A várandósság, a szülés és az azt követő időszak élettani és érzelmi szempontból is rendkívül jelentős állomásai egy nő életének. Ezen időszakokban a test és a lélek egyaránt hatalmas változásokon megy keresztül. Míg a fizikai változások többnyire könnyen felismerhetők, a pszichés állapotok alakulása olykor rejtettebb marad. Az anyák gyakran nem ismerik fel, hogy amit tapasztalnak, az komolyabb mentális zavar is lehet. Fontos, hogy az anyák tudják, hogy nincsenek egyedül negatív érzéseikkel, és hogy a szakszerű segítség elérhető. A megfelelő támogatással és kezeléssel ezek a mentális állapotok sikeresen kezelhetők, így az édesanyák élvezhetik az anyaság örömeit.

Miért lehet nehéz a gyermekágyas időszak?
A szülés minden esetben hatalmas fizikai és érzelmi megterhelést jelent a nők számára. A hormonális változások, a test átalakulása, az alváshiány és az új szerephez való alkalmazkodás mind-mind hozzájárulhatnak a nehézségekhez. Ezenfelül, ha maga a szülés nem volt zökkenőmentes, esetleg császárral született a baba, akkor még hegekkel, sebekkel, fájdalmakkal is küzdenie kell a nemrég szült anyának. A jó hír az, hogy a legtöbb esetben ezek aztán szépen elmúlnak, az újdonsült anyuka hamar belerázódik az új helyzetbe, teste-lelke gyógyul és regenerálódik. Ugyanakkor fontos, hogy már a baba érkezése előtt tisztában legyünk a lehetséges nehézségekkel, testi változásokkal, és azzal, hogy a regeneráció folyamatához időre van szükség. Beszéljünk ezekről a családban, és ha úgy érezzük, hogy szükségünk van rá, ne féljünk segítséget kérni a megfelelő szakembertől.
Testi változások és regeneráció
A szülést követő első hetekben számos fizikai és lelki változást tapasztalhatsz. Az érzékeny mell, a vizesedés, vagy akár az inkontinencia mind-mind gyakori jelenségek. A méhed is visszanyeri az eredeti méretét, a szoptatáshoz szükséges folyamatok is elindulnak. A tested azon dolgozik, hogy visszanyerje eredeti formáját. A szülés után a medence és a gátizomzat regenerálása a test fő küldetése. A meglazult kötőszövetek és izomzat szépen elkezd visszaerősödni.
Sebgyógyulás és fájdalom
A gátmetszés, gátrepedés gyakori kísérője a hüvelyi szülésnek és erős fájdalommal jár. Még jelentősebb sebet jelent a császármetszés, ami után a sebgyógyulás időt és türelmet igényel. A fájdalom enyhítésére használhatunk - az orvos által engedélyezett - fájdalomcsillapítókat, hűsítő borogatást vagy ülőfürdőt. A sebek gyógyulásához türelem és idő kell. A császármetszés utáni heget különös óvatossággal kell kezelni. Fontos, hogy mindig tisztán tartsd, óvatosan cseréld a kötést és kerüld a hirtelen mozdulatokat.
Szétnyílt hasizom
A terhesség alatt a hasizmok megnyúlnak és eltávolodnak egymástól, ami szülés után is gondot okozhat. A szétnyílt hasizom nemcsak esztétikai problémát jelent, hanem komoly fizikai kellemetlenségekkel és egészségi következményekkel is járhat. Speciális gyakorlatokkal, gyógytornával erősíthetjük a hasizmokat, szigorúan akkor, ha az orvos már engedélyezte. Próbáld a tükörben és tapogatással megérezni, hogy szétnyílt-e a várandósság alatt a hasizmod.
Hormonális ingadozások és következményeik
Szülés után a hormonháztartás jelentős változáson megy keresztül, amely számos testi és érzelmi tünetet okozhat. Ennek oka, hogy a terhesség alatt rendkívül magas ösztrogén- és progeszteronszint a szülést követően hirtelen csökken, miközben más hormonok, például a prolaktin és az oxitocin szintje megemelkedik. A terhesség alatt a méhlepény is termelt hormonokat, így nagyon magas volt az ösztrogén és progreszteron szint a szervezetünkben. Ennek lehet betudni a terhesség alatti „kivirulást” is. A kisbaba születésével a méhlepény is távozik, így jelentősen lecsökkennek ezek a hormonszintek. Helyettük bejön az oxitocin, ami nem csak a szülésben játszik fontos szerepet, de a szülés utáni méhösszehúzódásokban is és a tejleadáshoz is szükséges. A tejtermelődést a prolaktin hormon idézi elő. Ez az álmosító, nyugtató hatású hormon felelős a folyton álmos, folyton fáradt gyermekágyas közérzetért. Ilyen mértékű hormonális változások mellett nem csoda, hogy hangulatingadozásai vannak egy újdonsült anyukának. Ne lepődj meg ha egy apróságon is elérzékenyülsz, esetleg többet sírsz a korábbiaknál. Ez nem jelenti azt, hogy veled van a baj, csupán a tested és a lelked alkalmazkodik az új helyzethez.

Az alacsony ösztrogénszint miatt a hüvelyhám vékonyabbá és szárazabbá válhat, ami égő, viszkető érzést és fájdalmat okozhat a szexuális együttlét során. Idővel, ahogyan a hormonháztartás stabilizálódik, a hüvelyszárazság enyhülhet, de szoptatás alatt hosszabb ideig is fennállhat. Ezekre a tünetekre jó megoldást jelenthetnek az olyan hüvelyi készítmények - kenőcsök, gélek, hüvelykúpok -, amelyek hidratálják és regenerálják a hüvely nyálkahártyáját. A hormonális ingadozás hajhullást, fokozott verejtékezést és éjszakai izzadást is okozhat.
A szoptatással járó nehézségek
A szoptatás sok örömmel jár, de gyakran kellemetlenségeket is okoz: mellfeszülést, fájdalmas mellbimbókat, tejcsatorna-elzáródást, kevés vagy túl sok tej termelődését. A szoptatás és az anyai fáradtság között is szoros összefüggés van. Ne higgye senki, hogy a szoptatás pofonegyszerű. A kicsi táplálásával kapcsolatos problémák az esetek 99%-ban teljesen normálisak, hiszen szoptatni korántsem olyan egyszerű, mint az ember hinné, nem beszélve arról, hogy fájdalmas is lehet. A legtöbbször nem lelki okok állnak a szoptatási problémák hátterében.
SOKK (Savaria OKtatási Kurzus) - 4. Akut fájdalomcsillapítás
A szülés utáni lelki kihívások
A testi változások mellett a lelki kihívásokkal is meg kell küzdenie egy újdonsült anyának. A hormonok szerepe az érzelmi hullámvasútban jelentős, és sokszor nehéz megkülönböztetni a baby bluest a szülés utáni depressziótól. Pedig fontos, hogy különbséget tegyünk, mert a súlyos depresszió gyógyszeres kezelést is igényelhet, ami nagymértékben javítja az anya életminőségét. Tudni kell, hogy ezek gyakori problémák: ne szégyelljünk segítséget kérni, ha ezekre gyanakszunk. A szülés után nem ritka, hogy a várt öröm helyett lehangoltság vagy lelki probléma jelentkezik az anyánál. A gyermekágyas időszakban előforduló ún. post partum zavarok okai bonyolultak - biológiai, lelki és társadalmi gyökerei egyaránt vannak.

A szülés utáni pszichés zavarok típusai
A szülés körülményei, a gyermekágy időszaka (éjszakázás, számtalan tennivaló) már önmagában megterhelő az édesanyák számára, emellett a szülést követő hormonális változások is erőteljesen hatnak közérzetükre, lelkiállapotukra. A mai gyermekgondozási szokások is sokat követelnek tőlük, sőt nekik is lehetnek irreális elvárásaik önmagukkal szemben. Állapotukat tovább nehezítheti egy rossz párkapcsolat, a család, a barátok támogatásának hiánya vagy az anyagi nehézségek. Mindezekkel megbirkózni nem könnyű feladat, ezért nem is meglepő, hogy a szülést követően sokuknál jelentkezik valamilyen mértékben mentális probléma, pszichés zavar. Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint a szülés utáni, ún. posztnatális zavaroknak több fajtája létezik, amelyeket súlyosságuk szerint három kategóriába sorolunk. Ezek a szülés utáni lehangoltság (baby blues), szülés utáni depresszió, szülés utáni poszttraumás stressz zavar (PTSD) és gyermekágyi pszichózis.
Szülés utáni lehangoltság (baby blues)
A baby blues a gyermekágyi időszak első napjaiban jelentkező hangulatzavar, amely néhány nap vagy hét alatt magától elmúlik. Borús gondolatok, szomorúság, szorongás, fáradtság kíséri, de ahogyan a hormonális hullámvasút kiegyenesedik, úgy lesz az édesanya is egyre kiegyensúlyozottabb. Az édesanyák mintegy 50-80 százaléka a baba születése utáni időszakban a várt öröm és boldogság helyett hangulati labilitást, szomorúságot, kedvetlenséget, ingerlékenységet, túlzott érzékenységet vagy enyhe szorongást érez. Ez a szülés utáni lehangoltság (baby blues), amely rövid időn belül magától elmúlik, amint belejönnek az új szerepbe, különösen, ha megfelelő családi támogatást kapnak. Statisztikák szerint a frissen szült nők 50-80%-ánál általában a szülést követő 3-4. napon jelentkezik a gyermekágyi szomorúság. Legfőbb jellemzője a levertség. A kismama gyakran látszólag ok nélkül sír, feszült, aggódik, hogy új szerepének vajon megfelel-e. A baba sokszor már az anyja feszültsége miatt is felsír, amiért az anyuka az új szerepére még inkább alkalmatlannak érezheti magát. Jellemző rá a változékonyság is, például az eufórikus boldogságérzés hirtelen átváltása sírógörcsbe. A kismama gyakran csak utólag képes beszámolni ilyen tapasztalatairól. A szakpszichológus szerint sokat segíthet a család, a partner odafigyelése a kismamára. A szülés egyfajta traumának is megélhető, amit fel kell dolgozni. Ez némi időbe telik, szerencsés esetben pár nap - mondja Dr. Almási Kitti. Van, hogy a pozitív érzések mellett számos negatív gondolat és lemondás is az ember eszébe jut és ez teljesen helyénvaló. Meg lehet siratni az anyaság előtti életet. Az új életszakasz érkezésével a régit meggyászoljuk.
Szülés utáni depresszió
A szülés utáni depresszió súlyosabb és tartósabb állapot, amely komoly segítséget igényel. A frissen szült mamák közül minden 8. érintett a gyermekágyi depresszióban. Tünetei általában a 10. és 30. nap között jelentkeznek. Ez az állapot két héttől akár hónapokig is elhúzódhat, de ritkán évekről is beszélhetünk - fejti ki Dr. Almási Kitti. A kialakulás végbemehet észrevétlenül, de a baby blues állapota is átfordulhat súlyosabba. A szülés utáni depresszió az anyáknak 10-20 százalékát érinti, és - nevétől függetlenül - nemcsak közvetlenül a szülés után, hanem akár hónapokkal később is jelentkezhet. A szakemberek között máig vita van akörül, vajon ez a probléma is "klasszikus" depresszió, vagy inkább külön kórképként, enyhébb súlyú problémaként kell-e kezelni. A betegség tünetei a kimerültségtől kezdve az érdektelenségen és a külvilágtól való elzárkózáson keresztül súlyos esetekben a gyermek iránti agresszív viselkedési formákban, vagy öngyilkossági gondolatokban is megnyilvánulhatnak. Szakember segítségére csak akkor van szükség, ha szülés utáni depresszió alakul ki. Ennek a tünetei az étvágytalanság, az alvászavarok, a család és a barátok elutasítása, vagy szélsőséges esetben a baba magára hagyása és gondozási tevékenységek hanyagolása. Fontos, az anyukának és a környezetének is tisztáznia, hogy ez nem egy hiba - ez egy állapot, amikor segítséget kell kérni, és ki lehet belőle jönni! Néha maga a megnevezés akadályozza meg a szülés utáni depresszió felismerését. Itt arról van szó, hogy azt hiszed, valaki anyukájának lenni számodra túl nagy feladat, és biztosan kudarcot fogsz vallani. Ez a tünet nagyban hasonlít az alkalmatlanság érzésére. Az egyik legijesztőbb tünet, amit sok anyuka szégyell, amitől gonosznak érzi magát, és ami miatt igazán fél attól, hogy sosem lesz képes szeretni a gyerekét. Valójában nem akkora a baj, mint elsőre látszik. Persze átadhatod a kisbabát a férjednek, a nagymamának vagy bárki másnak, akiben megbízol - ám minél tovább tart az érzelmi és fizikai távolság, annál nehezebb lesz áthidalni az ily módon keletkezett szakadékot. Itt nem az a kérdés, hogy mennyire szereted a gyerekedet, hanem az, hogy mennyire kételkedsz saját magadban.
A szülés utáni depresszió tünetei:
- Állandó rosszkedv, egykedvűség, levertség
- Gyakori sírás és elérzékenyülés
- Pesszimizmus
- Fokozott érzékenység, kisebbrendűségi komplexus
- Csökkent érdeklődés a környezet iránt
- Figyelem összpontosítás zavara
- Csökkent döntési képesség
- A korábban örömöt okozó tevékenységek nem jelentenek a betegnek semmit
- Fáradtság, alvászavar, gyakori álmosság
- Reménytelenség érzése
- Étvágytalanság vagy éppen a fokozott étvágy
- Testsúlycsökkenés vagy ritkábban hízás
- Fokozott érdeklődés a halál illetve a haldoklás iránt
- Öngyilkosság, ilyen tartalmú gondolatok, illetve öngyilkossági kísérlet
- Belgyógyászati kivizsgálás során nem objektivizálható fájdalom
- Szexuális zavarok, a szexuális érdeklődés csökkenése (szülés után még természetes)
- A társadalmi kapcsolatoktól történő visszahúzódás
- Szenvedélybetegség: alkoholizmus vagy kábítószer-függőség
- Tartós munkaképtelenség
- Idős korban a betegség gyakran feledékenység, zavartság formájában jelentkezik
A szülés megváltozott élethelyzetet jelent az anya számára, és bár az örömmel teli és pozitív, mégis pszichés stresszel jár együtt. Az ezzel való megküzdés képessége egyéni hajlam kérdése. Ezt meghatározzák az örökletes tényezők és a korai gyermekévek tapasztalatai is. Egyes szakemberek a veszélyeztetettek közé sorolják az első gyermeket későn vállaló nőket és azokat, akik korábban pszichiátriai kezelésben részesültek. A kék hírek „hősei” többnyire a szülés utáni pszichózisban szenvednek. Némelyikük sajnos a gyermekágyi depresszió legsúlyosabb állapotában odáig juthat, hogy esetleg gyermeke, vagy saját maga életét is kiolthatja.
Szülés utáni poszttraumás stressz zavar (PTSD)
A PTSD többnyire azoknál az édesanyáknál lép fel, akik a várandósság idején fájdalmas, kellemetlen testi tüneteket éltek át, vagy nehéz szülésük volt, esetleg szövődmények léptek fel. Ha a kismamák nem tudják feldolgozni ezeket a traumákat és az akkori érzelmeket - félelem, tehetetlenség, rettegés -, később újra meg újra átélik azokat. A tünetek egy része megegyezik a depresszió tüneteivel: a kutatások szerint a PTSD-s nők több mint fele depresszióval is küzd. A szülés utáni PTSD szakorvosi segítséget igényel. Amikor kialakult már a napi rutin, elkezd rosszul lenni, emlékbetörései vannak és/vagy csak a szülésére tud gondolni, álmodik róla és/vagy újraéli a traumatizáló élményeit és érzéseit, nem tud visszamenni a hat hetes kontrollvizsgálatra, folyamatos készenléti állapotban van, izgatott, szenved az állapotától.
Gyermekágyi pszichózis
Rendkívül súlyos pszichiátriai betegség, amely szélsőséges hangulatingadozásokkal járhat együtt. Legfeltűnőbb jele, ha a kismama viselkedése, gondolkodása hirtelen megváltozik: bizarr dolgokat mond vagy tesz, veszélyes téveszmék, hallucinációk, agresszív fantáziák, öngyilkossági gondolatok jelenhetnek meg. Kezelés nélkül a téveszmék (pl. hogy a gyermeket elcserélték) egyre inkább elhatalmasodnak, nagyfokú nyugtalanság lép fel. Ez az állapot veszélybe sodorja az anyát és a gyermeket is, ezért gyermekágyi pszichózis esetben a baba érdekében is gyors pszichiátriai vizsgálatra és kezelésre van szükség. A szülés utáni pszichózis szerencsére ritkán fordul elő. A szakpszichológus szerint ez az állapot a legveszélyesebb a gyerekre és az anyára is, mert az ellenséges érzelmek itt a felszínre törnek. A betegség kezdete súlyos és gyors, a leggyakrabban az első két hétben alakul ki a szülés után. Előfordul viszont olyan eset is, amikor több hét, akár három hónap is eltelhet a tünetek kialakulásáig, melyek akár hetekig-hónapokig is fennállhatnak. A későbbiek során a pszichotikus esetek egy része depressziós és mániákus depressziós formát is ölthet, de skizofréniás tünetekbe is átfordulhat. Súlyos esetben csecsemőgyilkosság fordulhat elő, ennek gyakorisága 4%. Az öngyilkossági veszély - különösen az első év során - hatványozottan emelkedik. Mivel az anya és a gyermek életére ez közvetlen veszélyt jelenthet, itt feltétlenül kórházi kezelésre van szükség.
Önértékelés és testképváltozás
A terhesség és a szülés megváltoztatja a női testet, ami negatívan befolyásolhatja az önértékelést és a testképet. A terhesség hónapjai alatt a várakozás sokszor könnyebbé teszi a változás elfogadását, ám a szülés utáni lelkiállapot súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Fontos, hogy elfogadjuk a testünk változásait, és ne hasonlítsuk magunkat másokhoz. Adjunk időt, hiszen ez a hatalmas változás, amely a testünkben lezajlott, megterhelte a szervezetünket. Az édesanyáknak nem könnyű alkalmazkodniuk az új szerephez és élethelyzethez, a megnövekedett felelősséghez, elfogadni a testkép megváltozását.
Kimerültség és alváshiány
Az újszülött ellátása rengeteg energiát igényel, és az alváshiány komoly kimerültséghez vezethet. Az alvásmegvonás pszichés zavarokat is okoz, így nem csoda, ha türelmetlenek, lehangoltak vagy szomorúak vagyunk ebben az időszakban. A pihenés szükséges a testi-lelki regenerációhoz, igyekezzünk megteremteni a lehetőségét. Ha másképp nem megy, kérjünk külső segítséget. Az anyaság első hetei épp olyan édesek, mint amennyire kimerítőek is.
Szociális izoláció és magány
Az anyaság első időszaka gyakran magányosnak tűnhet, különösen, ha nincs elegendő támogatásunk. Az online jelenlét sokat segíthet: a social media anyacsoportjai és a támogató közösségek segíthetnek a szociális izoláció leküzdésében. Ha sorstársakkal beszélhetjük meg a problémákat és látjuk, hogy más is hasonló kihívásokkal küzd, nem érezzük úgy, hogy velünk vagy a gyermekünkkel van a baj. Ilyen nyomás alatt nem könnyű beszélni azokról az érzésekről, amelyek megnehezítik a babák mellett sokszor nagyon elszigetelt életbe csöppenő anyák életét.
A párkapcsolat kihívásai és megoldások
A kisbaba érkezése megváltoztatja a párkapcsolat dinamikáját is. Hirtelen már nemcsak a férfi és a nő jelenti a családot, hanem ott terem egy új élet, akinek minden percben szüksége van az édesanyjára. A nő életében a gyermek lesz az első, amit az édesapák olykor nehezen viselnek. Nagyon lényeges, hogy a pár mindkét tagja megértő és támogató legyen egymással. Dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, aki maga is három kislány édesapja elmondta, hogy a baba megszületése az anya számára életének a legboldogabb érzése. Ezt meg is élik többnyire szülés után közvetlenül. A nőiessége értelmet nyer, megszületik a család, szorosabb lesz a párkapcsolat.
A férfi szerepe
Az apa aktív részvétele a gyermeknevelésben és a házimunkában nagy támogatást jelenthet az anyának. Emellett könnyebben alakul ki kötődés az apa és a gyermek között, ha az apa is jelen van, amikor csak tud. Ezzel az anyának is segít és a családi egyensúly is könnyebben kialakul. Fontos a partnerek bevonása. El kell magyarázni nekik, hogy mi történik, milyen okok vezettek ide, hogyan tudnának segíteni. Sajnos gyakran a környezet a lehető legrosszabb módszert választja, például a "Szedd egy kicsit össze magad!" (ami annyit ér, mint a törött, gipszeletlen lábúnak a "Kelj fel és járj!") felszólítással bizonytalanítja el az édesanyát. Ez természetesen az anya bűntudatát is fokozza, önbizalmát meg csökkenti, hiszen ez azt jelenti számára, hogy ő kevésbé képes a terhek viselésére, mint más. Sokkal gyakrabban fordul elő depresszió a közvetlenül szülés előtti és utáni hónapokban az apáknál, mint azt korábban gondolták - állapította meg egy korábbi tanulmány. Az Aucklandi Egyetemen készült kutatás szerint a gyermekük születése előtt feszültségben élő vagy törékeny egészségi állapotú apáknál nagyobb kockázata volt a depresszió kialakulásának, a gyermek születése utáni depressziós tünetek pedig társadalmi és családi problémákhoz kapcsolódtak.
A szülés utáni intimitás kérdései
A testi változások a szexuális életre is hatással lehetnek. A gyermekágyi hetek után találkozhatunk olyan problémákkal, mint a fent említett hüvelyszárazság, a fájdalom és a fáradtság is. Ezek mind befolyásolhatják az intimitást. Beszéljünk nyíltan egymással és ne érezzük magunkat hibásnak, mert másként működik a testünk.

Mit tehetünk a gyermekágyi időszak testi-lelki egészségéért?
Fontos a testi regeneráció. Ha csak tehetjük és bírjuk, végezzünk kíméletes mozgásformákat, például sétát, jógát vagy pilates-t. Erősítsük a medencefenék izmait intimtornával, és támogassuk a hormonális változásokat egészséges táplálkozással. Amennyire lehetőségünk van rá, pihenjünk és figyeljük a testünk jelzéseit. Nyújtással, intim tornával elő lehet segíteni a folyamatot.
A szülés utáni pszichés zavarok kezelése
Fontos, hogy a szülés után a különféle pszichés zavarok tüneteit tapasztaló édesanyák ne maradjanak egyedül problémáikkal, hanem megkapják a szükséges támogatást. Első körben felkereshetik a védőnőt, esetleg pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulhatnak. A szülés utáni pszichés zavarokra jellemző, hogy jól kezelhetők, jó prognózisúak, és maradványtünetek nélkül gyógyulnak. Enyhe esetben tudatos odafigyeléssel, támogató közeggel is megoldhatók. Egy orvos, vagy védőnő alkalmankénti támogató jelenléte is gyorsan megszüntetheti a problémát. A házastárs segítő és együttérző figyelme is igen fontos. A súlyosságtól függően bizonyos esetekben szükség van pszichoterápiás, vagy gyógyszeres segítségre.
Pszichoterápia
Pszichoterápiát szakpszichológus és pszichoterapeuta végezhet - mondja Dr. Almási Kitti. Szerinte nőgyógyászunktól is kérhetünk segítséget, hogy kit keressünk meg, de akár pszichoterápiás internetes oldalakról is tájékozódhatunk szakemberek felől. Államilag finanszírozott pszichoterápiás ellátást krízisben lévő beteg kaphat. A terápia sokszor a partner és az egész család bevonásával jár, ami annyit jelent, hogy őket is felkészítik a problémával való megküzdésre. A szülés utáni traumák feldolgozásában hosszú távon nem a felejtés, hanem az események részletes feldolgozása, szakemberrel való átbeszélése segíthet, ami történhet egyéni vagy csoportterápia formájában is.
EMDR-módszer
Viszonylag új és rendkívül hatékony traumafeldolgozási technika az ún. EMDR-módszer, melynek hatására a pszichés panaszok erőteljesen csökkennek vagy teljesen megszűnnek. A feldolgozási folyamat elején a páciens a traumatikus eseményt teljes részletességgel felidézi a hozzá tartozó képekkel, hangokkal, szagokkal, gondolatokkal, érzelmekkel együtt; a visszaemlékezéssel egy időben különféle elterelő ingereket kap (ezek lehetnek vizuális, szemmozgásokat kiváltó ingerek vagy fülbe adott auditív ingerek, illetve taktilis, a kézre, lábra vagy más testrészre adott érintéses stimulációk), aminek a hatására az emlék elveszíti érzelmi töltését, a traumát elszenvedett személy pedig mély megnyugvást, megkönnyebbülést él át.
„EGYÜTT” Baba-Mama-Papa Program
A fővárosi Szent János Kórházban működő „EGYÜTT” Baba-Mama-Papa Program célja a szülést követően kialakult pszichiátriai betegségek korai diagnosztikája és kezelése a legmodernebb európai modellnek megfelelően. A program egyedülállósága, hogy a kezelés során nem választják el az édesanyától az újszülöttet (még akkor sem, ha egyébként a család tudna róla gondoskodni), ami meghatározó a gyermekek személyiségfejlődésében és az édesanyák gyorsabb felgyógyulásában is.
Gyógyszeres kezelés
A súlyosabb mentális zavarok tüneteit általában gyógyszeres kezeléssel enyhítik: hatékonyak az antidepresszáns, szorongásoldó, nyugtató, altató gyógyszerek (szoptatás alatt többségük nem ajánlott). Gyógyszeres kezelést ilyen probléma esetén általában csakis pszichiáter szakorvos kezdeményezhet. Mivel gyógyszer szedése nem ajánlott a szoptatás alatt, csak súlyos esetekben alkalmazzák ezt a gyógymódot - mondja Dr. Almási Kitti.
Lelkisegély-vonalak
Anonim és ingyenes hívható az EMMA információs és lelkisegély-vonal, ahol a várandósság, a szülés utáni időszakban nyújtanak segítséget az édesanyáknak. Tartósan fennálló vagy visszatérő lelki gondok esetén a 0-24 órás, ingyenesen elérhető Lelki Elsősegély Szolgálatot is hívhatja a 116-123-as számon.
Támogató közösségek és önismeret
Ha úgy érezzük, a ránk nehezedő felelősség vagy az elszigeteltség, esetleg a testünkkel való megváltozott viszonyunk túl nagy súlyt tesznek ránk, kérjünk segítséget pszichológustól vagy szülés utáni tanácsadótól. Fogadjuk el a család és a barátok segítségét is. A társas kapcsolatok erősítése is elengedhetetlen a lelki egyensúlyhoz. Töltsünk időt a barátokkal és a családunkkal, és keressünk olyan anyacsoportokat, ahol hozzánk hasonló édesanyákkal oszthatjuk meg a problémákat és az örömöket is. Fontos tudni, hogy a gyermekágy nehézségei természetesek, és nem kell egyedül megküzdenünk velük. A támogató közeg, a türelem és az önmagunkkal való törődés segíthet a könnyebb regenerációban. Ne felejtsük el, hogy az anyaság nemcsak a kihívásokról szól, hanem egy új, izgalmas életszakasz kezdete is.

„A legijesztőbb az volt, hogy néha olyan haragot éreztem, hogy fel tudtam volna robbanni. Néztem, ahogy a férjem elmegy otthonról, és iszonyatosan dühös voltam rá, mert ő elmehet, nekem meg maradnom kell. A kezemben sírt a baba, én meg legszívesebben belerúgtam volna a falba. Hallgattam a barátaim abszolút jószándékú tanácsait, és magamban átkoztam őket, hogy mégis honnan veszik a bátorságot, hogy beleszóljanak a mi életünkbe?” - meséli egy anyuka, aki a védőnővel csak telefonon tudott beszélni, a gyerekorvossal nem is találkozott, csak egyszer, szülői segítsége nem volt, ezért rendkívül nehezen élte megy a szülés utáni időszakot. Fazakas Pálma szerint ritkán hívják fel nők az EMMA segélyVonalat azzal, hogy dühösek. „A minket megkereső nők olyan történésekről mesélnek, amelyek során megfélemlítettséget, méltóságtól való megfosztottságot, kiszolgáltatottságot, kiskorúsítást, elhagyatottságot, magányosságot, kontrollvesztettséget és tehetetlenséget éltek meg. Ezekért az esetek többségében magukat okolják, azt gondolják, hogy nem voltak elég körültekintőek, nem informálódtak rendesen, nem álltak ki magukért és a babájukért, valamit elrontottak. Bűntudatuk van és szégyent éreznek” - magyarázza a szakember, aki szerint ahhoz, hogy a nők a dühüknek hangot tudjanak adni, biztonságos terekre van szükség, ahol az érzéseiket elismerik, ahol gyógyulni tudnak.
SOKK (Savaria OKtatási Kurzus) - 4. Akut fájdalomcsillapítás
„Az a tapasztalatom, hogy amikor az anyák egyéni szinten megfelelő támogatásban részesülnek, akkor tudatosul bennük az, hogy a rosszul működő intézményrendszer, az elavult szemlélet és az anyákat nem támogató társadalmi berendezkedés az oka annak, hogy a gyermekvállalás során sérültek. Ekkor az elfojtott düh teret kap, átkeretezést nyer. Ilyenkor megtartó erővel bírnak az olyan női közösségek, akik az egyéni gyógyulás mellett a társadalmi változásokért is tesznek. Megterhelő állapot esetén olyan szakember felkeresése, aki érti és ismeri a szülési traumával kapcsolatos állapotot. Több olyan szolgáltató, civil szervezet is létezik már, ahol erről információt adnak, ahol segítő beszélgetéssel kísérni tudják az anyákat, majd, ha szükséges, akkor a továbbirányítás is megbízható helyre történik.”