A katolikus egyház álláspontja a lombikbébi programról

Veres András győri püspök Szent István ünnepén mondott beszéde és az azt követő sajtónyilatkozata kisebb vihart kavart a sajtóban és egyes internetes oldalakon a lombikbébiprogrammal kapcsolatban. Szomorú jelenség, hogy a hírportálok hozzászólásaiban, egyes fészbukos bejegyzésekben nem az érvekre alapozott higgadt vita és ellentmondás, hanem a gyűlölet kocsmai hangja kapott teret. Veres püspök úrról, az egyházról olyan szavak és mondatok íródtak le, amelyek mellett egy magát katolikusnak valló ember nem mehet el szó nélkül. A közéleti vita sajátos és szintén nagy erkölcsi súlyú megszólalója volt 2017-ben az azóta elhunyt dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet igazgatója, aki inkább érzelmes és nem szakmai írásában kijelentette: „a meddőség betegség, 1988-ban a WHO annak nyilvánította”.

A Katolikus Egyház álláspontja a mesterséges megtermékenyítéssel, ezen belül is a lombikprogrammal kapcsolatban világos: az élet kezdetének szentsége és méltósága miatt az ilyen beavatkozások nem összeegyeztethetők a keresztény tanításokkal. A Katolikus Egyház katekizmusa szerint az élet fogantatásának természetes úton kell történnie, és azok az eljárások, amelyek ezt megkerülik - beleértve a lombikprogramot is -, nem elfogadhatók. Maga Ferenc pápa is többször kifejezte határozott véleményét a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban - bár ez a vélemény egyhangú, mégsem kirekesztő a lombikosokkal szemben.

Az egyházi tanítás alapjai és a lombikbébi program

Veres András győri megyéspüspök augusztus 20-i beszédében elhangzott szavai lavinát indítottak el a magyar médiában, közéletben. „A mesterséges megtermékenyítés különféle módozatai is - melyek látszólag az élet szolgálatában állnak, s nemegyszer pozitív szándékkal végzik - valójában kaput nyitnak az élet elleni új támadásoknak. Eltekintve attól, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanok, mert kiszakítják az életfakasztást a házastársi aktus emberi egészéből, ezeknek az eljárásoknak igen nagy hányada sikertelen: nem annyira a megtermékenyülés szempontjából, hanem mert az embrió fejlődése nem történik meg, s ezzel halálveszélynek teszik ki az éppen megfogant életet.”

A tanács megismételte azt az álláspontját, hogy a megtermékenyített petesejt már embernek tekintendő, ezért ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást. Ebből következően megengedhetetlenek az embriókon végzett kutatások is. A mesterséges megtermékenyítés után megsemmisített embriókat „tömeggyilkosság ártatlan áldozatainak” nevezte a nyilatkozat, hozzátéve, hogy „sem háború, sem katasztrófa nem követelt még ennyi áldozatot”. A tanács egyúttal elismerte, hogy minden emberpár jogosan szenved, ha nem lehet gyermeke, és a katolikus egyház is minél több gyermekáldást szeretne.

A katolikus egyház hivatalos erkölcsi útmutatása szerint a nemi aktus kizárólag a hüvelyben helyénvaló, tehát az utódnemzésre alkalmas természetes körülmények között. A közéleti vitában az egyházi megszólalók erre csak fátyolos szavakkal utaltak, pedig nagyon lényeges: ebből következik, hogy a katolikus egyház csak olyan megtermékenyülést segítő módszert fogad el, amely az anyai szervezeten belüli foganásra „segít rá”, és amelynek során nem kell önkielégítéssel vagy megszakított közösüléssel kinyerni a hímivarsejtet (mivel az önkielégítés és minden hüvelyen kívüli aktus tiltott), nem kell térben és időben függetleníteni egymástól a nemi aktust és az életadást. Ezt jelentik a püspök úrnak ezek a szavak: „A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet”.

A legfőbb probléma a lombik esetében az embriószelekció gyakorlata. Itt embriókat áldoznak fel, hogy a vágyott gyermek megszülethessen. Átlagosan 6-16 embrió hal meg azért, hogy egyvalaki megszülethessen. Az orvos eldönti, hogy mely embriókat ülteti be: a legszebbeket, leggyorsabbakat, legügyesebbeket, legígéretesebbeket - akik pedig nem olyan szépek, ügyesek, gyorsak, nekik nem ad esélyt: megsemmisíti, lefagyasztja vagy kísérletezésre használja őket.

A másik az embrióredukció: hogyha többen is fejlődésnek indulnak a méhben, az orvos még egyszer felteheti a kérdést, hogy hány gyermeket szeretne az anyuka, mert akkor még van lehetőség abortálni, hogy pontosan a kívánt számú gyermek születhessen meg. Az embriók életének védelme nem az egyetlen nehézség, mert ott van a család egysége, annak védelmének szempontja is. Beláthatatlan érzelmi és pszichés nehézségek alakulhatnak ki abban a párban, akiknél ivarsejtdonor is közreműködik. Ha donor petesejt felhasználásával fogan meg a baba, akkor ő az apukának vérszerinti gyermeke lesz, de az anyának nem. Az anya valójában örökbe fogadja a babát, de pusztán azért, mert ő hordja ki, nem lesz a vérszerinti gyermeke. Ez egy egyenlőtlen helyzetet idéz elő a szülők kapcsolatában, ami a későbbiekben konfliktusforrás is lehet köztük.

A gyermek számára pedig, ha felnőve fény derül foganásának körülményeire, traumát jelenthet, hogy a biológiai szülei valójában nem is ismerik egymást, soha nem is találkoztak. Ezek a technikák (idegen spermával való, heterológ megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen. Megsértik a házastársak kizárólagos jogát, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává. Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtermékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától.

A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be. Ez az uralmi viszony már önmagában is ellentmond annak a méltóságnak és egyenlőségnek, melynek közösnek kell lennie a szülők és a gyermekek között. A nemzést erkölcsi szempontból nézve megfosztják sajátos tökéletességétől, amikor nem a házastársi aktus, azaz a házastársi egyesülés sajátos gesztusának gyümölcseként akarják. Csak a házastársi aktus két jelentése közötti összefüggés és az ember egységének tiszteletben tartása van összhangban az emberi személy méltóságának megfelelő nemzéssel.

A lombikeljárás nem gyógyítja a termékenységi problémák okát, csupán megkerüli azokat. A lombikig azért jut el a pár, mert az azt megelőző gyógyító kezelések, természetes megoldások nem voltak sikeresek. A termékenységi kivizsgálások célja sokszor nem a pár egészségének helyreállítása, hanem hogy mielőbb gyermekük foganjon. A gyógyítás időigényesebb folyamat, ami a jelenlegi protokollokban sokszor háttérbe szorul, hiszen erre a lombikközpontokban nincs elegendő idő, mielőbb stimulációra és beültetésre készítik elő a párt. Már az orvosi képzésben is kevés hangsúly kerül a meddőség kiváltó okainak feltárására és kezelésére, mert a lombik van a fókuszban mint „megoldás”. Pedig léteznek olyan orvosi megközelítések - mint a termékenységet helyreállító orvoslás -, amelyek az egész embert gyógyítják és támogatják a természetes foganást.

Fontos látni azt is, hogy a meddőséget gyakran válságként éli meg a pár, és a döntés nem mindig tudatos, hanem inkább sodródás a lombik irányába. A probléma az, hogy a lombiknál megpróbálunk Istent játszani. „Ha nem tudjuk meggyógyítani, mert nem tart ott az orvostudomány, hogy természetes úton gyermeket tudjanak nemzeni, akkor majd megoldjuk a laboratóriumban, és mi fogunk életet teremteni a Jóisten helyett.” Tehát a problémát megkerülve, egy hátsó bejáraton át megyünk be, és sajnos az is ritka, hogy valaki kimeríti a lombik előtti összes lehetőséget és csak utána választja azt.

Veres András püspök hitelesen képviselte elmondott szavaival a katolikus egyház tanítását, amely arra buzdít, hogy lehetőleg szülessenek meg a várt gyermekek, éljünk boldogan, családban, sokasodjunk, töltsük be a Földet, de mindeközben fogadjuk el Isten akaratát. Az egyházi házasságkötéskor a keresztények ezt ígérik: "elfogadom a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságunkat." Elfogadom, nem kierőszakolom.

Alternatívák és a protestáns egyházak álláspontja

A protestáns egyházak elfogadhatónak tartják a meddőség megszüntetésére irányuló orvosi beavatkozásokat, beleértve az asszisztált reprodukciós eljárást (ART) azzal a kitétellel, hogy azokat a lelkigondozói felelősség, a szeretet, az igazságosság és a szabadság kell, hogy meghatározza. Az egyházaknak pedig folyamatosan tájékozódniuk kell a reprodukciós medicina eredményeiről és várható fejlődéséről ahhoz, hogy szentírási alapon és tárgyszerűen tudjanak állást foglalni a témában. Az istenkapcsolaton belül helyesen értelmezett szabadság, a teremtett világ és a jövendő nemzedékek iránti felelősség, a felebarát javának szolgálata, az együttérzés, az elfogadás, az igazságosság, a könyörület és a - mindeneket felülmúló - szeretet krisztusi elvei kövezik ki a járható utat a keresztyének számára, legyenek érintettként a kérdés bármelyik oldalán.

„A protestáns antropológiai és etikai szempontból elsőbbséget élvez a természetes úton történő fogantatás, ami során közvetlenül megélhető a szeretetteljes kapcsolat, a szexualitás és az utódnemzés élménye. Mégsem lehet e tekintetben mindenkire vonatkozó általános érvényű normát alkotni, hanem mérlegelni kell az egyéni élethelyzeteket és egészségi állapotokat.”

Hála Istennek léteznek olyan mesterséges módszerek, amelyek abszolút alkalmasak a meddő párok segítésére és erkölcsi aggályokat sem támasztanak. Ezek a testen belüli, homológ módszerek, amikor nem vonunk be ivarsejtdonorokat, hanem tényleg a férj hímivarsejtjeiből, a feleség petesejtjeiből, testen belül végzünk el olyan mesterséges beavatkozásokat, amelyek következtében sokkal nagyobb eséllyel történik meg a megtermékenyülés.

Az egyik ilyen eljárás az LTOT, a Lower Tubal Ovum Transfer, amikor hormonális stimuláció után a nő petesejtjét a méhkürtbe juttatják, tehát a petesejtet úgy pozicionálják, hogy a legnagyobb eséllyel történjen megtermékenyítés. Illetve van még egy módszer - ezt nem ajánlja az Egyház, de tiltólistán sincs -, a GIFT, a Gamete Intrafallopian Transfer. Ugyanúgy a petesejtet pozicionálják mesterséges módszerekkel, itt is megtörténik a szexuális egyesülés természetesen, viszont még egy katéteren keresztül további hímivarsejteket juttatnak be hüvelyi úton, hogy még jobban növeljék a megtermékenyülés esélyét. A GIFT-nél az erkölcsteológusok azon vitatkoznak, hogy ez a bizonyos katéteres spermautánpótlás a szexuális egyesülést kiegészíti vagy helyettesíti - ha kiegészíti, akkor rendben van, ha helyettesíti, akkor viszont nincs helyén erkölcsileg.

A termékenységi problémák és a modern orvostudomány

A termékenységi nehezítettség világszerte minden hatodik párt érint. Ennek rengeteg oka van, például a mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, túlsúly, különböző gyógyszerek szedése, stressz, alváshiány mind kockázati tényezők lehetnek. A fogamzásgátló tablettáknak is lehetnek olyan mellékhatásaik, amelyek még a tabletták elhagyása után is nehezítik a várandósság létrejöttét. Ezek használatát problematikusnak látom erkölcsileg is, de gyakorlati szempontból, ha egy fiatal lány hosszú éveken át szintetikus hormonokat szed, az leállítja a természetes ciklusát - átmenetileg kiiktatja a saját termékenységi hormonjait. Bizonyos esetekben megnőhet a trombózis, az inzulinrezisztencia vagy egyes hormonálisegyensúly-zavarok kockázata. Ezek mind hatással lehetnek a későbbi termékenységre.

Az „etikus lombik” koncepcióját Somfai Béla jezsuita szerzetes és bioetikus ötlete nyomán ismerhetjük meg. Ennek lényege, hogy annyi petesejtet termékenyítenek meg, amennyit utána vissza is ültetnek. Így akár négyesikrek is születhetnek, de az embriók megtapadása Isten kezében van, éppen úgy, mint természetes fogamzáskor. Hajlok afelé, hogy ez megoldás lehet. Somfai Béla felvetése jó szándékú és segíteni akaró, de nem vesz figyelembe minden szempontot. Igaz, hogy javaslatával az erkölcsi probléma legfőbb méregfogát - legalábbis elméleti szinten - kihúznánk, hiszen itt nem merülnének fel életvédelmi aggályok.

Csakhogy gyakorlati szinten ezt nagyon nehéz megvalósítani. Az in vitro fertilizáció nem úgy működik jelenleg, hogy ilyen típusú egyéni kívánságokat a reprodukciós centrumok száz százalékban figyelembe tudnának venni. Az orvosok nyomás alatt vannak, hogy számokat produkáljanak. Ha sok „etikus lombikot” csinálnak, akkor csökken a sikerességi rátájuk, és ezt nem szeretnék. Ráadásul a feladataik nagy száma miatt nem is igen van kapacitásuk az ilyen jellegű egyéni kérések megvalósítására, mert ezek kiesnek a „standard” eljárásból, és így sokkal több velük a munka. Egy orvos ismerősöm azt mondta, amikor felvetettem neki ezt az ötletet, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint lehetetlen olyan eljárást találni, amely teljesen mellőzi az embriószelekciót.

De ha lehetséges is lenne és meg is tudnánk valósítani Somfai Béla javaslatát, akkor még mindig ott lenne a probléma, hogy használunk-e ivarsejtdonorokat. Ha nem használunk, akkor még egy problémát megoldottunk. Már csak annak az alapelvnek nem tudunk eleget tenni, hogy a szexuális egyesülés és az utódnemzés szétválaszthatatlan, mert itt bizony szétválasztódik. Bár való igaz, hogy ezeknek az értékeknek van egy fontossági sorrendje, és abszolút egyetértek azzal, hogy az életvédelem fontosabb helyen áll, magasabb a prioritása, mint ennek a tipikusan katolikus alapelvnek a betartása. Bár az „etikus lombik” kezdeményezés mögött jó szándék áll, nem tudja teljes mértékben feloldani az etikai aggályokat, ezért morálteológusként nem tudom teljes szívvel támogatni.

tags: #lombik #katolikus #haz