Mosolygós Bölcsőde Gyöngyös: Gondoskodás és Fejlődés a Gyermekekért

Intézményünk Magyarország Első Mosolygós Bölcsődéje!

Ez a címer azért is kitüntető számunkra, mert a bölcsődénkbe járó gyermekeink szülei ajánlották intézményünket. Ezért mi nagyon hálásak vagyunk! Ez az elismerés még nagyobb munkakedvet adott nekünk, hiszen ha tudjuk, hogy elismerik munkánkat, mi is boldogabban, lelkesebben dolgozunk.

A mosoly a hivatásunk lételeme, hiszen ez a beszállókártyánk a gyermekek lelkéhez. Nap mint nap pozitív gesztusokkal vesszük őket körül, ilyen a bizalom, a türelem, az ölbe vétel, bátorító pillantások, simogatások. Így hamar megkapjuk tőlük a bizalmat, mely odabújás, mosoly formájában nyilvánul meg először.

Mosolygós Bölcsőde címer

Elhelyezkedés és Környezet

Intézményünk Gyöngyös központjában található, az Orczy Kastély és a Mátrafüredre közlekedő kisvonat mellett; a vonatnak integető gyerkőcök legnagyobb örömére. Játszóudvarunk a védett Orczy parkkal határos.

Gyöngyös térkép, kiemelve a Mosolygós Bölcsőde helyét az Orczy Kastély és a kisvonat közelében

Ezen kívül madárbarát hely is vagyunk és 2022-től elnyertük a családbarát szolgáltató hely védjegyet is, ami tovább erősíti elkötelezettségünket a harmonikus környezet iránt.

Felújítás és Kapacitás

2011-ben egy sikeres EU pályázat segítségével a bölcsi minden helyiségét felújítottuk, korszerűbbé tettük. A felújítás magában foglalta egy új rész kiépítését, így ma már 110 férőhellyel várjuk a gyermekeket, négy gondozási egységgel, nyolc csoportszobával, és 19 lendületes, vidám, szakképzett kisgyermeknevelővel.

Egyedülálló Szolgáltatások Családoknak

Az alapellátáson túl a városban egyedülálló lehetőséget kínálunk a családok számára, játszócsoport és időszakos gyermekfelügyelet formájában. Ezzel is próbálunk a gyermekes családok segítségére lenni és őket támogatni.

Játszócsoport

A játszócsoport, mint szolgáltatás, lehetőséget biztosít az otthon lévő édesanyáknak, hogy gyermekükkel, esetleg gyermekes ismerőseikkel egy pár órát eltöltsenek a bölcsődében egy szakképzett kisgyermeknevelő társaságában. Erre egy külön, a gyermekek számára berendezett szoba áll a rendelkezésükre.

Gyerekek játszanak a játszócsoportban

Az itt találkozó szülők megbeszélhetik tapasztalataikat, problémáikat, tanácsokat kérhetnek egymástól és a kisgyermeknevelőtől, miközben gyermekük nagy örömmel fedezi fel az ott lévő játékokat és az odalátogató kis társait. Ez jó kikapcsolódást és szórakozást kínál a gyermekeknek és a szülőknek egyaránt.

Időszakos Gyermekfelügyelet

A bölcsőde másik szolgáltatása az időszakos gyermekfelügyelet, ami azt jelenti, hogy a szülő elfoglaltsága idejére gyermekét egy szakképzett kisgyermeknevelőre tudja bízni. Természetesen ez nem ilyen egyszerű!

Ahhoz, hogy ezt a szolgáltatást igénybe tudják venni az édesanyák, szükség van egy beszoktatási időre, amely alatt a kisgyermek megismerheti a kisgyermeknevelőt és az új környezetet. Ez azt jelenti, hogy egy pár alkalommal az édesanya a gyermekével együtt marad a bölcsiben, és együtt fedezik fel az új környezetet. Ezután már a szülő döntése, hogy mennyi időre kívánja igénybe venni ezt az alternatív ellátási formát.

Szülő és gyermek a bölcsődei beszoktatás során

Ezzel a két szolgáltatással igyekszünk a szülők segítségére lenni, és lehetőséget biztosítani számukra, hogy elfoglaltságuk idejére gyermeküket biztonságos helyen tudhassák, hogy gyermekükkel együtt jól érezhessék magukat, kikapcsolódhassanak és támogatást, segítséget kérhessenek. Mindkét szolgáltatás esetében a szülőknek lehetőséget biztosítunk annak megismerésére, hiszen a játszócsoport esetében együtt van a gyermekével, az időszakos gyermekfelügyelet esetében pedig a beszoktatási időszak ad erre lehetőséget.

Saját Konyha és Speciális Étkeztetés

Intézményünk saját konyhával rendelkezik, mely a bölcsőde mellett az óvoda részére is biztosítja az étkeztetést. Saját konyhánk lehetővé teszi intézményünkben a speciális étkeztetést is. Az élelmezésvezető, a szülők, a gyermekorvos és a kisgyermeknevelők segítségével állítja össze a gyermekeink étrendjét, a hozott orvosi papírok alapján.

Saját bölcsődei konyha

Támogatási Lehetőségek

Széleskörű összefogást kezdeményez a helyi gyermekintézmények és a civil szervezetek patronálása érdekében Gyöngyös önkormányzata, miután a kormányzati elvonások miatt az idén jóval kevesebb pénz jut a város költségvetéséből támogatásra.

Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Becsléseink szerint Gyöngyösnek mintegy 13 ezer szja-t fizető lakosa van. Sok kicsi sokra megy! Az alábbi táblázatban láthatók a támogatható alapítványok Gyöngyösön:

Alapítvány neve Adószám
Gyöngyösi Platán Úti Óvodáért Alapítvány 18579882-1-10
Boldog Gyermekkor Alapítvány 19137322-1-10
Dobó-Kocka Egészséges Óvodásokért Alapítvány 18575558-1-10
Mosolygós Ovisokért Alapítvány 18573374-1-10
Gyöngyösi Fecskefészek Alapítvány 18579758-1-10
Fecskefiók Alapítvány Az Óvodás Gyermekekért 18575149-1-10
Tipp-Topp Alapítvány 18575651-1-10
Alapítvány Az Első Lépésekért 18579394-1-10
Alapítvány A Dobó Utcai Bölcsőde Gyermekeiért 18583421-1-10

tags: #mosolygos #bolcsode #gyongyos