A "te meg babám elmehetsz a fenebe" egy gyakran használt, kissé durva, de néha baráti hangnemben is elhangzó kifejezés a magyar nyelvben. Bár eredetileg egy erőteljes elutasítást vagy bosszúságot fejez ki, a kontextustól függően jelentése árnyaltabbá válhat.
A kifejezés eredetének megértéséhez érdemes visszatekinteni a magyar nyelv szitkozódásainak és káromkodásainak történetébe. A szitokszavak, trágár kifejezések eredetét kutatva Mártonfi Attila nyelvészhez fordultunk segítségért, aki A szitokszavak története című minisorozat inspirációjára vállalkozott erre a kutatásra.
A káromkodás és szitkozódás különleges helyzetben van, hiszen ezeket a szavakat viszonylag ritkán rögzítették írásos formában - ha ez megtörtént, annak valamilyen fontos oka volt. A legkorábbi, írásban fennmaradt magyar nyelvű szitok 1370-ből származik, amelyet a XIX. században felfedezett Dubnici krónikában rögzítettek. Olvasata így hangzik: „veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket”. A krónika szerint ez a mondat Nagy Lajos egyik csatájára volt válasz, amely óriási vérontással járt.
Mártonfi Attila rámutatott, hogy a szó szoros értelmében csak azt nevezzük káromkodásnak, ami istenkáromlás. Az összes többi szitkozódásnak számít. A tabukifejezések megjelenését a magyar nyelvben három szakaszra lehet tagolni nyelv- és kultúrtörténeti szempontból.
Az első szakasz a kereszténység előtti időket jelenti, amikor például a vadállatok megnevezése számított tabunak. A korabeli emberek attól tartottak, hogy a szó erejével megidézik ezeket a lényeket, és azok kárt okoznak. Ahogy Freud is totem, tabu és fétis sorrendbe rendezi ezt, ebben az időszakban a vadállatok, totemállatok jelentették a tabut. A farkas szó például másodlagos megnevezés, arra az állatra utal, amelyiknek farka van, de nem mondjuk ki a nevét, mert akkor megjelenik.
A középkortól egyre erősebb tabunak számított bármi, aminek köze van istenhez. Fontos megjegyezni, hogy a kereszténység alapját jelentő zsidó kultúrában ki sem szabad mondani isten nevét, helyette különböző más megnevezéseket használnak. Emiatt komoly tabunak számított az istenkáromlás. Úgy vélték, hogy ha egy közösségben valaki ilyesmit tesz, akkor isten az egész közösséget büntetni fogja, így szigorúan tiltották is az efféle kifejezések használatát.
A következő fordulatot a XIX. század hozta el. Élet és halál valódi kérdése a szexualitáson múlik, nem pedig állatokon és isteneken. Kazinczy például még a fiával való levelezésében könnyedén leírt olyanokat, hogy »baszom az anyja«, utána viszont hosszú időre eltűntek ezek a szavak az írott szövegekből. Talán a XX. század második felében, az 1970-es években kezdték újra leírni, amikor a hippik megjelentek, és elkezdték feszegetni a társadalmi konvenciók határait.
A "fene" szó eredetileg a rákhoz hasonló tünetekre vonatkozott, és a "rákfene" összetétel része volt. A "francia" szó pedig az úgynevezett „francúz kór”-ból, vagyis a szifilisz régies megnevezéséből rövidült. Ezek a szavak eredetileg egészséggel kapcsolatosak voltak, mára azonban enyhültek és szitkozódásként is funkcionálnak.
A "babám" szó eredetileg kedveskedő megszólítás volt, innen ered a "Már minálunk, babám" kezdetű dal is, amelyet Bodrogi Zsigmond írt. Ludvig József zongora- és gitárakkordokkal is feldolgozta ezt a népdalt.
A "te meg babám elmehetsz a fenebe" kifejezés tehát egy összetett eredetű szitkozódás, amelyben a "fene" eredeti jelentése (valamilyen betegség vagy átok) és a "babám" (eredetileg kedveskedő megszólítás) együttesen alkot egy ironikus, elutasító üzenetet. A "babám" itt már nem a kedveskedést, hanem éppen az ellenkezőjét, a gúnyt, a lekezelést hangsúlyozza.
A kifejezést ma már sokféleképpen használhatjuk. Néha valódi haraggal, máskor baráti csipkelődésként, vagy akár egy helyzet abszurditását hangsúlyozva.
A magyarság eredete
A "te meg babám elmehetsz a fenebe" kifejezés a magyar nyelv gazdag és néha meglepő szókincsének egy érdekes példája, amely a történelem és a kultúra változásaival együtt alakult.