Ahhoz, hogy gyermek foganhasson, egy egészséges, érett petesejtnek és a hímivarsejtnek kell, megfelelő körülmények között találkoznia. A női ivarszervek összehangolt, egészséges működése és a fogamzó-képesség egy összetett, több szinten zajló biológiai rendszer eredménye. A női ivarsejtek, a petesejtek a petefészkekben termelődnek. A természet bőkezűen ellát minden nőt ilyennel: egy ivarérett nő petefészkében körülbelül négyszázezer éretlen petesejt van, de ebből havonta általában csak egy, összesen mintegy négyszáz érik meg az élete során.
Az érés folyamatában számos szerv részt vesz, egy igen összetett hormonális rendszer szabályozza azt az utat, amíg az éretlen petesejt a bölcsőjében, az ún. tüszőben megérik, majd kiszabadul, és a petevezetéken át elindul a méh irányába. A többlépcsős rendszer minden szintjén adódhat olyan probléma, amely a petesejt termelődésének zavarához, hosszabb távon, kezeletlenül hagyva meddőséghez vezethet.
A hormonális szabályozás szerepe a petesejt fejlődésében
Az agyalapon található hipotalamusz termeli azt a hormont (GnRH), ami az egész folyamatot szabályozza. A fogamzó-képesség zavarát okozhatja ennek a hormonnak a hiánya is. A női ciklus vezérlésének következő szintje az agyalapi mirigy, amelynek hormonjai szabályozzák a tüszők működését. A GnRH hormon az agyalapi mirigyből, a hipofízisből tüszőérést serkentő, FSH hormont szabadít fel, ami beindítja a petefészkekben a petesejteket tartalmazó tüszők (follikulusok) fejlődését. A hipofízis FSH hormontermelését is sok tényező (daganat, stresszhatás, súlyproblémák (túlzott soványság éppúgy, mint az elhízás) befolyásolhatja.
Ha ennek oka azonosítható, annak megszüntetése eredményre vezethet, ha nem, akkor gyógyszeres hormonpótlás lehet a megoldás. Szintén a hipofízis termeli a prolaktin nevű hormont, amely a szoptatós anya tejelválasztását biztosítja, és gondoskodik arról, hogy az anya ne essen idejekorán újra teherbe. Ennek a hormonnak a túltermelődése is okozhat átmeneti meddőséget.
A havi ciklus folyamata és a peteérés
Ha idáig minden rendben van, és az agyból megérkezik az "üzenet" a tüszőkhöz, akkor kezdődik a havi ciklus folyamata, amelyet ellentétes hatású hormonok tartanak fenn. A ciklus első felében az FSH hormonok hatására megindul a petesejtet tartalmazó tüszők fejlődése. Ezek ún. tüszőhormonokat, ösztrogéneket termelnek, amelyek szerepe az, hogy felépítsék, megvastagítsák a méhnyálka-hártyát. Az emelkedő ösztrogénszint gátolja az FSH hormonok termelődését, majd a középidő közeledtével kiváltja a hipofízisből a sárgatest-érést serkentő (LH) hormon termelését, amely a megérett tüsző megrepedéséért felelős.
A tüsző megrepedése során kiszabaduló folyadék a petesejtet továbbítja, mintegy átmossa a fimbriákon keresztül a petevezetékekbe. A megrepedt tüsző helyén bevérzés jön létre, amelyben hamarosan sárga festékanyag rakódik le, az így létrejövő sárgatest szintén hormonokat termel. Legfontosabb hormonja a progeszteron, mely a méhnyálkahártya mirigyes átalakítását végzi, alkalmassá téve a megtermékenyített petesejt befogadására. Ha nem jön létre fogamzás, a sárgatest visszafejlődik, a megvastagodott méhnyálkahártya hormonhiány miatt elsorvad és kevés vérzés kíséretében lelökődik.
A peteérést befolyásoló tényezők és problémák
A fenti folyamat bármelyik lépcsőjénél adódhat probléma, amely miatt a tüszők nem működnek megfelelően, és a pete nem érik be. Ilyen például a policisztás ovárium szindróma (PCOS) nevű betegség, amelynél a hormonok közötti együttműködés zavara, közte a magas inzulinszint férfihormon-túlműködést eredményez (ez okozza a jellegzetes tüneteket, az aknés arcbőrt, a szőrösödést, hajhullást és szeborroeát). A petefészkek megnagyobbodnak, kérgük megvastagszik, bennük számos apró ciszta található.
A PCOS mellett gyakran nincs ovuláció, nincs sárgatestfázis, vagyis a pete nem érik meg, és nem tud kipattanni a tüszőből, mivel nem következik be a tüszőrepedés. Ehhez hasonló elváltozás a meg nem repedt ("túlélő") tüsző szindróma (folliculus persistens). Ebben az esetben a tüsző megérik, de nem reped meg, nem érlelődik a helyén sárgatesthormon. Ez az elváltozás többnyire csak az egyik petefészekre terjed ki, féloldalas.
A meddőség okai és a fogantatás segítése
Számos oka lehet, ha a fogantatás természetes úton nem valósul meg. Sok esetben a termékenység helyreállítása nem igényel összetett eljárásmenetet, tájékoztatással, helyes életmóddal, diétával, a megfelelő testsúly elérésével, rendszeres mozgással, szükség esetén hormonkezeléssel, kisebb műtétekkel eredményt érhetünk el. Számos modern technika és műtéti eljárás áll rendelkezésre nők és férfiak számára egyaránt, amelyek gyakran mindössze egynapos klinikai jelenlétet igényelnek, többek között például a has-és méhtükrözés esetén.
A WHO definíciója szerint, ha egy gyermekre vágyó párnak rendszeres szexuális élet mellett védekezés nélkül egy év alatt nem sikerül a teherbeesés, akkor meddőség áll fenn, amelynek okait orvosi segítséggel javasolt megvizsgálni és megoldást találni rá. A háttérben számos ponton meghúzódó nehézség állhat, az egyik legfőbb momentum a beágyazódás folyamata. A sikeres beágyazódás lényege, hogy a zigóta megtapad a méh megvastagodott falán. A megtermékenyülést követően a zigóta 5-7 napot vándorol, mire a méh üregébe érkezik.
| Ok | Előfordulás |
|---|---|
| Női okok | kb. 40% |
| Férfi okok | kb. 40% |
| Kombinált okok (mindkét fél) | kb. 20% |
Asszisztált reprodukciós technikák
Az eljárás során a szakemberek a petefészkeket stimulálják a kezelésben használatos gyógyszerekkel, injekciókkal. Ezek a gyógyszerek szabályozzák a tüszőérést, a tüszőrepedést, a teljes női ciklus pontosan követhető, így az otthoni szexuális együttlét pontosan a peteérés időpontjához időzíthető. Ez a módszer tehát úgy segíti a teherbe esést, hogy az ahhoz szükséges folyamatokat összehangolja, a petesejt és a spermium találkozását megkönnyíti.
Inszemináció során a tüszőrepedést az előző módszerhez hasonlóan gyógyszerekkel időzítik, de a spermiumok nem szexuális együttlét útján jutnak el a petesejthez. Az inszemináció napján a pár férfi tagja spermamintát ad, amit feldolgozás után, pontosan időzített módon a kezelőorvos juttat be a méhbe egy puha katéter segítségével. A méhen belüli megtermékenyítés az ondósejtek termékenyítő képességének mesterséges elősegítésével lehetséges, míg a méhen kívüli megtermékenyítés az úgynevezett ICSI és IVF eljárásokkal történhet.
In vitro fertilizáció (IVF) és ICSI
Az IVF a leggyakrabban alkalmazott asszisztált reprodukciós eljárás, melynek legfőbb jellemzője, hogy a termékenyülés és az embriófejlődés nem a természetes környezetben, hanem „in vitro” módon, mesterséges környezetben, az embriológiai laboratóriumban történik. Ezután a laborban létrehozott és tenyésztett embriót egy katéterrel juttatják vissza a nő szervezetébe, hogy ott az embrió megtapadhasson és a kívánt terhesség létrejöhessen.
Az IVF egy speciális módszere az Intra-citoplazmatikus spermiuminjekciós eljárás, azaz az ICSI. Ezt azokban az esetekben alkalmazzák leginkább, amikor a férfinál a spermiumok száma nagyon alacsony, és azok nem megfelelő minőségűek, nem mozgékonyak. Az ICSI során laboratóriumi körülmények között, speciális mikroszkóp alatt egyetlen spermiumot injekcióznak közvetlenül a petesejtbe.
Embriótenyésztés és -transzfer
Korábban több embriót is beültettek egyszerre, annak érdekében, hogy a lombikkezelés eredményesebb legyen. A több embrió beültetése ikerterhességgel járhat, mely magasabb szülészeti kockázatokat hordoz magában. Mivel menstruációs ciklusonként általában csak egy petesejt érik meg, ezért a lombikkezelés során hormonális kezeléssel stimulálják a petefészkeket, hogy ily módon akár 10-15 petesejtet is nyerjenek.
Alapvetően ugyanazon természetes hormonokat használják injekció formájában, amelyek a szervezetben egyébként is irányítják a petefészek működését. Az injekciókat minden beteg más és más dózisban, személyre szabottan kapja. A páciensek egy része érzékenyen reagál a stimulációra és a kelleténél több tüsző érik meg. Hiperstimuláció esetén a petefészkek megnagyobbodnak, hasi fájdalom jelentkezik és hányinger is kísérheti a folyamatot, ekkor tüneti, támogató kezelés adható.
Az embriótenyésztés során a megtermékenyült petesejt elkezdi osztódását, így az embrió a fejlődése során folyamatosan egyre több sejtből áll. Optimális esetben az első nap 2, a második nap 4, a harmadik nap 8 sejtből. A 8 sejtes állapotot követően az embrió osztódó sejtjei egyre inkább összetapadnak, így jön létre a 4. napra az úgynevezett morula állapot, amikor az embrió sejtjei összeolvadnak, az egyedi sejteket már nem lehet megkülönböztetni. Ezután az embrió közepén egy folyadékkal telt üreg kezd kialakulni, amely egyre nő, így jön létre az 5. vagy 6. napra a blasztocisztaállapot.
Az embriótranszfer leggyakrabb a petesejt-leszívást (0. nap) követő 3. vagy 5. napon történik. A beavatkozás során az embriókat műanyag katéter segítségével, a méhnyakon keresztül a méh üregébe helyezik. Ritkán előfordulhat, hogy a katéter felhelyezésekor menstruációs fájdalomhoz hasonló görcsölés jelentkezik.
A blasztocisztatenyésztés és -visszaültetés jelentősége
A blasztocisztaállapot egy nagyon fontos momentum a fogantatás során, hiszen ez az a helyzet, amelybe már csak a legjobban osztódó, legalkalmasabb embriók jutnak el. A sikeres teherbeesést számos finoman összehangolt tényező segítségével igyekeznek elérni, amelynek fontos összetevője a blasztocisztatenyésztés és -visszaültetés. Annak feltétele, hogy ez bizonyos számú embrió esetében megvalósítható legyen, a több érett petesejt.
A blasztocisztakultúra nagy arányban végződik sikeres teherbeeséssel, emellett csökkenti a többes terhesség kialakulásának kockázatát, valamint az ikerterhesség esélyét. A kutatások során megfigyelték, hogy az ötödnapos embriókkal történő beültetés sikeresebb lehet. Az eljárás egyébként tiszteletben tartja a természetes folyamatokat: a méhnyálkahártya ugyanis körülbelül erre az időre lesz igazán felkészült, hiszen a nem laboratóriumi körülmények között létrejövő megtermékenyülés során is ennyi időbe telik körülbelül, míg a zigóta elér a méhbe, illetve ott akár 2-3 napon át is továbbosztódva megkezdi a beágyazódást.
A sikertelen lombikkezelések okai és a továbblépés lehetőségei
Bár a lombikeljárásról szóló közbeszédben sokszor a megtermékenyítés pillanata kerül csupán fókuszba, valójában ez a folyamat egy hosszú, körülbelül 5 hetes eljárás, amelyet a peteéréstől a megtermékenyítésen át az embriók beültetéséig végigkísérnek a szakemberek. Senki sem szeret belegondolni, de sajnos a lombikbébi-kezelések egy része nem végződik sikerrel. Egy sikertelen kezelés lesújtó tud lenni, hiszen sok fizikai és lelki energiát, időt és akár pénzt is belefektettél az egész procedúrába.
Látszólag minden lépés probléma nélkül végbemegy, a spermiumok és a petesejtek találkozásából létrejönnek az embriók, majd az egészségesen osztódó embriók a méhbe beültetésre kerülnek, ám végül mégsem jön létre a terhesség. Hasonlóan más biológiai folyamatokhoz, a terhesség létrejötte is egy rendkívül komplex folyamat. Ezért gyakran nem is lehet egyszerűen és egyértelműen beazonosítani a kezelés sikertelenségének az okát.
Lehetséges okok és kivizsgálási módszerek
Ismert azonban néhány konkrét tényező, amelynek szerepe lehet benne: rendellenes petesejtek, rendellenes spermiumok, gyenge minőségű embrió, gyenge petefészek-válasz, beágyazódási problémák, egészségtelen életmód. A petesejtekben található egy úgynevezett osztódási orsó, amely részt vesz a kromoszómapárok rendezésében, hogy a párok a petesejt fejlődése során megfelelően osztódjanak. Ha az osztódási orsó károsodik, az a kromoszómák rendellenes eloszlásához és így rendellenes, életképtelen embriókhoz vezethet.
A spermiumok örökítő anyagának (DNS) integritásáról ad információt a spermium DNS fragmentációs vizsgálat. Ha a DNS fragmentáció (töredezettség) magas, az alacsonyabb megtermékenyülési és beágyazódási rátával és magasabb vetélési rátával járhat. A normális spermium paraméterekkel rendelkező férfiaknál is lehet magas a DNS fragmentáció értéke.
Emlőegészség | 2.rész | Mik az emlődaganat kialakulásának okai, etiológiai tényezők?
A méhnyálkahártyának kritikus szerepe van a beágyazódásban. Háromféle teszt is létezik, ami információt ad a méhnyálkahártya állapotáról és arról, hogy szükség van-e személyre szabott kezelésre. Az ERA nevű teszt a méhnyálkahártya befogadóképességét, az EMMA a méhnyálkahártya mikrobiális összetételét, az ALICE pedig a meddőséget okozó, fertőző krónikus méhnyálkahártya-gyulladást vizsgálja. A kariotipizálás során a férfi és a nő kromoszómáit is megvizsgálják. Vért vesznek, hogy megtalálják azokat a kromoszóma problémákat, amelyek a lombikkezelés sikertelenségét okozhatják.
Az immunrendszer a saját szervezetet támadja meg és ez okoz meddőséget, ismétlődő vetéléseket és sikertelen lombikbébi-kezeléseket. Alloimmunitásnak nevezzük azt, amikor az anya immunrendszere elutasítja az apa sejtjeit és emiatt elpusztítja az embriót. Az esetleges immunológiai okok felderítésére vérvizsgálatot végeznek.
Mindenekelőtt nagyon fontos, hogy akár első, akár harmadik-negyedik kezelésedről van szó, mindig légy pozitív, de ne legyenek irreális elvárásaid magaddal és a kezeléssel szemben sem. Igyekezz a lehető legalaposabban körbejárni a témát, bátran tedd fel kérdéseidet a kezelőorvosodnak, érdeklődj a hozzád hasonló korú és állapotú nők sikerrátájáról, menj el minden szükséges vizsgálatra és persze figyelj az életmódodra is. Tudatosítsd magadban az érzéseidet, reményeidet és félelmeidet - és oszd meg ezeket másokkal is, ha szükséges, akár egy tanácsadóval, terapeutával. Ne csak testileg, lelkileg is készítsd fel magad a kezelésre.
Egy sikertelen lombikkezelés után rengeteg érzés kavaroghat benned: csalódottság, düh, fájdalom, félelem és reménytelenség érzése. Csak az tud erről igazán, őszintén beszélni, aki már átélte. A gyász folyamata mindenkinél egyéni színezetet ölt: időtartama, intenzitása, feldolgozása is eltérő. Ez egy teljesen normális folyamat és minden, amit érzel, része ennek a folyamatnak. Ha nem sikerül a kezelés, semmiképpen ne keress bűnbakot, ne hibáztasd magad, párodat vagy akár a klinikát, hiszen a szakemberek mindent a legjobb tudásuk szerint tesznek.