A hang és az éneklés gyógyító ereje

A magzatok hallóképessége a várandósság második trimeszterétől kezd el fejlődni. Ekkorra a picik már képesek érzékelni az anya szívverését, légzését és a külvilágból származó hangokat. Kutatások arra is rávilágítottak, hogy a zene stimulálja a magzat agyának azon részeit, amelyek a hangfeldolgozással kapcsolatosak. Vagyis a zene segíthet a magzati agy neuronhálózatainak fejlődésében, ami hozzájárulhat az agyi folyamatok erősítéséhez, illetve azok a magzatok, akik rendszeresen hallgatnak zenét, gyakran nyugodtabbak a születésük után. A zene közös hallgatása az anya és a baba közötti kötődés erősítésére is szolgálhat. Az ismételt dallamok és ritmusok felismerése elősegítheti a magzat biztonságérzetének kialakulását.

Az éneklés jótékony, gyógyító hatásának, zeneterápiás sajátosságainak fizikai, fiziológiai alapja, hogy a hangszerünk a saját testünk. Hiszen a külső-belső levegő áramoltatásával a hangszalagjaink rezegtetésével, szájüreg-barlangunk mint rezonáns üreg használatával egész testünk rezgésszintjét, energiaszintjét képesek vagyunk befolyásolni. Az éneklés lényege a külső belsővé és a belső külsővé tétele. Fizika szinten a külső levegőt belsővé, a belsőt kiáramoltatva testünkből külsővé tesszük. Az éneklés tehát, mint a levegő maga az életerő. Lelki szinten ugyancsak a művészet, a költészet egyetemes funkcióinak megfelelően a belső tartalmak kiáramoltatása, ezzel a projekcióval az öngyógyítás eszköze.

Az emberi hang fiziológiáját és terapikus hatásait vizsgáló jelentős hangantropológiai megközelítés abból indul ki, hogy első akusztikus élményeink közé tartozik az anyaméhben átélt archetipikus ősbarlangélmény. Legmélyebb tudatunk struktúráját a hangok befolyásolják. Azt a legelső szintet értjük ezen, melyet már a prenatális (születés előtti) korban elérünk. A percepció eszközei, a látás kivételével, de különösen a hallórendszer már a várandósság hatodik hónapjában kifejlődik. Azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy első térélményünket, térérzékelésünket a hangok segítségével szerezzük. A gyermek nem lát, de hallja az anya testében a magas vagy mély hangokat, és a különböző helyekről jövő külső- belső zajokat egyaránt. Ez a térérzékelés fontos a gyermek számára, hogy helyesen tudja pozicionálni magát, fejjel lefelé, felkészülve a születés pillanatára. Kimutatható, hogy azok a gyerekek, akiknek énekel az édesanyjuk, általában jobban pozicionáltak erre a nagy eseményre. Az az ember, aki elveszti a hangját, legjobban az énekléssel gyógyítható. Sokkal elemibb dolog a szavakat elénekelni egy ismert dallammal, mint kimondani azokat. Azért, mert az éneklés a tudatunk elsődlegesebb, hangzás szintjén maradt. Ez azt is mutatja, hogy tudatunkban nemcsak a hangzás, de magának a zenének jelentős része is elsődlegesebb, mint a beszéd. Ugyanakkor a zeneiség a beszéddel összekapcsolódik, hiszen a hangzás és a ritmus a beszéd alapjai.

Saját hangterápiás kísérleteim és gyakorlataim alapvető és visszatérő motívuma a tengely- és a barlang-metafora a testtudatosság szintjének bekapcsolásával. A gerincoszlop mint tengely metaforikus és elsődleges jelentésében is használatos a zeneterápiában. Saját testünk mint mikrokozmoszunk fizikai tartóoszlopának stabilitása a rezonáns hangszer-testünk minőségének elsődleges feltétele. A csontok anyagának rezonanciája a fa rezonanciájához hasonló. Hangterápiás dalolókörömben minden alkalmat egy rituális határjelölő, üdvözlő hangképző gyakorlattal kezdünk és végzünk. Ez egy „hanglétra” a testben. Én belső hangmasszázsnak is nevezem. Saját hangunkkal járjuk be saját testünket, a gerincoszlop mint tengely képének tudatosításával. A létra-metafora és a testtudatosság segít elképzelni azt, hogy az én valóban létra Föld és Ég között. Másik fontos eszköz, amit használunk, az a barlang- metafora. A szájüreget barlanghoz hasonlítjuk, amelynek minden üregét bejárjuk a hangunkkal, ahogy a víz bejárja a barlang minden mélyedését, üregét a legkisebbtől a legnagyobbakig. A „hanglétrán” csak tiszta zöngét, különböző magánhangzósorokat zengetünk: a, á, o, ú ó, vagy ó, a, á, o, ú, vagy e, é, í, ő, ű. A nyelvállás, az ajakrés vagy ajakkerekítés váltakoztatásával a szájüreg mint rezonáns test valóban a legváltozatosabb méretűvé válik. Így a „barlang” mint hangszer a legnagyobb erővel tud rezonálni. A szájüregbarlangot minél nagyobb felületen tudjuk hangolni, annál nagyobb felületen tudja átadni rezgéseit testünk más részeinek. Ezzel a hangrezgésekre épülő hangmasszázzsal vagyunk képesek saját testi lelki-harmóniánk javítására.

A szakrális kommunikáció és gyógyítás archaikus eseteit kutattam gyimesi terepmunkámon 2019-ben is. Az érdekelt, hogy a kimondott szónak milyen erőt tulajdonítanak, hogy mit gondolnak az imádság és gyógyítás összefüggéseiről. Utam fő célja az anyaggyűjtés volt a Gyógyító hang témához, a hang-test-lélek összefüggéseihez. Nemcsak az archaikus szövegek érdekeltek, hanem a hozzájuk és előadási gyakorlatukhoz tapadó helyi tudás is. Érdekelt, hogy mit mondanak arról, hogyan kell imádkozni, énekelni, és hogy a kimondott szónak milyen erőt tulajdonítanak, és hogy miben áll a kimondott szó hatékonyságának titka. Imádságval sok mindent meg lehet gyógyítani! Az ének két imádságot jelent! A szent ének hatásosabb. Azzal, hogy nehezebb! Archaikus világképet időző védekező, bajelhárító, gonoszűző imádságokat rendszeresen mondogatnak még ma is. Hisznek a szavak teremtő, védelmező szerepében. Nagy idő ellen, betegség ellen, gonosz ellen egyaránt mai napig használatosak az archaikus gyógyító, varázsló imádságok, és ráolvasások.

Azt, hogy az emberi hang gyógyít, hisz a hang maga az életerő, és születésünktől a halálig kísér, és hogy az élet első és utolsó jele is hang, és akkor is képes gyógyerővel hatni, ha hallgatja az ember, de még inkább, ha maga dalol, az egykori parasztemberek jól tudták. Hétköznap is, ünnepnap is sokat énekeltek, ezzel kiadták magukból a fájdalmaikat, megerősítették örömeiket, az énekléssel megélték ünnepeiket. Tapasztalatom szerint az éneklésnek a hagyományos paraszti életben alapvető funkciója a nyugtatás, relaxálás, gondűzés, az elmélkedés, valamint mágikus varázsfunkció és szakrális kommunikáció.

A népdaléneklés szerepét a tradicionális kultúrákban vizsgálva a dalolás eredendő, antropológiai lényegi sajátosságaihoz jutunk el. Az archaikus ember számára az éneklés sohasem profán tevékenység - akkor sem, ha mulatás vagy szórakozás a célja. Az éneklés minden esetben egyfajta tudatállapot változással jár, és megnyitja a kollektív tudattalan mélységes erőforrásait. Az éneklés közben az idő különböző dimenzióit egyszerre éljük meg: egyszerre emlékezünk életünk kronologikus történéseire, veszünk részt az örök, időtlen dimenzióban, és éljük meg saját időbe vetett életünket is egy archetipikus, állandóan-jelenlevő létezésként. Ez a három pszichés dimenzió (ösztönvilág, interperszonalitás, transzcendencia) együttes hatása pedig olyan lélektani rendező folyamatot tart mozgásban, amely pszichés egészségünkre nézve megelőző (preventív), illetve amely betegség vagy pszichés zavarok esetén gyógyító hatású. Ez a háttere a népdaléneklés csodálatos erejének, testi-lelki gyógyító képességének.

Az emberi hang, a hanggal mondott szó és ének a szakrális-spirituális kommunikáció és a gyógyítás eszköze is. A magyar néphagyományra is jellemző az az antropológiai tény, hogy az archaikus ember tudatosan használta a szóval, dallal mondott jókívánságok, köszöntések formáit, mert a szómágia ősi, egyetemes törvénye alapján meg volt győződve arról, hogy a nyelv és a világ ugyanaz. A kimondott szó teremtő erejébe vetett hittel az ember valóban képes volt teremteni: áldást, békességet, egészséget, termékenységet, bőséget. A hagyomány pedig kitermelte, megalkotta a társadalmi kommunikációnak azokat a rituális alkalmait, melyekben ez az önellátó varázslat folyamatosan, hatékonyan működött. Ezek voltak az egyéni élet fordulóin mondott jókívánságok, pl. a névnapköszöntők, a lakodalmakkor vagy más vendégjárás végén a házigazdának elmondott Szent János - áldások, vagy az esztendő jeles napjainak rituális alkalmain elhangzó különös erejű, termékenység- és bőség varázsló rítusénekek, pl. a kotyolás, a regölés, a balázsolás, a pünkösdölés. Az ilyen áldásokkal, jókívánságokkal nemcsak lelki békességet, boldogságot (ne haragudjon, áldja, boldogítsa, lelkünket öntözze), hanem valódi testi egészséget (feje, foga, hasa, gyomra sohase fájjon) de gazdasági bőséget, javakat is kívánnak, azaz varázsolnak az ünnepeltnek (árpájából, búzájából sohase fogyjon, csapra ütött hordójából mindig csurogjon, tyúkjaiból, lúdjaiból sohase fogyjon). A köszöntésekkel az áldások, jókívánságok recitálásával ezen alkalmak periodikus ismétlésével időről időre és folyamatosan biztosították, fenntartották a testi-lelki egészséget, a szó valódi, eredeti értelmében vett wellness-t, a bőséget, termékenységet. Preventív gyógyítás volt ez a közösség önellátó, és jól működő társadalmi kommunikációs rendszerében. Hisz mindenkire rákerült a sor. Egyszer ő adta másszor ő kapta az áldást, a jókívánságot. Olcsó és hatékony módszer a betegségmegelőzésre, az egészség biztosítására. Alapja pedig a kimondott szó teremtő-, varázserejébe vetett hit, mely több archaikus beszédformulát, mondott rítust életre hívott és fenntartott.

Összefoglalva, a zene nemcsak szórakoztató, de lényeges szerepet játszhat a picik érzelmi, kognitív és érzékszervi fejlődésében.

tags: #mar #anyamehben #ismetel #enek