A jóléti állam egy olyan rendszer, amelyben a központi hatalom a szociális felelősségvállalás eszméi alapján védi és támogatja a polgárok gazdasági és társadalmi boldogulását. Ennek célja az esélyegyenlőség, a méltányos vagyon- és jövedelemeloszlás, valamint az alapvető életszükségleteket önerőből biztosítani képtelen személyek segítése. A jóléti állam fogalmát gyakran az egész államigazgatásra és gazdaságra kiterjedő modellként határozzák meg, amiben az állam a szociális védőháló fenntartása és a közvetlen anyagi segélyek nyújtása mellett finanszírozza az egészségügyi ellátást és az oktatást. Jóléti államról akkor beszélhetünk, ha a társadalombiztosítás nem csak a leginkább rászoruló csoportokat célozza meg, hanem a lakosság nagy részét.
A jóléti állam történelmi gyökerei
Ókori előzmények
A jóléti állam gondolata nem újkeletű. Indiában Asóka császár a 3. században terjesztette elő a jóléti államának elképzelését. A dharma vallása tanításai alapján kívánta működtetni az államot; kijelentette, hogy „minden ember a gyerekem” és hogy „csak arra törekszem, hogy törlesszem az adósságomat, mindazt, amellyel tartozom minden élőlénynek." E szemlélet akkoriban úttörőnek számított. Asóka továbbá lemondott a háborúról és megtiltotta tömérdek állatfajta levágását. Állítása szerint szeretettel és hittel akarta meghódítani a világot, számos missziót megbízott a dharma terjesztésével. A küldetései a világ messzi tájain is tevékenykedtek, akárcsak Egyiptomban, Görögországban és Srí Lankán.
A Római Köztársaság szórványosan közbenjárt egyes ügyekben, hogy segítsen a népnek. A
A jóléti állam adózáson keresztüli fenntartásának történelmi precedensét a 7. századbeli iszlám törvények jelentették. A zakát avagy alamizsnaadás az iszlám öt oszlopának egyike, és gyakori formája a 2,5%-os jövedelemadó, amelyet minden viszonylag jómódú muszlimnak be kellett fizetnie a rászorulók ellátása végett.
A modern jóléti állam születése
A modern jóléti állam kialakulása az ipari forradalom korának társadalmi megrázkódtatásaiban gyökerezik. A tőkés termelési mód térnyerésével a munkavállalók nagy csoportjai olyan új kockázatokkal kerültek szembe, mint a rokkantság (munkahelyi balesetek révén) és a munkanélküliség. A régen ismert kockázatok, mint a betegség és az időskor is veszélyesebbé váltak, mivel a korábbi támogatási rendszerek, mint a hagyományos nagycsalád vagy a céhrendszerek a 19. századra felszámolódtak. A jóléti állam bevezetésének legfontosabb politikai előfeltétele a szakszervezetek és a szocialista pártok megjelenése és megerősödése, amit a hatalmon lévők fenyegetésnek értékeltek, ezért a társadalmi konfliktusokat igyekeztek megelőzni. A felvilágosodásból származott az az elképzelés, hogy az életkörülmények nem istenadták, és nem is természeti törvények.
Az ipari forradalom - Gyorstalpaló
Otto von Bismarck az 1880-as években nagy lépéseket tett a jóléti állam megteremtése felé a Német Császárságban azzal, ahogyan kiterjesztette a junker uralkodó osztály kiváltságait az egyszerű emberekre. Az 1881. november 17-i, a Reichstagnak intézett beszédében úgy nyilatkozott, programja nem más, mint az úgynevezett gyakorlati kereszténység. A bismarcki reformok jegyében bevezették a kötelező nyugdíjbiztosítást, az egészségbiztosítást, baleset-biztosítást. Kezdetben azonban a társadalombiztosítás csak a gyári munkásokra terjedt ki. A további, védelemre szoruló rétegek, például a vidéki lakosság, az alkalmazottak és a kisipari munkásság csak fokozatosan kerültek bevonásra. A paternalista elgondolásai célja a társadalmi nyugtalanság enyhítése és a Szociáldemokrata Párt további népszerűsödésének megakadályozása, a munkásréteg kiengesztelése, illetve az Egyesült Államokba való kivándorlás megakadályozása volt. Bismarck ezenfelül megnyerte az iparosok és a magas képzettségű munkavállalók támogatását azáltal, hogy megemelte a vámtarifát, így sikerült a német ipar nyereségeit és az alkalmazottak bérét megvédeni az amerikai versenytől, habár elidegenítette a szabadkereskedelmet szorgalmazó liberális értelmiségeket.
Az 1877-es svájci gyári törvény Svájcban mindenki számára korlátozta a munkaidőt, illetve létrehozta az anyasági támogatás intézményét. A svájci jóléti állam a 19. század végén született, habár mértéke kantononként ingadozott. Az Osztrák-Magyar Monarchiában néhány évvel Bismarck reformjai után Eduard Taaffe vezetésével bevezettek egyfajta jóléti államot.
Az Egyesült Államok az 1930-as években bevezetett New Deal programmal kisebb mértékű jóléti államot alakított ki. A jóléti állam szükségességének egyik legátfogóbb indokolását Lester Frank Ward amerikai szociológus fogalmazta meg. Őt Henry Steele Commager történész „a modern jóléti állam atyjának” nevezte. Ward úgy vélte, a társadalmat képes alakítani és irányítani az ember.
A jóléti állam modellei
Általánosságban véve a jóléti állam vagy univerzális, azaz mindenkire kiterjedő, vagy szelektív, azaz kizárólag a szűkölködőnek vélt polgárokat lefedő. Esping-Andersen jólétiállam-kategorizálása figyelembe vesz és elismer három kulcsszerepű nyugat-európai és amerikai mozgalmat, nevezetesen a szociáldemokráciát, a kereszténydemokráciát és a liberalizmust. A besorolásánál főképpen a jóléti állam gyakorlati, illetve elvi alapja, valamint az, hogy milyen mértékben csökkenti a polgárok piáctól való függését. Ez utóbbi mércét „dekommodifikációnak” nevezi Esping-Andersen a könyvében.
1. Szociáldemokrata modell
A szociáldemokrata jólétiállam-modell az univerzalizmuson alapul, így jellemzően valamennyi állampolgár, nem csak a munkavállalók számára nyújt szolgáltatást. Az efféle jóléti állam az önrendelkezés és az autonómia érvényesülését teszi lehetővé. Többek között Dánia, Finnország, Hollandia, Norvégia és Svédország tartozik ebbe a csoportba. Izland a kiterjedt jóléti állam és bőkezű juttatások által jellemzett skandináv gazdasági és szociális modellt alkalmazza. A rugalmas biztonság dán rendszere az általános közszolgáltatásoknak és a jövedelemkiegyenlítésnek köszönhetően kombinálja a munkaerőpiacon a szabad piacgazdaság dinamikáját egy skandináv jóléti állam szociális biztonságával és szociális egyensúlyával.
2. Kereszténydemokrata modell
A kereszténydemokrata jólétiállam-modell a szubszidiaritás és decentralizáció elvén, illetve a társadalombiztosítási rendszer dominanciáján alapszik. Hozzájárul a közepes mértékű dekommodifikációhoz, azaz nem kötődik erősen a munkavállaláshoz, noha nem akadályozza meg a nagymértékű társadalmi rétegeződést. Többek között Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország sorolható ide. Jóléti államként tartják számon többek között Németországot, Franciaországot, Belgiumot és Hollandiát, valamint az észak-európai országokat, amelyek az skandináv jóléti modell néven ismert rendszert alkalmazzák.
3. Liberális modell
A liberális modell a piac és a magántulajdonon kiemelt szerepén alapul; az állam általában pusztán a szegénység enyhítése céljából jár közben. Legfeljebb az alapvető szükségletek kielégítése érdekében nyújt támogatást. A dekommodifikációhoz nem járul hozzá nagymértékben, azaz nem pártolja a munkához nem kötődő juttatásokat, nem állja útját a magas fokú társadalmi rétegeződésnek. A liberalizmus hívei a jóléti állammal szemben már 1900 előtt is a minimális államot pártolták, ami csak a belső és külső biztonságért felelős, és nem foglalkozik a gazdaságpolitikával vagy szociálpolitikával, hanem a (laissez-faire) elvét és gyakorlatát követi. A klasszikus liberalizmus azért bírálja a jóléti állam modelljét, mivel szerintük a segélyek intézményesülése és bürokratizálása elkerülhetetlenül a szabadság hiányához vezet, cselekvőképtelenné teszi az embereket, és túl nagy hatalmat ad az államigazgatásnak. Erősíti a kölcsönös igényeket a jóléti juttatások címzettjei és a jogalkotó között, ezáltal gyengíti felelősségüket a társadalom egésze iránt, és ezzel aláássa a demokráciát.
A jóléti állam modern kihívásai és jövője
A jóléti államok fejlesztése Nyugaton nagy ösztönzést kapott az 1917-es októberi orosz forradalomból, mint a polgári elit reakciója a burzsoáziával szembeni ottani erőszakra, tartva a hasonló hazai mozgalmak kialakulásától. Amikor azonban a 20. század derekára világossá vált, hogy a Szovjetunió társadalmi-gazdasági modellje nem vonzó a nyugati dolgozók számára, ez a szempont háttérbe szorult. A 20. századi fasizmust tanulmányozó Robert Paxton történész megjegyzi, hogy a jóléti állam egyes elemeit konzervatív politikusok és pártok hozták létre a 19. században. Paxton szerint minden jobboldali 20. századi európai diktatúra, legyen az fasiszta vagy autoriter, jóléti államot tartott fönn.
A "brüsszeli konszenzus" a neoliberális dogma elvakult, feltétel nélküli alkalmazása: a közszolgáltatások és a jóléti állam megszorongatása, a bérek megszorítása és a pénzügyi piacok minimális szabályozása. Ez több munkahelyet, magasabb felhasználható jövedelmet és az egyedi európai jóléti állam modernizációját jelenti. A lisszaboni stratégia így közös gondolkodást indított el a széles értelemben vett szociális kérdésekről, amelyek kiterjednek a munkapiac rugalmasságának és a jóléti állam reformjának hagyományos kérdéseire csakúgy, mint az oktatással és képzési rendszerekkel kapcsolatos kérdésekre.
A jóléti állam iránti valamennyi kötelezettségvállalás hiábavaló, ha nincs növekedés, és ha a szociálpolitika számára nincsenek források, így azt gondolom, hogy ezek ebben a sorrendben jönnek egymás után. A költségvetési és pénzügyi fenntarthatóság európai keretet tesz szükségessé az államadósság területén éppúgy, mint a pénzügyi intézmények újratőkésítése terén, továbbá egy valódi európai szociális paktumra van szükségünk annak érdekében, hogy erőteljesebb termelékenységet valósítsunk meg, szociális normákkal, az adózás terén tett előrelépésekkel, valamint a jóléti állam szintjének emelésével. A hatékony és jó minőségű általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtása az európai jóléti állam kulcsfontosságú összetevője és nélkülözhetetlen a társadalmi és területi kohézió biztosításához, valamint hozzájárul versenyképességhez.
tags: #koraszulott #joleti #allam #angolul