A rohingya menekültek helyzete Bangladesben a 21. század egyik legnagyobb humanitárius problémája, amelyet a rohingya kisebbség Mianmari rendszerszintű üldözése váltott ki.
A 429 000 Mianmarból Bangladesbe menekült rohingyát kezelő orvosok szerint az elmúlt hetekben több tucat olyan nőt láttak el, akiknek a sérülései nemi erőszakra utaltak - közölték az ENSZ és egyéb szervezetek kötelékében dolgozó egészségügyi szakemberek. A beszámolók, amiket a páciensekről felvett látleletek is igazolnak, egyre nagyobb súlyt adnak azoknak a már többször elhangzott vádaknak, amelyek szerint a mianmari hadsereg katonái tömegesen követnek el nemi erőszakot a rohingya muszlim nők ellen.
A Reuters hírügynökség több olyan egészségügyi alkalmazottal beszélt, akik a határ bangladesi oldalán felállított menekülttáborokban dolgoznak. Ők nem tudták megmondani teljes bizonyossággal, hogy mi történt, de az általuk ellátott, az erőszak jeleit mutató nők mind azt mondták, hogy mianmari katonák voltak a tettesek.
A menekült nőkön elvégzett vizsgálatok gyakran olyan sérüléseket találtak, amelyek erőszakos behatolásra, verésekre és esetenként még a nemi szervek megvágására is utaltak. Egy nyilatkozó orvos szerint „a bőrfelületen olyan nyomokat találunk, amik nagyon erőszakos támadásra, embertelen támadásra utalnak”. Ő vaginális sérüléseket, harapásnyomokat és olyan sebesüléseket is látott, amik arra utaltak, hogy a nőkbe lőfegyverrel is behatoltak.
Az orvosok szerint volt olyan nap, amikor csak egy menekülttáborban hat nőt kellett ellátni nemi erőszakra utaló jelekkel. Olyan sérült nővel is találkoztak, aki azt mondta, legalább hét mianmari katona erőszakolta meg.
Az egészségügyi szakemberek sürgősségi fogamzásgátlással, valamint a hepatitis és HIV-vírus terjedését megakadályozó gyógyszerekkel igyekeztek segíteni a megerőszakolt nőkön. Egy jelentés szerint a különböző segélyszervezetek már 350 életveszélyes állapotban lévő nőn voltak kénytelenek segíteni, akik mind a nemi erőszak vagy szexuális molesztálás valamilyen formájának estek áldozatul.
A Reuters megjegyzi, hogy már az augusztus végén kezdődött menekültválság előtt is szó volt arról, hogy a mianmari hadsereg a nemi erőszakot fegyverként használja az ország északnyugati részén élő rohingyákkal szemben.
A Kutupalong-Balukhali menekülttábor néhány hónap alatt telt fel, mára nagyobb a kiterjedése és több a lakója, mint a kenyai Kukuma tábornak. Rohamosan nőtte ki magát 2017 véres hónapjaiban, akkor amikor a legutóbbi mianmari humanitárius katasztrófa újabb pokoli, bár sajnos előre látható fejezethez ért. Tavaly 693 ezer ember (köztük 380 480 gyerek) lépte át a határt. A bangladesi kormány eddig több mint egymillió menekültet regisztrált.
Akkora ez a tábor, mint Washington DC - figyelmeztet az egyik itt dolgozó segélyszervezet munkatársa. Akkora, mint Washington DC, de a világváros tökéletes ellentétje. Egy ellenvilág, amelyben majdnem ugyanannyi ember lakik, alig szervezett káoszban. Itt csupán túlélnek, a végletekig kiszolgáltatottan.
Ez a barkácsolt menedéktelep teljesen különbözik azoktól a védelmi övezetektől, amelyek Európában vagy az Európához közeli határoknál láthatóak. Nincsenek egyensátrak, vagy bármilyen más szabványnak megfelelő ellátópontok. A fölcsuszamlások, ciklonok, árvizek földjén a rohingyák apró, domboldalba ásott odúkban laknak. Egyik odú a másik fölött: öntörvényű, folyamatosan zúgó, méhkas. Aki nem földbe ásott lukban lel új otthonra, annak bambuszból font kunyhó jut, amelynek oldalát agyaggal és a nemzetközi segélyszervezetektől kapott üres zsákokkal borítják.
Népes családok élnek ezekben az összetákolt otthonokban: akár 4-10 gyerek és több generációnyi szülő osztozik a szűk tereken. Legyen bármekkora a hangzavar, a nyüzsgés a zsúfolt táborban, mindig érezhető az állandó készenlét. Függönyök, takarók mögül leselkedő tekintetek, sötét sarkokban kuporgó nők, apró rejtekhelyeken bujkáló gyereklányok. Légy biztonságban, amennyire csak lehet, ne mutatkozz, ha nem muszáj, mindig legyen menekülő útvonal: ezek azok a létfontosságú szabályok, amelyeket mindenki ismer, és mindenki betart, aki Mianmarból érkezett.
A táborban a legnagyobb kihívás a vízellátás: mivel a menekülők erdőirtásos, elsivatagosodott területen telepedhettek le, alig van természetes és fogyasztható vízforrás. Ha lenne ivóvíz, akkor is nehéz lenne ennyi embert ellátni: az UNICEF adatai szerint Kutupalong-Balukhali térségében napi 17 millió liter vízre van szükség ahhoz, hogy a tábor működhessen, és az elemi igényeket ki lehessen elégíteni. Több, mint hetvenezer kút működik ma, jelentős részük fertőzött, és nem ellenőrzött.
Azok a nők, akik napközben óvatosan rejtőzködnek a lakóodúk sötét sarkaiban, zokszó nélkül állnak sorba órákon át vízért, a tűző napon. A legnagyobb tömegben a kutak körül lökdösik, taszigálják őket, amíg a napi adaghoz jutnak. Nem csak a tömegvonzás nagy ebben a zsúfoltságban, nem csak a testek nehézkedése érezhető, a pszichikai terhelés is állandó. Itt nincs védettség, nincs magány, nincs egyetlen egyedül tölthető perc sem az egymillió menekült fantomvárosában.
A térhiány állandó és nyilvánvaló veszéllyel jár: az oduk, sufnik, fészerek közé ékelődnek a latrinák, és mindenhol pang, szivárog az ürülék, a vizelet. A gyerekeket folyamatosan fenyegeti a hasmenés: negyven százalékuk krónikusan alultáplált, számukra egy banális fertőzés is végzetes lehet.
A legnagyobb veszélyt mégis az úgynevezett „elfelejtett” betegségek visszatérésé jelenti: a tavalyi évben az Orvosok Határok nélkül több, mint kétezer diftériás megbetegedést jelentett.
Versenyfutás az idővel, újabb és újabb, járvánnyal fenyegető kórok jelentkeznek. A túlzsúfolt odúk, a pangó szennyvíz, az állandó vízhiány földjén tavaly felütötte a fejét a kolera is. Ekkora tömegben, megfelelő védekezés és megelőzés nélkül pillanatokon belül katasztrófa alakulhat ki. Egyelőre sikerült megfékezni a bajt.
A táborokban egészségügyi ellátóhelyek, szoptatást támogató sátrak, gyerekbarát sarkok is működnek Ezek többségét szintén bambuszbol, deszkából, könnyen elérhető alapanyagokból építették fel, alig valamivel biztosabb körzetek, mint a lakóterek.
Az egészségügyi ellátóhelyeken gyors és elodázhatatlan beavatkozások történnek. Itt követik például azoknak a csecsemőknek az állapotát, akiket súlyos alultápláltság fenyeget. A veszélyben lévőknél speciális étrendkiegészítőt kapnak. Egy kis, terápiás célú tápszer adag ötszáz kalóriát biztosít: ez elég lehet az életmentéshez. Sovány anyák etetik lassan türelmesen a náluknál is soványabb csecsemőiket.
Nem mindenki jut megfelelő segítséghez időben. Húsz perc járásnyira az egyik egészségügyi poszttól, egy domb tetején álló kunyhó körül rémült, fájdalmas hangok fogadnak.
A gyermekhalandóság rendkívül magas a rohingya közösségben: háborús erőszak, járványok, éhezés, vagy „egyszerű" hasmenés, kiszáradás végez a gyerekekkel. Nagyon sok szülő éli túl egy vagy több gyermekének a halálát.
A veszteségek történeteit követi és számontartja a közösség, ezek a kollektív és a személyes emlékezet részét képezik. Kellő figyelemmel, és szakszerű adatrögzítéssel (amelyre sajnos most nincs idő, nincs mód) itt, a Kutupalong-Balukhali menekültközpontban nagyon sok, a mianmari tömeggyilkosságokra, humanitárius katasztrófákra vonatkozó kérdésre választ lehetne találni.
Rohingya válság, magyarázattal
A világ akkor figyelt fel a Rohigya válságra, amikor a Mianmar és Bangladesh közötti Naf határfolyón átkelő családokról készült képek megjelentek a nyugati sajtóban. A rohingya ügy az úgynevezett „globális menekültválság" részeként értelmezte a többség: újabb rászoruló menekülttömeg, újabb határátkelés- és menekülés történetek, újabb menekült táborok - a sok sok más európai történet mellett. De amit Bangladeshben látunk, nem egy rövid válságfolyamat csúcsosodása. A most látható katasztrófa több eleme évtizedek óta ismétlődik, a tömeggyilkosságok, a genocídium veszélye előre látható volt.
A rohingyák évtizedek óta áldozatai és szemtanúi a kisebbségi és emberi jogsértéseknek. Az 1940-es évek óta speciális státusszal élnek Burmában. Az 1947-es alkotmány számukra már nem biztosított teljeskörű állampolgári jogokat. Etnikai alapon korlátozta a személyi igazolványok kibocsátását. A rohingyák - etnikai alapon - csak nem-állampogár, vagy „idegen igazolványt" kaphattak.
Az 1982-es állampolgársági törvény szerint a következő kategóriába kellett besorolni minden országban élő embert: állampolgárok, állampolgárok házastársai (társult állampolgárok), honosított állampolgárok és idegenek. A rohingyákat ekkor is az idegen kategóriába sorolták.
A 2008-as alkotmány tovább szigorított az előírásokon, a rohingya közösség úgy élt állampolgárság nélkül Mianmar területén, hogy esélye sem volt bármilyen jogi státuszt-védelmet szerezni.
Ez a jogi státuszvesztés a társadalomból való fokozatos kizárással járt. A 2014-es népszámláláson a rohingyáknak választaniuk kellett, hogy bengálinak vallják magukat vagy kiutasítják őket az országból. Azok, akik a bengáli besorolás mellett döntöttek végleg lemondtak arról, hogy állampolgárságot szerezhessenek.
A 2015-ös választásokon a rohingyák nem vehettek részt. Ezekben az években izolálták őket teljesen a társadalomból, és ekkor került a többség internáló táborokba.
A táborokba internáltak nem hagyhatták el a kijelölt körzeteket, nem is vállalhattak munkát a körzethatárokon kívül. A család- és egészségügyi törvény megtiltotta a többségi buddhisták számára, hogy más vallású emberekkel házasságot kössenek, a muszlimok (a rohingyák muszlimok) számára pedig kettőre korlátozták a vállalható gyerekek számát.
Ezek az intézkedések atrocitások sorához vezetett: megbélyegeztek a vallási szempontból vegyes házasságokat, a muszlim nőket állandó terhességi ellenőrzéseknek, vizsgálatoknak vetették alá. A muszlimok egymással is csak hosszas (sokszor évekig tartó) eljárások után házasodhattak.
Ezekben az években váltak tömegessé azok a (rém) hírek, amelyek szerint a muszlim közösség tagjai zaklattak, erőszakoltak meg nem muszlim nőket, illetve ekkor szaporodtak el a muszlim nők ellen indított támadások is.
A rohingyák a politikai pártok gyűlöletkampányainak kiemelt célpontjává vált.
Ebben az időszakban egymást követték a pogromok: 2012-ben, 2013-2015-ben és végül 2017-ben is tömeggyilkosságok történtek.
Malajzia és Indonézia lezárta a határait, visszatelepítették az arra menekülők jelentős részét: a zsúfolttá váló határokon hasonló helyzetek alakultak ki, mint amilyeneket a mediterrán térségben lehetett látni ugyanebben az időszakban.
Az erőszakos cselekmények, megtorlás azonban nem a válsághelyzet kiszélesedése miatt, nem a visszatoloncolt menekültek miatt alakultak úgy, ahogyan alakultak, hanem azért, mert azokat az emberi jogok és kisebbség jogok megsértésének rendszere előzte és alapozta meg.
| Év | Esemény |
|---|---|
| 1947 | Az alkotmány nem biztosít teljeskörű állampolgári jogokat, etnikai alapon korlátozza az igazolványok kibocsátását. |
| 1982 | Új állampolgársági törvény: a rohingyákat megfosztják állampolgárságuktól, "bengáli bevándorlóknak" nevezik őket. |
| 2008 | Az alkotmány tovább szigorítja az előírásokat, a rohingyák állampolgárság nélkül élnek. |
| 2014 | Népszámlálás: a rohingyáknak választaniuk kell: bengálinak vallják magukat vagy kiutasítják őket. |
| 2015 | A rohingyák nem vehetnek részt a választásokon, izolálják őket, többségük internáló táborokba kerül. |
Mélanie Carrier és Olivier Higgins a dokumentumfilmet eleinte rövidfilmnek szánták, azonban ez gyorsan megváltozott, és a Rohingyák száműzetésben - Vándorlástörténet (Wandering, A Rohingya Story, 2020) nagyobb projektté fejlődött, melyben egyébként Philippe is részt vett operatőrként.
A történet központi és egyben egyetlen név szerint említett szereplője Kala Miya (Kalam), akinek narrációja - bár nem az ő hangján halljuk - végigkíséri a Rohingyák száműzetésben-t. Kalam 2018 óta lakik a Kutupalong táborban, és tolmácsként segíti különböző civil szervezetek és újságírók munkáját.
Kalam narrációjában visszatérő elem a rémálom egy sötét, magas, arc nélküli szellemről, mely azzal fenyegeti, hogy megöli, ha elszökik előle.
A Rohingyák száműzetésben képi világa elképesztően expresszív, szívbe markolóan mutatja be Kutupalong mindennapjait.
Kik azok a rohingyák és miért kell menekülniük? A rohingyák egy kisebbségi népcsoport, akik régóta Myanmar nyugati partvidékén élnek, azonban a korábbi katonai junta, valamint az ország jelenlegi vezetése sem ismerte el őket állampolgárokként. 2017 augusztusában etnikai tisztogatások kezdődtek Myanmarban azzal a feltételezett céllal, hogy a rohingyákat elüldözzék otthonaikból és tömeges gyilkosságokkal félemlítsék meg őket.
2017 óta 1,2 millió rohingya civil - köztük 720 ezer gyermek - menekült át a zöldhatáron a szomszédos, szegénységtől sújtott Bangladesbe, hogy védelmet találjon családja számára.
A rohingyák nagy részét Cox Bazaarban helyezték el, ami jelenleg a világ legnagyobb menekülttábora, mérete Washington DC-hez hasonlítható.
A menekültek a túlzsúfolt tábor területét csak különleges engedéllyel hagyhatják el. A területen nincsenek kövek, a lakók sátorokban húzzák meg magukat, amelyeket a most megérkező monszun bármikor elsodorhat.
A nedves időjárás és a körülmények segítik a betegségek, így például a kolerajárvány terjedését, amely százezrek életét olthatja ki néhány nap leforgása alatt.
Az UNICEF azért dolgozik, hogy tiszta ivóvizet, a túléléshez elegendő élelmet, és a gyermekek számára alapvető tisztálkodási és életfeltételeket biztosítson napjaink egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájának helyszínén.
Gyermekek élete múlhat kisösszegű támogatásokon, egy-egy oltáson, gyógyszeren, a szakértők figyelmén. Mostani adásunkban annak járunk utána, hogy kik a rohingyák, hogyan kerültek Délkelet-Ázsiába, és honnan ered a feszültség a muszlim kisebbség és a buddhista Mianmar között, valamint a jelenkor eseményeit is bemutatjuk.
A Cox's Basar: A világ legnagyobb menekülttábora Bangladesben. Mianmarból Bangladesbe menekülő rohingyák hajója borult fel, majd süllyedt el a Naf határfolyón. A múlt hét óta a mianmari erőszak elől menekülő muzulmán népcsoport közel 30 ezer tagja kelt át a folyón, mintegy 20 ezer - jobbára nő, gyermek és idős - rekedt a határ menti senki földjén.
Ez a rohingya asszony arról beszél, hogy a buddhisták lemészárolják őket. A múlt héten rohingya felkelők megrohamoztak néhány rendőrségi posztot, mire válaszul a hadsereg civilekre támadt: sokakat megöltek, a túlélőket pedig elűzik.
A buddhista többségű országban teljesen jogfosztottan él az 1,1 milliós muszlim rohingya kisebbség.