A gyermeknevelés az elmúlt évtizedek alatt gyökeresen megváltozott. A modern kori irányzatok már attól is némileg eltérnek, amit nagyanyáink követtek, hát még azoktól mennyire különböznek, amik a 20. században voltak divatosak. Természetes, hogy minden szülő azon aggódik, hogy vajon helyes módon neveli-e a gyermekét, éppen ezért sokan különböző szakemberek véleményét követik. Ha nevelésről szóló videókat nézel, könnyen elönthet a bőség zavara. Számtalan nevelési módszerrel találkozhatsz: Montessori, Waldorf, Reggio Emilia, pozitív fegyelmezés, kötődésalapú vagy kapcsolódó nevelés, esetleg Pikler-módszer? Mindegyik gyerekbarát, mindegyik más elvre épít, és mindegyik hívei meg vannak róla győződve, hogy az a legjobb. De vajon melyik illik a te gyermekedhez - és hozzád? Nézzük meg együtt, miben különböznek, mit adhatnak, és hogyan találhatod meg a nektek való utat.
A Magyarországon divatos legtöbb nevelési irányzat többségének eredete valamilyen formában az Egyesült Államokhoz köthető. A kötődő nevelés, a kapcsolódó nevelés és a válaszkész nevelés mind hasonló elveken alapulnak, de kissé eltérő irányzatok. A Pozitív fegyelmezés (Positive Discipline) az Egyesült Államokból származik, és elsősorban Dr. Jane Nelsen nevéhez köthető. Dr. Nelsen az 1980-as években dolgozta ki ezt a nevelési irányzatot, amely azóta világszerte népszerűvé vált. A Szabad játékon alapuló nevelési irányzat a 20. század közepén kezdett formálódni, és alapjai a fejlődéslélektani kutatásokra és a pedagógia különböző irányzataira vezethetők vissza.
Régebben nem csupán a gyermeknevelés volt gyökeresen más a mai nézetekhez és elméletekhez képest, hanem maga a gyermekekről való vélekedés is különbözött. Egészen a középkorra nyúlik vissza az a nézőpont, amikor a gyermekeket „kicsi felnőttnek” tartották, tehát különösebben más bánásmódot, szabadságot nem igényelnek. A pszichológia tudományának megjelenésével és fejlődésével aztán nagy utat tett meg a gyermek-és családpszichológia, a neveléstudomány. Az aktuális pszichológiai elméletek formálták a nevelési trendeket, így például volt olyan időszak, amikor a csecsemők udvaron altatását javasolták, vagy sok felnőttkori probléma okát a feloldatlan Ödipusz-komplexusban látták. Napjainkban a pszichológia mint tudomány nem ír le kőbe vésett, mindig működő nevelési gyakorlatokat, csupán ajánlásokat tesz; viszont magáról a szülői viselkedésről, és annak következményeiről gyorsan gyarapodó szakirodalom van már, ami hatással van most is a trendekre.
A legnépszerűbb nevelési irányzatok részletesen
Kötődő nevelés (Attachment Parenting)
Ez a nevelési irányzat, amely az USA-ból indult el. A kötődő nevelés (angolul Attachment Parenting) Dr. William Sears amerikai gyermekorvoshoz köthető, aki a ’90-es években népszerűsítette ezt a módszert. Az elmélet alapja a kötődéselmélet (John Bowlby brit pszichológus munkásságából), amely azonban brit eredetű. Tehát míg a kötődő nevelés gyakorlati alkalmazása amerikai, a mögöttes pszichológiai elmélet európai. Lényege: A gyermek igényeire való azonnali és érzékeny reagálás, a szoros fizikai és érzelmi kötődés kialakítása.
A kötődő nevelés célja érzelmi és lelki kapcsolatot biztosítani a gyermek és a szülője között. Ez úgy valósulhat meg, ha a szülő a gyermeke szükségleteire a lehető leggyorsabban és legkonzekvensebben reagál. Hiszen ha így tesz, a gyermekben pozitív hozzáállás alakul ki a világ iránt, és biztonságban érzi magát. Minél jobban tud az anya figyelni gyermeke szükségleteire, és ráhangolódni az igényeire, annál ügyesebben olvas a gyermek jelzéseiben, és képes kialakítani a kettejük közötti szoros kötődést. Ennek legelső lépései: az igény szerinti szoptatás, együtt alvás a gyermekkel és hordozás (az édesanya magára köti a kisbabát).
A kötődő nevelés alapját a kötődési elmélet adja, azonban nagy félreértéseket tud szülni az, ha csak a név alapján ítélünk. Sokan habár csak a kendőben hordást, az együtt alvást és a gyakori szoptatásokat látják benne, ennél azonban komolyabb, tudományos háttérrel rendelkezik. A legnagyobb hangsúlyt a biztonságos kötődés kialakítására helyezi, hiszen az a gyermek is kötődik a szüleihez, aki bántalmazásban, esetleg elhanyagolásban nő fel otthon - csakhogy ott a bizonytalan kötődés a későbbi, felnőtt életet is megnehezíti majd. 8 alappillére van a módszernek, melyek támpontot adhatnak a szülőknek, mint például a megfelelő felkészülés a szülőségre, a szoptatás, a bőr-a-bőrrel kapcsolat vagy az együtt alvás. Bár alapvetően pozitív a fogadtatása ennek a szülői gyakorlatnak, azonban kritikák is érték: sokan bírálták, hogy a gyermek mindezek hatására túlkötődő lesz, a szülő pedig túlstresszelt, amikor igyekszik megfeleli a „szupermami” címnek.
Kapcsolódó nevelés (Connection Parenting)
Ez a kifejezetten az USA-ból származó nevelési irányzat Patty Wipfler nevéhez fűződik, aki a Hand in Hand Parenting alapítója. Lényege: A szülők és gyermekek érzelmi kapcsolódásának mélyítése, különösen az érzelmek felismerése és kezelése révén. Ez a kifejezés szintén a szülők gyors és érzékeny reakcióját helyezi előtérbe, amikor a gyermek szükségleteit figyelik.
A kapcsolódó nevelés (Connection Parenting) Patty Wipfler és a Hand in Hand Parenting mozgalom hatására vált ismertté, és a gyerekek érzelmi szükségleteire helyezi a hangsúlyt. Ennek a megközelítésnek a központi gondolata, hogy a gyerek csak akkor képes valóban együttműködni és tanulni, ha érzi: a szülő érti őt, elfogadja, és szeretettel kapcsolódik hozzá még akkor is, ha épp nehéz viselkedésről van szó. A kapcsolódás nem jutalom vagy feltétel, hanem a nevelés alapja - a mindennapi ölelésekben, a figyelmes hallgatásban és a közös játékban nyilvánul meg.
Patty Wipfler: “Hallgasd meg!” című könyve alapján megszületett a Kapcsolódó Nevelés szülőprogram. Wipflernek határozott elképzelése van arról, hogyan kéne kapcsolódni a gyermekhez. A “hallgasd meg!” módszer a passzív meghallgatást emeli ki, mint értékes kapcsolódási lehetőséget. Szülőtréningein gyakorlatként szerepel egymás meghallgatása ítélet, belekérdezés, vélemény és tanács közlése nélkül: megszabott ideig beszél az egyik szülő, kibeszélve a frusztrációit, és ugyanannyi ideig beszél a másik szülő.
Válaszkész nevelés
Lényege: A válaszkész nevelési irányzat elvei szerint a szülők gyorsan és megfelelően reagálnak a gyermek jelzéseire, az érzelmi szükségleteket állítva középpontba.
A pszichológia egyetért abban, hogy négy főbb stílust tudunk elkülöníteni, amelyek valamelyikébe tartozhat egy szülő. 1. Tekintélyelvű, kontrolláló, büntető, autoriter - hideg és határozott (külső kontroll) - a szülő a főnök. 2. Megengedő, engedékeny - kedves és határozatlan (nincs kontroll) - a gyermek a főnök. 3. Következetes, demokratikus, autoritatív - kedves és határozott (belső kontroll) - tiszteletteljesen fegyelmezett: közös szabályokat állító. A szülői stílusok és attitüdök hatásait vizsgálva mára már elfogadott tény, hogy a következetes (autoritatív, demokratikus) hozzáállás biztosítja a gyermek számára a legjobb lehetőséget a helyes életvezetési készségek és minták elsajátítására.
Pozitív fegyelmezés (Positive Discipline)
A Pozitív fegyelmezés az Egyesült Államokból származik, és elsősorban Dr. Jane Nelsen nevéhez köthető. Dr. Nelsen az 1980-as években dolgozta ki ezt a nevelési irányzatot, amely azóta világszerte népszerűvé vált. A Pozitív fegyelmezés alapja Alfred Adler és Rudolf Dreikurs pszichológiai elméletein nyugszik, akik a 20. században hangsúlyozták a gyermekek és a felnőttek közötti kölcsönös tiszteletet, valamint a közösségi és társas kapcsolatok fontosságát. Lényege: A szülői szerep olyan megközelítése, amely a gyermek iránti tiszteletet, empátiát és határozott határszabást hangsúlyozza. A cél a gyermek viselkedésének irányítása, de anélkül, hogy büntetést alkalmaznánk.
A pozitív fegyelmezés szemlélete Alfred Adler és Jane Nelsen pszichológiai elméleteire épül, amelyek szerint a gyerekek legmélyebb szükséglete a közösséghez tartozás és a fontosság érzése. Ez a megközelítés nem a büntetésre vagy a jutalmazásra helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy a gyerek megtanulja, hogyan hozhat felelős döntéseket, és hogyan járulhat hozzá a közösséghez. A szülő vagy pedagógus következetesen, de szeretetteljesen irányít: határokat állít, miközben meghallgatja és tiszteletben tartja a gyerek érzéseit és szükségleteit. A cél, hogy a gyermek belső motivációból tanuljon együttműködni, ne félelemből vagy kényszerből, és így fejlődjön empátiája, önfegyelme és önbizalma is.
Debbie Godfrey a Pozitív Fegyelmezés irányelveit és tréning-módszertanát használta fel saját brand-je megalkotásában, apró módosításokkal. A programot Dr. Jane Nelsen és Linn Lott pszichológusok, családterapeuták állították össze a szülők számára, és a folyamat működik, akármilyen élethelyzetben, vagy életkorban találjon rá a család.
Montessori pedagógia
A Montessori pedagógia Olaszországból származik. Alapítója Maria Montessori (1870-1952), olasz orvos és pedagógus volt, aki a 20. század elején dolgozta ki ezt az oktatási módszert. Montessori elsőként a mentális sérüléssel élő gyermekekkel kezdett foglalkozni, majd tapasztalatait később az általános oktatásba is átültette. Első iskoláját, a Casa dei Bambini-t (Gyermekek Háza) 1907-ben nyitotta meg Rómában.
A Montessori módszer hangsúlyozza a gyermekek természetes tanulási folyamatát, ahol ők önállóan, saját tempójukban fedezhetik fel a világot. A Montessori-módszert több mint száz éve dolgozta ki Maria Montessori, olasz orvos és pedagógus, aki szenvedélyesen hitt abban, hogy a gyerekek nem üres edények, amelyeket meg kell tölteni tudással, hanem önálló, kíváncsi felfedezők. Montessori megfigyelte, hogy ha a gyerek szabadon választhat, mit és hogyan szeretne csinálni, akkor sokkal mélyebben és örömtelibben tanul. A módszer lényege, hogy a környezetet úgy alakítja, hogy minden eszköz elérhető legyen a gyerek számára - a polcok alacsonyak, az eszközök méretre szabottak, a felnőtt pedig nem irányít, hanem kísér.
Ha független és kíváncsi gyermeked van, a Montessori lehet jó választás. Ha szeretsz rendszert tartani, a Montessori segíthet.
Waldorf-pedagógia
Rudolf Steiner Waldorf-pedagógiája a gyerekek belső világát helyezi a középpontba: a képzeletet, az érzelmeket és a művészi kifejezésmódot. Steiner hitt abban, hogy a gyerek nem kis felnőtt, hanem egy fejlődési szakaszait élő, érzékeny lény, akinek az érzelmi biztonság legalább annyira fontos, mint a tudás. A Waldorf-óvodákban és iskolákban ezért nagy szerepet kap a ritmus, az ismétlődés, a természet és a kézművesség - a gyerek a saját tempójában fedezi fel a világot, miközben a tanulás nem verseny, hanem élmény.
Ha érzelmes és fantáziadús gyermeked van, inkább a Waldorf lehet jó választás.
Reggio Emilia-módszer
Ez az irányzat a II. világháború után, Olaszországban született, amikor a közösségek újra akarták építeni nemcsak az országot, hanem a gyerekek jövőjét is. A Reggio Emilia-módszer alapja, hogy a gyerek természetes kíváncsisága és érdeklődése a legjobb tanító. Nem a felnőtt irányít, hanem a gyerek kérdései, ötletei és megfigyelései formálják a tanulás folyamatát.
Pikler-Emmi-módszer
A Pikler-Emmi-módszert a 20. század közepén dolgozta ki Pikler Emmi Magyarországon. Azzal a meggyőződéssel indult, hogy a kisgyermek a szabad mozgáson keresztül fejlődik a legjobban. Minden gondozási helyzet - legyen az pelenkázás, etetés vagy öltöztetés - lehetőség a kapcsolódásra és a bizalom erősítésére. Ahelyett, hogy siettetnénk vagy erőltetnénk a mozgást, a módszer a gyermek ritmusát és kezdeményezéseit követi, így tanulja meg önállóan felfedezni a testét és a világot. A gondozás (pelenkázás, etetés, fürdetés) nyugodt, figyelmes együttlét. Pl. ne ültess, ne állítsd fel a gyereket, amíg ő maga nem kezdeményezi.
Ha érzékeny és kapcsolódásra vágyik gyermeked, talán a Pikler-módszer is szóba jöhet.
Lassú nevelés
A Lassú nevelés mozgalma a 21. század elején indult, és az olaszországi Lassú mozgalomhoz (Slow Movement) kapcsolódik, amely a rohanó életmód ellensúlyozására jött létre. Az eredeti Lassú mozgalom, amely az étkezéssel kezdődött (Slow Food), Olaszországból indult az 1980-as években, majd kiterjedt más területekre is, beleértve az életmódot és a gyermeknevelést. A Lassú nevelési irányzat koncepciója főként arra épül, hogy a gyerekeknek időt és teret adjanak a szabad játékra, a világ felfedezésére, és a saját tempójukban való tanulásra, anélkül hogy túlzottan siettetnék vagy irányítanák őket. Lényege: A gyerekekre való figyelés, a rohanás elkerülése, és a minőségi időtöltés központba állítása. Ez a szemlélet a modern élet felgyorsult tempójának ellensúlyozására szolgál.
A szülői stílusok és a tudatos nevelés
A neveléspszichológia szerint alapvetően minden szülői stílus besorolható két jellemző együttesének mentén: ezek a kontrollálás és az elfogadás. Vannak szülők, akik nem kontrollálják a gyereküket, ellenben nagyon elfogadók: ilyenkor a gyermek körül nincsenek szabályok és határok, ami visszavehet a gyermek fejlődéséből, dacára annak, hogy szeretetteljes közegben nőhet fel. Ennek ellentéte a magas kontroll és a nem elfogadó légkör, ami szintén nem járul hozzá a megfelelő fejlődéshez. A legkedvezőbb a kontroll és az elfogadás párhuzamos jelenléte, hiszen ilyenkor a szülő empatikusan fordul a gyermeke felé, de megtartja a határokat. Mondani sem kell, a legtöbb szülő számára ez utóbbi az áhított viselkedés, így a közösségi médiában is egyre gyakrabban találkozhatunk azokkal a szülői viselkedésekkel, amik ezt segítik elő.
A tudatos nevelés, és az önmagunk képzése szülőként, egyre népszerűbb kezd lenni világszerte. Nem is csoda, hiszen minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének, és egy adott ponton mindenki ütközik nehézségbe, kérdésekbe, kételyekbe, hogy hatékony-e, ahogy nevel? Valjuk be, sokszor nem sok megbízható eszköz van a kezünkben: a legtöbbször a kapott szülői mintáink szerint nevelünk, még akkor is, ha eredetileg szerettük volna elkerülni ezt. Megritkultak a nagycsaládok, közösségek is, ahonnan működő, és kevésbé működő modellekből tanulhatnánk. Ezért aztán elkezdjük képzeni magunkat, hogy hatékonyabbak lehessünk, magabiztosabbak lehessünk, jobban működjenek a kapcsolataink, és élvezni tudjuk a családunkat.
A szülői magatartások közül az engedékeny szülő nem állít fel szabályokat és korlátokat, nem követel, nem büntet, elfogadja a gyermek kívánságait, cselekedeteit. A tekintélyelvű nevelési stílus legtipikusabb jellemzői: nagyon magas szülői kontroll, a szabályok megkérdőjelezhetetlenek, ezeket mereven alkalmazza, és ha a gyermek nem tartja be, akkor büntet. A hiteles szülő is kialakít szabályokat, elvárja azok betartását, de bizonyos fokig rugalmas és alkura is hajlik. Ha szükséges, magyarázatot ad, de meghallgatja a gyermekét is, aki számára világosak az elvárások. Ezek a szülők reális választási lehetőségeket kínálnak, ezért gyermekeik sikeresebben alkalmazkodnak, jobb az önértékelésük, különb iskolai eredményeket érnek el; szociális készségeik fejlettebbek; az érzelmeiket, indulataikat jobban tudják kontrollálni.
A pozitív nevelés célja, hogy a szülő a gyermek személyiségében rejlő lehetőségekből kiindulva biztosítsa számára a teljes önmegvalósítást, kiteljesedést. Ehhez az szükséges, hogy a szülők képesek legyenek a gyermek érdeklődésére, a benne rejlő képességekre figyelni, és nem rájuk erőltetni saját, személyes ambícióikat. A szigorú szabályok, kioktatás és állandó utasítások helyett a pozitív nevelés szerint a szülő vezeti, kalauzolja gyermekét. Próbálja megérteni őt, megtalálni a lehetőségeket, amik segíthetik kiteljesíteni önmagát, megszerezni az önmegvalósításhoz szükséges képességeket. A szülő ehhez biztonságos, érdekes környezetet teremt, amely inspirálja a gyermeket a felfedezésre, és rávilágít arra, hogy vannak érdekes dolgok, amikkel foglalkozhat.
Mi az oktatás jövője? Steve Levitt, a Freakonomics munkatársa és Ben Gomes, a Google vezető technológusa
Miben térnek el a nevelési irányzatok?
A divatos nevelési irányzatok valójában nem egymás ellenfelei, hanem különböző szemüvegek, amelyeken keresztül más-más oldalról látod ugyanazt a célt: egy egészséges, kiegyensúlyozott, kíváncsi és szeretetteljes gyermeket. Nem kell egy táborhoz tartoznod. Gondolj a saját határaidra! Ezek az irányzatok átjárhatók. Fontos átgondolnunk, hogyan is akarjuk nevelni gyermekeinket, de semmiképpen ne ragaszkodjunk az előre meghatározott elvekhez a végsőkig, kezeljük rugalmasan, hogy az ebből fakadó negatív érzések ne rontsák a kapcsolatot a gyermekkel. Nem kell magunkra kényszeríteni olyan elvárásokat, amelyeknek nagyon nagy megerőltetéssel tudunk, vagy képtelenek vagyunk megfelelni, és ami miatt aztán állandó bűntudatunk van.
A gyermekeink számára a biztonság megteremtése a legfontosabb, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a családtagok (anya, apa, nagyszülők) egységes elvek alapján határozzák meg a szabályokat, a nevelés irányait: amit a szülők elvárnak, illetve megszabtak, a nagyszülők ne írják fölül engedékenységükkel.
A legjobb szülő az elég jó szülő. Mint láthatjuk, hiába a tökéletesen boldog babaképek az Instagramon vagy az ajánlások a baba-mama csoportokban, nem létezik egyetlen, illetve legjobb nevelési módszer, gyakorlat. Vannak elemek, amik elengedhetetlenek egy gyermek egészséges fejlődéséhez (mint például a válaszkészség és a gyengédség), míg vannak speciális témák, amiket a szülő dönt el, hogy szeretne-e alkalmazni (mint például szoptatás egy éves kor után, vagy az együtt alvás a babával). Érdemes mérlegelni, hogy mit tartunk fontosnak, illetve határokat állítani a saját pihenőidőnk érdekében is. Hiszen amíg az anya nem tud magabiztos, tettre kész lenni; vagy épp érzelmi problémákkal küzd, addig gyermekének sem tudja megadni azt a törődést és szeretetet, amire szüksége van. Ugyanakkor nem szabad annak a hiedelemnek az árnyékában élni, hogy egy anyának/szülőnek mindig a 100%-ot kell nyújtania: ezt bizonyítják egyes kutatások is, amikben a biztonságos kötődés kialakításához már az is „elegendő volt”, ha az anya az esetek 60%-ában elérhető volt mind fizikailag, mind érzelmileg a gyermek számára.
tags: #nevelesi #iranyzatok #babaknak