A terhesség utolsó heteiben számos változás történik a kismama testében, amelyek a közelgő szülésre utalnak. Ezek közül az egyik leglátványosabb és legérezhetőbb jel a pocak leszállása.

A pocak leszállása az a folyamat, melynek során a magzat pozíciója megváltozik, a feje lejjebb kerül a medencébe, elhelyezkedik, beékelődik a szülőcsatorna közelében. Ez sok várandós számára igazi fellélegzés lehet, sokkal könnyebbnek, energikusabbnak érezhetik magukat.
A pocak leszállása szabad szemmel is jól látható, sőt egyes anyukák még érezhetik is a baba fejét, ha leülnek. Amikor a baba befordul, a feje a medencecsontba ékelődik, akkor a has lejjebb kerül, felszabadít sok helyet a tüdőnek, szívnek. Ezáltal az anyuka úgy érezheti, hogy sokkal könnyebb lett a terhe, ismét 6-7 hónapos kismamának érzi magát, pedig ez már a vége.
Mikor várható a pocak leszállása?
Az időpont, amikor a pocak leszáll, egyénenként változó. Vannak kismamák, akiknél a pocak leszállása a vajúdással egy időben történik meg, míg másoknál ez a szülés megindulása előtt akár hetekkel is megtörténhet.
- Az elsőbabásoknál a pocak leszállása a szülés előtti két hétben történik, de előfordulhat, hogy már négy héttel a szülés előtt lejjebb kerül a magzat.
- Általában azoknál a nőknél következik be a pocak leszállása a vajúdáshoz közelebb, akik nem az első babájukat várják. Ennek az a magyarázata, hogy azoknak a nőknek, akik már szültek, a testük emlékszik a vajúdásra.
Milyen jelei vannak a pocak leszállásának?
Vannak, akik egyáltalán nem veszik észre, nem éreznek semmi különöset. Mások úgy érezhetik, hogy a magzat mozgása csökken, megint mások pedig úgy tapasztalhatják, hogy a has könnyebbé válik, könnyebbnek érzik magukat. Nőhet a nyomás ezen a területen.
A pocak leszállásának kifejezetten kellemes „következményei” is lehetnek, például az, hogy könnyebben kapunk levegőt. Mielőtt leszállna a pocak, a magzat közvetlenül a bordák alatt helyezkedik el, és ahogy növekszik, egyre nagyobb nyomást gyakorol a mellkasban elhelyezkedő szervekre. Sok kismama tapasztal meg emiatt, különösen a harmadik trimeszterben, légzési nehézségeket, fáradékonyságot vagy éppen gyomorégést.

Amikor a has lejjebb száll, ez csökkenti a magzat gyomorra gyakorolt nyomását. Ettől enyhülhet a gyomorégés és növekedhet az étvágy. Igaz, hogy a has felsőbb területein csökken a nyomás, az alsó részén viszont fokozódik.
A pocak leszállásának kellemetlenebb tünetei
- Amikor a pocak leszáll, néhány kismama kismedencei fájdalmat tapasztalhat. Természetes, ha némi kismedencei fájdalmat tapasztalunk a pocak leszállása után.
- A magzat feje nyomást gyakorolhat a medence és a végbél környékére.
- A magzat feje közelebb van a hólyaghoz, jobban nyomhatja azt, ez pedig fokozott vizeletürítési ingerrel jár együtt, emiatt sok kismama az utolsó hetekben folyamatosan pisilni szaladgál.
- Sajnos, az alsó testtájra fokozódó nyomás azzal is együtt járhat, hogy az arra hajlamosaknál aranyér alakul ki, az emésztés pedig lelassulhat, székrekedés jelentkezhet.
- Az érzésre lefelé eső hastól a kismama azt érzi, még gyakrabban kell pisilnie, és valamelyest a járása is megváltozhat.
A szülés időpontjához közeledve az orvos megvizsgálhatja, hogy a magzat beékelődött-e már vagy sem. Ha már a kiírt időpont közeledik, esetleg át is lépte azt a kismama, akkor azzal ösztönözhetjük a magzatot a lejjebb ereszkedésre, ha például gyalogolunk, vajúdó labdán ücsörgünk, guggolunk vagy olyan gyakorlatokat végzünk, amikor megdöntjük a medencénket. Ezek a tevékenységek elősegítik a csípő kinyílását és a medence izmainak nyújtását.
A szülés további jelei
A pocak leszállása mellett számos egyéb jel is utalhat a szülés közeledtére.
Fizikai változások
- Súlygyarapodás megállása: Mindenkinek más mértékben gyarapszik a súlya a terhesség alatt, de bármennyivel is, a szülés előtti időszakban ez a súlygyarapodás abbamarad.
- Extrém fáradtság vagy kirobbanó energikusság: A terhesség sosem sétagalopp, de a szülés előtti időszakban extrém fáradtság uralkodhat el a kismamán. A szervezet készül, energiát gyűjt, és igényli a több pihenést. Ha csak lehet, érdemes engedni ennek az igénynek, és szundítani egyet-egyet napközben is. Érdekes, de a szülést jósolhatja meg a kirobbanó energikusság is. Bár sok kismama ingert érez rá, hogy kihasználja ezt, és egy utolsót takarítson, mégis másképp rendezze a babaszobát, és újrapakolja a babaholmikat, nem érdemes kihasználni az energiatöbbletet.
Váladékozás
- Sűrűbb, rózsaszínes hüvelyi folyás: A szülés előtti pár nap folyamán a kismama észreveheti, hogy sűrűbb, rózsaszínes hüvelyi folyása van.
- Nyákdugó távozása: A szülés napján a kismama észreveheti, hogy egészben vagy darabokban, de távozott az úgynevezett nyákdugó, mely védőfunkciót töltött be, a méhszájat zárta el a külső hatásoktól. Ez ugyanakkor sok kismama esetében csak a szülőszobán történik meg. A nyákdugó véres, nyálkás váladék, ami megakadályozza a baktériumok méhbe jutását. A szülés megindulásával, a méhszáj tágulásával leválik és távozik. A nyákdugó távozása nem azt jelenti, hogy azonnal indulni kell a kórházba, ilyenkor a baba még a magzatburok biztonságában van. Akár hetek is eltelhetnek a szülés megindulásáig.
- Magzatvíz elfolyása: Ritka esetben, minden 10. nőnél a magzatburok a vajúdás kezdeti szakaszán megreped, és a magzatvíz elfolyik. Elfolyhat egyszerre, erős sugárban, mintha zsákból öntenék, vagy csordogálhat keskeny sugárban, mintha bepisilnél. A babát ekkor már nem igazán védi a külvilágtól semmi, így jobb, ha a magzatvíz elfolyása után már nem ülsz kádba, csak zuhanyozol, és a nemi élettől is tartózkodj, hogy a kórokozók semmiképp ne juthassanak a kicsihez. A vízfolyást követően hívd fel az orvosod. Tudasd vele, hogy mi történt és mondd meg neki, hogy milyen színű az elfolyt víz. Ha átlátszó, enyhén rózsaszínes, akkor minden rendben van. Aggodalomra adhat okot a zöld színű magzatvíz, mert előre jelezheti a baba oxigénhiányos állapotát.

Fájdalmak és összehúzódások
- Hasmenés: A szülés közeledtének egy feltűnőbb jele a hasmenés. Bár senkinek sem a kedvence, ez alapvetően egy jó jel, ugyanis azt jelzi, hogy az izmok készülnek a baba kitolására.
- Jósló görcsök: Kétféle fájdalom is megjósolhatja, hamarosan eljön a szülés napja. Az azt megelőző időszakban egyfelől előfordulhatnak jósló görcsök.
- Méhösszehúzódások: Az összehúzódások alapvetően a szülés beindulásának a jelei, ám nem minden esetben. Úgynevezett Braxton Hick-összehúzódások a szülés előtti hetek során is jelentkezhetnek. Ezek egyfajta jósló, illetve felkészítő összehúzódások. A méhösszehúzódások eleinte enyhe menstruációs görcsökhöz hasonlóan, rendszertelenül, 20 percenként jelentkeznek. Később a görcsök erősödnek, rendszeresednek, és sűrűsödnek. Ha már 10 perc körüliek, akkor érdemes figyelemmel követni, és mérni, hogy milyen gyakorisággal jönnek egymás után. Mindig a kezdeti időpontot jegyezd fel, és értesítsd orvosod, hogy hamarosan találkoztok.
Orvosi vizsgálat
- Méhnyak tágulása: Végül egy jel, amit a kismama nem, de az orvosa bizonyosan észrevesz az esedékes ellenőrző vizsgálat során: a közelgő szülés egyik legegyértelműbb jele, hogy a méhnyak fokozatosan tágulni kezd. A választ legpontosabban az orvos tudja megjósolni, de még ő sem 100%-osan.
A vajúdás szakaszai | 3D animáció (2/2)
A szülés utáni regeneráció és a has visszaalakulása
Van egy mondás, amit nem szabad szem elől téveszteni akkor sem, ha nagyon türelmetlenül várjuk szülés előtti alakunk újbóli felbukkanását: "9 hónap alatt jöttek fel ránk a plusz kilók, 9 hónapig változott, alakult a testünk babánkkal, akkor 9 hónap kell hozzá, hogy megszabaduljunk a kilóktól, testünk valamennyire visszaalakuljon a korábbi állapotára" - magyarázza Kelemen-Csabai Renáta gyógytornász, manuálterapeuta.
Sokszor már a kórházban azt várjuk, a baba kiemelésével tűnjön el a pocak, ám ez nem általános, akár több hónapos várandósnak is tűnhetünk még hetekig. A baba megszületésével a kórházi napok alatt 4-5 kiló jön le átlagban egy édesanyáról, ebben benne van a baba súlya, a méhlepény súlya, a magzatvíz, a vérveszteség, s apránként ürülhet a testünkben felhalmozódott víz is. A következő hetekben folytatódik ez a tendencia, s ha szoptatunk, általában az is segít a kilóktól való szabadulásban, hiszen nem kevés kalóriát éget, s a méh összehúzódásában is segítségünkre van. Az puszta biológiai tény mindebben, hogy a méh szülés után nagyjából a 6. hét végére húzódik vissza a kismedencében, ekkorra általában látványos változás is észlelhető.
A has visszaalakulását befolyásoló tényezők
Egyénenként változó, milyen gyorsan húzódik vissza a has. Sok külső és belső tényezőtől függ:
- Szövettípus: Nagyon fontos, hogy milyen a szövettípusod.
- Mozgás és életmód a terhesség alatt: Mennyit mozogtál, milyen életmódot folytattál a terhesség alatt.
- Súlygyarapodás: Mennyi plusz kiló halmozódott fel abban a bizonyos 9 hónapban.
- Komplikációk: Voltak-e a várandóság alatt komplikációk.
- Szövetgyógyulás: Milyen a szöveted gyógyulási hajlama.
- Gyermekágyi segítség: Kaptál-e segítséget a kórházban ahhoz (például a gyógytornásztól), miképp tudsz tenni magadért a gyermekágy alatt, majd mindennapi mozgásokhoz való visszaerősödés folyamatában.
- Hormonháztartás és szoptatás: Otthon hogyan alakul a hormonháztartásod, például szoptatsz-e.
- Táplálkozás: A táplálkozás is fontos tényező.
- Testtartás: Milyen a testtartásod, sokat görnyedsz-e (erre például hatással van a heged, a miatta a testedben keletkező feszültségek is, s így fontos, hogy hegedet például kezeled-e hegmasszázzsal).
- Testharmónia: Milyen a testharmóniád.
- Légzés: Milyen a légzésed, légzésmintád szülés után (szoktál légzőtornákat végezni?).

A Császárvonal Videótárában található gyakorlatok, s mellé az alkalmazásban is olvasható életmódbeli tanácsok ebben segítenek az első 12 héten. Ha megfelelően mozogtál, helyesen, változatosan táplálkozol, figyelsz a folyadékpótlásra, kihasználsz minden lehetőséget a pihenésre még gyermekágy idején is, akkor elmondhatod, hogy nagyban hozzájárultál a megfelelő regenerációhoz. Nem most van a gyors divatdiéták és a drasztikus sportolás időszaka, császármetszés után pedig különösen nem, hiszen ez egy nagy hasi műtét, ami után előbb meg kell erősíteni a testet, heget" - mondja Renáta.
Regeneráld hasad online, speciális, császár utáni tornákkal! Ismered a Császárvonal szülés utáni regeneráló programjait, melyekkel visszaerősödsz, s elkezdheted a (kötény)hasad, heged kezelését? Ha legalább 3 hónapja, de akár évekkel ezelőtt is szültél, mindenképpen figyelmedbe ajánljuk Haladó (kötény)has- és hegkezelés programunkat! Ez olyan tudást és eszköztárat ad át pár hét alatt, ami élethosszig segít a lehető legpanaszmentesebben maradni császáros után!
Évente ötször indulnak olyan vezetett programjaink, melyek szintén tartalmaznak has- és hegkezelést, testkezelő technikákat - a core-tornák, relaxációk stb. mellett. Ezeknek az indulási dátumait érdemes figyelned, és becsatlakozni arra a szintre, ahol Te jársz! Magamra találó programunk 3 részes, egymásra épülnek, több ezren csinálták végig velünk, várunk Téged is!
A hegek kezelése
"A császárral szült anyukáknál maga a heg is befolyásolja a hasfal alakulását: még kontrasztosabbá teheti, mivel a varrat inkább szűkíti, összehúzza a bőrt, felette a hasfal viszont 9 hónapon keresztül nyúlt, feszült. A kötényhas azoknál is kialakulhat, akiken nem maradt a terhesség után felesleg, bőrtöbblet keletkezik. Éppen ezért fontos, hogy amikor a has visszahúzódását, a kötényhas eltűnését várjuk, sose felejtsük ki a képletből a heget, a hegkezelést, a speciális hegmasszázst sem" - zárja beszélgetésünket a gyógytornász. Emellé a has kezelése is bejön a képletbe: ehhez a Császárvonal haladó has- és hegkezelés programja is segítségünkre lehet a Videótárból, kombinálva valamilyen komplex, átmozgató tornaprogrammal.
Ha kérdésed van a témában, gyere a Császárvonal zárt csoportjába!