Az abortuszról szóló vita az Ír-szigeten sosem fekete-fehér. Hosszú évtizedekig a szigorú törvényi tiltás ellenére északír és ír nők ezrei végeztettek terhességmegszakítást, gyakran külföldön vagy illegális módszerekkel. Az elmúlt években azonban jelentős változások történtek mindkét államalakulatban, amelyek liberalizálták az abortusztörvényeket, és új helyzetet teremtettek a magzatvédelem és a nők önrendelkezési joga tekintetében.
A jogi küzdelem Észak-Írországban: Sarah Ewart története
Észak-Írországban a viktoriánus kor óta életben lévő törvény csak abban az esetben engedélyezte a terhességmegszakítást, ha az anya élete veszélyben forgott. Ez a szigorú szabályozás számos tragikus esethez vezetett, amelyek közül Sarah Ewart története a legismertebbé vált.
Sarah Ewart története úgy kezdődött, ahogy a love storyk szoktak: megismerkedés, szerelem, családtervezés, terhesség, boldogság - és ennek megpecsételésére az esküvő. Vágytak a babára, tudták, hogy kislányuk lesz, nevet is adtak neki: Ellának szólították a magzatukat. Minden rendben is ment a terhesség 20. hetéig, ekkor azonban rémálommá vált a helyzet. A magzat rendellenességei miatt tudták, hogy Ella nem fogja megérni a születést, legfeljebb pár órát élhet majd.
Mivel a törvény szerint csak akkor lehetett elvetetni a magzatot, ha a terhesség az anya életét veszélyeztette, Sarah Ewart orvosa nem adhatott tanácsot, mert a törvények szerint Sarah Ewart bűncselekményre készült, és ha ebben támogatja ő is, tizennégy évi börtönnel lett volna sújtható. A „You would have to go accross the water” - kelj át a vízen - mondat titkos jelszóvá vált az ultrahangvizsgálati rendelőkben, jelezve, hogy Angliába kell utazni az abortusz elvégzéséhez. Sarah Ewart ekkor már az ötödik hónapban járt, látszott rajta a viselősség. Ahány ismerősével találkozott, mind gratulált, és azt kérdezte, mikorra várják a babát, nem tudva, hogy esetükben a születés napja nem az élet, hanem a halál napja lesz. A nő úgy érezte, képtelen hónapokon keresztül elviselni ezt.
Emiatt állt bele a jogi küzdelembe, és ment el egészen az északír legfelsőbb bíróságig, azt képviselve, hogy az abortusz teljes tiltása sérti az emberi jogokat, ellentétes az uniós joggal, mert szükségtelen fájdalomnak és szenvedésnek teszi ki az északír nőket. Sarah Ewart jogi képviseletét az Amnesty International biztosította, egy idő után pedig már nem lehetett megállapítani, hol kezdődik az azonos neműek házasságkötéséért demonstráló és hol végződik az abortusz dekriminalizásáért tüntető tömeg.
Sarah Ewart tehát győzött, a jogi verdikt október harmadikán született, a Westminsterben viszont már júliusban meghozták a törvényt, amely 2019 októberétől lépett hatályba. A törvény értelmében törölték a vonatkozó 1861-es törvény 58-as és 59-es cikkelyeit, amelyek akár életfogytiglani börtönbüntetéssel fenyegették az abortusz elvégzését. A részletes szabályok még nem ismertek voltak ekkor, de ma már annyi tudható, hogy Sarah Ewart rövidesen Észak-Írországban is elvetethetné a magzatát, és az új szabályozás kiterjed a nemi erőszakban fogantakra is. 2020 áprilisától kezdve két kórházban végeznek majd abortuszokat Észak-Írországban, és előre pufferzónákat alakítanak ki a kórházak körül, készülve a tiltakozóakciókra. A várakozások szerint évente 1060 abortuszt fognak végrehajtani az országrészben.
A westminsteri parlament lényegében rákényszerítette Észak-Írországra az abortusztörvényt (és ezzel együtt az azonos neműek házasságát), ez nem az írek döntése volt. A britek jogharmonizációra hivatkoztak: brexit ide vagy oda, éppen az uniós jog miatt kell Skóciához, Angliához és Waleshez hasonlóan most már Észak-Írországban is liberalizálni a törvényt.
Az Ír Köztársaság: Népszavazás és változások
Az Ír Köztársaságban az abortusz mindig is tilos volt, tekintet nélkül az emberi-orvosi tragédiákra, például az erőszakban, vérfertőzésben fogant terhességre is. A tilalmat az ír szavazók 1983-ban az alkotmányba is beemelték (53 százalékos részvétel mellett 66-34 százalékos szavazati arányban). Ez lett a nyolcadik módosítás, az alaptörvény azóta kimondja, hogy a meg nem született magzatnak is ugyanannyi joga van az élethez, mint egy várandós nőnek.
Tragikus esetek és a változás kényszere
Az ír abortuszszabályozás számos tragikus esetet eredményezett, amelyek egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a politikai vezetésre a változás érdekében.
- Az "X-eset" (1992): Egy 14 éves lány, X, megerőszakolásból esett teherbe, és öngyilkosságot fontolgatott. Angliába akart utazni abortuszra, de az állam megpróbálta megakadályozni. Az ügy végül odáig fajult, hogy az ír legfelsőbb bíróság kimondta, az anya öngyilkos hajlama alapul szolgálhat az abortuszhoz. 1992-től ezáltal legálissá vált az addig is létező gyakorlat, miszerint a nők ezrével utaznak Angliába és Walesbe terhességmegszakításra. Évente 3-6 ezren, 1992 óta mindmáig körülbelül 170 ezren döntöttek így.
- D. kisasszony esete (2007): A várandós D. kisasszony magzatánál halálos rendellenességet diagnosztizáltak. Annak ellenére, hogy ő maga abortuszellenes volt, szerette volna megszakítani a terhességet, de a szigorú törvények ezt nem engedték. Az állam meg akarta tiltani neki, hogy külföldre menjen abortuszra, de a bíróság végül engedélyezte az utazást. A nő végül nem terhességmegszakítást csináltatott Angliában, hanem gyógyszeresen kényszerített magzatelhajtást, vajúdással, szüléssel.
- Savita Halappanavar esete (2012): Az indiai származású Savita Halappanavarnak eszébe sem jutott az abortusz, de 17 hetesen görcsei lettek, a magzatvize elfolyt. Kizárt volt, hogy a magzat túléli, de amíg a méhen belül dobogott a szíve, addig nem volt mit tenni, a jog nem adott lehetőséget lépni. Savita hiába kapott antibiotikumokat a fertőzésveszélyre, nem tudta elkerülni, állapota romlani kezdett, és végül vérmérgezésben elhunyt. A tragédiát követően országszerte több ezren tüntettek az abortusztörvény ellen és annak módosítása érdekében.
A 2018-as népszavazás
A közvélemény és a politikai nyomás hatására 2018. május 25-én népszavazást tartottak Írországban az abortusztörvény módosításáról. A referendumon a résztvevők kétharmados többséggel (66-34 százalékos arányban) az alkotmány nyolcadik módosításának eltörlésére szavaztak, amely a meg nem született magzatnak is ugyanannyi jogot biztosított az élethez, mint egy várandós nőnek. Ha a referendumon az abortusztörvény módosítására ikszelnek többen, akkor a jövőben a magzat 12 hetes koráig legális lesz az operáció.
Az abortusz valósága a tiltás ellenére
Az ír és északír hatóságoknak évente több ezer nő ellen kellett volna bűnvádi eljárást indítaniuk, bizonyítékaik voltak ugyanis a bűnesetekről. Ehhez nem kellett titkosszolgálati módszerekhez folyamodniuk, elég volt felütniük az angol statisztikai évkönyveket. Az angol állami egészségügy ugyanis az 1970-es évektől nyilvántartja az Ír-szigetről abortuszra Angliába érkezőket, és ezt évente országonkénti bontásban nyilvánosságra is hozza.
| Ország | Terhességmegszakítások száma | Arány (összesből) |
|---|---|---|
| Ír Köztársaság | 2860 | 61% |
| Észak-Írország | 1053 | 22% |
| Összesen (Ír-sziget) | 3913 | 83% |
| Egyéb országok | 787 | 17% |
| Összesen | 4700 | 100% |
Ez a táblázat jól mutatja, hogy a tiltás ellenére az abortuszok száma jelentős volt, és a nők külföldre utaztak a beavatkozás elvégzése érdekében. Ezen kívül az abortusztablettákat is illegálisan rendelték az interneten, és annak ellenére alkalmazták tömegesen, hogy az orvosi háttér nélkül veszélyes a nő egészségére, és persze a törvényeik szerint az abortusztabletta alkalmazása is életellenes bűncselekménynek minősült.
Tanulságok Magyarország számára
A magzati életet védendőnek tartjuk, de cikkünkben ennek nem jogi, hanem gyakorlati szempontjait tartjuk szem előtt. A magzatok védelmét álláspontunk szerint főként az szolgálja, ha szüleik értéknek tartják őket. Amennyiben ez teljesül, liberális szabályok mellett is csökkenhet az abortuszok száma.
Magyarországon 1992-ben hozta meg a parlament a magzati élet védelméről szóló törvényt, amely lényegében helyben hagyta a korábbi liberális szabályozást. A magyar törvény az anya „válsághelyzetére” (mely definíció szerint lehet testi vagy lelki megrendülés is) való hivatkozással is megengedi a terhesség megszakítását. S mivel a jogszabály nem definiálja, mi a válsághelyzet, így lényegében egyetlen időben előterjesztett abortuszkérelmet sem lehet visszautasítani.
Éles társadalmi vita bontakozott ki, tüntetéseket tartottak, a magzatvédők nehezen emésztették meg, hogy a törvény beterjesztője egy kereszténydemokrata miniszter volt, ám a szakemberek még az új szabályok elfogadása előtt arra lettek figyelmesek, hogy csökkenni kezdett az abortuszok száma. A kérdés ugyanis a közélet és a társadalmi élet középpontjába került, az emberek rákényszerültek arra, hogy kialakítsák a saját álláspontjukat, mert még a baráti társaságok is erről vitatkoztak. Nemcsak a médiában, hanem saját családjukon belül is megrázó történeteket ismertek meg - például saját meg nem született testvéreikről, szüleik emiatt később érzett lelkiismeret-furdalásról. (A korábbi generációkban minden második nő megélt egy abortuszt élete folyamán.) A vitákkal teli években 20-30 százalékkal esett vissza a terhesség-megszakítások száma, és a folyamat kisebb átmeneti visszaeséssel a mai napig tart. Ez azt mutatja, hogy a törvényi tiltás önmagában nem elegendő, sokkal inkább az emberek gondolkodásának és értékrendjének változása az, ami hosszú távon hatékony.
Ha az abortuszok számát jelentősen csökkenteni szeretnénk, akkor főként az alacsony iskolázottságúakra, a kelet-magyarországiakra, a gyermektelenekre és a nagycsaládosokra koncentrálva kellene segítő programokat kidolgozni, felhasználva az abortuszbizottságok adta lehetőséget.