, gyümölcs)
8:00 - 9:30 Önálló játék, közös játék
9:30 - 10:30 Délelőtti alvás
10:30 Ébredés, tízórai (gyümölcs, joghurt)
10:45 - 12:00 Játék, séta a szabadban
12:00 - 12:30 Ebéd (húsos-zöldséges püré)
12:30 - 14:00 Játék, anyával töltött idő
14:00 - 15:30 Délutáni alvás
15:30 Ébredés, uzsonna (gyümölcs, tejbegríz)
16:00 - 17:30 Játék apával, közös családi idő
17:30 - 18:00 Vacsora (pépes étel)
18:00 - 19:00 Játékos fürdetés
19:00 - 19:30 Esti elnyugvó szopizás/tápszer, meseolvasás
19:30 Alvás

Ez egy ideális napirend, de fontos észben tartani, hogy a kisgyermekek igényei gyorsan változnak, előfordul, hogy mire megszokod a napirendet, már jön egy következő fázis. Apa persze ilyenkor fog kiakadni: "de hisz most szoktuk meg a napirendet, és máris egy másik lép érvénybe?! Nem úgy volt, hogy következetesek leszünk?!" De ne aggódj, kb. fél év alatt alakult ki az összhang két gyermek összehangolásánál is. A csecsemőnek napirendre van szüksége - szajkózza minden kismamáknak szóló könyv. Ugyanakkor azt is leírják, hogy a napirend legyen rugalmas, vegye figyelembe a baba igényeit. Ezzel aztán tökéletesen elbizonytalanítják az anyukákat: Hogyan legyen napirendje, amikor egyik nap 7-kor ébred, a másik nap 9-ig durmol? Ha hamarabb lesz álmos? Ha este csak későn alszik el? Ha néha 50 percig nyammog, máskor meg 10 perc alatt végez? Ha pedig mindig alkalmazkodunk hozzá, akkor nem is lesz napirendje… Vagy mégis? A hagyományos napirend felfogás szerint mindennek mindig ugyanakkor kéne történnie. Nem volt az a felfogás annyira rossz, hiszen a babának valóban van egyfajta saját, kiszámítható ritmusa és igényli az állandóságot. Ugyanakkor nem helyes az a merev hozzáállás, amivé ez a felfogás kinőtte magát: az, hogy ha hamarabb éhezik meg a baba, mint 3 óra, akkor teával kell itatni, ha nem akar aludni, akkor hagyni kell sírni - mert ma már tudjuk, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem jók a számára.

Szokások és határok a napirendben

A gyakran emlegetett esti lefektetési rutin például időben behatárolható (a jó esti rutin nem 2-3 órán át tart, hanem a baba számára is átlátható időben), és a baba egy adott eseményhez tudja kapcsolni őket. A szokások közé tartozik az is, hogy ugyanolyan sorrendben történnek a dolgok. Ez kezdetben lehet a Suttogóból ismert 4É, de ha a babádnak más a sorrendje (pl. evés után mindig hosszasan alszik), akkor az is megfelelő. Onnantól kezdve, hogy a baba már csak kétszer alszik naponta, a 4É-t már nem lehet tartani, innentől kezdve a sorrendiség az egész napra vonatkozik.

A gyereknek kellenek határok. Számára biztonságérzetet jelentenek az élet kis kapaszkodói, a szokásaink, a rutinok, a napok azonos üteme, és természetesen a családtagjai kiszámítható viselkedése. Nagyjából 1 éves korig úgy gondolja, mindenható, hiszen a saját kis világában az is. Azonban ekkor elkezd szembesülni a saját határaival és azzal, hogy a világ (te) is határokat állít elé. Ez ellen persze tiltakozik, nem érti mi ez. Azonban ha mindent szabad neki, akkor nem találja a helyét a világban, bizonytalan lesz. Gondolj bele: ő még kicsi, sok mindent nem tud, nem ismeri fel a veszélyeket, nem ismeri a korlátait! Ne félj tehát megmondani, mit lehet és mit nem (például az esti lefekvés után már nincs játék, nincs időhúzás, aludni kell), és következetesen betartani ezeket a határokat, ezzel nem elveszel valamit a gyermekedtől, hanem adsz neki: biztonságérzetet, iránymutatást az élethez, kiegyensúlyozottságot. Ez azonban csak úgy megy, ha te is egyetértesz a szabályokkal, amiket felállítottál, ha nem azért akarsz napirendet, mert valaki valahol azt mondta, hanem azért, mert te magad tényleg jónak tartod. Amikor beteg, nyaralni vagytok, rossz napja van, fogzik stb., akkor bizony a baba változtat a napirenden. Tovább alszik, máshogy alszik stb. Fontos tudnod, hogy a baba igényei nagyon fontosak, azonban vezetned neked kell őt. Nem uralkodni rajta, nem irányítani, hanem vezetni, mint egy bölcs király, aki tudja, mire van szüksége a népének, ugyanakkor azt is tudja, hová tart az ország, és képes ezt a kettőt összeegyeztetni.

tags: #10 #honapos #abatokkal #milyen #egy #napotok