A várandósság egy különleges időszak a nők életében, tele izgalommal és számos változással. Ebben az időszakban a kismama szervezetében jelentős hormonális és fiziológiai változások zajlanak, amelyek hatással vannak mind az anya, mind a fejlődő magzat egészségére. A megfelelő táplálkozás és a vitaminok, ásványi anyagok pótlása kulcsfontosságú a problémamentes terhességhez és a magzat egészséges fejlődéséhez. A terhességi hormonok, mint a HCG, HPL, HCS, HCT, a kismama szervezetének különböző szerveiben termelődnek, és szintjük a 9 hónap alatt időszakonként változik. Ezen folyamatokra vezethető vissza az is, hogy a 40 hét alatt vannak aktívabb és „lustább” időszakok is.

A terhesség trimeszterei és a hormonok szerepe
A terhesség átlagosan 40 hétig tart, ezen belül is három trimesztert különböztetünk meg, melyek átlagos hosszúságát 13 hétben határozzák meg. Mindhárom trimeszterben más-más folyamatok zajlanak, így a tünetek is eltérőek az egyes időszakokban. Az első trimeszter sokak számára jelent kihívást, de ez teljesen normális, hiszen ilyenkor számos fizikai és érzelmi változáson kell átesni. Ebben az időszakban a hormonszint egészen megváltozik a korábbihoz képest, ami az érzelmeket is nagyban befolyásolja.
Az első trimeszter (0-12. hét)
A terhesség első időszaka tele van kérdésekkel és bizonytalansággal, hiszen egészen új élethelyzet kezdődik. A sok kismamánál jelentkező érzelmi zavarodottság együtt érkezik a test változásaival, amelyek merőben eltérnek minden korábbi tapasztalattól. Bár meglepően hangzik, de a terhesség kezdetét az utolsó menstruáció első napjától szokták számítani. Az első trimeszter a terhesség 13. hetéig tart, azaz nagyjából 3 hónapot ölel fel. A magzati kor nagyjából két héttel van elmaradva a terhességi kortól, hiszen a fogantatás a peteérés ideje alatt zajlik. (A terhességi kor azért is lényeges, mert ez alapján értékelik a magzat fejlődését, határozzák meg a vizsgálatok, valamint a szülés várható időpontját is).
A kismama tapasztalatai az első trimeszterben
A terhesség egyes jelei már igen korán felismerhetőek. Noha ebben az időszakban még nem olyan látványosak a végbemenő változások, rengeteg minden történik a szervezetben, melyet a kismamák meg is éreznek:
- Menstruáció elmaradása: A legismertebb terhességre utaló jel az elmaradó ciklus, általában innentől gyanakszunk várandósságra. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a nők egynegyede tapasztal enyhe vérzést az első trimeszter alatt, ez az embrió beágyazódásának jele.
- Hányás, hányinger: Noha gyakran hivatkoznak reggeli rosszullétként a terhességgel érkező hányingerre, valójában sajnos nem kötődik egyetlen napszakhoz ez az állapot. Elsősorban a hormonok felelősek érte.
- Mell megnagyobbodása, érzékenysége: A hormonok hatására a mellek érzékenyebbé válnak és megnövekednek. Emellett többen tapasztalják a mellbimbók megváltozását, a bimbóudvarok elsötétedését a kezdeti időszakban.
- Gyakori vizelés: Mivel a méh elkezd növekedni, hogy megfelelő környezetet biztosítson a magzat számára, egy idő után elkezdi nyomni a húgyhólyagot, ez okozza a gyakori vizelési ingert.
- Kimerültség érzése: A szervezet óriási munkát végez a terhesség során, így nem meglepő, ha a kismama kimerültnek érzi magát.
- Hangulatingadozások: A hormonszint hirtelen változása valódi érzelmi hullámvasutat eredményez.
- Akné, az arcbőr romlása: Szintén a hormonok felelősek a bőr zsírosságáért is, ilyenkor a megnövekedett faggyútermelés miatt a pórusok eltömődhetnek.
A terhesség korai jeleit már akár a megtermékenyülés után 5-6 nappal érzékelhetjük.
Mi történik a kismamával az első trimeszterben?
Több fontos fiziológiai változás is végbemegy a kismama szervezetében, ezek kiterjednek többek között a hormonháztartásra, a cukoranyagcserére, a légzésre, a keringésre, valamint a szívritmusra is. Az első gyanús jelek a hormonális és idegrendszeri változások hatására jelennek meg.
- 1-2 kilogramm hízás: Elsősorban a placenta, a mellek, a méh és a plusz vér súlya.
- Kialakul a magzatvíz zsák, a placenta, a köldökzsinór.
- Enyhén csökkenő vérnyomás: A hormonok ingadozása és a keringés változásai gyakran csökkenthetik a vérnyomást.
- Szaporább légzés és szívverés.
- Változások a mellben: Az emlőmirigyek megnagyobbodnak, amitől a mellek megduzzadnak. Ezt elsősorban a hormonális változások okozzák.
- Hormonális változások: Extra magas ösztrogénszint, szélsőséges érzelmek, hangulatingadozás.
- Székrekedés, puffadás: A megemelkedett progeszteronszint hatására a belekben lelassulnak az izom-összehúzódások.
- Megváltozik a bőr: Sokak tapasztalják, hogy a terhesség alatt rózsaszínesebbé, fényesebbé válik a bőrük, ezt szokás terhességi ragyogásnak is hívni.
- Változások a hüvelyben: A hüvely fala megvastagszik és veszít érzékenységéből.
Mi történik a magzattal az első trimeszterben?
- Megtermékenyítés: A megtermékenyített petesejt az egyesülés után néhány órával osztódni kezd, majd a petevezetéken keresztül elindul a méh irányába.
- Beágyazódás: A harmadik hét végére a szedercsíra állapotú magzat beágyazódik a méhfal nyálkahártyájába.
- Gyors fejlődés: Két irányba fejlődnek a sejtjei; az egyikből kialakul az embrió, a másikból pedig a köldökzsinór, a magzatburok, valamint a méhlepény.
- A második hónapban: Az ötödik héten már 2mm-es a baba, elkezd kifejlődni a gerinc, az agy, az izmok, a csontok és a szív. A hatodik héttől a magzat szíve verni kezd és megjelennek a végtagkezdemények.
- A harmadik hónapba lépve: A babát hivatalosan is magzatnak nevezik. A kilencedik héten már 2-2,5 centiméteresre nő a baba, az ujjak hosszabbodnak.
- Az első trimeszter végére: A szerveknek már csak növekedni kell. Bár még nem igazán lehet érezni, a magzat sokat mozog, forgolódik.
A második trimeszter (13-26. hét)
A második trimeszterben sok kismama energikusabbnak érzi magát, és a kezdeti rosszullétek is enyhülnek. Ebben az időszakban a magzat növekedése felgyorsul, és a kismama súlygyarapodása is megindul. A méh tovább növekszik, és a magzatvíz zsák is kialakul. A vitamin- és ásványi anyag szükséglet továbbra is kiemelten fontos, különösen a kalcium és a D-vitamin, amelyek a csontfejlődéshez elengedhetetlenek.

A harmadik trimeszter (27-40. hét)
A harmadik trimeszterben a magzat tovább fejlődik, és felkészül a születésre. Ebben az időszakban a fehérje szükséglet ugrásszerűen változik, ami naponta +28-30 gramm (60kg-s induló testtömegnél). Az étkezési szokásokat már nem csak a vágy határozza meg, hanem fizikai tényezők is. Ugyanis a megnövekedett méh helyet csinálva magának, teljesen kitölti a hasüreget és feltolja a gyomrot. Emellett egy másik folyamat is megfigyelhető: a terhességi hormonok hatására több szövet is lazulni kezd (sima izmok, kötőszöveti állomány stb.), tehát a gyomor záróizma is. Ahogyan az egyes szövetek lazulnak, úgy azzal egyidejűleg a szervezet anyagcseréje és a bél perisztaltikus mozgása is lassul. Ez sajnos gyakran okoz székrekedést, amely pedig kockázati tényező lehet a várandósoknál gyakran előforduló aranyeres tüneteknek. A szülés idejéhez közeledve a legtöbb esetben vashiány is fellép, amelynek pótlása tovább ronthatja a székrekedésre hajlamosak helyzetét.
Trimeszter vitaminok és táplálékkiegészítők
A terhesség során a kismama vitamin- és ásványi anyag szükséglete megnő, ezért fontos a megfelelő pótlás. A trimeszter vitaminok és magzatvédő készítmények segítenek abban, hogy mind a kismama, mind a baba egészsége optimális legyen.
Mit kell figyelembe venni a terhesvitamin kiválasztásakor: Egyszerre csak egy összetevőt - Dr. Lora Shahine
Női vitaminok általában
A komplex multivitamin- és ásványi anyag készítmények nőknek, minden korosztály számára ajánlottak, beleértve a sportolónőket is. Ezek a termékek filmtabletta formában, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel gazdagítva tartalmaznak Q10-et, hialuronsavat, szelént, antioxidánsokat és további hatóanyagokat. A termékben található cink, kalcium, króm, magnézium, réz, szelén, vas szerves formában van jelen.
- A-vitamin: Hozzájárul a normál látáshoz és a bőr normál állapotának fenntartásához, szerepet játszik a sejtek differenciálódásában, hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez és részt vesz a megfelelő normál vasanyagcserében.
- B6-vitamin: Hozzájárul a hormonális aktivitás szabályozásához és az idegrendszer normál működéséhez.
- Biotin: Hozzájárul a haj és bőr normál állapotának fenntartásához.
- C-vitamin: Hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a bőr és erek normál állapotának működéséhez, fenntartásához, hozzájárul az e-vitamin redukált formájának regenerálásához, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, és fokozza a vas felszívódását, valamint hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
- Szelén: Hozzájárul az immunrendszer és a pajzsmirigy normál működéséhez, a köröm normál állapotának fenntartásához, és részt vesz a normál spermaképződésben.
- Cink: Hozzájárul a haj, köröm, bőr normál állapotának fenntartásához, szerepet játszik a normál termékenység és szaporodás fenntartásában, hozzájárul a vér normál tesztoszteronszintjének fenntartásához, az immunrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, és szerepet játszik a sejtosztódásban.
- D-vitamin: Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez és szerepet játszik a sejtosztódásban, hozzájárul az egészséges izomfunkció fenntartásához, a kalcium és a foszfor normál felszívódásához / hasznosulásához.
- E-vitamin: Hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.
- Folsav: Hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, szerepet játszik a sejtosztódásban. A terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében.
- Kalcium: Szükséges a normál csontozat, fogazat fenntartásához, szerepet játszik a sejtosztódási folyamatokban és a sejtek specializációjában.
- Magnézium: Hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, az elektrolit-egyensúly fenntartásához, az idegrendszer megfelelő működéséhez, hozzájárul a normál izomműködéshez, szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben és a sejtosztódásban.
- Réz: Részt vesz a kötőszövetek normál állapotának fenntartásához, hozzájárul a haj és bőr normál pigmentációjához, hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, és az immunrendszer normál működéséhez.
- Vas: Hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához és részt vesz a normál oxigénszállításban, szerepet játszik a sejtosztódásban, a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban. Hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobin-képződéshez, valamint a fáradtság érzetének csökkenéséhez.
- Riboflavin: Hozzájárul a fáradtság és kifáradás csökkentéséhez.
- Króm: Részt vesz a makrotápanyagok normál anyagcseréjében és hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához.
Az NRV értékek tulajdonképpen a minimális(!) beviteli mennyiséget jelentik, amire a népesség többségének szüksége van a betegségek megelőzésében. Az NRV (korábban RDA néven volt feltüntetve) az angol Nutrient Reference Value kifejezés rövidítése, ami magyarul a tápanyag referencia értéket jelenti.
TRIMESZTER 2 VITAMIN VÁRANDÓSOKNAK jódmentes tabletta
Ezt a terméket ajánljuk a babát már váróknak a várandóság második trimeszterében (3-6 hónap). A Trimeszter 2 Jód nélküli változatát kifejezetten ajánljuk pajzsmirigy problémával küzdő nőknek, akiket endokrinológusuk és kezelő orvosuk eltiltott a plusz jód bevitelétől! Napi adagja 2 tabletta! A termékcsaládban található vas, magnézium, réz és cink szerves formában van jelen. Kálciumot szerves formában is tartalmaz. Az A és C-vitamin részt vesz a normál vas anyagcserében. Az A, B6 és B12, D vitaminok és a cink hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez. A D-vitamin hozzájárul a kalcium és a foszfor normál felszívódásához/hasznosulásához. A folsav/folát a terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében. A magnézium hozzájárul a normál izomműködéshez.
| Hatóanyag | Mennyiség | NRV%* |
|---|---|---|
| A-vitamin | 900 µg | 112,5% |
| C-vitamin | 110 mg | 137,5% |
| D3-vitamin | 5 µg | 100% |
| E-vitamin | 15 mg | 125% |
| B1-vitamin (Tiamin) | 1,2 mg | 109,09% |
| B2-vitamin (Riboflavin) | 1,5 mg | 107,14% |
| B3-vitamin (Niacin) | 15 mg | 93,75% |
| B6-vitamin (Piridoxin) | 1,6 mg | 114,29% |
| Folsav | 600 µg | 300% |
| Biotin | 50 µg | 100% |
| Vas | 30 mg | 214,29% |
| Magnézium | 130 mg | 34,67% |
| Kalcium | 160 mg | 20% |
| Foszfor | 105 mg | 15% |
| Cink | 15 mg | 150% |
| Réz | 1800 µg | 180% |
A D-vitamin, mint hormon
A D-vitamint egyre kevésbé érdemes vitaminként emlegetni, hiszen egy hormonról van szó. Már vitamin időszakában is tudtuk, hogy milyen jelentős anyag, ám mióta egyre több kutatás derített fényt a D-vitamin különböző befolyásaira már azt is tudjuk, hogy szinte minden egyes területébe beleszól testünk működésének. Sajnos tény, hogy a hormonzavarok a meddőség melegágyai, ahogyan az is, hogy kialakulásuk többnyire tápanyaghiányos állapotoknak köszönhető. Ezen tápanyaghiányok között a D-vitamin hiánya kiemelt helyen szerepel, hiszen nem egy vitaminról van szó, ahogyan azt a neve állítja, hanem egy hormonról. A D-vitamin D3 formában hasznosul a leghatékonyabban - szerencsére ma már szinte minden készítmény ebben a formában tartalmazza ezt az anyagot. A D-vitamin és a kalcium kapcsolata ismert, egymás hasznosulását fokozó anyagokról van szó. De azt kevesen tudják, hogy egyensúlyi kapcsolat van a D-vitamin és az A-vitamin, valamint a K-vitamin, illetve a magnézium esetében is.
Férfi vitaminok a fogantatásért
A fogantatás sikerében, illetve a magzat egészséges fejlődésében nemcsak az anya, hanem az apa étrendje és életmódja is meghatározó szerepet játszik. Mivel a hímivarsejtek termelődése (spermatogenezis) 74 napos ciklus szerint működik, így ha valaki a lehető legjobb minőségű spermiumokkal szeretne gyermeket nemzeni, az kezdjen el felkészülni a fogantatásra legalább három hónappal korábban. A spermiumokat többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag sejtmembrán védi. A stressz, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és egyéb környezeti ártalmak hatására keletkező szabadgyökök azonban károsíthatják ezt a membránt, és ily módon magukat a hímivarsejteket is. Ezért a fogantatásra való felkészülés fontos része a szabadgyököket megkötő antioxidánsokban, vitaminokban, ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag étrend!
- Szelén: Részt vesz a normál spermaképződésben, hozzájárul az immunrendszer és a pajzsmirigy normál működéséhez.
- Cink: Szerepet játszik a normál termékenység és szaporodás fenntartásában, hozzájárul a vér normál tesztoszteronszintjének fenntartásához.
- A Trimeszter Men termék tartalmaz még L-karnitint, L-arginint és L-glutationt is!
Férfiaknak napi 4 tablettát, étkezés után bő folyadékkal lenyelni. Nyelési nehézség esetén a tabletta több darabra törhető, esetleg porítva is fogyasztható!
Életmódbeli tanácsok terhesség alatt
Az első trimeszter tele van kérdésekkel és bizonytalansággal. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő útmutatást kapj arról, mire kell figyelni, illetve mit nem szabad csinálni a terhesség ezen szakaszában.
Amit érdemes megtenni:
- Vizsgálatok: A terhesség minden szakaszára jutnak kötelező vizsgálatok. Ezekről persze saját orvosodtól, nőgyógyászodtól részletes útmutatást fogsz kapni.
- Vitaminok, étrend-kiegészítők: Érdemes a terhesvitaminok, magzatvédő készítmények között szétnézni, melyek mind a kismama, mind a baba egészségét támogatják.
- Aktív életmód: Az aktív életmód fenntartása rendkívül fontos a terhesség alatt is, de figyelj a testedre, ne erőltesd meg magad túlzottan.
- Egészséges táplálkozás: Nagyjából napi 150 kalóriával érdemes többet enni, mint a terhességet megelőzően. Igyekezz egészséges, tápláló, változatos ételeket fogyasztani.
- Pihenés: A terhesség alatt a kismama sokkal kimerültebb, fáradékonyabb, a test így jelzi, hogy a korábbinál több pihenésre van szüksége.
- Sok víz: A megfelelő hidratáltság a kismama és a fejlődő magzat szempontjából is kiemelten fontos.
Amit kerülni kell:
- Cigaretta, drog: A terhesség alatti dohányzás rendkívül káros, a dohányzás ugyanis nagyban megnöveli a születési rendellenességek kockázatát a babáknál.
- Alkohol: Az alkoholfogyasztás a dohánytermékekhez hasonlóan kis mértékben is igen káros lehet.
- Kontakt sportok, vagy amiben megsérülhetünk: Például foci, kosárlabda, röplabda, boksz, harcművészetek, minden ütközéssel, eséssel, rázkódással járó mozgásforma.
- Jacuzzi, szauna: Az ilyen helyeken a terhes nőket nagyban veszélyezteti a túlmelegedés, kiszáradás, valamint az ájulás kockázata.
- Egyes ételek: Mivel az anya szervezete látja el tápanyaggal a fejlődő magzatot is, bizonyos ételeket kerülni kell a terhesség ideje alatt.
- Nyers hal (sushi): A tengeri ételek javasolt kerülni, nemcsak az ételmérgezés veszélye, hanem az esetleges magas higanytartalom miatt is.
- Nem pasztörizált tej, sajt, gyümölcslevek: Ide sorolhatók a lágy sajtok is, melyek a terhességre negatív hatással bíró baktériumokat tartalmazhatnak.
- Alulsütött és feldolgozott húsok, nyers tojás: A nem megfelelően elkészített tojás vagy hús magukban hordozzák a listeriosis és a toxopazmózis kockázatát.
- Túl sok koffein: Kávét fogyasztani nem tilos ugyan, de nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a mértékre.
tags: #trimeszter #vitamin #hat #a #hormonokra