A kisgyermek életében az első három évnek és az első közösségnek meghatározó és jelentős szerepe van, amely nagymértékben kihat a gyermek későbbi személyiségfejlődésére. A kisgyermek ebben az életszakaszban a legsérülékenyebb testileg, lelkileg egyaránt, erősen függ a felnőttektől, ezért a kisgyermeknevelő személyisége meghatározó. Nagyon fontos, hogy nevelésüket és gondozásukat jól képzett szakemberek végezzék.
Szeged bölcsődéi a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működnek, 14+3 telephelyen 1031 férőhellyel. Bölcsődéink a tervszerű felújítások és karbantartásoknak köszönhetően, a korszerű gyermekbútorok, foglalkoztatási eszközök beszerzésével, a só szobák kialakításával kielégítik a szülői elvárásokat a gyermekeik napközbeni ellátásával kapcsolatban.

A kisgyermeknevelők a gyermekcsoporton belül egymással összehangolt, következetes gondozó-nevelő munkát végeznek, a Bölcsődei Nevelés-gondozás Országos alapprogramja szerint. A gyermekek ellátása mellett nagyon fontosnak tartjuk a családokkal történő olyan együttműködő magatartást, melynek középpontjában a gyermekek szeretetteljes gondozása, nevelése és egyéni igényeik figyelembe vétele áll. Meggyőződésünk, hogy csak a családokkal közös értékrendet vallva tudunk értelmileg, érzelmileg gazdag gyermekeket nevelni.
A 14+3 telephelyünkön integrált formában lehetőséget biztosítunk sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésére és gondozására. Bölcsődéinkben a gyermekek részére a napi négyszeri étkeztetést a Suli-Host Kft szolgáltatja.
Beiratkozás a Szegedi Bölcsődékbe
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a szegedi önkormányzati fenntartású bölcsődékben évente egy alkalommal, normál beiratkozási eljárás keretében, június hónapban, egyhetes időintervallumban van lehetőség azon gyermekek jelentkezésére, akik tárgyév szeptember 1-je és november 30-a között kezdik meg a bölcsődét (pedagógus szülők esetében július, augusztus a szabad férőhelyek függvényében). Akik a fenti időszakon kívül eső időpontban szeretnék igénybe venni a bölcsődei ellátást, rendkívüli beiratkozási eljárás keretében tudnak jelentkezni, az év folyamán. A gyermekek felvétele folyamatosan, a szabad férőhelyekkel rendelkező bölcsődei telephelyre történik.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Bölcsődéibe a rendes beiratkozásra 2026.06.01 - 2026.06.05. között online az ugyintezes.szegedbolcsode.hu honlapon 0 - 24 órában és személyesen hétfőtől péntekig, a bölcsődei telephelyeken 8-16 óra között van lehetőség.
A kötelezően csatolandó dokumentumok: munkáltatói igazolás, szándéknyilatkozat munkába állásról című nyomtatvány. Amennyiben nem rendelkezik ügyfélkapuval, kérjük, keresse fel a lakóhelyéhez legközelebbi Kormányablakot. Online beiratkozáskor lehetőség van az űrlap elmentésére, a kitöltés félbehagyására.

Különleges Bölcsődei Ellátás: Palánta Családi Bölcsőde Hálózat
Gyerekzsivaj tölti meg hétköznaponként az újszegedi Kalkuttai Szent Teréz-templom épületét, amelyben a Palánta Családi Bölcsőde Hálózat egyik tagintézménye is otthont kapott. 2010-ben az iskolás kisdiákok szülei körében mutatkozott nagy igény arra, hogy délutáni foglalkozásokat, korrepetálásokat biztosítsunk a gyerekeknek. Idővel óvodások is jöttek, és egyre többen lettek. Az átalakuláskor a klárafalvi családi napközi is bölcsődéévé alakulva csatlakozott az egyházi hálózathoz, valamint megnyitotta kapuit az újszegedi Teréz Anya Családi Bölcsőde is a Kalkuttai Szent Teréz-templom modern épületében.
Különlegességünk, hogy az állami bölcsődéknél jóval kisebb létszámú csoportokban foglalkozunk a gyerekekkel. Egy kisgyermekgondozó maximum öt, két gondozó hét kisgyerekkel foglalkozik egy csoportban. Így sokkal nagyobb figyelmet tudunk fordítani a kicsik egyéni igényeire. Emellett a kisgyermekgondozóink zöme többgyermekes családanya nagy gyermeknevelési tapasztalattal - részletezte Szendrényi Marietta hálózati koordinátor. Nem tartunk hittanórákat a gyerekeknek, hiszen ők még mindenekelőtt járni, enni, beszélni tanulnak. Pusztán ebéd előtt és után rövid imát mondunk vagy éneklünk, hogy keretbe foglaljuk az étkezéseket. A kislányok csütörtökönként mindannyian szoknyában jönnek, hogy pörgetni tudják Makra András bácsi népzenés foglalkozásain - közölte Szendrényi Marietta. - Senki nem születik szülőnek, abba is bele kell tanulni.
Milyen a "szegediség"? - Eközben Szegeden blog | egyetem tv | Napfel
A Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ célja, hogy minden tanév időszaka alatt az illetékességi körében lévő bázisintézmények által szervezett programokat összegyűjtse és népszerűsítse Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegye intézményeinek körében. A pályázaton eredményesen szereplő intézményekkel az Oktatási Hivatal - az aláírás napjától 2026. A Szegedi POK illetékességi területén működő intézmények közül 2017 őszén az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye" címet 10 intézmény nyerte el, akik pályázati programjuk megvalósítása során megnyitották kapuikat a horizontális tudásmegosztásban szívesen résztvevő pedagógusok számára.

tags: #szegedi #tagintezmeny #bolcsode